Zemplén, te csodás!
2021. november 03. írta: CoachCo

Zemplén, te csodás!

img_20211028_122915_resized_20211103_100906892.jpg

Bár sokszor írok Tokaj-Hegyaljáról, Mádról, a Zemplénről, azért remélem, nem mondhatják rólam, hogy együgyű lennék. Az érdekes helyekről általában szeretek mesélni, ha pedig az a szülőföldem, akkor szinte kötelességemnek is érzem. Gyertek most oda velem!

Gondolkodtam rajta, hogy lassan kellene készítenem egy összefoglalót, melyek az én kedvenc helyeim azon a vidéken, és hova miért érdemes ellátogatni, de azt nem tudnám egy blogbejegyzésbe beletuszkolni. Azért a végén találtok még ötleteket!

Izgalmas követni a változásokat is. Épülnek az utak, az új vár-szárnyak, változnak a tulajdonosi viszonyok, ide is elérnek az egyetemi alapítványok, ráadásul közelednek a választások, a BAZ-6 (már elnézést) pedig egyébként is izgalmas választási körzet (itt időközi választás is volt nemrég egy tragikus haláleset miatt), szóval nem mondhatni, hogy unalmas vidék lenne. De én most csakis a szépségekről fogok mesélni, sok SAJÁT fotóval. Úgyhogy nyugodtan dőljetek hátra, fogjatok egy kávét vagy egy teát és utazzatok el velem Mádra, onnan indulunk, oda érkezünk.

Az útvonal:

Mád, Tarcal, Disznókő (ha akarom Mád, ha akarom, Mezőzombor, ki hogy szeretné), Regéc, Füzérradvány (Károlyi Kastély), Széphalom, Pusztafalu, Izra-tó (átkelve az északi határon), Milic, Csata-rét (elsőre Csata-teret írtam... pedig azt ígértem békés vizekre evezek…), Tolvaj-hegy (jaj, már megint… hát, nem lehet véletlen, hogy ilyen nevekkel találkozunk lépten-nyomon, az emberi természet már csak ilyen), Mád.

Viccet félretéve, azt mondom, vegyük észre a szépet, örüljünk, hogy ilyen gazdagok vagyunk, mert ez az igazi gazdagság! Élvezzük épített és természeti környezetünk csodáit, hisz errefelé különösen gazdagok! A fotók sajátok, mind frissek!

A múlt heti, nagy kirándulásunk helyszíne, Pusztafalu például egy visszatérő kedvenc hely. Mindig elgondolkodom, egy ilyen csodás hegyekkel körülölelt falut hogy nevezhettek el ilyen névvel. Hat évvel ezelőtt voltunk itt a fiúkkal, akkor még nagyon kezdő blogger voltam, de már akkor is kellett róla írnom.

img_20211008_201056.jpg

Házikó, háttérben az esti, kivilágított református templommal

 

Mád, Tarcal, Disznókő

De kezdjük Máddal, hisz nálam mindig az az origó. Kis házunkat imádjuk, tavaly, a járvány idején komoly home office-szá is vált. Annak is jól bevált.

Emlékszem, régen, még a múlt évszázadban, milyen macerás volt ide leautózni. Pedig nem volt még ekkora forgalom, de akkor még csak Gyöngyösig volt autópálya. Aztán, épp amikor megszültem az első gyermekemet (1998), akkor adták át a Füzesabonyig tartó szakaszt. Mi még a kórházban, a férjem ment le anyukámért, akkor használták először. Nagy élmény volt! Aztán, pontosan négy évre rá készült el a következő szakasz Miskolcig, én meg épp akkor szültem meg a második fiamat, így a férjem újra családilag avathatott autópályát, hozhatta fel anyósát, a következő unokát fogadva ilyen ünnepélyes keretek között. Ez is örök emlék. Most épül a folytatás, Szerencsig végre rendes, kétszer kétsávos utunk lesz. De sajnos annyi idő eltelt közben, hogy ezt már új gyerekkel nem ünnepelhetjük. Unokákkal lehetne, de ott még nem tartunk. És már anyukám sem láthatja... Azért így is örülünk neki.

