Nézem az idén elolvasott könyveim listáját és tudom, érzem, hiányzik belőle néhány könyv.
Volt olyan, amit elolvastam, de hamar el is felejtődött. Amikor valami nagyot üt, akkor arról általában még melegében írok. Tavaly is megírtam egy ilyen értékelőt, gondoltam, akkor legyen ez meg most is. Nem jutott rá időm decemberben, átcsúsztam január elejére, de nem hiszem, hogy ez bárkit zavarna. Természetesen nem azt jelenti a cím, hogy ezek a könyvek mind a tavalyi évben jelentek meg, bár több olyan is van köztük.
Mindig tervezem, hogy milyen jó lenne újra olvasni régen olvasott nagy műveket, de ritkán adatik meg, mert többnyire annyi könyv vár a polcomon a sorára, hogy valahogy ez az újrázás elmarad. De most ilyen is volt, Bulgakov A mester és Margaritája, mégpedig a könyvklubunknak köszönhetően (Nagykovácsi, Tandem), és mondhatom, óriási élmény volt. Főleg utána a beszélgetéssel.
Ehhez a műhöz korai kulturális élmény is kötődik részemről, az Arvisura Színház ikonikus előadása a nyolcvanas évekből (Somogyi István rendezésében). Fóris Sanyi, egyetemi csoporttársunk is tagja volt a társulatnak, miatta néztünk meg minden előadást, jobbnál jobbakat (a Szentivánéji álom is nagy élmény volt!). Szóval, amikor ezt a könyvet beszéltük meg a könyvklubban, elhívtam Horgas Péter barátomat is, aki szintén részese volt az Arvisurának, és az akkori előadásnak, így kitágítottuk a teret, benéztünk a kulisszák mögé is, és a könyvélményből összművészeti élményt sikerült varázsolnunk.
Na, de vissza a 2023-ban olvasottakhoz! Elsőre kicsit szomorkásan állapítom meg, idén kevesebbet olvastam, mint tavaly. Kevesebb időm volt olvasni. De azt is látom, hogy több nagyformátumú, vaskos kötettel volt dolgom, így biztos, hogy ez is benne van. Sőt, van kettő kétkötetes is a listán. Őket pedig egynek veszem.
Ha A mester és Margaritán túl, az irodalmi értéket is figyelembe véve keresem a TOP hármamat (hozzátéve, hogy nem vagyok irodalmi szakértő, nagyon nem!!), hamar sikerül kiválasztanom, melyek legyenek ezek. Először azt akarom írni, hogy nem csinálok abszolút sorrendet, aztán rájövök, nagyon is van bennem egy sorrend, melyik tetszett legjobban:
- Annie Ernaux: Évek
Amikor Annie Ernaux francia írónő kapta az irodalmi Nobel-díjat, azzal kellett szembesülnöm, hogy fogalmam sincs, ki ő, nem olvastam tőle semmit. Azóta ezt pótoltam (A Lányregény volt az első, majd ez.) Azért is izgatott, mert a díj indoklásában is benne volt, hogy a saját életéről ír, különleges stílusban; ahogyan a Guardian írta a Nobel-díj kapcsán arról, miért is jutalmazták őt: ’azért a bátorságért és éleslátásért, amellyel a személyes emlékezet gyökereit, kollektív korlátait, ellentmondásait írja le’.
