Furcsa elhagyni Budapestet. Ami régen természetes volt, ma szinte akciónak, extrém vállalkozásnak tűnik: elmenni kirándulni egy távolabbi helyre.

Hol van a legnagyobb hó? Salgótarján környékén. Az nincs is olyan messze. Uccu neki!

Az M3-on nem kell számítani erős forgalomra, különösen, hogy még hétvége is van. Hamar, másfél óra alatt Nagykovácsiból elérjük a kiszemelt helyet, a Salgótarján feletti kiránduló központot.

A fotók sajátok, valójában egy képnézegetésre hívlak meg titeket egy kis élménybeszámolóval (és a végén persze némi moralizálással).

Úton, közeledve a célhoz:

Egyre ígéretesebb...

A kirándulóközpont épülete tetszik, a parkoló majdnem tele, de még kapunk helyet, sok gyerekes család, mindenki boldog mosollyal, izgatottan a látványtól:

A Medves névadója már a túraút elején szembe jön, észre sem veszem a fekvő vaddisznót az út mellett. Akár élő is lehetett volna...

 Ugye milyen élethű?

 Az erdő olyan káprázatos, nem is emlékszem, mikor láttam ilyen nagy havat utoljára, mikor túrázhattam ilyen csodálatos időben. Tökéletes minden: nincs nagyon hideg, süt a nap, már letaposták előttünk az utat, de még annyira nem, hogy ne ropogna a mi lábunk alatt is a hó. Isteni!

És még patak is csörgedezik! Ez már kezd giccses lenni...

Néha találkozunk egy pár emberrel, igazán nem sokkal, de mindig örömmel váltunk pár szót. Valahogy mindenki kedves, mindenki rettentően élvezi ezt a mesevilágot. 

Még szelfizni is kedvem támad, ami aztán nagy szó!

Aztán meglátjuk Salgó várát az erdőből, hamar felértünk. Igazán az ilyen várakat szeretem. Amelyik nincs túlcicózva, amin látszik, igen, több évszázad vihara tépázta.

Később, már újra lenn találunk is egy jó információs táblát, amin az északi várak vannak, köztük nagy kedvenceink, Füzér, Regéc, Boldogkő. Innen már (majd) a háttérben látszik a mostani ahol még csak most vagyunk, a Salgó vára:

Szóval, itt kukucskál ki a vár tornya:

Bazalt orgonák:

És a kilátás már fentről, hát, az pazar! 

Salgótarján.

Egy harmincezres város, megyei jogú. Nem sok jót olvastam róla az elmúlt időszakban. Nehéz lehet itt az élet. Régen még főiskola is volt pedig itt. Pénzügyi és számviteli. A korábbi gazdag ipar erősen lecsökkent, kicsit kiesik a vérkeringésből. Pedig micsoda adottságai vannak, micsoda fekvés! Nézzétek, milyen fentről, a várból:

Később, amikor már megyünk lefelé, összetalálkozunk egy férfival, aki vágja az útra dőlt fákat, járhatóvá teszi az utat. Meséli, a múlt héten, amikor voltak a nagy szelek, ebben a három faluban (Somoskőn, Somoskőújfalun és Salgóbányán) három napig nem volt áram. Kemény lehetett! Ha nálunk, Nagykovácsiban egy napig nem lett volna, ettől zengett volna minden...

Nézzétek ezt a látványt: 

Elindulunk egy kiszemelt úton lefelé:

A hó egészen varázslatos!

Aztán meglátjuk Somoskő várát is messziről, egyértelmű, muszáj oda is elmenni:

Kicsit útközben megint elidőzünk a látogatóközpont környékén, nézegetjük az információs táblákat, beszélgetünk emberekkel. Még kávé is van, elvitelre. Lavazza. Finom.

Meglátom, egy idősebb hölgy óvatosan lépked előttem, kezében túrabot, ami viszont a legkisebb állásban van, így a néni nem tudja arra használni, amire kellene. Megkérdezem, biztosan nem akarja-e kihúzva használni a botját. Mondja, dehogynem, csak fogalma sincs, mit kell vele csinálni. Segítünk neki, nagyon boldog. Mondják, éjjel mínusz 18 fok volt. Azt is mondják, ők is régen láttak ilyen csodát. Mesélik, amikor pár napja esni kezdett a hó, akkora pelyhekben esett, hogy az valami fantaszikus volt. És még mindig az...

Madaras rész, ahol most üldögélni nincs ugyan kedvünk:

Egészen elcsodálkozunk, nem tudtuk, hogy például az őszapók - akiket otthon, a kertünkben is sokszor látunk a fáinkon - így laknak:

Egy kis edukáció:

A játszótéren nem fotóztunk (gyerekeket már csak elvből sem), de jó volt nézni a hancúrozó kisgyerekeket, nosztalgiázni, a mieink is mennyire imádták a havat. Tán még mindig... Küldök is nekik egy-két képet, hadd irigykedjenek, milyen csodás helyen vagyunk. Persze nekik is bekínáltuk, jöjjenek velünk, de más 'dolguk' volt.

És mennyi minden van még itt! Muszáj lesz visszajönni!

No, nézzünk rá még a Somoskői várra is, ami már egészen a szlovák határon van:

 Őrült harangozásra érünk oda, hosszú percekig húzza egy férfi (tán csak nem a harangozó?) a harangot a haranglábban, jó kis meló. Olyan tisztán cseng, amilyen tiszta itt most minden.

Ilyen egy csoda napot!!

Visszafele, már az M3-ason újra, közeledve Pest felé, eszembe jut, hallgassunk egy kis rádiót. Kapcsolgatok. Klubrádió. Arról beszélgetnek, hogy milyen is lesz holnaptól. Frekvencia nélkül. És akkor visszazökkenek. De szép is lehetne ez a világ, ha nem lennének benne ilyen történetek!

Vigyázzunk magunkra, de amennyire lehetséges, azért mozduljunk ki a komfort zónánkból. Óvatosan!

És hallgassunk sok Klubrádiót. Interneten. Eddig nem sokat hallgattam, eleve leszoktam a rádiózásról. Ha eszembe jutott, a Kun Zsuzsa szombat délelőtti interjúit meghallgattam, a Váradi Júlia kulturális műsorát, a Világtalálkozót, néha a híreket. De lehet, hogy most jobban fogok rájuk figyelni. Kíváncsivá tesz ez a történet. 

A kíváncsiság pedig fiatalon tart! Nem tudom, ki mondta, de biztos igaz...

Koskovics Éva