img_20211027_124625_resized_20211103_082823285.jpg

Kerekeskút Mádon, a Nyúlászón

Na szóval, Mádról csak pár szót, mert arról annyit írok, hogy biztos sokan unják már. Egy kis gasztronómia. Annyit csak, hogy most két külön társasággal voltam, persze abból egyik a család volt, de én már korábban leutaztam, így volt alkalmam három helyen is enni: az Első Mádiban, a Perczében és a Sárga Borházban. Mind kiváló hely, budapesti igényeket is messze kielégítenek. Sok-sok teszt alapján mondom! Már kezdem én is megszokni, hogy ekkora fejlődés történt itt a gasztronómiában is. Hurrá!

img_20211027_160638_resized_20211103_082824883.jpg

Mád körül a kedvenc sétautak az Úrágyára, a Szent Tamásra, a két tóhoz, a Diós rétre, a Király hegyre, a Fürdőbe vezetnek, gyönyörűek az erdők is, a falu körüli szőlős dimbek-dombok egyaránt. Most épül egy új pincészet, Sauska, a Rátka felé vezető úton. A vélemények megoszlanak róla, én bírom a modern és szokatlan épületeket, ha eltalálják a helyüket, az arányukat. Szerintem ez olyan lesz. Nem szeretem a mímelőket, az organikus-utánzatokat, sőt, az organikus sem a szívem csücske (egyebek mellett jóformán fenntarthatatlan, lásd Sárospatak örökségeit...), sajnos olyan is van Mádon, de nem leszek negatív, megígértem.

Tokajjal mindig bajom volt, ritkán megyek oda. Úgy érzem, nem tud élni a lehetőségekkel, van ott valami visszahúzó erő. Most is kihagytuk. Tarcal, Mádhoz hasonló, kisebb település, valaha szebb napokat látott, tele történelmi épületekkel, amelyekből többet szépen fel is újítottak. Van ez az Áldó Krisztus szobor, ami közelről számomra kifejezetten ijesztő. Elsőre kivert tőle a víz. Ma már megszoktam, sőt, szeretek oda felmenni, csodás a kilátás. Krisztusra felnézek, eszembe jut, mit szólna az igazi Jézus, ha látná… De mindig arra jutok, legalább feljönnek sokan a hegyre. Ide nem lehet végig autóval jönni, szerencsére! Egyik oldalon a Tokaj-hegy, alattunk egy bányató, körbe itt is a szőlőhegyek, Krisztus pedig néz a síkvidék felé, láthatja Tiszaújváros és Szerencs kéményeit, sőt, tiszta időben még Nyíregyháza paneljeit is.

img_20211027_144735_resized_20211103_082823662.jpg

A képen a Tokaj Kereskedőház épülete - vagy Grand Tokaj?

Innen már egy jó séta fel, a hegyre:

img_20211027_151622_resized_20211103_082824384.jpg

img_20211027_151051_resized_20211103_082824019.jpg

 

A Terézia kápolna Tarcal mellett sokkal arányosabb, kedvesebb látvány. Innen egy naplemente, vagy egy napfelkelte, életreszóló élmény. Vannak asztalok, padok, jó piknik helyszín is.

img_20211027_160624_resized_20211103_082824645.jpg

A Disznókő hasonlóan különleges fekvésű, alatta a Sárga Borház pedig egy igazi, régi, mégis mindig megújulni képes vendéglő. Amolyan békebeli, vendégcsalogató. Havonta a Tokaj-Hegyaljai piacnak is helyszínt ad a környéke, igazán hangulatos, jó program tud lenni.

img_20211027_170230_resized_20211103_082825484.jpg

 

img_20211027_170235_resized_20211103_082825228.jpg

Mi egy napra szerveztünk egy regéci kirándulást és a füzérradványit, kastély-látogatással. Nem indultunk korán Mádról, jobb lett volna, ha csipkedjük magunkat. De amikor olyan jó egy beszélgetős, kiváló társasággal töltött reggeli!!

 

Regéc, Füzérradvány, Pusztafalu

Regécre vagy Mogyoróskáról, vagy Regéc falu végétől érdemes felsétálni. Mindkettő szép túra, a második kicsit rövidebb. Így, az idő szűke miatt ezt választottam a társaságnak. Sajnos aztán útközben rájöttünk, sokan jobban szeretnek autóval várat nézni. Ezen rendesen kiakadtunk. Egész családok, gyerekekkel képesek voltak lassan araszolni felfelé a murvás úton, ahol néhányan gyalogosan mentek felfelé, nyelve az autók keltette port. Olyat is láttam, hogy a gyerekek az autóban nézték a telefonjukat, még csak ki sem néztek, pedig az az őszi erdő, az valami fantasztikus! Fogalmam sincs, miért ilyen megengedők ebben a dologban, miért engedik az autós forgalmat. Sokat ront az élvezeti értéken. Szerintem. Pedig Regécen is érdemes sétálni, csodás kis falu!

img_20211028_133926_resized_20211103_083004988.jpg

img_20211028_134121_resized_20211103_083004659.jpg

A várra rengeteget költöttek, szinte épült egy új vár a régi alapjaira. És még nincs vége. De pénzügyekkel nem foglalkozom...

