Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is.
Amit leginkább kedvelek bennük, az az emberi lépték, a gondozott porták, a sok virág, az érthetetlenül széles és a nagyon keskeny utcák, az állatok hangja az udvarokból, a kapuban álló idős emberek. Szeretem a bodrogközi piciket, a Borsodi Dombság, a Zemplén csendes kis falvait, a Bodrog és a Tisza partján fekvőket, a pilisieket, a Börzsönyben, vagy a Bakonyban megbúvókat, de nem is sorolom tovább, mert mehetnék körbe a térképen, Magyarország szinte minden szegletét felsorolva. Persze vannak helyek, ahol más-más jellegűek a kistelepülések, nekem, aki Borsod-Abaúj-Zemplénből való vagyok, azok jutnak elsőre eszembe. Most pedig a közelgő választások is.
Legjobban persze a régi házakat szeretem, a Kádár-kockák ritkán fognak meg. Amikor meglátok egy valaha szebb napokat látott, annak idején átgondoltan, gazdaságosan megépített, mára az enyészet útját járó házat, akkor mindig belefacsarodik a szívem.
Az ország településeinek száma jelenleg a KSH szerint 3155, ezekből 2680 község. Nem találtam arra vonatkozóan kapaszkodót, hol a határ falu és község között, de azt megtaláltam, hogy kétezer alatti lakosságú községből 2355 van, míg 500 fő alattiból is közel ezer. Ha pedig a teljes magyar lakosságon belüli arányokra vagyunk kíváncsiak (én az voltam), akkor a 9,6 millióból 2,4 millióan élnek községekben. Több, mint gondoltam. A vidék-város témába nem mennék bele, hisz attól függ, mit tekintünk vidéknek, hogy osztjuk fel az országot: gondolhatjuk, hogy Budapest és minden más, de azt is gondolhatjuk, hogy a nagyobb városokat már nem tekintjük vidéknek. De ez sem lenne így korrekt, hiszen ott vannak az agglomerációs települések, amelyek általában épp olyanok, mint a városok kertvárosi területei.
Viszont olyan érzésem van, hogy a mélyszegénység, az a nagyon, látványosan mélységes, az inkább kihúzódott vidékre, ilyenekkel én inkább kis falvak szélén találkozom. Nem ritkán...
Nagymamák, nagyapák
De hagyjuk a száraz számokat és a tényeket, térjünk át inkább a lelki dolgokra, a nosztalgiára, a vidéki romantikára! Rendezek egy kis szubjektív körutazást, velem lehet tartani!
Aki valaha élt vidéken, járt faluban, akinek voltak nagyszülei, ahol eltölthetett nyarakat, tojást szedve a tyúkudvarban, látva megszületni kiscicákat, kotlóst kotlani, aki belekóstolt valaha abba, milyen érzés degeszre enni magunkat a cseresznyefán ülve, falva az érett paradicsomot a bokorról, vagy legelve a még zsenge zöldborsót, az már soha nem fog szabadulni a vágytól, hogy élhessen falun. Legalább egy kicsit! És ha igen, akkor egyáltalán hol?
Egyik kedvenc táblám, amit egyszer, még régen valaki úgy dekorált ki, hogy a Mád után odafestett egy 'l' betűt, a Gönc után pedig egy 'z'-t.
Sokan vannak azonban még ma is, akikben fel sem merül a költözés lehetősége. Aki oda született és úgy alakult az élete, hogy ez a természetes számára, sokszor ott is marad, ott éli le az egész életét. Persze nagyon nem mindegy, hol van ez a bizonyos falu, mihez van közel, milyen munkalehetőségek vannak a közelben, vagy van-e módja arra, hogy a lakóhelyén tudjon dolgozni, vagy mindez csupán egy vágyálom, egész élete kínszenvedés lesz, harc az elemekkel, a túlélésért. Ebben a tekintetben óriási különbségek vannak az országban, főleg kelet-nyugat tekintetben.
