„Ha céget vezetnék, mindig a legtehetségesebb fiatalok ötleteit hallgatnám meg, mert ők látják legjobban az adott kor valóságát és azt, hogy mit hoz a holnap.”
Ezt Sir Alex Ferguson, a Manchester United ikonikus vezetőedzője fogalmazta meg Vezetés című könyvében.
Ez most azért jutott eszembe, mert találkoztam egy régi mentoráltammal, aki középiskolásként, én pedig mint csoportfacilitátor vettünk részt a Templeton Programban. ITT írtam erről a különleges projektről, hat évvel ezelőtt.
Álmok
Amikor megismertem a csoportomat, tíz kiemelkedő képességű gimnazistát, többnyire a legjobb fővárosi gimnáziumokból, illetve egy-két vidékiből, kérdeztem tőlük, milyen terveik, álmaik vannak, hol látják magukat 10-15 év múlva.
Ez a fiú, akivel most összefutottam, akkor azt mondta, még nem tudja biztosan, vagy híres matematikus, vagy híres rockzenész lesz. Bár, a sport is ott van még, hisz magas szinten kézilabdázik, szóval, akár még ott is történhetnek dolgok. Jót mulattunk akkor a mondatain, mondanom sem kell, a többiek is odatették magukat. Ugyanakkor már akkor tudható volt, hogy ezek a több körön keresztül kiválasztott különlegesen tehetséges fiatalok már jó úton haladnak, a szerencsések közé tartoznak, valamiben kiemelkedőek, összességében tehát áldott helyzetben vannak mind. Ők már rajta vannak egy pályán, legfeljebb elszúrhatják a dolgot, ha történik valami nagyon drámai dolog velük, amit nem képesek kezelni.
Természetesen most azonnal rákérdeztem, mi a helyzet vele. Kiderült, a közgazdaság felé indult el a fiú, most viszont épp pszichológiát tanul. A kettőnek természetesen rengeteg köze van egymáshoz, egyáltalán nem ördöngősség a két terület összekapcsolódása. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint például a Magyar Tudományos Akadémián is vendégként pár éve előadást tartott Richard H. Thaler, akinek munkásságát 2017-ben ismerték el Nobel-díjjal, a viselkedési közgazdaságtanban elért eredményeiért. Rengeteg mai, akár magyar példával is lehetne illusztrálni, mennyire összetett tudomány a közgazdaságtan, mennyire keveréke a szubjektív és objektív tényezőknek. És milyen kevesek azok, akik értik a kettő kapcsolatát, akik ki tudják bogozni a gazdasági folyamatokból a racionális elemeket és az emberi szándékból rájuk aggatott (netán torzító, manipulatív, vagy éppen félresiklott, helytelen szavakkal megfogalmazott, érzelmekre ható) tényezőket.
Tehetség?
Nagyon felnézek a tehetségekre, arra, ha valaki tudatosan halad a céljai felé, ha bátran kezd bele új dolgokba, ha keresi a fejlődés nem annyira evidens útjait. A mi szüleink generációjában még mindennapos volt az egy szakmában, egy munkahelyen ledolgozott karrierút. Mi már ilyet ritkán látunk, közülünk már nagyon kevesen élik le így az életüket. Ma már egészen mindennapos dolog a karrierváltás, sőt, ha rajtam múlna, mindenkivel kipróbáltatnám. A legtöbb embernek jót tenne.
De ha valaki már huszonhárom évesen ott tart, amihez például nekem több évtized kellett, azért az komoly teljesítmény.
Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy dolgozhattam a Templeton Programban és más tehetséggondozó, tehetségkutató programokban. Ugyanakkor ma azt gondolom, talán túl nagy is a hangsúly ezeken. Rengeteg tehetséges fiatalunk van, viszont az oktatási rendszerünk, és itt a felsőoktatásra is gondolok, nagyon alacsony színvonalú. Óriási szakirodalma van annak, ahol ezt kiváló szakemberek elmagyarázták. Legfrissebb általam ismert példája ennek Radó Péter nemrég megjelent könyve, Az oktatáskormányzás jövője.
Rengeteg pénzt vontak ki belőle, vagy ami belement, az nem kellő hatékonysággal kerül felhasználásra. Ezért a tehetségeink jelentős arányban a külföldi egyetemeken, munkahelyeken találják meg az útjukat.
És még nagyobb baj, hogy a kevésbé szerencsések, a nagy tömegek egyre alacsonyabb színvonalon kapják meg azt az alaptudást, ami kellene a boldoguláshoz. A közoktatás neuralgikus helyzete mindennapos probléma, a csapból is ez folyik, talán épp ezért vált rá immunissá a társadalom nagy része.
Szomorú vagyok, ugyanakkor bizakodó. Mert remélem, ezek a fiatalok lesznek mégis annyian - már azok, akik az itthon maradást választják, netán tényleg hazajönnek egy idő után -, hogy felismerik, muszáj beleállni, változtatni a rendszeren. Mert ez nem vezet így jóra. Én hiszek, bízom a fiatalokban.
Még egy idézetet hoznék ide Ferguson könyvéből, ami a szívemből szól:
„Rájöttem arra is, hogy mások meghallgatása, a megfigyelés és az olvasás mellett sok más tényező is alakít bennünket. Mindannyian véletlenszerű áldozatai vagyunk szüleink DNS-ének; sorsunkat éppen úgy alakítja a vakszerencse, mint a körülmények, amelyek között felnőttünk, vagy hogy milyen iskolába jártunk. Mégis van két olyan nagy hatású eszközünk, amelyet tökéletesen ellenőrzésünk alatt tartunk: a szemünk és a fülünk. Mások megfigyelése, a tanácsaik meghallgatása és az olvasás mások életéről, a három legjobb dolog, amit az életben valaha is tettem.”
Ha pedig már ajánlatoknál tartok, akkor nagyon ajánlom mindenkinek a Beckham c. Netflix sorozatot is, amely a híres futballista életéről szól, természetesen sok-sok Ferguson-os résszel. Ebből is látszik, hogy még egy ikonikus edző, példakép sem tökéletes…
A másik ajánlatom a G7 Beszélgetések című podcaston egy epizód, címe: Nem a pénzt, hanem a gyerekek érdekeit nézik a családos Y-generációsok. Nagyon érdekes és nagyon biztató az, ahogy ezek a fiatal szülők gondolkodnak. Ugyanakkor azt gondolom, nagyon budapestiek és értelmiségiek. De szerencsére ezt ők is tudták, beszéltek is róla.
Szóval, van min gondolkodni. És vannak feladatok bőven.
Az írást saját fotókkal próbáltam kicsit megszínesíteni. Kivételesen szerepelek is a képen, remélem, elnézi mindenki most nekem ezt, csupán a perspektíva szempontjából gondoltam. Igaz, ezt nem fotózhattam én... Ilyen ez, nehéz dolog hitelesnek lenni...
Koskovics Éva
https://kokart.hu/