Most megnézhettünk egy új részt, amit pár héttel ezelőtt adtak át. A vezető hölgy elmondta, jövőre megint szerencsénk lehet, ha idelátogatunk, folytatódik a várépítés. Örülök is, meg nem is. Nekem ez már kicsit túlzás is. Igaz, még tavaly nagyon kiakadtam rajta, hogy a várak közti forgalom szinte lehetetlen, olyan rosszak az utak. Látom, folyamatosan megy a fejlesztés. Lassan, de biztosan. A régió rengeteg pénzt kap az Európai Uniós forrásokból, állami támogatásokból. Ha én beleszólhatnék, biztos, hogy sokkal jobban fókuszálnék a munkahelyteremtésre, arra, hogy itt tartsam az embereket, a fiatalokat. De gondolom, a döntéshozók is törik ezen a fejüket. Legalábbis remélem.

img_20211028_115135_resized_20211103_082826389.jpg

 A vár régi élete mindig elgondolkoztat. Zrínyi Ilona pár évig itt nevelte gyermekeit, II. Rákóczi Ferencet és húgát. aztán második férje úgy döntött, ez így nem helyes. De ez is szomorú történet, hagyjuk is.

img_20211028_122722_resized_20211103_083003967.jpg

Inkább kis színesek:

img_20211028_122539_resized_20211103_083003712.jpg

img_20211028_122412_resized_20211103_083003487.jpg

Az ott lenn, Regéc:

img_20211028_123831_resized_20211103_083004305.jpg

 

Füzérradvány, a radványi sötét erdő, a Károlyi család…

Nem mesélek hosszan róla, nézzétek a képeket és gyertek el ide feltétlenül!

Ennek a kastélynak a története igazi hungarikum. Egy gazdag, jobb sorsra érdemes arisztokrata család, akiket rendesen megnyirbált a történelem, akikről még mindig mennek viták, hibáztak vagy nem. Akiket félbevágott Trianon. Aztán persze ez a kastély is volt minden, szállodától szanatóriumig. Most újra pompázik, most megcsodálhatják az ide ellátogatók. Érdemes rá időt szánni, rengeteg információt kapunk szóban, írásban, filmeken, kiállított tárgyakon keresztül. A parkja pedig olyan, amilyen nem sok van az országban. Sajnos a kép nem az igazi, már esteledett, amikor kinn fotóztam.

img_20211028_171005_resized_20211103_083222184.jpg

img_20211028_162806_resized_20211103_083005893.jpg

 

img_20211028_162738_resized_20211103_083005624.jpg

 

img_20211028_164204_resized_20211103_083006613.jpg

img_20211028_164139_resized_20211103_083006359.jpg

 

img_20211028_163735_resized_20211103_083006146.jpg

img_20211028_164601_resized_20211103_083006857.jpg

img_20211028_172109_resized_20211103_083222746.jpg 

img_20211028_171432_resized_20211103_083222432.jpg

 

Túra, túra

Ha valaki túrázni szeret, arra aztán ennél kiválóbb helyet, mint a Zemplén, nem sokat talál hazánkban. Na jó, a Bükk is, a Mátra is, a Bakony is, a Mecsek is… Jó jó, tudom én is, de elfogult vagyok.

Maradjunk abban, hogy minden erdő szép és jó, menjünk, amíg bírunk! De a Zemplént nem szabad kihagyni!

