Túrázni jó! Nagyon jó! Kis hazánkban aztán bőven van rá lehetőségünk. Mi, akik a Budai-hegységben élünk, szinte csak kitesszük a lábunkat és már mehetünk is.

Szokásomhoz híven saját, friss fotókkal illusztrálok, bár becsempészek néhány régebbi fotót is, de majd azt jelzem. Elnézést a fotók minőségéért, de talán visszaadják így is valamennyire az élményt.

Eszembe jutott a svájci barátnőm története, aki hatvanadik születésnapjára azzal készült, hogy elutazott Nepálba. De hiába készült rá nagyon az útra, mindent nem tudott bebiztosítani. Olyan szállást foglalt magának, hogy az ablakból láthassa a legnagyobb hegyeket. Aztán közel két hétig semmit nem látott az ablakból, mert felhők ültek rajtuk. Szerencsére az utolsó nap megkegyelmezett neki, kitisztult az ég és egy pár órás fantasztikus élményben lehetett része. Persze tudott így is kirándulni, de sok öröme nem volt ezekben a túrákban. Aztán osztott-szorzott, átgondolta a dolgokat, és levonta a következtetést: ha valaki Svájcban él, akkor annál jobb túrahelyeket és túrázási lehetőségeket ne keressen, mert nehéz lesz találni.

Néha tényleg csak a szomszédba kell elmenni. Mi is ezt tettük. Ellátogattunk Nagykovácsiból Pilisszentivánra, a Pilisi Len Látogatóközpontba. Már régóta készültünk megnézni. Van ez a mi Összekovácsolós csapatunk, folyton jár az agyunk, beszélgetünk nagy tervekről, álmokról, vagy csak úgy jó együtt csinálni valamit. Mondjuk kirándulni. A Szeles utcából indulva másfél órás út az Ördög-szikla érintésével. Igaz, kicsit kinéztünk ide, kinéztünk oda, gyönyörködtünk ebben-abban, ezért így kicsit lassabban haladtunk, de meg kellett várni, míg a hollók elszállnak a szikláról, jól esett álldogálni a január végi napsütésben, szóval kiélveztük, amit lehetett.

Sajnos csak telefonnal fotóztam, így nem látszik, pedig szabad szemmel is látható volt a Pilis csúcson a kilátó, sőt, Dobogókőn is az épület, a torony!

Aztán néha csak egy kidőlt fa...

Ez pedig az Ördög-torony sziluettje, amiről aztán később a látogatóközpontban tudományos magyarázatot is találtunk

Épülnek ezek a látogatóközpontok sorra, kiegészülve a tanösvényekkel, ráépülve a régi túraútvonalakra, népszerű túra célpontokra. Épülnek és megújulnak a kilátók is, néha persze be-becsúszik egy-egy furcsa projekt is, de a folyamat igazán dicséretes. Az épületek, legalábbis amelyeket eddig láttam, nagyon szépek, igényesek. Ez is!

De nagyon előrefutottam... Hiába, ezek a pillangók elvarázsoltak... Végre megtudhattuk, mi volt az a hernyó, amit pár éve találtunk. Neonzöld, piros pici csápocskákkal...nem láttuk benne a leendő fecskefarkú lepkét.

A lassan két éve ránk nehezedő járványhelyzet ha semminek, de ennek a mozgásformának biztos, hogy jót tett. Úgy fogalmazott ma a férjem, hogy na, ez is egy covid-ösvény! Vagyis, régen jóformán csak a vadak és a legelvetemültebb túrázók használták, ma pedig már olyan széles és kitaposott, hogy látszik, tömegek használják. Ez a Nagy-Szénás Nagykovácsi felé eső oldalán van, de szerte a környéken sok ilyet láthatunk. Egyszer írtam egy olyan blogbejegyzést, amiben az összes évszakot végigvettem, mikor mit láthatunk a Nagykovácsi körüli hegyekben. ITT is vannak fotók, virágok, boldog kutya, szép kilátások. Mert minden évszakban szép!

Igen, ma is szép volt. Ha ilyen virágos rétekre várni is kell még néhány hónapot... Ezt az ezerjófű mezőt minden évben meglátogatjuk, nincs is messze tőlünk, de szerencsére az útról nem látszik. Az is igaz, itt nem jellemző, hogy bárki leszedné a virágokat, hogy rombolást végezne, kárt okozna. Szerencsére a túrázók többsége tudatos, nem véletlenül megy az erdőbe, vigyáz rá. Ma már szemetet sem találunk annyit, mint 10-15 évvel ezelőtt.

Szóval, ma átsétáltunk Szentivánra. A túraút az északi oldalakon havas-jeges, de nem volt nehéz ezeket a részeket kikerülni. A Szentivánhoz közeli túraúton már rengeteg ember volt, a parkolóban lévő autók számából jól látszott, ez itt egy igazi túrázóhely, innen sokan kirándulnak fel a hegyre, be az erdőbe. Érdekes módon a látogatóközpont nem ide épült, hanem be, a település központi részébe, a házak közé. Ez számunkra kicsit furcsa volt, de biztos megvan rá a magyarázat. A mi kis csapatunkon kívül épp senki más nem volt, így a kedves hölgy, aki ma fogadta a vendégeket, csak velünk foglalkozhatott. Igényeltük is a társaságát, kérdésekkel bombáztuk, jót beszélgettünk vele és bizony igénybe vettük a segítségét a játékoknál is.

Természetesen mindent kipróbáltunk, alaposan megnéztünk, kitárgyaltunk. Nem árulom el, hogy a csapat az életkor tekintetében pontosan mekkora szórást mutatott, de biztosíthatlak benneteket, ha tudnátok, nagyot néznétek! Bizony ma is kiderült, milyen jó, ha egy csapat heterogén, így például van, akinek az ujja pici és a kódfejtős eszközt könnyebben tudja tekerni.

Volt éjszakai erdő, vizsgálhattunk állatnyomokat, megtapinthattuk a szőrüket, játszhattunk kirakósat, rettentő jól szórakoztunk!

Hallgathattuk az éjszakai erdő hangjait, kereshettük, ki hol rejtőzködik.

És a virágok... igen, a Budai hegyek a Pannon flóra bölcsője... szokták mondani.

A szentiváni túraszakosztállyal volt már korábban is kapcsolatunk, amikor együtt ünnepeltünk velük fenn a régi Nagy-szénás túristaház romjainál. Náluk ennek komoly hagyománya van. Felvonul ilyenkor a falu apraja-nagyja, élő zene, eszem-iszom, megkoszorúzzák az emlékhelyet és megemlékeznek róla, milyen is volt régen az élet, amikor még működött a ház. Ezek közel négy évvel ezelőtt készültek:

Nagykovácsi fölött kettő is volt, a másik a Zsíros-hegyi túristaház, melynek a romjai ma szintén szomorú látványt nyújtanak. Pedig sok nagykovácsi lakos járt még fel ide síelni, kirándulni. Igazi közösségi helyek voltak.

Szóval, látogassatok el ezekre a helyekre, Pilisszentivánt, a Látogatóközpontot nagyon tudom ajánlani. Nyári tábor is lesz gyerekeknek, érdemes figyelni, milyen programokat terveznek.

Mi tavaly kb. ilyenkor jártunk egy szintén nagyon izgalmas helyen, Salgótarján fölött, arról is írtam egy rövid kedvcsinálót. Igaz, akkor szerencsénk volt, idilli téli időt sikerült kifogni. Az is igaz, épp azért mentünk oda, mert láttuk, arrafelé nagy hó esett. Aki keres, talál. És néha nem is kell olyan messze menni!

Koskovics Éva