Idei legkedvesebb könyveim - TOP10
2022. december 20. írta: CoachCo

Idei legkedvesebb könyveim - TOP10

img_20221220_185733_resized_20221220_071302289.jpg

Igyekszem listát vezetni a könyvekről, amiket olvasok. Fontosak a listák, ajánlom egyébként is, nem csak bevásárláshoz.

Időnként kimarad egy-egy, most is rajtakaptam magam, hogy lemaradt a jegyzetekből néhány idei könyv, de a többség megvan. Néhány éve szembesültem azzal, hogy elfelejtődnek ezek a dolgok, hogy jó érzés, ha vissza tudom ellenőrizni, milyen könyvekkel töltöttem az időmet. Mert legalábbis én úgy vagyok vele, hogy a memóriám nem tud mindent elraktározni. Régen se volt tökéletes, mára pedig bizony… de ne is menjünk ebbe bele.  Azt gondoltam, ha már van egy listám, megnézem, mi tetszett legjobban. És ha már ezen elgondolkodtam, le is írom, hátha vannak még olyanok, akik könyvet szeretnének vásárolni ajándékba, vagy olyanok, akik olvasni szeretnének, és nehezen döntik el, mit olvassanak.

Szóval, kiválasztottam az idén elolvasott könyveimből a Top10-et, és ezt most megosztom veletek.

Előrebocsátom, nem vagyok nagyon tudatos olvasó, nem vagyok irodalmi szakértő sem, és azt is elmondom, viszonylag nagy arányban olvasok kortárs magyar irodalmat. Sajnos mostanában kevesebb klasszikus világirodalmat fogyasztok, pedig vágyom rájuk, csak valahogy így alakul. Túlságosan gazdag, izgalmas a kortárs magyar... Majd biztos lesz olyan időszakom is. Esélyt adtam a listámon szereplő egészen más jellegű könyveknek is, méressék csak meg nálam magukat ők is, legyen ez egy abszolút szubjektív lista, homályos pontozási szabályokkal.  

Mi tetszett nekem a legjobban?

Persze már most lelkiismeret furdalásom van, lehet, hogy ha újra elolvasnék mindent, akkor más lenne a sorrend, mert tudom, minden könyvélmény attól is függ, az ember épp milyen állapotban van, mire van kiéhezve, mennyire tud ráhangolódni az adott könyvre, szóval, senki ne vegye magára, és ne tegyen nekem szemrehányást, ha ő egészen más eredményre jutna az én listám ismeretében.

Volt egy olyan kósza ötletem is, hogy sorrendbe teszem a Top10-emet, de az már tényleg durva lett volna, azzal sok időt elszöszöltem volna. Így egy köztes megoldást választottam: kiválasztottam a TOP3-at, és bizony azokat sorba is tettem, a többit pedig csak úgy hagytam egy halmazban, őket már nem erőltettem sorba rendeződni.

Önmagam megnyugtatására még néhány könyvet a legvégén megemlítek, amelyekben szintén sok örömöt vagy különlegességet találtam. Ne vegyék magukra, hogy nem fértek be a Top10-be, és bizony az is lehet, hogy velem van a baj.

Szóval, az én legkedvesebb könyveim idén:

  1. Richard Powers: Égig érő történet /Varázslatos könyv, ha megnézitek hozzá a Tölgy c. filmet is, akkor még jobban fogjátok szeretni és becsülni a fákat. Mellesleg írtam is róla a Felhő Caféra egy szubjektív könyvismertetőt./
  2. Kun Árpád: Takarító férfi /Kun Árpádot az orvossal kellene felíratni! Imádom a humorát, a humanizmusát, nagyon vágyom Norvégiába, szinte már ismerős lett általa; minden könyvét szerettem, ez a legújabb, remélem, már írja a következőt!/
  3. Péntek Orsolya: A Vénusz jegyében (Pécs regénye) /Péntek Orsi egy festőművész, de mint sok más művész, ő is sokoldalú. Hogy így tudjon írni, az egészen elképeszt engem! A Hóesés Rómában-t is nagyon szerettem. Pécset is szerettem eddig is, de a regény után sokkal színesebbnek, értékesebbnek, izgalmasabbnak látom majd. Blogoltam is róla./

És akkor a többi hét:

