Közelednek az önkormányzati választások. Mindeközben az önkormányzatiság zsugorodik, jelentősége, szerepe folyamatosan csökken.

Részben a központosítási folyamat egyik hangsúlyos elemeként, részben azért, mert a források központi elosztása és újraelosztása mindig is egy részegítő mámort okozó élményt jelentett a mindenkori hatalomnak. Nekem még erősek az emlékeim a múlt rendszerbeli hasonló szakmai kritikai megállapításokról, amikor a rendszer omladozása közben egyre többen mertek ilyen hangokat megütni. Mint például abban az ikonikus Fordulat és Reform című tanulmányban (a címre klikkelve olvasható!). Szinte érzem a kezemben stencilezett papírt, ahogy egyetemistaként körbejár köztünk a szamizdatként terjedő írás. Egymás kezéből vesszük ki a kollégimban. Olyan szakemberek írták, akik akkor fiatal, felelősségteljes pénzügyi, gazdasági képzettséggel rendelkeztek, képben voltak, a Pénzügyminisztérium környékén dolgozta, vagy valamelyik nagy állami hivatalban. Érdemes megnézni a listát az anyag végén, sajnos már nincs köztünk mindenki, de vannak olyanok is, akik még mindig aktívak, hogy ne menjek messze, például jegybankot vezetnek.

Fájóan ismerős mondatokkal van tele az elemzés. Persze sok dolog megváltozott, hála az égnek, nem sokkal azután rendszert váltottunk (oké, úgy, ahogy, de akkor is), uniós tagok lettünk, kinyílt a világ. De rengeteg olyan problémáról és feladatról írtak ők akkor, amelyeket akár ma is szó szerint javasolhatnánk. Itt egy példa arra, milyen reformcsomagot javasoltak például, annak csak két lépését említve:

• „demokratizálónak kell bizonyulnia, nagyobb szabadságot és önállóságot biztosítania az állampolgárnak és közösségeinek; lépést kell tennie a politikai egyenlőség irányában (megszüntetni vagy korlátozni a politikai előjogokat, kizárni a politikai alapú egyenlőtlenségeket a gazdaságban); beleszólást és aktív részvételt kell intézményesíteni a népképviselet, az önkormányzatok, a vállalatok, az érdekképviseletek átformálásával;
• decentralizálónak kell lennie abban az értelemben, hogy a társadalmilag átláthatatlan és ellenőrizhetetlen központosított döntések jó részét az érintett gazdálkodókra, a helyi önkormányzatokra, érdekképviseletekre bízza, s a döntési jogkörök garanciákkal is alátámasztott decentralizálása mellett szervezeti decentralizációt, monopolellenes szabályozást is megvalósít;”

Ma is születnek elemzések, sokkal nagyobb számban. Megrendelésre, sok pénzből, kevesebből. Kinek honnan, milyen háttérrel jön a felkérés. Számomra az egyik leghitelesebb csapat a Policy Solutions-é, akik tizenöt éve működnek és rendszeresen olvashatjuk megalapozott kutatásaik eredményeit.

A mostani címe: Mit kíván a magyar nemzet, problémák és remények Magyarországon 2023-ban.

A tanulmány fenti címre klikkelve letölthető, olvasható!

Érdemes tanulmányozni a teljes anyagot, de én most itt csak azt mutatnám meg, ami az önkormányzatiságra vonatkozik. Részlet a tanulmányból:

Én még mindig Nagykovácsiban élek, illetve még mindig a szívem csücske Mád. Négy évvel ezelőtt el is indultam a csapatommal, az Összekovácsoló Egyesülettel a választásokon, indítottunk polgármester jelöltet. Akkor írtam is egy kis saját elemzést a két településről, ITT olvasható.

Most nem mennék bele részletesen a dologba, bár érdekes történet az elmúlt négy év is mindkét helyen. Nem mi nyertünk, furcsa volt a nagykovácsi helyzet, itt két, mondjuk úgy egyszerűen, hogy kormánypárt-közeli és két nem-kormánypárt-közeli, talán jobb úgy hívni, hogy civil csapat versenyzett. Végül, mint a második kategóriához tartozó csapatból, a polgármesterjelöltünk egyedüli ’külsős’ képviselőként került be a testületbe, amely a korábbi polgármester és csapatának újraválasztásával zárult. Mádon is az előző polgármester nyert, egy kihívóval szemben.

Nagykovácsiban tovább nőtt a lakosság, zajlanak a házépítések, nő a reggeli dugó a város felé, vannak problémák az infrastruktúrával, az új iskola most mégsem épül, de úgyis minden második gyereket a városba hordanak iskolába.

Mádon az elmúlt négy év alatt negyedével csökkent a lakosság száma, viszont lettek megint látványos fejlesztések, sok dolog átkerült a Debreceni Egyetemhez, a hétvégéken nyüzsög az élet, sok a turista, de a falu népe zsugorodik, amennyire én látom, nem túl elégedett és boldog és főleg nem sokat profitál a hegyaljai projektekből, az itt elköltött pályázati pénzekből.

