Egy híres német cukrász dinasztia lánya nehéz döntés után szakít a családi elvárásokkal és inkább orvosi pályára lép. De milyen jó, hogy ért a cukrászathoz is, illetve, hogy látott teheneket legelni az alpesi legelőkön!

Egy nagyon izgalmas könyvről fogok írni és arról, mi mindenre ébresztett rá engem is.

Mi alapján hozzuk meg a döntéseinket?

Nehéz megmondani, mi alapján döntünk el dolgokat. A természet más egyedei minden bizonnyal könnyebben veszik ezeket az akadályokat. Nálunk három szélső eset van: 

1. Rengeteg dolgot tudunk és az agyunk zseniálisan működve válaszol,

2. vagy az intuícióinkra hallgatunk inkább,

3. netán mások véleményére alapozunk, és követjük a tőlünk elvártakat, igazodunk.

De 'ösztönylényként' működni is többféleképpen lehet: hagyni magunkat úszni az árral, vagy tudatosan hallgatni befelé, magunkba, keresve azt, ami kifejezetten nekünk szól. Persze az ösztönylényként úszkálásnak vannak veszélyei, kockázatai. 

Veszélyes esetek

Ha azt mondom neked, hogy figyelj jobban az intuícióidra, a megérzéseidre, a tested üzeneteire, te mondhatod, figyelek én, csak az a baj, hogy este tízkor, a sorozatomat nézve azt súgja, van még ott egy doboz chips a spájban, aztán ha azt elpusztítottam, és még hátravan egy rész, talán most a legizgalmasabb a sorozat, akkor meg azzal nyüstöl, hogy maradt még a fagyiból egy kicsi, amit tegnap vettél (egy nagy dobozzal, amit úgy terveztél, beosztasz majd egy hétre), és addig nem hagy békén, amíg el nem pusztítod. A chips szinte kívánja magára. Egyébként is azt mondta a coach, hogy figyelj a megérzéseidre, a tested üzeneteidre.

Reggel kihagyod a mérlegelést. Mert tudod, hiába mentél el tegnap bringázni, az legfeljebb a lelkednek tett jót, illetve mégis kicsit átmozgattad a testedet az egész napos irodában üldögélés után.

De súghatja azt is a tested, hogy isten ments, semmi műkaja, egészségesen kell élni, húst már régóta nem fogyasztasz, cukor, liszt, tej kizárva, valamit kellene mégis vacsorázni, de az avocádó megbarnult, megint dobhatod ki, többet dobsz ki, mint ahányat megeszel, még jó, hogy van egy banánod, az jó lesz vacsorára. Megnézed elalvás előtt a Greenpeace legújabb videóját, van megint egy akciójuk, arra dobsz is rögtön egy kis pénzt, tényleg, ez a klímahelyzet egyre aggasztóbb és senki nem csinál semmit. Ellenőrzöd újra, van-e időpontod a terapeutádhoz, persze, hisz mindig előző alkalommal beírjátok a következőt. Legalább te nem eszel húst, nyugtatod meg magad, megnézed még, melyik képedet tedd ki este az Instára, azt szokták szeretni, amit az edzőteremben lősz, ez talán jó lesz, kevés látszik a testedből, viszont egészen jó a hajad így feltűzve, jó ez az új szerelés is, amit múlt héten rendeltél meg és ma már fel is avathattál, itt most nem látszanak a hurkák sem a hasadon. Negyvenöt kiló vagy… Hatvan voltál tizennyolc évesen. Most harminc vagy, egyedül élsz a macskáddal. Ő is a legdrágább kaját kapja.

xxxxxxxxxxxxx

Hogy is van ez a coachingban?

Amikor elkezdtem foglalkozni a coachinggal, elmentem az első képzésre (ennek már tizenkét éve), az első AHA-élményem az volt, hogy tudatosítsuk magunkban, mindig három szinten működünk, így három szinten kell dolgoznunk is az ügyfelünkkel, ha coaching folyamatot vállalunk: agyi, lelki, zsigeri szinten. Tehát nem jó, ha az agya kerül túlsúlyba, az sem, ha az érzelmei viszik el, az pedig óriási hiba, ha a testi, zsigeri érzeteit nem tudjuk nyomon követni, megérteni, megtanítani őt is arra, hogy milyen nagy támaszt jelenthetnek a mindennapi döntések során.