  • Selma Lágerlöf: Jeruzsálem (Egy csodálatos könyv egy csodálatos írónőtől, aki 1858-1940 között élt Svédországban. Az élete is kész regény, és csak mondom, hogy ő írta a Nils Holgersson c. mesét is, sőt, azt tankönyvéként írta!! - amely rajzfilmeket legalább úgy imádtam, mint a gyerekeim, sose hagytam volna ki, amikor nézték. A regényben svéd telepesek tényleg Jeruzsálembe költöznek, és szinte mellbevágó azzal szembesülni, mennyire ugyanúgy viselkedünk mi emberek mindig és mindenhol.)
  • Szegedy-Maszák Mariann: Csókolom a kezét (Az Amerikában élő írónő Weiss Manfréd, a gyáralapító unokája, akinek édesapja Szegedy-Maszák Aladár diplomataként szerepel a magyar történelem lapjain. A család történetének legizgalmasabb éveiről szól a könyv, egészen lebilincselően érdekes, tanulságos. Magyar történelem... )
  • Jahina Guzel: Szerelvény Szamarkand felé (Hm. Az orosz történelem. Izgalmas téma mindig, mostanában különösen. Az írónő előző könyve, a Volga gyermekei is nagy élmény volt számomra, mindkettő valós történelmi eseményeket dolgoz fel.)
  • Tóth Krisztina: A majom szeme (Erről a könyvről és a következőről együtt meséltem ITT!)
  • Szeifert Natália: Örökpanoráma
  • Máté Gábor és Máté Dániel: Normális vagy (A Kanadában élő magyar származású orvos, pszichiáter minden könyve figyelemreméltó, ez most számomra alapmű lett. A test és az elme működésének egységéről, arról, hogy a sejtjeinktől a minket körülvevő társadalomig, annak minőségéig minden hat ránk, oda-vissza, sokféle rendszernek vagyunk részei, mi magunk is rendszerként működünk, hibákkal, kapcsolódásokkal. Jó lenne, ha értenénk. Én most sok mindent megértettem, amit pedig korábban is értettem, most sokkal jobban meg tudom fogalmazni, mert Máté Gábor lebilincselően érdekesen elmagyarázta.)
  • Tudom, itt nem lehetne megosztott sorrend, de nálam más szabályok vannak, ezért egybe írok két könyvet (ja és így jön ki a hét…): Mohamed Mbougar Sarr: Az emberek legtitkosabb emlékezete és Annie Ernaux: Lánytörténet. (Utóbbi kapta idén az irodalmi Nobel-díjat. Közös bennük a francia szál, az íróság, ami a fiatal szenegáli író esetében egy külön téma is a regényen belül, és számomra az, ahogyan a társadalmi problémákat az egyének szintjén meg tudják jeleníteni. Ráadásul mindketten valahogy belülről, magukból beszélnek, kitárulkoznak, őszinték, esendők, fiatalok, botladozók. Még akkor is, ha egyikük most fiatal, és afrikai gyökerekkel francia, a másikuk már nem fiatal, de ezt még a fiatalként írta, és igazi francia, sőt, nő.)

 img_20221217_091517-2_resized_20221220_071302567.jpg

 

A fenti fotó egy tavalyi könyvből van, Mogyorósy-Révész Zsuzsa: Érzelemszabályozás a gyakorlatban. Számomra hasznos könyv, sokszor emlegetem a tréningeken, ajánlgatom a módszereit. És íme, itt is egy csodálatos idézet, Hrabaltól, akinek a könyveit néhány évtizeddel korábban faltam be. Az egy olyan időszak volt... Kundera, Paral, Hrabal... Hrabalban is egy coach veszett el... vagy egy pszichológus. Feltétlenül a pozitív pszichológia híve volt, nem vitás.

Nem is tudom, hogy maradhatott le a listámról Bartók Imre Lovak a ködben c. regénye, vagy Havas Juli Nincs hold, ha nem nézed-je, vagy Sofi Oksasen Tisztogatás c. hidegrázós könyve, vagy a nemrég olvasott két Molnár T. Eszter könyv, a Hidegkút és a Számozottak. De Szlavicsek krimije, a Hullámsír is tuti volt, vagy Gurubi Ági Szív utcája. Nehéz dolog ez a könyvértékelés! Én ezt most kifejezetten élveztem, remélem, ti is! Olvassatok sokat, olvassatok jókat!

 

Koskovics Éva

 

/Saját fotókkal!/

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr5818007088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása