Ki mire gondol, ha hallja a fenti kérdést: milyen a természetünk? Magunkra is gondolhatunk, emberekre, de a környezetünkre is,
arra a közegre, épített és természeti környezetre, amely körülvesz minket. Sőt, van, akinél a kettő szinte egybeolvad, aki szinte szimbiózisban él a földdel (a Földdel?), a növényekkel és állatokkal, míg mások erre nem képesek, őket egyáltalán nem hatja meg, ami az orruktól távolabb esik, ami az ő személyes határaikon, érdekeiken, korlátaikon túl van.
Május 10-én volt a Madarak és Fák Napja, ami azért volt vicces, mert egész nap foglalkoztatott a természet, benne voltam, élveztem, gondolkodtam rajta, beszélgettem róla, de csak este esett le, hogy jé, ez ma van?! Szinte mondhatni, ösztönösen megünnepeltem, megünnepeltük. Mádon, Tarcalon. Jó társaságban.
És közben fényképeztem, sokat (alább azokból szemezgettem, azokkal színesítem a beszámolómat)!
A kép Bartha Gabó házának tornácáról készült, aki Tarcalon él és Terrapolis néven tart fenn egy csodakertet, él egy különleges életet, lát vendégül embereket (mi levélkóstoló ebéden voltunk nála).
Íme a menü: levelek, saját sütésű kovászolt kenyérke (vajjal):
Ez a kert egy igazi szabad és befogadó szemlélet alapján működtetett hely volt (permakultúra), ahol a gazda hagyja a növényeket békében éldegélni és növögélni, minimális beavatkozással. Nem ássa fel a földet, legfeljebb az üres részeket töltögeti ki újakkal, vagy a túlzottan elburjánzott egyedeket ritkítja, figyelve arra, mindenből jusson és maradjon. És még szép is! Ennyi sok és sokféle méhecskét régen láttam, mint itt a virágzó káposztán, snidlingen, egyéb szépségeken.
Laboda, mángold, cikória, édeskömény és társaik! Kaptunk is belőlük bőven, készült belőlük másnap sk. finom ebéd!
Milyen is a Gabó természete? Így elsőre azt mondanám, tényleg igazi művész, elhivatott, kreatív egyéniség (alapból művészettörténész, erdélyi gyökerekkel, modern művészetek iránti rajongással), aki ösztönösen bánik a földdel, a növényekkel, izgalommal várja vissza a tavalyi fecskéit (reméljük, azóta megjöttek!).
Ő is - mint én - jól ismeri Leskó Istvánt Mádon, akinek a gyógynövény kertje messze földön híres, ott is el lehet tölteni jópár órát, ha otthon találjuk a házigazdát. Megkóstolhatjuk a teáit is, ahogy mi tettük, miután kb. két órát sétáltunk esőben a kertben, de megérte! Egyáltalán nem zavart az eső, a növények pedig kifejezetten örültek neki.
Nála így néz ki egy ágyás:
Ez pedig Gabó szobája - ahol volt a lakoma - és ahol egy olyan kép lóg a falon, amit Leskóéktól kaptak a férjével, aki Mádon a Budaházy Pincészet borásza. Hát, ilyen ez. Jó emberek, nagy elmék ha találkoznak...
A hely szelleme
Nem tudom már, hányszor néztem és hallgattam végig a kisfilmet a mádi Csodarabbik Útja központjában és hányszor voltam a zsinagógában régi és új vendégekkel, ismerősökkel, csoportokkal. Sokszor. Mindig mást hozok el onnan magammal. Most valahogy visszhangzik bennem a kisfilm végén az a mondat, hogy talán ez az egyik legspirituálisabb helyszíne az országnak.
De a természetet járva, akár a szőlősorok között, akár kicsit távolabb, az erdőben, vagy a Zemplén vonulata alatt, a főúton Abaújszántón, Regécen át Telkibánya felé haladva, majd a másik úton vissza Sátoraljaújhely felé, Széphalmon át, majd vissza Mádra, esetleg érintve Tolcsvát, Olaszliszkát, beugorva Erdőbényére, megannyi csodás hely!