Most, januárban jártunk itt, Toldon, az Igazgyöngy Alapítványt, L. Ritók Nóráékat látogattuk meg. Komolyan mondom, nem volt szívem falu vége táblát fotózni...
De ha már itt jártunk, azért innen is lettek képeim:
A tél lehet a legnehezebb. Amikor például télen megyünk Tiszaújvárosból Mád felé, toronyiránt, a kertek alatt, van néhány olyan falu útközben, ahol mindig elgondolkodom rajta, mi lenne, ha itt kellene élnem. Ezek sötét gondolatok... Szerencsére hamar Mádra érünk mindig. Szerencsen át... Innen egy vicces fotót mutatok nektek, szimbólummal, Tokaj-Hegyalja kapujával. De nekem mindig egy Beatles lemez jut róla eszembe. Mármint erről a képről. Bocsánat, tudom, Szerencs város!
Abaújból is van téli fotóm:
Most, hogy közelednek a helyhatósági választások, hirtelen felértékelődtek a települések. Hisz mindenhol polgármestert, testületeket választanak, és bizony nagyon nem mindegy, hogy ki lesz az az első ember. Nem mintha nagy hatalma lenne, az önkormányzatiság mára töredéke a rendszerváltás utáni években kialakultaknak, jóformán a reprezentálás, a tűzoltás (átvitt értelemben), a kommunikációs lehetőség maradt meg amellett a néhány funkció mellett, ami még egyelőre ott van az önkormányzati hatáskörben (mint pl. az óvoda, bölcsőde, a szociális feladatok, vagy a háziorvosi szolgálat). Aztán azok is ki tudja, meddig…
Polgármesterek
Én mégis azt mondom, nagyon fontos, ki a polgármestere egy településnek. Mintát adhat, edukálhat, közösséget alakíthat, támogathat kezdeményezéseket, kérhet segítséget, szervezhet jó programokat, őrködhet az értékes dolgok felett, felhívhatja a figyelmet fontos dolgokra. Persze ilyenkor, a kampány időszakában mindenki ígér fűt-fát (aki már ígérni sem képes, az tényleg lépjen vissza, még nem késő…), de ha valakinek van arra füle, ki mennyire hiteles, akkor hallgasson a megérzésére, legtöbbször jókat súg. Ha esetleg valaki már korábban is betöltötte ezt a funkciót, meg lehet kérdezni, az általa ígért dolgokat eddig miért nem szorgalmazta, miért lát ma több esélyt a megvalósításra, mint korábban. Csak szólok: pénz nem lesz több!
Merni kell kérdezni!
A polgármesterek, a politikusok közszolgák! Jó, ha ezt is tudjuk. Minket kell, hogy szolgáljanak, azokat, akik megválasztják őket. Még akkor is, ha esetleg nem az lesz a befutó, akire behúztuk a saját x-ünket. A polgármester és a képviselő nem szabad, hogy azzal foglalkozzon, ki szavazott rá és ki másra! Aki ezt nem érti, az nem való ezekbe a pozíciókba.
Pár éve elkezdtem gyűjteni a falu vége táblákat. Mármint nem leszereltem őket, ne gondoljon senki rosszra, hanem a fotóikat. Most, ahogy nézegetem ezeket, és megszólalnak a szavak a fejemben, hogy „falu vége”, azon is elgondolkodom, milyen érdekes, hogy hányféleképpen lehet vége egy falunak:
- fizikailag, ahol a közigazgatási határ van;
- olyan értelemben, hogy ez már bizony nem falu, ez túlnőtte magát;
- tönkrement, elnéptelenedett, elszegényedett, halálra van ítélve.
A fotóim legnagyobb része az észak-keleti régióból van, hiszen én is ’Mádról jöttem’.