Amikor elolvastam ezt a könyvet, arra jutottam, hogy kvázi ugyanerre a következtetésre jutott a gasztroenterológus kutató, orvos szerző is. Mert mára bebizonyosodott, milyen komoly kapcsolat és kommunikációs csatorna működik a bélrendszerünk, az abban élő mikrobionok, mindenféle összetett rendszerek között és az agyunk, az idegrendszerünk között. Rengeteg üzenet, sürgősek és kevésbé sürgősek, esetleg csak jelzésértékűek, egyértelműek, gyomorliftezősek, nyelési problémák, amelyeket  mindenki ismer. A nyelvünk is rengeteg kifejezést ismer, ami azt bizonyítja, bizony, ez nem véletlen, ezek a felismerések nem újkeletűek: nem tudja megemészteni (és itt nem ételre kell gondolni), nem képes lenyelni (szintén nem enni-innivalót), nem veszi be a gyomra, epét hány tőle (és újra nem ételtől), epés megjegyzést tett, felfordul tőle a gyomra… stb.

Biológiai ismereteim rettentően szegényesek, de úgy olvastam ezt a könyvet, mint egy krimit. Meg akartam érteni! Alig tudtam letenni. Nem fogtam fel minden apró részletet, pláne nem tudnám elmagyarázni értelmesen az aprólékos magyarázatokat, de azt gondolom, mindenkinek érdemes lenne elolvasnia. Főleg az orvosoknak! Sőt, a pszihológusoknak, más segítő szakmát űzőknek egyaránt.

Rengeteg esetet elmesél, amelyekkel jól szemlélteti, hová vezethetnek dolgok, mi lehet a hátterében egy-egy évekig, évtizedekig cipelt egészségügyi problémának.

Kiderül az is belőle, hogy nincsenek mindenkire érvényes fix szabályok, és ha valaki nagyon rossz állapotban van, akkor nem egyszerű a gyógyulás, de főleg, nem gyors!

Ami szintén kiderült, hogy felnőttként sokkal nehezebb bármin változtatni, a mikrobióta állományunk kb. hároméves korunkra kialakul és jórészt marad olyan, amilyen. Mégis sokat tehetünk a magunk érdekében, de ehhez jó, ha tisztán látjuk a helyzetünket, olyan szakember kezébe kerülünk, aki meg tudja ítélni, mire van szükségünk: elég egy életmódváltás, az étkezésünk drasztikus (vagy részbeni) átalakítása, vagy előbb egy pszichoterapeutát kell találnunk, aki elvégzi az előzetes munkálatokat rajtunk, vagy a kettő párhuzamosan kell menjen.

Akkor hogyan is kellene?

Mert a fő javaslataiban nem sok meglepőt találunk, mégis érdemes lehet összegezni röviden:

• fogyasszunk minél több természetesen erjesztett élelmiszert (a fermentálás ma nagy divat, tök egyszerű, éljünk vele!)
• kerüljük a gyulladásos állapotokat, ne együk túl magunkat, ha valami emésztési gondot okoz, akkor azt kerüljük
• minimalizáljuk az állati zsírok fogyasztását és a feldolgozott, tartósított élelmiszereket
• fogyasszunk minél több organikus élelmiszert (könnyű azt mondani, tudom…)
• együnk gyakrabban, kisebb adagokat
• törekedjünk arra, hogy ne egyedül együnk, hanem jó hangulatban, közösségben, másokkal (a híres mediterrán étkezésnek ez is része, nem csak a sok hal és olívaolaj!)
• legyünk megértőbbek magunkkal szemben, kicsit talán önzőségnek is tűnhet, de adjunk magunknak lehetőséget arra, hogy hangolódjunk rá dolgokra, így az étkezésre magára is, figyeljük a zsigeri üzeneteinket, és hallgassunk rájuk

Rettentő érdekes kutatások zajlanak ezen a téren, egyre biztosabban kezdenek arra jutni, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság (kemikáliák alkalmazása), a ipari hústermelés (gyógyszer-, antibiotikum maradványokkal dúsítva), az élelmiszeripari tömegtermékek térhódítása nem független attól, hogy egyre több az étkezési zavar. Ráadásul kora gyerekkorunktól kezdve traumáknak, stresszhelyzeteknek vagyunk kitéve. A kettő kombinációja, alattomos műve nem lehet független attól, hogy olyan sok és egyre több az autizmus spektrum zavar, az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, vagy az IBS (irritábilis bél szindróma). Utóbbiról azt írja, Amerikában a felnőtt korosztály 15%-át érinti. Nálunk is sokakat, csak nem tudnak róla. Erről konkrét tapasztalataim is vannak.

Idéznék a könyvből két nagyon érdekes részt:

Tudjuk, hogy az anyát ért stressz, trauma is könnyen átmegy a terhesség során a magzatba, és már ott, születés előtt elkezdődik a baba mikrobiótájának a kialakulása is. Ami folyamatosan küldi az üzeneteket az agynak. Azt is részletesen leírja, ebből a szempontból milyen nagy jelentősége van annak, hogy milyen úton születik meg az újszülött, találkozik-e azonnal a természetes úton világra jőve az anyja flóráival, vagy pedig holmi gumikesztyűkről gyűjti össze az első saját gyűjteményét. Nagyon nem mindegy.

Aztán a nő-férfi különbözőség. Azt írja, sokáig nem is gondoltak arra a kutatók, hogy a női agy másképpen működne, mint a férfiaké, hogy ugyanazokra az ingerekre és például gyógyszerekre másképpen reagálnánk mi nők, mint a férfiak. Ugyanakkor tényleg számtalan jelét, megfogalmazását ismerjük annak, hogy mi nők, jobban hallgatunk a megérzéseinkre, és intuitívebbek vagyunk a döntéshozatalainkban. Íme a magyarázat:

/A két kifejezés jelentése: a szaliencia szó szerinti, általános jelentése feltűnőség, kiugrás, szembeötlés, előtérbe kerülés; Arousal jelentése: a szervezet általános izgalmi és éberségi állapota./

A női és férfi működésről szintén rengeteg saját sztorim lenne, időnként írok is róluk.

Amikor olvastam Havas Juli orvos-író bejegyzését arról, hogy megfigyelte, az onkológiai rendelésen rendszeresen sokkal több nő kíséri el a férfi beteget, mint fordítva, akkor arra jutottam, ez, a fent leírt dolog lehet a háttérben. Tudom, ez így leegyszerűsítettnek tűnik, mint ahogy az egész téma maga, az, hogy komoly kommunikáció zajlik a bél és az agy között (ráadásul 90-10 arányban a bél felől mennek az üzenetek és csak kisebbik részben vissza az agyból!). Ezért is ajánlom, hogy érdemes elolvasni a könyvet!

Én már tovább is adtam a magamét, remélem, további gondolatokkal egészítik ki olyanok, akik szintén olvasták, mert könnyen lehet, hogy nekem is elkerülték a figyelmemet fontos tények, információk. Tudjátok, úgy működnek ezek, mint ahogy a coaching-ban is szoktam magyarázni: mire van fülünk, mire van szemünk. Sok-sok emberre gondoltam menet közben, kiknek kellene elolvasniuk, ügyfeleimre, akiknek szintén, gondoltam arra a rengeteg elhízott emberre, akiket idén nyáron is láttam, valahogy nyáron sokkal feltűnőbb, hisz kevesebb ruha van rajtunk. Annyira szomorú, amikor fiatalokat, főleg gyerekeket látok már sok-sok kilót cipelve, nem is értem, miért nem ezzel foglalkozunk sokkal többet, miért van ennyire háttérben az egészséges életmód tudatosítása. De ez már egy külön blog témája lehetne… Ráadásul, úgy látom, más vette most kezébe az egészségügyet és minden bizonnyal nagyobb hatása lesz, mint nekem, az én mondataimnak. Pláne, hogy könyvet se kell hozzá olvasni...

Köszönöm, ha elolvastátok, készüljetek az iskolakezdésre, maradjatok nyugodtak, egészségesek, figyeljetek jobban magatokra!

A két festmény Czidor Gergő munkája, a könyvet én fotóztam le.

Koskovics Éva

 https://kokart.hu/