Általában akkor blogolok, amikor hatás ér.
Most pár napon belül egymás után többször is megtörtént ez, és volt benne egy olyan szinkron, hogy mind nagyjából ugyanabba az időbe repített vissza, nagyjából egy évszázaddal ezelőtti korba. Kezdődött a Nemzeti Galéria képeslap kiállításával, amelynek címe Az első aranykor, és Budapest 150. születésnapja alkalmához köthető.
A Fortepan digitális fotóarchívummal együttműködésben rendezett tárlat a fővárosnak azt az időszakát jeleníti meg, amikor Budapest a 19. és 20. század fordulóján, a világ egyik legdinamikusabban fejlődő nagyvárosaként, igazi virágkorát élte. Nézve az akkori hihetetlen bátor és óriási volumenű építkezéseket, szinte semminek tűnnek a mai Budapesten zajló, időnként túlzottnak vélt fejlesztések.
Az történt, hogy a Fortepan csapata a drezdai Deutsche Fotothek gyűjteményében egy német képeslapkészítő cég, a Brück & Sohn Magyarországon eddig ismeretlen városfotóira bukkant. A tárlat ebből az anyagból mutat be válogatást. A képeslapfotókat Schoch Frigyes, a jómódú budapesti vállalkozó és hobbifotós felvételei egészítik ki.
Rákóczi út, háttérben a Keleti Pályaudvar
Figyelem, érdekes a kép alatti információ! Szerencsi képeslap gyűjtemény!!
Aztán sikerült megnéznem a Renoir kiállítást a Szépművészeti Múzeumban (még ezen a héten látható!).
A festő 1841-1919 között élt, tehát élete második, nehezebbik felét már ő is ebben a terhelt, háborús huszadik században élte. Hiába lett ő már életében sikeres, azért neki se volt felhőtlen az élet. Ennek ellenére képeiből nekem az életigenlés, az élet szeretete jött át. Főleg portrék, aktok szerepelnek a kiállításon, de vannak természeti képek is, nekem ez az egyik kedvencem:
Másik kedvenc képem tőle nem szerepelt a kiállításon, ez az Olvasó lány. Azt olvastam, hogy báró Hatvany Ferenc festőművész, aki egyben műgyűjtő is volt, a híres Hatvany család tagja, több Renoir képet is vásárolt. Nem tudom, ez, vagy egy másik olvasó nőt ábrázoló kép volt a birtokában, ezt nem tudtam kikutatni. Mindenesetre Hatvany (1881-1958) élete maga is bizonyítja, milyen zűrzavaros időszak volt ez. Érdemes elolvasni róla ezt az írást, kész regény!
Az olvasó lányra pedig majd még visszatérek!
Szóval, pörögtem magamban ezen a századfordulón, meg az utána következő évtizedeken, aztán azt gondoltam, lesz egy ’nyugodt’ hétvégém, megyek Miskolcra. Sőt, Lillafüredre!
Miskolc
Néha az ember elmegy a világ végére, elkölt egy vagyont és nem is sejti, sokkal közelebb is vannak csodás helyek. Kifejezetten vágytam már kicsit Miskolcon lenni. Nem csak beugrani, hanem ott is aludni! Ilyenre évtizedek óta nem volt példa, legfeljebb egy-egy érettségi találkozó kapcsán, egy volt osztálytársnál.
De most megadtuk a módját és annyira jó élmény volt, hogy muszáj elmesélnem, megmutatnom. Nem beszélve a fenti időutazás váratlanul jött, bár tudható, mégsem tudatosodó, további állomásairól…
Komolyan mondom: menjetek Miskolcra! Érdemes!
Színház
Épp érkezésünk estéjére esett a Kékszakállú herceg várának a bemutatója, így éltünk is az ölünkbe hullott lehetőséggel. És jól tettük. Nem vagyok ’operás’, de időnként eljutok egy-egy előadásra és legtöbbször megfogadom, gyakrabban fogom tenni. Ha korábban ismerkedhettem volna a műfajjal, biztos, hogy rajongó válhatott volna belőlem. Mert így is tudom élvezni.
Bartók egyetlen operája világhírű. Érdekes, hogy ez is abban a korszakban íródott, Balázs Béla 1910-ben írta a szövegkönyvét, amit Kodálynak is felajánlott, de ő nem élt a lehetőséggel. Bartók viszont hamar megírta, 1911-ben, aztán érthető okokból csak később, 1918-ban volt a budapesti operaházban a premier, vegyes fogadtatással. Aztán 1936-ban újra előadták, akkor már kirobbanó sikerrel, Bartókot tízszer tapsolták vissza a színpadra. A huszadik század elejének nehézségei, az európai társadalmakra akkor is jellemző elmagányosodás, világfájdalom, ez a sötét hangulat meglehetősen jól visszaköszön a műből. Nem direkt módon persze, hanem visszanyúlva két régi történethez, egy ötödik században élt őrült breton gróf, illetve egy tizenötödik századi francia marsall legendájához.
Izgalmas volt a kórházi környezetbe helyezett díszlet, gondolkodtam rajta, a drámai végkifejletben benne akar-e lenni a magyar egészségügy összeomlása is majd, mint üzenet, vagy elég, ha a néző az őrületre, egy pszichiátriai osztályra asszociál a díszletből kifolyólag.
Jó lenne megnézni a másik szereposztással is az előadást, kíváncsi lennék, melyik ragad meg jobban. Cser Krisztián és Herczenik Anna kiválóak voltak mind az ének, mind a színészi teljesítmény alapján. Rendezte Szabó Máté, fiatal, tehetséges miskolci rendező, zenei vezető és karmester Cser Ádám. Nagyon ajánlom!
Lillafüred, Palotaszálló
A Füzérradványi Károlyi Kastély kiállításán olvastam, hogy Lillafüred volt a példakép, ahhoz hasonló hotelt próbáltak kialakítani ott is. Mindezt a gazdasági válság közepén, Trianon után nem sokkal. Trianon az országnak ezt az északi részét nagyon kegyetlen módon érintette, elvágta a kapcsolatokat, a piacot, a vérkeringést. Ráadásul jött a nagy gazdasági válság. Ahogy manapság is sokaknál kiveri a biztosítékot, hogy nehéz gazdasági viszonyok, az egészségügyi és oktatási rendszerek forráshiányos működése mellett miért van szükség látványberuházásokra, akkor is nagy vitákat kavart az, hogy a válság éveiben épül egy ekkora szálloda. 1927-30 között épült, érdemes elolvasni ITT a történetét!
Ritkán keveredek hasonló helyekre, sokcsillagos szállodákba. Aztán hamar rájöttem, ezzel nem vagyok egyedül a szállóvendégek között. A szaunában arról beszélgettek mellettem, ki hogy jött, vett-e autópálya matricát, vagy a meglévő megyebérlete után megelégedett a régi hármas úttal. Másik izzadó társunk is sokallotta az autópálya bérlet árakat, ő is sokat gondolkodott, hogy oldja meg ezt a hosszú utat a dunántúli városából, de végül csak megvette a tíznapos jegyet. Aztán a vacsoránál, miközben dúskáltunk a hibátlan, változatos ételekben, a szomszéd asztaltól áthallatszott, ahogy a lakásfenntartási, rezsi költségekről beszélgetnek, meglehetősen aggódó hangnemben. Furcsa megélés volt. Viszont arra engedtek következtetni, hogy hozzánk hasonlóan valószínűleg sokan úgy kerültek ide, ebbe a csodaszép, ámde meglehetősen magas árakon elérhető szállodába, hogy rendelkeznek Szép kártyával, amit a munkahelyüktől kapnak. Azt gondolom, komoly bajban lenne ma a belföldi turizmus, ha nem létezne ez az eszköz. És itt most abbahagyom az elmélkedést…
József Attila is járt itt egy írókonkresszuson 1933-ban, ennek hatására írta az Ódát. Nagyon szerethető ez a szobor, Varga Éva alkotása. Csak egy részlet a versből:
"Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget."
A vízesés már félig befagyott.
A Hámori-tó a szálloda tornyából:
És egy kis időutazás a kezdeti időkbe:
Kirándulás a Bükkben
Lillafüred komoly turisztikai célpont. Miskolcról busszal, kisvonattal is ki lehet jönni. A többség, a miskolci családok valószínűleg a Majális-parkban is (ahol van egy attraktív látogatóközpont) és itt is, többnyire csak rövidebb sétákat tesznek. Megnézik a Hámori-tavat, sétálnak a környéken, Felső-Hámorban, esetleg esznek-isznak valamit, aztán vissza a városba. Bánkútra fel lehet menni felvonóval is, annak végétől pedig le lehet jönni a ródlipályán is, ha van hó. Mi ezen mentünk fel. Szép túra volt, egy jó hideg, napos, kristálytiszta levegőjű, januári napon. Igazi téli kirándulóidő. A bükkfák a Bükkben pazar látványt nyújtanak, bár néhány helyen itt is komoly károkat okoztak a jégviharok.
Mária sétány, ez még a szálloda közelében:
Majd az erdei képek:
Közel Bükkszentkereszt, ahol élt Gyuri bácsi, a füves ember. Komoly természetgyógyászati jelentőséggel bír a hely, több ponton is találtunk erre utalást. Például itt:
Nem szép, hogy összefirkálták!
Bükkök, források, tisztások, sziklák, erdészházak, minden, aminek lennie kell egy ilyen helyen. A Fehérkő-ről látszott a Tátra is. Sajnos a fotón nem.
