Talán senkinek nem kell sokat gondolkodnia, ha fel akar idézni egy konfliktusos helyzetet az életéből.
Érdekes lehet, sokat elmond, hogy elsőre kinek mi jut eszébe ilyenkor? Egy aktuális, épp megoldatlan probléma, egy régebbi saját történet, vagy valaki, hozzá közel álló személy esete, esetleg egy szélesebb közeget - munkahelyi szervezetet, lakóközösséget, társadalmat - érintő szituáció? Netán a mai politikai megosztottság, a választások előtti őrület?
De én most nem szeretnék messzire menni, csak egy kicsit lecsendesedve írogatnék pár dolgot a témához kapcsolódóan. Hátha segít valakinek valamiben...
Mivel rendszeresen tartok konfliktuskezelési témában tréninget, gondoltam, néhány tapasztalatot megosztanék ezzel a témával kapcsolatban.
Csak asszertíven!
Szerencsések azok az emberek, akik asszertívek: akik úgy tudják képviselni a saját érdekeiket, saját vágyaikat, hogy közben nem sértenek meg másokat, tekintettel vannak másokra is; kompromisszumkészek, megértőek, empatikusak.
Ezek a szavak, hogy asszertív, meg hogy win-win, sőt, a reziliencia (lelki immunitás, rugalmasság) ma már olyan természetes elemei egy-egy tréningnek, vezetőfejlesztésnek, sőt, a hétköznapi beszédnek is, hogy talán kár is kitérni rájuk. Gyakorolni, rendelkezni ezekkel a tulajdonságokkal, elsajátítani ezeket a tudásokat, jó gyakorlatokat, viszont annál nehezebb! De nem lehetetlen!
Vezetőkkel, komoly pozíciókban lévő emberekkel beszélgetve ezekről a témákról, mindig kérem őket, gyűjtsük össze, mitől jó konfliktuskezelő valaki, milyen tulajdonságok, képességek kellenek ehhez.
Az eredmény ilyen és ehhez hasonló szokott lenni:
Tehát: tapasztalat, korrektség, empátia, emberismeret, önismeret, kompromisszumkészség stb.
Ha jobban meggondoljuk, talán összefoglalva azt mondhatjuk, azok tudják legjobban kezelni a konfliktushelyzeteket, megoldani a változatosabbnál változatosabb kommunikációs problémákat, akiknek MAGAS AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIÁJUK!
Mit kellene megtanulni jól csinálni?
Nézzük, mit mond a szakirodalom/a tréner/a coach: mi a dolog lényege, mi a javasolt receptúra!
A konfliktuskezelés javasolt lépései, menete:
Fontos szabály: indulatból ne!! Először az érzelmeinket kell 'rendbe tenni': megfogalmazni a saját az érzéseinket (ezzel elvesszük az élüket, kiengedjük a gőzt, levezetjük az indulatokat), semmiképp nem ajánlatos a másik felet sértegetni, támadni. Az ilyenkor inkább olaj a tűzre. (Ráadásul aki könnyen és gyakran ítélkezik mások felett, ott sokszor a saját önértékelési zavarok vannak a háttérben.)
Hogy jön ide az érzelmi intelligencia, az EQ?
- önbecsülés, önismeret, önirányítás, fegyelmezettség, motiválhatóság (mint az EQ egyéni képességeinek megnyilvánulásai)
A gőz kieresztése után jöhet a következő fázis: itt már el lehet kezdeni megkeresni a közös célokat, megtalálni a kapcsolódási pontokat. Ez vezethet oda, hogy megfogalmazzuk, megtaláljuk az igazi konfliktust, majd meginduljon egy értelmes párbeszéd, a megoldásra, win-win kimenetelre való törekvés.
És ez vajon miért is EQ?
- a társas érintkezéshez kapcsolódó tulajdonságok megléte: empátia, odafigyelés képessége, ráhangolódás, befolyásolási képesség (nem a manipulatív, negatív formája!).
Az is mindig elhangzik ilyenkor, hogy ezek az alap vezetői tulajdonságok is. A jó vezetők mindezekkel rendelkeznek. Attól erős a meggyőző képességük, hogy ők maguk meggyőző, hiteles személyiségek, tudnak motiválni és maguk is erősen motiváltak a közös célokat illetően.
Ilyen 'egyszerű' ez!
Kérdezzünk rá!
Mindenesetre, ha még mindig zavar van az olvasóban, nem érzi magát kevésbé konfliktusosnak, okosnak, boldognak a fentiektől, akkor néhány kérdést érdemes feltennie magának.
Az első és a legfontosabb:
- Mi lehet a konfliktusunk mögött? Magunkkal, magunkban rendben vagyunk? Elégedettek vagyunk az életünkkel, a helyzetünkkel, azzal amit elértünk?
Mert ha az őszinte válasz az, hogy NEM, akkor lehet, hogy emiatt keveredünk időnként konfliktusos helyzetekbe. Akár másokkal, akár magunkkal szemben. Mert a legdurvább és talán a legnehezebben megoldható konfliktus az magunkon belül lehet!
Ha nem hazudunk magunknak, ha nem akarjuk elnyomni a valós énünket, a vágyainkat, ha megfelelünk a saját értékrendünknek a mindennapi életünkben, akkor nem lesz gond, legfeljebb időnként nehézségekbe ütközünk. De hosszú távon talán jobban járunk, ha nem hazudunk magunknak és másoknak, ha őszintén, nyíltan próbálunk kommunikálni. Sokszor megkapom azt is, hogy nem ilyen világot élünk, vannak helyzetek, amikor ezt nem lehet betartani.
Értem én. De akkor jönnek a belső és a külső konfliktusok. Csak jönnek és jönnek... Aztán egyszercsak szakad a cérna. Kinél milyen formában (dühroham, agresszió, betegség, rossz döntések, szerhasználat). De ez már egy másik téma, sokszor írtam, írtunk róla, például itt!
Milyen jó lenne, ha időben megtanultunk volna például vitatkozni kulturált módon! Tisztelni a másikat akkor is, ha mást gondol! Ma már sok helyen tanítják ezt iskolákban is, felismerték, milyen fontos, hogy meg tudjuk hallgatni egymást, tudjunk érvelni és tudjunk, akarjunk egymásra figyelni.
Én az élethosszig tartó tanulás híve vagyok! Magam is próbálkozom!
Koskovics Éva