Eddig erre nem gondoltam, hogy spirituális lenne (bár a lelkem mélyén pontosan éreztem), de most valamiért nagyon motoszkál bennem. Minden évben töltök itt több időt hivatalosan (munkához kapcsolódóan) és nem hivatalosan is, olyat még nem láttam, hogy valakit ne érintett volna meg ez a vidék. Pedig sok szép hely van az országban.
Ó természet, ó dicső természet!
Amikor zajlik a női tábor Mádon, nagy hangsúly van a beszélgetéseken, de mindig becsempészek helyi embereket, érdekes helyszíneket is. Ezt persze egyáltalán nem nehéz, inkább azt nehéz eldönteni, a rövid 4 nap alatt ki fér be, kinek lehet épp jó az időpont. Készülök témákkal, eszközökkel is, de mindig történnek váratlan dolgok. És ez olyan jó! Szinte már bekalkulálom a programba! Az a legjobb, amikor engem is nagyon meglep a dolog, vagy az ember, vagy az élmény.
Idén volt egy olyan érdekesség, hogy ugyan nem terveztem, hogy minden a természet körül fog forogni, de majdnem így történt. Nők ha összejönnek, beszélgetnek, inkább van a hangsúly a családi, magánéleti, személyes témákon (bár én mindig igyekszem eljutni a világbékéhez), de a természetről, a környezetünkről nagy beszélgetések ritkán esnek. Most viszont estek.
Ahogy előjött a téma, eszembe jutott egy minap olvasott szöveg Jászberényi Sándortól, a haditudósítótól (ha jól tudom, jelenleg Kairóban él, tudósított az arab tavaszról és írt egy csodálatos könyvet: A lélek legszebb éjszakája címmel). Így fogalmazott (felolvastam a lányoknak is):
"A legutolsó bejegyzésem óta, amit a környezetváltozásról írtam, két dolog történt. Az ENSZ nyilvánosságra hozta a globális felmérését a biodiverzitásról és az ökoszisztémáról.
A helyzet rosszabb, mint gondoltam. Éppen kihal a bolygónk.
Ha ez nem lenne önmagában rossz hír, ezt még az Egyesült Államok külügyminisztere meg is fejelte azzal a nyilatkozatával, hogy az olvadó jégsapkák "remek üzleti lehetőséget rejtenek".
Magyarul, nem baj, hogy elpusztul a föld, hogy tíz éven belül száz milliók fognak elvándorolni lakható éghajlatú területre, ezzel kinullázva az európai kultúrát, gazdagék addig is keresni fognak rajta.
Sokan kerestek meg, hogy mit lehetne tenni. Mintha, bármivel többet tudnék bárkinél, csak azért, mert kiszakad belőlem néha egy vélemény. A trollok megjelenésén kívül, akik azt is kétségbe vonták, hogy létező személy vagyok, és addig el nem hisznek semmit, amíg a házuk rájuk nem gyullad, egy dolog lett nyilvánvaló a számomra:
Nem vagyok egyedül a félelmemmel. A többség érzi, hogy beléptünk a biblikus végidőkbe.
Mit lehetne tenni? Ez járt a fejemben. Környezettudatos emberek vallomásszerűen fakadtak ki kommentjeikben, hogy gyakorlatilag száműztek minden műanyagot a háztartásaikból, hogy figyelnek, hogy minél kevesebbel rombolják a földet. Elég lesz vajon ez, hogy elkerüljük a katasztrófát?
Elég a gondolkodó emberek mértékletessége?
Nem. Nem lesz elég."
Na, ezzel indult (és pesszimista következtetésre jutott, most nem idézem az egész szöveget).