Mád lakossága sajnos kevesebb, mint kétezer, pedig valaha mezővárosi rangban volt, négyezernél is több lakossal. Az elmúlt tíz évben lakossága ötödét elveszítette. Sok dolog épült Mádon, a falu sokat szépült. De épp a kép a megmondhatója, hogy nem volt ez egy fáklyásmenet. Épültek, bezártak, felfutottak, tönkrementek. EU-s forrásokból, többnyire. Ez egy másik történet. Sejtem, hogy nem egyszerű történetek ezek, fogalmam nincs, van-e, aki tisztán lát Hegyalja nagy fejlesztései tekintetében. De én így is szeretem. Szerencsére nincs közöm a projektekhez, én csak élvezem az épp aktuális lehetőségeket, kivárom most ezt a bicikliutat is, remélem, nyáron már tekerhetünk rajta (a kép jobb szélén)!
Most is községben élek, Nagykovácsiban, ami a budai agglomeráció egyik legdrágább települése, már kisebb városnyi lakossággal, de még tartva a zsákfalu státuszt. Ezen a képen baloldalon látható a bicikliút, ami szintén nem vezet sehová, mint a mádi, de utóbbi esetében még reális a remény, hogy valóban elvisz majd Tokajig, sőt, Nyíregyházáig. Nagykovácsi lakossága a hivatalos adatok alapján az elmúlt tíz évben több, mint húsz százalékkal nőtt, mely növekmény kábé annyi lakost jelent, mint Mád mai teljes népessége. Kár, hogy nem ők költöztek ide…
Ennyi róluk elég is. Mádról és Nagykovácsiról.
Ez az utolsó valójában Pajkaszeg, ha értitek, mire gondolok. Teca kocsmájával a központban!
A következő képe pedig egy még igazi falusias Mád, 1939-ből, a Fortepán-nak köszönhetően. A mai Táncsics utca.
Ígéretek márpedig mindig vannak
Hallom lelki füleimmel (vagy olvasom a fb posztokban), ahogy a nehezebb sorsú települések polgármesterjelöltjei egymásra licitálva ígérik, megtartják a lakosságot, találnak munkalehetőséget és megélhetést a fiataloknak, ne menjenek már tényleg el a városokba, pláne külföldre. Khm… mintha sokat tehetnének érte… Bár, ha belegondolok, sok helyen lehetett volna tenni, lehetett volna valóban ezt a célt szem előtt tartva motiválni a vállalkozásokat, segíteni a kezdő cégeket, gondolva arra, milyen lakáslehetőséget, egyéb támogatást lehetne adni a fiataloknak, maradjanak ott, jöjjenek oda. Valahogy ez nem volt benne a köztudatban. Helyette a uniós pályázatok, turisztikai fejlesztések, térköves és szökőkutas faluközpontok, orvosi rendelők (ahol most hiányzik az orvos), sportpályák stb. Olcsó poén lenne koronasétánnyal példálózni, ugye?! El is hessegetem ezt a gondolatot...
Az agglomerációs ígéretekkel nagyobb gondok vannak, ott már necces lenne azt ígérni, hogy megállítják a növekedést, hogy javítják a közlekedés helyzetét. Nem is tudom, mit lehet ígérni… Persze tudom, ott van adu-ásznak a klímahelyzet, a zöld programok, hirtelen mindenki kizöldül a választások közeledtével, ott vannak az idős emberek, akiket lehet segíteni, akik szívesen le is fotózkodnak a polgármesterrel egy jó vacsorán, vagy egy kerek születésnap alkalmával.
Időnként látok gyerekeket is felhasználva kampányolni, vannak, akik még mindig képesek bemenni óvodákba, bölcsődékbe, ami azért eléggé necces manapság, de nem várhatjuk el a korrektséget mindenkitől, főleg, ha az a parancs, hogy mindent is meg kell mozgatni a cél érdekében.
Csak úgy random tettem be a fotóimból néhányat, remélem, senki érzékenységét nem sértve.
Én szurkolok a falvaknak, illetve azoknak, akik saját döntésüknek köszönhetően szeretnének ott élni, boldogulni. Remélem, jó polgármestereket és képviselőket sikerül választani!
Koskovics Éva
/a fotók sajátok/
