Valaki úgy fogalmazott a minap, hogy olyan érzése van, mintha egy hullámvasúton ülne.

Viszi a lendület, hol zuhan lefele a mélybe, hol pedig emelkedik fel, nézi a kék eget, de közben tudja, jön mindjárt megint a zuhanás, és már előre retteg tőle.

Más valaki azt mondta, amolyan bipolaritást él meg napi szinten. Hol lehangolt, kicsit depresszív, hol pedig felpörgött, aktív, még időnként kifejezetten kreatív is. Tudja magáról, hogy ezt eléggé befolyásolják a kapott hírek is, a betegek, a halottak száma, a járvány alakulása, az új mutációkról hallottak. És mindezek hatására annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy akkor most hogyan tovább? Mi lesz holnap, mi lesz jövő hónapban, mi lesz, ha esetleg nem lesz munkája, vagy a férjének nem lesz munkája. Mi lesz, ha a középső gyerek kiakad, lebetegszik, besokall és elszúrja az érettségit? Mi lesz, ha a legnagyobb nem képes teljesíteni az egyetemen az elvárásokat, vagy elveszíti a motivációját, ami egyébként is elég alacsony? Vagy mi lesz a legkisebbel, akit nem is tudnak most hova tenni, mert még valójában nem önálló, de már nem tűri, hogy felügyeljék. Fogalma sincs, ez a gyerek hol tart, mi van vele. Olyan, mintha csak a teste lenne velük. A nagyoknál sem volt ez könnyű időszak.

És akkor eszembe jutnak azok az ismerősök, akik ott dolgoznak, a hadiállapotok közepén, az egészségügyben, vagy az oktatásban, vagy éppen pszichológusként, pszichiáterként napi szinten rengeteg nehéz esettel találkoznak? Tőlük tudom, hogy egyre többen fordulnak segítségért és egyre súlyosabb állapotban vannak sokan. És látom rajtuk, hogy az ő erejük is fogyóban.

Csak annyit mondanék mindehhez, hogy minden félelem, minden aggódás, minden bizonytalanság, minden szorongás JOGOS!

Ne gondolja senki, hogy ő gyenge, hogy vele van a baj, hogy nem elég erős, hogy lúzer. Ezekben az időkben, amikben most mi élünk, ezek az érzelmek jogosak, megalapozottak. Minden okunk megvan rá, hogy megéljük ezeket az érzelmeket!

A kérdés az, hogy MIT TESZÜNK, HOGY VISELKEDÜNK?

A csapból is az folyik, hogy ne olvassuk egyfolytában a híreket, ne kattanjunk rá a rémhírekre, a rémtörténetekre! Én csak azzal egészíteném ezt ki, hogy ez nem azt jelenti, hogy dugjuk a homokba a fejünket! Igenis, kell, hogy tájékozottak legyünk, hogy nézzük a telefonunkat, jött-e sms, hogy legyünk képben, az ismerőseink hogy haladnak a beoltottság tekintetében, hogy meggyógyultak-e azok, akikről tudjuk, elkapták a betegséget.

De csináljunk mást is! Különösen akkor, ha a szokásos életünk nagyon megborult, ha kevés a konkrét feladatunk, ha sok szabadidőnk van, ha rajtunk múlik, mit mikor és hogyan csinálunk meg.

Vannak, akik el tudnak csendesedni, ők most kihasználják ezt az időszakot, gyakorolják ezt a tudást. Meditálnak, imádkoznak. Mások képtelenek erre. Most, hogy kiélezett viszonyok közt működünk, a köztünk lévő különbségek méginkább előjönnek. Vigyázni kell tehát arra, ha tuti receptet akarunk ajánlani valakinek! Ha azt gondoljuk, mi aztán tudjuk, pontosan mit kell tenni.

Azt gondolom, azt nyugodtan tanácsolhatom mindenkinek, hogy az érzelmeinket nyugodtan fogadjuk el, éljük meg! Akkor is, ha azok most nem annyira kellemesek. De ha tudjuk, érezzük, hogy gond van, hogy megyünk lefelé a lejtőn és nem tudunk megállni, ha túlságosan hullámzik a saját hullámvasutunk, vagy sokszor és sokat vagyunk lenn a mélyben, akkor nincs mese, CSINÁLNI KELL VALAMIT!

A ’csinálás’ lehet:

• testmozgás
• meditáció, ima, elvonulás
• mások társaságának keresése
• kiírni magunkból ami feszít
• kertészkedés
• értelmes olvasmányok keresése, olvasás
• naplóírás, levélírás
• itt a tavasz, egy tavaszi nagytakarítás (csak elkezdeni nehéz!)
• felállítani magunknak valamilyen elérendő célt és azon dolgozni (napi x km séta, vagy átültetni az összes cserepes növényt, vagy kiselejtezni a ruhás szekrényeket, felásni a kertnek azt a részét, amit eddig nem, vagy elkezdeni tudatosan, x időközönként bekopogni egy-egy idős szomszédnak, akivel még soha nem beszéltünk, felhívni egy régi ismerőst, távoli rokont, megkérdezni, nincs-e szüksége valamire, vagy elkezdeni megint rejtvényt fejteni, sakkozni, társasozni, megtanulni sütni, főzni, stb.)
• ha egyik sem működik, akkor pedig segítséget kell kérni!

Természetesen ha valaki mindig utált írni, annak megfontolandó a regény- vagy napróírás.

Ha valaki tisztaságmániás, akkor talán nála már nem aktuális a tavaszi nagytakarítás. 

Érdemes elgondolkodni rajta, van-e olyan régi álmunk, vágyunk, amire régóta nem fordítottunk időt, ami szinte a felejtés homályába került? Hátha elő tudunk onnan bányászni valamit! Netán egy régi hobbi? Egy kedvenc sport? 

Az is lehet a csinálás, hogy egy régóta dédelgetett álom megvalósításán kezdünk dolgozni. Legyen az egy karrierváltás, egy költözés, egy könyvírás. Az a lényeg, hogy legyen hozzá közünk, legyen hozzá kedvünk, zökkentsen ki! Készítsünk hozzá ütemtervet, vázlatot, határozzuk el, mit mikorra teljesítünk, írjunk le minden este hozzá pár gondolatot, mondatot.

Aztán a kezdő lendület egy idő után – ha szerencsénk van – visz tovább, megtaláljuk a saját tempónkat, utunkat, ráébredünk a lehetőségeinkre.

Mesélte valaki, hogy idős, egyedül élő anyukáját véletlenül meghallották hangosan beszélni. Kiderült, a mama annyira tart attól, hogy romlik a beszédkészsége, ezért kitalálta, minden nap hangosan felolvas több oldalt a könyvből, amit egyébként is olvas.

Tanulhatunk nyelvet, megtanulhatunk verseket, dalokat is. Persze csak akkor, ha van kedvünk hozzá! 

Higgyétek el, sokkal jobb, ha hibázunk, ha belefutunk mégis egy-egy kudarcba, ha nem a legjobban sülnek el a dolgok, mint ha bénultan, félelemtől reszketve várjuk a … mit is?

Vigyázzatok magatokra!

Koskovics Éva

http://kokart.hu/

fotó: Pixabay