Ráadásul abban az évben született, mint az én anyám, igaz, Franciaországban. Az írónő még él szerencsére, anyukám már sajnos nem. Olvasva az Évek-et, annyi otthonosságot találtam benne, annyi párhuzamot, hogy az egészen elképesztő. Csodálatosan kirajzolódik a két nép/ország közti távolság-, stílus-, életszemléletbeli különbség, és természetesen a körülmények közti nagy különbség. Párizs az nem Budapest, és főleg nem Mád… Egészen meglepő ugyanakkor, hogy mindkét regényben azt éreztem, a körülményekben, az emberi viselkedésben mégsincs nagy különbség. Hisz mindkettő Európa, háború utáni Európa, a fiatalok mindenhol ugyanarra vágynak, ugyanúgy működnek, a vallás az vallás, az iskola nehéz téma, a karrier és a család társadalmi berendezkedéstől függetlenül egyik helyen sem egyszerű kérdés. És folytathatnám. Azért a szabadságvágy, a szabad gondolkodás, a könnyedség, ami a franciákban mélyen bennük van, vagy a bátorság, ami az egyén szintjétől a közösségekig náluk sokkal kézenfekvőbb, mint nálunk, az nagyon jól kijön a könyvekből is.
Csak két apró részlet:
„Valósággal megmámorosodva jöttünk ki a kábítószerről, környezetszennyezésről vagy rasszizmusról folytatott kétórás vitákról, de lelkünk mélyén ott motoszkált a gyanú, hogy semmit sem tanultak tőlünk a diákok, nem olyan ez az egész, mint kútba vizet hordani, meg hát egyébként is, van-e bármi értelme az iskolának? Vég nélkül sorjáztak fejünkben a kérdések.
Másképp gondolkodni, beszélni, írni, dolgozni, élni: úgy éreztük, nincs vesztenivalónk, mindent érdemes kipróbálni.
1968 a világtörténelem első éve volt.”
A másik:
„Azt mondták, forrongás lesz a tavasszal, aztán ugyanezt jövendölték az őszre. De sohasem vált be a jóslat. Akcióbizottságokat szerveztek a gimnazisták, az autonomisták, a zöldek, az energiát ellenzők, a katonai szolgálatot lelkiismereti okból megtagadók, a feministák, a melegek, szenvedélyes védelmezőkre talált az összes ügy, de az elszigetelt csoportok nem szerveződtek közös mozgalommá. Talán túlságosan sok felkavaró eseményről érkezett hír a világ többi részéről, Csehszlovákiától a véget nem érő vietnámi háborúig, a müncheni olimpián elkövetett merénylettől a Görögországban egymást váltó katonai juntákig… A tanáriban a szakszervezeti plakátok újra azt hirdették, hogy a ’romló munkakörülményeink miatt’ erre vagy arra a napra kitűzött sztrájk ’meghátrálásra kényszeríti’ majd a hatalmat. A jövőre vonatkozó elképzelésünk arra szorítkozott, hogy a szeptemberi tanévkezdéskor rögtön bekarikáztuk a naptárban a szünetek időpontját.”
Hm… Csoda, hogy imádtam?
- Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg
Tompa Andrea előtt már máskor is leborultam. Milyen érdekes, épp nyolc évvel ezelőtt, ugyanezen a napon írtam meg egy másik könyve kapcsán EZT! Csodálatosan ír, belelát az emberi lelkekbe és megmutatja azokat a világokat, amelyekről azt gondoljuk, mi is értjük, aztán rájövünk, van még ott sok rejtett réteg, titok. Erdély, a holokauszt, a gyermektelenség, az örökölt sors, a csecsemőkori traumák lassan lapos témák, tudnak azok lenni, lerágott csontok, de semmiképp nem azok, ha Tompa Andrea ír róluk. Könnyen mondunk ítéletet emberekről, történetekről, pedig soha semmi nem olyan egyértelmű, mint gondolnánk. De ezt megmutatni nagy művészet.