Szomorú kilátások, de szerencsére volt köztünk valaki, aki kisgyerekes anyukaként kellő optimizmussal bizton állította, a fiatalok, a mai gyerekek meg fogják oldani ezeket a kérdéseket, megtalálják majd a megoldást az égető gondokra. Nincs mese, muszáj ebben bízni, vagy még esetleg várhatunk a csodára! Vagy az isteni beavatkozásra. Bár, lehet, hogy azt most is megkapjuk, csak nem vesszük észre?
Ó, kell most ide egy szép kép, helyre kell billenteni a pozitív oldalt, szálljunk le a földre!
Isteni sugallat?
Visszatérve a mádi zsinagógához, van ott most egy kiállítás, nagyon izgalmas, ajánlom azoknak, akik arra járnak!
A kiállítások a karzaton kerülnek megrendezésre.
Több művész alkotásai szerepelnek, egy közülük:
Ez az utolsó mondat nagyon megfogott:
Isten ott lakik, ahova beengedik.
Azt hiszem, ez nagyon igaz lehet!
Fentebb a tarcali templomtorony kék éggel, alább: Áldó Krisztus szobor Tarcal felett.
Ezzel nehezen barátkoztam meg (nem is biztos, hogy túl vagyok már rajta, szerintem az ábrázolt személynek is kicsit sok lenne), de hatásos, az biztos.
Ez is egy látvány fentől, ki gondolná!? Háttérben a tokaji tévétorony.
Mádi túra 'szembe-látványokkal', tornyokkal (a három templom egy magasságban épült, ami szépen szimbolizálta a három vallás egyenrangúságát - szoktuk mondani...). Jól megfért a három felekezet, békében éltek együtt. Olyan, de olyan történetek vannak, most is hallottunk egy csodásat, de arról nem írok, mert biztos lesz róla még hír később, megvárjuk az autentikus forrásokat, leírást!
Kövek, dűlők, kecskék, egyéb szépségek még innen:
ja, és egyéniségek:
Nagy kedvencem, Forgács tanár úr kertjéből, kb. a hetvenes években készült (ő volt a rajz tanár és az iskola igazgatója - akkor még két műszakban jártunk, évfolyamonként két-két osztállyal, olyan sok gyerek volt, sőt, egy másik épületben is volt mindig két osztály - ma jó, ha összejön az egy-egy osztály):
Kövek minden mennyiségben (látszik a vulkánikus eredet):
És a tokaji titka: spéci ásványok, napsütés (akkor is, amikor máshol mindenhol esik)!
Na és persze a nemes penész (Gergely Vince történelmi pincéjében):
A zsidó temető új fogadó épületei nagyon izgalmas építészeti látványt nyújtanak, impozánsan festenek a szembe oldalról. Az jutott még eszembe, itt nyugszanak a szerencsések: a kövek alatt nyugvók még úgy mentek el, hogy maradhattak. Ők még nem tudhatták, mi vár az utódokra...
Itt azért a nyári melegben is jól esik a pihenés azoknak, akik rendben tartják ezeket a szép ültetvényeket:
Kék nefelejcs, kék nefelejcs virágzikaaa virágzikaaa tópaartjáán... igen, tényleg a horgász-tó mellett volt:
És hogy milyenek a kilátások?
Attól is függ, honnan nézzük (Disznókő - fenn, Percze - lenn, Úrágya - utolsó)
Igazi, merengésre alkalmas hely:
Szóval, olyan jó lenne hinni, hogy Jászberényi Sándor túlzottan pesszimistán látja a jövőt!
Mi biztos, hogy próbálkozunk! Hátha elérjük a kritikus tömeget, ahol aztán átbillenhet az értékrend, a felelősségérzet, a gondolkodás, a viselkedés! Kiben is lehet bízni, ha nem (a fiatalokban és) a nőkben?! Talán még a férfiakban! Az igazi, felelős emberekben! Különben... na jó, még az isteni csoda jöhet. Jöhet?
Ki tudja, megtudjuk-e?
Koskovics Éva
mádi coach...
www.kokart.hu
