Talán nem árulok el titkot, ha azzal kezdem, imádom a Zemplént! De mondhatnám úgy is, imádom Tokaj-Hegyalját!

A kettő kicsit egybefolyik nálam, de földrajzilag is komoly átfedések vannak. Ugyanakkor a belső (északi) Zemplén egészen más világ, igazi hegyvidék, kicsi falvakkal, nagy erdőségekkel, patakokkal, várakkal. A ’folytatása’ is izgalmas: a gönci barackosok, a Tisza, a Bodrog, a határtól egy ugrásra Kassa. Persze ez utóbbi csak békeidőben, a normális, covid előtti és utáni időkben.

A kezdőképen a Tokaj-hegy Mádról, az Úrágyáról fotózva. Saját képekkel illusztrálok, mint mindig, ha szívemhez közelálló témákkal jövök. Ez a környék már sokadszor téma itt.

De most nem elsősorban áradozni fogok, hanem inkább a szomorú tapasztalataimat osztom meg, hátha valakiben megindít valamit. Hátha olvassa egy-két döntéshozó is… A remény hal meg utoljára.

A minap sétáltunk mindkét címbeli városban, ráadásul mindezt rendes turistaként, kihasználva a környékbeli lehetőségeket, városnézést mixelve kirándulással, outdoor programokkal, ahogy ezt ajánlják az arra látogatóknak is.

Mindkét város óriási történelmi múlttal, hagyományokkal, építészeti örökséggel, csodálatos földrajzi fekvéssel megáldott, igazán érdemes ellátogatni, körbejárni, megnézni, amit csak lehet.

De nehéz mindezt úgy istenigazából élvezni, ha az ember járt már nyugat-magyarországi városokban is (Győr, Szombathely, Veszprém például), vagy ha mondjuk mérnökök társaságában andalog, akiknek a szeme meg-megakad olyan dolgokon, amelyeket esetleg nem minden laikus venne észre.

Miközben Sátoraljaújhely talán az egyik legnagyobb vesztese a trianoni békekötésnek, talán 100 év elteltével már nem minden fogható erre a szerencsétlen körülményre. Igaz, épp a vasútállomását, vasúti, kereskedelmi központ jellegét és gazdálkodásra alkalmas földjeit vesztette el az új határok meghúzásával. Biztos nehéz ide komolyabb ipart vinni, a szocialista tervgazdálkodási rendszer sem erőltette meg magát e téren, kilóg a város a fő közlekedési utakból, kicsit kilóg mindenből. Pedig régi épületein jól látszik, hogy korábban, Trianon előtt, de a második világháború előtt is volt itt élet, volt polgárság (két és félezer zsidót deportáltak innen is 1844-ben). Aztán a város volt az állami borkombinát központja, mint a borvidék legnagyobb (16 ezres) lakosságú települése. Na, ez külön misét is megérne, de ezt most passzolnám.

Hála az európai uniós csatlakozásnak, ezek az elmaradt régiók folyamatosan kiemelt fejlesztési támogatásokban részesülhetnek. Sátoraljaújhely (ahogy Mádon emlegetik: Újhely, sőt, Újhel’ vagy ahogy lengyel barátunk emlegeti, „Sátor” - a többibe beletörik a nyelve) csodás fekvésű város, magas hegyek övezik, naná, hogy sátor alakúak, sőt, nevűek. Jó ötlet volt fejleszteni a sípályát, bár nagyrészt műhóval kell megoldani azt, hogy használható legyen. Még soha nem próbáltuk, pedig mindig emlegetjük… Erre az attrakcióra, a sport vonalra, az aktív, fiatalos turizmusra épültek fel a további témák, a bobpálya és az átcsúszó. Most mindkettőt kipróbáltuk, nagyon tetszett. Viszont a férfitársakból nagyon kijött a mérnöki véna, eléggé kiakadtak azon, hogy ilyen új épületek hogy lehetnek ennyire rossz állapotban. Miért nem rozsdamentes acélból készült az, aminek abból kellett volna, hogy nézhet ki 4 év után úgy a mosdó, ahogy, hogy tehettek oda olyan minőségű nyílászárókat amilyeneket. És ez nem esztétika, hanem hosszú távú fenntarthatóság, amelynek különösen nagy jelentősége van egy olyan projekt esetében, amely mögött nincs gazdag fenntartó. Ahol számít a pénz. Márpedig ez a város nem dúskál, az egyértelmű.

A képen az átcsúszó, ami elsőre sokkal félelmetesebbnek tűnik, mint amennyire az. Kellemes volt, nem érződött a 80 km/órás sebesség.

A bobpálya szuper volt, igazi élmény! Állítólag szezonban többórás sorok állnak. Most nem kellett sorakozni.

Sárospatakon pechünkre épp a művelődési központ közelében parkoltunk le, így a kiakadás hamar garantált volt. Az 1983-ban épült épület a maga idejében nagy szenzáció volt, Makovecz Imre egyik ikonikus épülete. Annak idején Sárospatakon több épülete is épült az építésznek, a város büszke volt ezekre. Igaz, már akkor is voltak, akik csóválták a fejüket, hogy ilyen organikus épületeket nem biztos, hogy meg tudnak csinálni kellő minőségben, hogy mindig gondok lesznek a fa részekkel, hogy mi lesz, ha megkezdődnek a beázások, ha nem lesz pénz a karbantartásra.

Szóval, most 37 év után potom 2 milliárd forintot kell rákölteni. A vége felé közeledik a felújítás. Az idézett cikkből megtudhatjuk, hogy a költségeket az állam állja, illetve, hogy: "A beruházás egyik legfontosabb fázisa a teljes tetőfelújítás, melyet összesen 3300 négyzetméteren kiviteleznek. A tető Makovecz Imre szándéka szerint palafedésű lett volna, de az épület kivitelezésekor csak az úgynevezett műemléki palára volt forrás. Ennek anyaga mára ugyanolyan veszélyes hulladéknak minősül, mint az egyszerű szürke azbesztcement pala, ezért szükségszerű a tetőcsere, melynél természetes, termett palára cserélik le a meglévő szerkezetet." - hát igen. A döntések mindig nagyon ott voltak... Az adónkat mindig nagyon gondosan költik azok, akik. Miközben a környékbeli, szintén organikus épületekre, lakóházakra nyilván nem jut most forrás, hiszen annyira nincsenek rossz állapotban. Ugyan a fa részek borzalmasan néznek ki, néhol a fa nyílászárót lecserélték műanyagra (nagyon durva! organikus építészet és műanyag ablak…), a penészedés nyomai is több helyen kiütköznek, biztos vannak itt-ott jó kis hőhidak. /Komolyan mondom, nem volt kedvem fotózni. Egyáltalán nem terveztem, hogy blogolni fogok erről a napról és a tegnapi, saújhelyiről. De aztán, amint látjátok, nem állhattam meg.../

A művelődési házzal szemközti főiskolai épület szintén elbírna egy alapos felújítást, de nem valószínű, hogy egyszerre minden megoldható. A sárospataki főiskolának, amely a református kollégiumból vált önálló tanítóképzővé, már közel ötszázéves történelme van!

A képen a vár a Bodrog felől megközelítve.

Szombaton voltunk a városban, kora délután. Alig voltak emberek. Kicsit borús idő volt, de nem esett, szeptember vége felé pedig elvileg még nincs annyira holt szezon, pláne egy borvidéken. Ennek ellenére alig voltak emberek az utcán, a vár környékén. Pedig milyen csodálatos is a Rákóczi Vár!

Körbesétáltuk, lementünk a Bodroghoz. Hol szomorkodtunk, hol próbáltunk pozitívan közelíteni a dolgokhoz (lerobbant, jobb sorsra érdemes műemlékház, elhanyagolt park, sok szemét, a vár bejáratánál lévő ajándékbolt kínálatában hangsúlyos helyen szereplő műanyag palackos tokajik – brrr, ettől mindig hideglelést kapok). A kívülről helyesnek, barátságosnak tűnő étterem és kávézó belülről már nem volt annyira kellemes, de bizalmat szavaztunk és beültünk egy kávéra, italra. A fiatal pincérlánytól kérdezte a barátunk, milyen sörük van, mire azt mondta, valami P-betűs. Pilsner Urguell netán? Az! Kicsit megmosolyogtuk, de amikor a végén a számlázásnál is úgy diktálta a főnökének, hogy „az a p betűs sör”, akkor elgondolkodtunk rajta, milyen nehéz lehet itt megfelelő munkaerőt találni, milyen kevés sör fogyhat, ha a pincér nem bírja megjegyezni a nevét. Pedig annyira nem no-name… enyhén szólva… Lehet, hogy nem vendéglátóin végzett a kolléganő, hanem épp a tanítóképzőn, csak itt jobban fizetnek?

Feltűnően sok szobor van a városban, sajnos a szobor mellett többször sem találtuk meg az alkotó nevét. Itt, a háttérben a várkertben lévő Ágyúöntő múzeum modern épülete látható, amely viszont nagyon tetszett nekünk, igazán különleges és minőségi épület! Benn az ágyúöntő legények elijesztettek bennünket, olyan morcosan néztek... A gyerekek biztos imádják!

Szomorú volt a főutcán visszasétálni a kocsihoz, látni a kirakatokat. Barátaink nemrég töltöttek Győrben egy hétvégét és így most számukra különösen erős volt a kontraszt, egészen hatás alá kerültek. Azt mondták, Győr fantasztikus hangulatú város, szinte mintha Ausztriában lenne az ember, tele jobbnál-jobb helyekkel. Látszik a jólét, mindenhol minőség, rengeteg vendéglátóhely, kiülős kávézók, éttermek a belvárosban, és élet, nyüzsgés mindenhol. Ezzel szemben Sárospatak városában tényleg a szegénység, a lepukkantság kiabál szembe, sajnos eléggé lehangoló. Pedig a gimnázium, a teológia és környéke egészen jó állapotban van, ott is felújítások zajlanak, a park ott is gyönyörű.

Apropó, park. Már a várnál sétálva is gondoltam rá, hogy más városokban ha van egy nagyobb közpark, ott megjelennek a futók, a bicajosok, sokan vannak ott gyerekekkel, sétálnak benne az emberek, az élet szerves része. Itt most semmi ilyesminek nem láttuk a jelét egyik parkban sem. Igaz, Sárospatak kisváros, az is igaz, szombat délután volt (vagy épp ezért kellett volna több embernek kinn lennie?), nem is volt tökéletes az időjárás. Egyértelmű, hogy errefelé nem annyira terjedtek el a szabadidős tevékenységek ilyen formái. Kerékpárost egyet sem láttunk.

Tudom, hogy nyáron sokan eveznek a Bodrogon, hogy magunk is meglepődtünk, milyen jachtokat látni néha Tokaj környékén, azt is tudom, hogy a vidéki turizmus nálunk nagyon más, mint mondjuk a szlovákoknál, cseheknél (hogy ne menjünk nagyon messzire). Náluk kifejezetten erős az aktív turizmus, sokkal jobbak nálunk a tömegsportban, jobban élnek a lehetőségeikkel. Igaz, nálunk is vannak régiók, ahol elég jól élnek a lehetőségekkel, gondoljunk csak a Balatonra.

Elhagyva Sárospatakot, elindultunk a Megyer-hegyi tóhoz (tengerszemként ismert, valójában malomkő bánya volt, annak ürege telt meg vízzel), megnézni az új via ferratát. Látványos, meggyőző! Az éppen mászók dolgoztak rendesen!

Láttuk, hogy nagy fejlesztések zajlanak itt is, rögtön két út épül egymás mellett a főút és a kalandpark bejárata között. Egy autóút és egy – valószínűleg – bicikliút. Térkőből. Két út, kb. 2 km hosszan, amin – mindkettőn! – alig lesz forgalom. Amellett, hogy már most, az építkezés alatt számtalan műszaki problémát észrevételeztek 'a mi mérnökeink', tiszta pénzkidobásnak tűnik két utat építeni, hacsak nem valami oltári nagyratörő egyéb célokkal párosul ez a projekt. Kisrepülő leszálló pálya? Végülis nem lehetetlen, hisz egyre több fontos ember jár a környékre. Biztos indokolt lehet… Feltétlenül megnézzük jövőre is!

Na, tényleg nem akarom fokozni a feszkót, azt már csak röviden jegyzem meg, mint kb. minden évben egyszer, hogy könyörgöm, ha milliárdokat költünk várrekonstrukciókra itt is, ezen a környéken, mikor lesznek már járhatóak az utak? Mikor lesz az, ha megépítenek egy utat, nem megy tönkre 1-2 év után? Mikor mehet el a turista Sátoraljaújhelyről a Füzéri Várba úgy, hogy ne veszélyeztesse a tengelytörés a kocsiját? Tudom, hogy elkezdődtek útépítések, de sem a tempó, sem az ütemezés nem tűnik túl értelmesnek és logikusnak (Aranyosi-völgy, Baskó felé az út, Regéc, Korlát, Fony, Erdőhorváti környéke). Harmadik világ!!

Azért hangsúlyozom, senkit nem akarok lebeszélni arról, hogy a környékre látogasson, sőt! Számtalanszor hallottam már a reakciót, amikor valaki életében először látogat Hegyaljára és a Zemplénbe, mennyire megfogja a táj, mennyire mást kap, mint amire számít, mennyire meglepődik azon a sokféleségen, azon a csodálatos tájon, ami itt fogadja. Tényleg kultúr-táj! De sajnos a kultúránk még mindig nagyon Móricz-ra és a Rokonok-ra emlékeztet, sőt, néha Mórá-ra (Kincskereső kisködmön), arra, hogy milyen sok lenne még itt a teendő. Ez egy frusztrált régió. Persze, ha úgy vesszük, egész Magyarország az, de itt ez sokkal jobban kiütközik. A fiatalok még mindig elvándorolnak, kevés a lehetőség. Természetesen itt is vannak családok, érdekkörök, akik komoly lehetőséget látnak a vidékben, csak nem értik meg, hogy a pénz, még ha nekik van is, még ha ők meg is tudják szerezni, ehhez kevés. És ez olyan szomorú!

Be happy!

Na, csak azért, hogy valami pozitívval zárjam, elárulom még nektek, volt egy nagyon vidám élményünk is Sátoraljaújhelyen. Meglátogattuk a Zsólyomkai Pincesort.

Én sem tudtam róla, hogy van ilyen, egy információs térképen akadtam rá (ebből is látszik, milyen fontosak ezek!). Persze kihalt volt péntek délután, csak egy-két kőműves brigád dolgozott. De az egyik pincénél ott találtuk a tulajdonosokat, akik voltak olyan kedvesek, beinvitáltak minket, azzal az ígérettel, hogy mutatnak valami nagyon érdekeset. Én, mint aki ugye Mádról jöttem, gondoltam is, na, erre befizetek, de aztán tényleg sikerült meglepniük. Az OR-KO Manufaktúra pincéjének belsejében egy kis kör alakú helyiség volt a meglepetés. Elmondásuk szerint korabeli írás tanúskodik róla, hogy létrejötte a XIV.-XV. századra tehető. Kézzel vájták ki, beleértve a középen lévő asztalt is. Borovszky Samu /1860-1912/ történész szerint, aki 1899-től az MTA levelező tagja volt, ebben a borkészítő pincében tartották a husziták istenes gyülekezőjüket. Egészen hatás alá kerültünk! Volt a helynek egy erős spiritualitása.

Persze a kis szobor később került az asztalra...

Aztán az volt a következő meglepetés, hogy kiderült, a tulajdonosokkal egy egyetemre jártunk (mármint kis csapatunk női tagjai, nem a mérnökök!) – még ha Marx neve eléggé furcsán vette is ki magát ott, a szentélyben. Ők valamivel előttünk végeztek, így nem ismerhettük egymást onnan, de volt tanáraink, közös Rajkos ismerőseink kapcsán ez a téma is adott bőven alapot arra, hogy nehezen vegyük a sátorfánkat (ha már sátor…).

Ha erre jártok, feltétlenül menjetek be Széphalomba a Magyar Nyelv Múzeumába! Nagyon érdekes! Különösen, ha előtte elolvassátok Péterfy Gergely Kitömött barbár című könyvét! Számomra a fordított sorrend is működött, a sorrend szinte mindegy is, csak mondom, hogy a kettő együtt nagyon ütős!

Mostanában különösen érdemes arrafelé kirándulni, érik a szőlő, épp kezdőfélben van a szüret, lehet furmintot csipegetni, tudjuk, nagyon egészséges, még tán tényleg betegségmegelőző hatással is bír. Aki viszont a szőlő helyett inkább a belőle készült borokat részesíti előnyben, azok számára egész évben érdekes a vidék. Még tán síelhet is egyet, ha jókor megy. Csak vigyázzatok az utakon!

Koskovics Éva

http://kokart.hu/

Régebbi írásom erről a témáról megtaláljátok itt. Ha a keresőbe beírjátok Mád nevét, feljönnek azok a blogbejegyzéseim, amelyekben írtam erről. Nincs új a nap alatt!