Szóval, a Policy Solutions fenti megállapítása biztos, hogy ezen a két településen például közel sem egyformán érvényesül. Nagykovácsiban szociális problémák ugyan vannak, de arányaiban szinte láthatatlan mértékben.  Épp egy friss KSH statisztika mutatja meg, hogy itt a legdrágábbak az ingatlanárak a megyében. Mádon sok az idős, rászoruló ember, de munkalehetőség azért van, különösen, ha nem válogatós valaki. A diplomás, tanult fiatalok legfeljebb akkor találhatják meg ott a számításukat, ha home office-ból tudnak dolgozni.

Fontos lenne tudni róla, hogy miközben a várakozások erősen ott vannak az emberekben, hogy kapjanak szociális támogatást az önkormányzattól, mert a települések többségében ez biztos, hogy így van, eközben az önkormányzatok lehetőségei rendkívüli módon korlátozottak. Magyarán: elegendő forrásuk nincs és valószínűleg nem is lesz rá. De az egészségügyi ellátó rendszer is nehézségekkel küzd, sokan tartanak a központosítás további lépéseitől, attól, mennyire kényszerül rá az önkormányzat arra, hogy átadja ezeket az intézményeit is. Miközben sok helyen óriási áldozatok árán fejlesztették az elmúlt időszakban. 

Mivel a közelmúltban a Civil Bázis tagjaként részt vettem két beszélgetésen, ahol az önkormányzatiságról és a civilek szerepéről, kapcsolatáról volt szó, az ott hallottak is erősen dolgoznak még bennem. Szerencs és Miskolc. Mindkét város nagy vesztese a rendszerváltásnak. A lakosság jelentős arányának munkaadói, az ikonikus gyárak gyorsan felszámolódtak, Miskolc, mint az ország egyik ipari központja, lejtmenetbe került. De Szerencs is megsínylette a Cukorgyár, a Csokoládégyár, a Digép leépítését. Ezek valóságos traumák voltak, máig kihatnak az ott élőkre, de még a városképre is.

Nem szeretnék most itt részletesebb elemzést adni, de még egy dolgot kiemelnék a két várossal kapcsolatban. Ez pedig az oktatás kérdése. Miskolcon a társadalom szétszakítottsága és az elszegényedés folyamata elindított egy erős szegregálódást az oktatási intézmények között, ami nagyon szomorú és amivel szemben ma már az önkormányzatnak nincsenek jóformán eszközei. Szerencsére még van Tanoda, van Ámbétkár Iskola. Még ha nagy nehézségekkel is küzdve.

Szerencsen nincs már állami iskola! Ezt én nem is értem. Minden egyházi lett. Óvoda még van ugyan, viszont most két egyházi beruházás is folyamatban van, óvoda és bölcsőde. Ha ezek elkészülnek, félő, hogy a meglévő önkormányzati intézmények fognak ellehetetlenülni. Hogy még a fenntartók sem képesek racionális döntéseket hozni, egymással kooperálni, az kívülről nézve nagyon szomorú.

Most, amikor bármikor születhetnek új törvények, szabályozás, az önkormányzatok kiszolgáltatottak az állami döntéseknek, a források elosztása sokszor átláthatatlan módon zajlik, jórészt erősen oldalhoz tartozási alapon, ember legyen a talpán, aki vállalkozik a feladatra: polgármesternek, képviselőnek indulni. Pedig a településvezetők szerepe, még ha már csak tisztán szimbolikus lenne, akkor is fontos lenne. Hisz mintát mutatnak, tanítanak, a személyükben is hatnak. Nem mindegy, milyen módszerekkel vezetik a települést, hogy kommunikálnak, mennyire küzdenek a város, falu jogaiért, mennyire hitelesek az emberek szemében.

Szerintem Nagykovácsiban még mindig hiányzik a nagy települési közösségiség. Van sok kisebb, különböző témákban szerveződött csapat, de ez, sokszor érzem azt, inkább egy agglomerációs alvótelepülés, sok öntudatos, igényes, esetenként komoly befolyással bíró, vagy épp hangosan követelőzve érdekeit mindenki felettinek gondoló lakossal. És nagy vagyonokkal.

Miskolc, Szerencs, Mád nagyon más, ott biztos, hogy kellene a szociális háló, amihez sajnos az önkormányzatoknak semmi anyagi háttér nem áll jóformán rendelkezésükre, mindhárman anyagi gondokkal küzdenek. Ott leginkább perspektíva kellene. Miskolcon ott van az egyetem is, ott biztos könnyebb megtalálni a lehetőségeket. A két kisebb településen sokkal nehezebb. A borászat, a kirakatban szereplő fő ágazat tudjuk, nagyon szűk körnek ad munkát és megélhetést. Persze napszámosból több kellene, de az a pálya kevesek álma. A turizmusról nagyjából ugyanezt mondhatjuk. Van-e más út? Vannak-e vajon lehetőségek, ötletek? Én ezekre kérdeznék rá, ha ott élnék és lenne kitől kérdezni, ha arra lennék kíváncsi, ki milyen ajánlattal indul neki a választásoknak.

Beszélgetni és gondolkodni szerintem mindig érdemes!

Koskovics Éva

Mádról jöttem

A fotók sajátok, Nagykovácsi, Mád