- Nádas Péter: Rémtörténetek
Nádas. Ő aztán egy külön kategória. A top-ok top-ja! Ez a könyve, amit úgy írt meg, hogy valahol azt mondta, már nem ír több nagyregényt. Aztán csak valahogy lett ez. Pedig micsoda munka van benne! Minden bizonnyal valami isteni, láthatatlan kéz vezethette az írót, mert ha csak arra gondolok, ilyen változatos és ízes káromkodást összeszedni mekkora munka lehetett, egészen elképedek tőle, hogy a fenében csinálhatta. Elképesztő ez a könyv, nekem óriási meglepetés volt. Mai történet, ami persze visszanyúlik, már hogy a fenébe’ ne nyúlna vissza…, falusi környezet, Duna-parti település, ahová azért járnak ki a pestiek is, mindenféle figura. Sokáig alig van cselekmény, szinte nem is értem, miről szól, hisz alig szól valamiről, mégis visz magával. Néha felnevetek az ízes káromkodásokat olvasva, néha belém csikar valami, ez azért necces, ebből még baj lesz, nem tudom eldönteni, az őrület indult el, vagy mindenkiben van ennyi őrület, csak nem látunk bele a fejébe, aztán a közepe táján elindul egy forgószél bennem, és egyre inkább olyan, úgy érzem, mintha egy nagy szimfóniát hallgatnék, ahol fokozatosan nő a feszültség, ahol még mindig néha kell nevetni, de már nem tudok jóízűen, mert érzem, ebből valami nagy baj lesz, de nem olyan laposan, kiszámíthatóan nő az a feszültség, ahogy a legtöbb thrillerben. Érlelődik bennem valami durva háttérsztori, aztán mégsem úgy alakul, persze, azt hiszem, aki sorozatokon és könyveken edződött, már nem tud meglepődni, pedig dehogynem. Nem görcsölök rajta, hogy interpretáljam, hogy jövök én ahhoz, hogy ilyet tegyek Nádas Péter könyvével. Fogalmam sincs, hogy lehet majd ezt is jól lefordítani, de gondolom, meg fogják tenni, hisz Esterházy-t is képesek voltak, és gondolom, lesz még ennek is nemzetközi visszhangja, mert ütős. Csodálatos a mi nyelvünk, annyiszor éreztem ezt olvasás közben megint.
Szóval, ez volt nálam a TOP3 2023-ban.
De most jöjjön akkor a többi könyv-élmény! Ha úgy tetszik, a TOP 10-be bekerült többi. Nehéz… Ha beleszámolom A mester és Margaritát, akkor még hat lehetőségem van. Ezért itt nem is kísérletezem sorrenddel, és kicsit rugalmasan kezelem a saját szabályaimat. Fő, hogy szerettem őket és ajánlom valamennyit!
Hetényi Zsuzsa: Nyugat(i), Kelet(i)
Ötven év története, magyar, orosz, ukrán viszonylatban. Ezt a könyvet mindenkivel elolvastatnám!
A szerző irodalomtörténész és nem mellesleg egy valahai, ikonikus pénzügyminiszter lánya. Írt könyvet Iszaak Babelről, Nabokovról, az orosz-zsidó irodalom történetéről. Ez a könyv az egyetemista évei egy különleges időszakával indít, amikor, a hetvenes években Odesszában tanult. Az akkori Szovjetunióról, meg a kicsit későbbiről sokunknak vannak emlékei, benyomásai, de a Hetényi Zsuzsa odesszai kalandjai ma mégis nagyon különlegesek, részben a vele történtek miatt, részben azért, mert ugye a Krím ma a napi háborús hírekben szerepel. Segít kicsit belenézni az orosz-ukrán lélekbe, ennek a sokszor nem annyira egyértelmű kérdésnek a bonyolultságába. A könyv másik része Oroszország ukrajnai inváziójával indul, az ukrán menekültekhez kapcsolódva. Zsuzsa ugyanis az első önkéntesek között volt, akik mentek segíteni, tolmácsolni a budapesti pályaudvarokra. A naplóját olvasva visszaemlékezhetünk, elborzadhatunk, elgondolkodhatunk dolgokon, kinek mennyire ismerősök ezek a történetek, kinek mennyire számítanak újdonságnak az olvasottak, ki mennyire rakta össze az akkor hallottakat. Van min rágódni... Aztán a végén is, amely egyfajta belső vívódás is, mit kezdjen ma valaki azzal, ha komoly köze van az orosz kultúrához, irodalomhoz, rengeteg, nemzetközi szinten is színes szakemberhez, akikkel remekül dolgoztak korábban együtt. Mennyire zavarba ejtő ma orosz irodalommal, orosz kultúrával foglalkozni, miközben zajlik a rombolás, életek és családok esnek szét, traumatizálódik megint hosszú időre egy (két) nemzet, bizonytalanodik el több másik. Nagy boldogság nekem, hogy közben meg is ismerkedtem Hetényi Zsuzsával, olvasom a facebook-on írt történeteit is. Intellektuális élmény mind!
Irvin D. Yalom: Úton önmagamhoz
Az író Nádas Péter kortársa, mindketten nyolcvanasok. Milyen érdekes ez! Egyre jobban kitolódik az életkorunk, egyre tovább alkothatnak az alkotók is. Logikus, mégis van min elcsodálkozni, mert mégsem mindennapos, hogy nyolcvanasok ilyen produktívak legyenek. Jó mintát, jó példát mutatnak mindenesetre, azoknak pedig, akik hozzájuk közel állnak, különösen!
Szeretem Yalom könyveit. Izgat engem a pszichológia, ez nem kérdés. Nem olvastam még mindegyik magyarra lefordított könyvét, de többet igen, és mindegyik nagy hatással volt rám. Ez itt most különösen. Főleg azért, mert végigvitt egy úton, hogyan lett egy orosz származású zsidó kisfiúból, egy egyszerű boltos gyerekből világhírű pszichiáter és író. Nem is tudom eldönteni, inkább mint pszichiáter, vagy inkább mint író lett világhírű. A kettő nem is választható el nála. Washingtonból, a családi kisboltból indulva és egészen a Stanford egyetemig eljutva, karrierje csúcsára, rengeteg díjjal, kitüntetéssel gazdagodva világszerte. Mesebeli történet, amelynek a szerelmi szála is egészen fantasztikus. Tizenöt éves korától szerette a lányt, Marilyn-t, akit huszonhárom évesen feleségül vett, lett négy gyerekük, és akivel jóban-rosszban kitartottak egymás mellett. Felesége intellektuálisan is tökéletes társa volt. Az is nagyon érdekes a könyvben, az életútban, hogyan ébredt rá arra, milyen fontos számára az írás és milyen tehetsége van hozzá. Rengeteg nyelvre fordították le a könyveit, amelyek szakmai témákhoz kapcsolódtak, és jó néhány közülük egy-egy ismert filozófushoz is. Nagy kedvencem volt a Spinóza-probléma című könyve is!
Péterfy Gergely: A B oldal
Péterfy-nek ez az első regénye, amely 1998-ban jelent meg, és most, 25 év után, lánya szerkesztői munkájával megerősítve jelent meg újra. Rettenetesen élveztem! Biztos azért is, mert jártam a Mester kurzusaira, mert ismerem és követem őt (mármint fb-on), és mert ennek köszönhetően sokszor szinte hallottam lelki füleimmel, mintha ő mesélné ezeket a sztorikat. Az is növelte az élvezeti értéket, hogy egy korosztály vagyunk, és bizony sok hasonló élményben volt részem nekem is, ha másképpen is, illetve nagyon ismerős a közeg, amelyekről ír. Sok humorral, bár nagyon férfias oldalról közelítve a fiatalság rögös útjain előttünk álló akkori, nyolcvanas évekbeli ilyen-olyan akadályokhoz. Na, ezen a mondaton biztos kiakadna, jó bonyolultan írtam meg… Hiába, lenne még mit tanulnom… De mit tegyek, ha annyira sok jó könyv van, amit el kell olvasni, mint például ez is itt! Nem is tudtam lefotózni, mert azóta jár körbe a könyv a barátoknál.
Bódis Kriszta: Kisasszonyképző, illetve Korzón a pokolba (trilógia első két kötete)
Egy bátor, különleges nő, Tüdős Klára élete. Tehát valós történet alapján íródott, íródik a regény. Háttere a huszadik századi magyar történelem. Bódis Kriszta így fogalmazott: „Tüdős Klára olyan női ikon, akinek embersége, egyénisége, alkotóereje és tettei túlnőttek a huszadik századon. Az ő szobrát a történelem és az emberi nem drámája faragta, de valahogy úgy, ahogy tengervíz töri, pusztítja el a sziklákat. Én ezt a láthatatlan emlékművet most életre keltem.”
Valóban életre kelt, részemről alig várom a harmadik kötetet. Csak azt nem értem, hogy tud ennyit írni Bódis Kriszta, amikor annyi minden mást is csinál, viszi a Van Helyed Alapítványt, ingázik Ózd és a főváros között. Bámulatos teljesítmény mindkettő: a civil élete és írói munkássága is!
Queen Noor: A nők tartják az égbolt felét
A 2005-ben kiadott, szintén kétkötetes könyv úgy került idén a kezembe, hogy ősszel Jordániában jártunk. A szerző jordán királyné volt és később megírt könyvével ezeknek az éveknek adózik. Én csak az utazást követően olvastam, nyilván ezért is volt számomra annyira érdekes, mert tele voltam friss élményekkel, kíváncsisággal. De önmagában is izgalmas olvasmány, főleg most, amikor kitört ez a mostani izraeli háború. Itt írtam róla ITT, de azt gondoltam, feltétlenül meg kell róla emlékeznem itt is, ezen a listán.
Két könyvet említenék még meg, bár ezzel most így kicsit csalok, mert így tizenegy lesz a tízből, de belefér. Mindkét szerzőt Péterfy Gergely íráskurzusáról ismerem. Két fantasztikus nő, akik nagy érzékenységgel írnak, akikre felnézek, milyen alázatos, mégis profi módon váltak tényleg írókká.
Nagy Kriszta Léna: A kerítés túloldala
Bankó-Erdősi Viktória: Elég az hozzá
Mindkettőben ott van a nehéz gyerekkor, egyikről tudom, hogy saját élmények is erősen benne vannak, másiknál erről nem tudok, de közben arra is gondolok, talán ez kikerülhetetlen. Jó könyvek, elgondolkodtatnak a saját életünkről, szülőségről, gyerekségről, empátiáról, emberségről.
Mindig vannak olyan könyvek is a listámon, amelyek nem annyira irodalmiak, esetleg kifejezetten szakmaiak, ezek közül talán Várhegyi Éva könyvét ajánlanám az érdeklődőknek, nagyon érdekes: A bankrendszer elfoglalása.
Most is van itt néhány a polcomon, amelyeket olvasgatok. Azért írom, hogy olvasgatok, mert ezeket nem egyvégtében olvasom el általában, hanem többnyire hosszabb ideig, párhuzamosan az irodalmi olvasmányokkal. A Várhegyi Éváét befaltam… Sok szakmai és emberi kapcsolódásom volt hozzá, ezért különösen érdekes volt számomra. De ez az én szubjektív történetem…
Olvassunk sokat jövőre is, mert ugye tudjuk, a könyvek által mégiscsak megyeget előre valamit ez a világ. Ha mások meg is próbálnak tenni mindent ennek ellenére, az életünk megnehezítésére. Akik olvasunk, mindig gazdagodunk. Tudom, az írókra mostanában ez nem mondható el, legalábbis a többségükre, de talán nem is ezért írnak elsősorban. Minek is az a pénz! Csak eltorzít, megbolondít mindenkit…
Boldog 2024-et, jó könyveket, bátor írókat, életképes kiadókat!
Koskovics Éva
'Mádról jöttem'
Saját fotók!