A végtelenség érzése, lenn az Erzsébet kilátó:
Meg akartuk nézni a Bányászati Múzeumot és a Herman Ottó Emlékházat is, de előbbi épp vasárnap zárva volt, utóbbi pedig egész télen zárva, holott a honlap szerint nyitva kellett volna lennie. Ennyi gikszer belefér, nem baj, sétáltunk arra is, majd nyáron visszajövünk.
Diósgyőri vár
Hát, ez a vár, ez valami borzalmas, ahogy most kinéz.
Ennek is megvan a maga története, írtak róla, például ITT.
Szemben Déryné Széppataki Róza háza, aztán itt egy másik ház, amin kinn van az emléktábla, miszerint innen vitték el a gulágra a miskolciakat. A táblát a MIÉP helyezte el a falon. Ilyen is volt… MIÉP… Nem is tudom, mit mondjak róluk, inkább semmit. Pedig az, hogy itt van ez a tábla, nagyon is tiszteletreméltó.
De már megint arra jutok, semmi sem olyan egyszerű és egyértelmű, mint gondolnánk, mint sokszor mondjuk.
Pedig milyen szép ez a része Miskolcnak! Diósgyőr...
Lyukóbánya
Mivel sokat hallottam a miskolci barátaimtól már erről a városrészről, hallottam a szegregált óvodákról és iskolákról, ezért megkértem a férjemet, kanyarodjunk már el erre, nézzük meg a Lyukó-völgyet. Már csak azért is, hogy kompenzáljuk kicsit a lillafüredi luxust, nehogy azzal a téveszmével telítődjünk, hogy itt minden rendben, közel a kánaán. Ha valaki hajlamos lenne ezt gondolni, feltétlenül ajánlom neki Lyukóbányát.
Mint ahogy még sok más helyet is ajánlhatnék. Olyan mélyszegénységet láthattunk, amit nem volt szívem lefotózni. Megrendítő volt. Szerencsére itt is itt vannak a Máltaiak, van egy közösségi ház, van egy másik, ahol fürdőt létesítettek.
Jó, hogy ezek vannak, ugyanakkor maga a jelenség, a mélyszegénység ettől nem változik. Mi lehet a megoldás? Gondolkodik ezen valaki?
Avasi kilátó
Mivel nemrég olvastam, hogy elkészült a rekonstrukció, kíváncsi vagyok, milyen lett. Fenn aztán kiderül, még nincs kész teljesen, de így is érdemes felmenni és körbenézni onnan.
Emlékeztek az Utánam srácok-ra? Itt forgatták a filmet (Diósgyőrben, Tapolcán, Lillafüreden) 1974-ben. Micsoda gyerekfilmek voltak ezek! Nem véletlen, hogy sokakban nosztalgikus emlékeket kelt és máig él az emlék, lám, ajándéktárgyakat, retrós könyveket lehet forgalmazni a brand-re építve.
Nagy örömömre régi kedves ismerőssel akadok itt össze, akivel pár évvel ezelőtt együtt táboroztattuk a tehetséges gyerekeket. Ricsi meséli aztán, hogy amit még látunk fentről, az egy épülő étterem. Remélem, nem fog úgy járni, mint más, pályázatokból felépült, nem reális üzleti tervre alapozott létesítmények. Igaz, Miskolc tényleg nagy város és csodálatos természeti környezet veszi körül, megérdemelné, hogy virágzó turizmus gazdagítsa. Bárcsak mondhatnám bátran, jók a kilátások! De innen, az Avasi toronyból egyértelműen igen! Innen mindig jók voltak! Mármint a kilátások.
Mádról jöttem
Végül, ha már Miskolcon járunk, muszáj leugrani Mádra, hiszen én Mádról jöttem. Beugrunk, körülnézünk a téliesített kis házunkban, lefotózom a Renoir képünket, azt a bizonyos olvasó lányt, ugyanolyan szép a fagyos szobában is, a reprodukción. Milyen jó ízlése is volt anyukám keresztanyjának! Kár, hogy ennek eredetijét nem láthattam.
Jut eszembe, ez a kis ház is ekkoriban épülhetett, kb. száz évvel ezelőtt. Ráfért a kipofozás, sose lesz olyan minőségű, mint egy új, jól megépített ház, de nagyon szerethető és hangulatos. Kis időre még megmentettük az utókornak. Ami reméljük, jobb lesz!
Ha látnának most minket a száz évvel ezelőtti korszak nagyjai, gondolkodói, Freud, Ady, Herman Ottó, vagy szegény József Attila. Vajon mit gondolnának?
Megállok kicsit a dédszüleim sírjánál is aztán. Igen, ez volt az a korszak. Ők is mesélhetnének... De már csak én mesélhetek. Én pedig keveset tudok.
Koskovics Éva
A fotókat mind én készítettem, ahogy általában.