A családi túrára korán indultunk el Mádról, mert éjjel óraátállítás is volt, tudtuk, korán fog sötétedni. Sátoraljaújhely felé vettük az irányt. Aztán, ahogy már arrafelé jártunk, eszembe jutott, most van Péterfy-ék szokásos, vasárnap délelőtti on-line bejelentkezése, ráadásul ma van a Mester születésnapja. Gyorsan bele is néztem, hogy sütik Gergely almatortáját. És akkor beugrott, hogy hoppá, ez nem véletlen, hogy nekem eszembe jutott ezen a vidéken az író, hisz mindjárt Széphalom mellett megyünk el. Meg is álltunk, gyorsan fotóztam egyet és küldtem Gergelynek, születésnapi üdvözlőlap gyanánt. Péterfy Gergely, ha az életében semmi mást nem csinált volna, csak megírja a Kitömött barbárt (kvázi Kazinczy életét és vele párhuzamosan egy barátjáét, egy lebilincselő, igaz történetet), az akkor is, önmagában nagy-nagy teljesítmény lenne. De tudjuk, ennél sokkal többet is köszönhetünk neki. Ez csak kis kulturális kitérő volt. Menjünk tovább!

img_20211031_104331_resized_20211103_083223704.jpg

A háttérben a Kazinczy Mauzóleum - itt van a Magyar Nyelv Múzeuma is, ami szintén ajánlott látnivaló, nagyon izgalmas kiállításokkal

Szóval, ez a túra Pusztafaluból indult, átmentünk a határkövek mentén Szlovákiába, az Izra-tóhoz, aztán fel a Kis-Milicre, majd a Nagy-Milicre, érintettük a Csata rétet (nem Csata teret!), majd a Tolvaj-hegyen vissza a kiinduló helyre, az autóhoz. 

img_20211031_114916_resized_20211103_083224556.jpg

img_20211031_134015_resized_20211103_083225220.jpg

img_20211031_140234_resized_20211103_110440483.jpg

Kilátó a Nagy-Milicen, 894 m magasan

img_20211031_152842_resized_20211103_083225605_1.jpg

Pusztafalu a Tolvaj-hegyről, alkonyatban

Még beültünk egy kávéra a Múzeum kávézóba, ahol a kedves hölgynek végre elmondhattam, volt egy jó barátom az egyetemen, ide valósi, T. Tibor. Ismerte. Ennek örültem. A kávézó falán helyes kis rigmusok, mint ez:

img_20211031_160615_resized_20211103_110439845.jpg

img_20211031_160818_resized_20211103_083225846.jpg

img_20211031_160853_resized_20211103_083226057.jpg

 

A Zemplén nekünk a pálinka-beszerző hely is egyben. Egyszer, vagy tíz évvel ezelőtt megálltunk egy gönci barackosnál, vettünk barackot, lekvárnak. Aztán, ahogy szóba elegyedtünk a gazdával, kiderült, pálinkája is van. Azóta visszajárunk hozzá. Sajnos nem árulhatom el, hová, kihez. Csak annyit mondok, én soha életemben nem bírtam meginni a barackpálinkát. De ez, ez valami zseniális! Sajnos mindig gyorsan elfogy… És ha már arra járunk, mindig eszünk egy jót Telkibányán, az Aranybánya Étteremben. Laktunk is ott korábban többször, még amikor kicsik voltak a gyerekek, nagyobb társasággal. Gyerekekkel kész kaland, imádják! Van kalandpark, lehet menni ásványtúrára. Telkibánya olyan, mint egy mesebeli falu. Igaz, szerintem az egész Zemplén olyan.

Telkibányán olyan közel volt a csillagos ég, hogy egészen elkápráztatott minket. Tiszta a levegő, kevés a fényszennyezés. Valahogy az egész olyan tiszta! Bár, sajnos helyenként a fűtési szezon mellékhatását is éreztük már.

Mádról sokszor írtam, azokat nem linkelem be ide, ha érdekel titeket, megtaláljátok az oldalamon.

Van egy Mádról jöttem című facebook oldalam, ha lenne hozzá kedvetek, örülök minden új olvasónak.

Zárjuk akkor ezt a hosszú kirándulást egy ilyen szépséges mádi képpel, az Úrágyáról:

img_20211029_110758_resized_20211103_110440780.jpg

 

Ha pedig Péterfy könyve keltette fel valaki érdeklődését, arról is írtam korábban, ITT!

És még hova érdemes elmenni?

Csodarabbik útja helyei Mádtól kezdve Olaszliszkán át Sátoraljaújhelyig, Megyer hegyi kőfejtő, Boldogkői és Füzéri várak, Hejce, Arka, Huták, Hollóháza, Erdőbénye, Tállya, útközben pedig Encs, Anyukám mondta étterem! Ha belefér...

De a felsorolás nem teljes, mondhatni, a lehetőségek sora olyan végtelen, akárcsak a zempléni erdőség...

 

Koskovics Éva

 

http://kokart.hu/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr1916744712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása