Mielőtt elkezdenék ráhangolódni az adventre, a karácsonyi hangulatra, valahogy muszáj néhány feszültséget kiadni magamból, néhány kérdést felvetni.

Sok hatás ért a közelmúltban, sok történettel találkoztam, közben még híreket is olvasok (mit tegyek, ha így szocializálódtam?) és előtör belőlem valamiféle igazságérzet, felelősségtudat, nem is tudom mi. Tudom én, hogy ez kicsit rólam, magamról is szól, de ez ugyanígy van másokkal is, amikor megnyilvánulnak mint szolgáltatók, szolgáltatást igénybe vevők, tanárok, orvosok, politikusok. Amit tesznek, mondanak, az mindig róluk, az ő személyiségükről is szól! Beszédes.

Advent, karácsony

Mert mi is a karácsonyra való készülődés? Az ajándékok megvásárlása, a hal és egyéb élelmek időben való megvétele, a fa beszerzése, legfeljebb – jobb esetben - néhány saját készítésű ajándék kitalálása, elkészítése? Céges karácsonyi vacsorákon, bulikon való részvétel, nagy evészetek, ivászatok már idő előtt? Netán a legjobb wellness szállóban való helyfoglalás (ha még nem maradtunk le vele)?

És megvan már, hogy az idei karácsonyfa uralkodó színe mi lesz? A család ünnepi asztaldíszei harmóniában lesznek ezzel? Ne feledkezzetek meg erre is gondolni, nehogy aztán a két szín üsse egymást!

(Bocsánat, igen, vállalom a cinizmust, bár nem szeretem… és mindenkinek joga van szépítgetni, baromságokra költeni, természetesen. A kínai díszgyártóknak is meg kell élniük! Alább kiderül, nem is akárhogyan.)

Szóval, a katolikus egyház a 4. századtól ünnepli az adventet, mint a karácsonyi felkészülés lelki időszakát. Ennek jelképes, liturgikus színe a lila, amely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi.

A négy adventi vasárnap négy üzenetet hordoz (gyerekkoromban vallásos nevelést kaptam, jártam hittanra, de fogalmam nem volt erről - bezzeg most, hála a wikipédiának!):

• az első a megváltás, hit (Ádám és Éva után, akiknek megígérte Isten a megváltást)
• a második a remény (a zsidó nép után, akiknek megígérte, hogy közülük származik majd a Messiás)
• a harmadik Szűz Mária után az örömet jelképezi (és színe a rózsaszín)
• a negyedik a szereteté, amit Keresztelő Szent János nevéhez köthetünk, aki hirdette Jézus eljövetelét és utat épített az emberek szívéhez.

Jó is lenne, ha ezeket a fogalmakat valóban megélhetnénk és hitelesen közvetítenék felénk azok, akik ezzel ’hivatásszerűen’ foglalkoznak, vagy akik felelősek értünk, emberekért, a jövőnkért! Legalább a szándék lenne tettenérhető!

Igaz, mi is mind felelősek vagyunk, a sajátunkért mindenképpen, de valamennyire talán tágabb értelemben is.

Felelősségérzet, jövőbe látás

Éppen ezért folytatom most kicsit felelősebb témával én is, visszatérve a címre, annak üzenetére.

Vajon ha élne Orwell, az 1984 szerzője, milyen látomásai lennének most? Mit szólna a mai világhoz, mennyire és hol látná azt a világot, amit ő közel 40 évvel korábban megfestett? Vajon a ma élő írók, filmesek, animációs művészek, szociológusok, jövőkutatók és egyéb jövőbenéző, színes fantáziával és sok tudással rendelkező emberek közül kinek a műve lesz hátborzongatóan igaz majd, mondván, zseni volt, előre látta?!

Sajnos sok rossz forgatókönyvvel találkozunk nap-mint-nap, akár a globális felmelegedést, akár annak hatásaira várható tendenciákat nézzük, azokról olvasunk. Nem beszélve a gazdasági, politikai, társadalmi jövőképekről, amelyek egyáltalán nem függetlenek az előzőtől, sőt!

Ma nem éhezünk (legalábbis olyan arányokban és mértékben, mint korábban), nincsenek komoly járványok, nem kell remélhetőleg háborúkkal sem számolnunk (kérdés persze, mit nevezünk háborúnak), még ha a szavak szintén kicsit túl sokat is hadakozunk vélt vagy valós ellenségekkel.

Épp ma kérdezte tőlem valaki, miért lehet az, hogy olyan sok a pszichés probléma manapság, annyian depressziósak, rosszkedvűek, motivációt vesztettek. Közben, ha körülnézünk Budapesten (főleg Budán, ahol én személyesen több felé járok, vagy lakóhelyemen, Nagykovácsiban), azt látjuk, nagyon jól élnek az emberek. A boltok tele vannak, házak épülnek, a parkolók zsúfoltak és nem akármilyen autókkal vannak tele. Persze tudom, hogy Nógrádban, Szabolcsban és még sok más helyén az országnak láthatnék egészen más életeket és viszonyokat (látok is), de tőlük nem jutnak el üzenetek, hangok hozzánk. Ők csendben vannak, mint ahogyan a kilakoltatásra számítók, a hajléktalanok sem hallatják a hangjukat, legfeljebb azok a civilek, akik értük próbálnak valamit tenni.

De mi lesz 2084-ig a saját házunk táján, akár az országunkkal, akár a lakóhelyünkkel, akár a családunkkal?

Az ország felzárkózása a nyugat-európai szintre ma nem nagyon látszik reálisan elérhetőnek addig 2084-ig. Kik fognak itt élni akkor, milyen lesz a lakosság létszáma, összetétele?

Hogy fogják vajon akkor elemezni ezeket, a mi általunk megélt, a korosztályunk által végigcsinált évtizedeket?

• Nem mertek szembenézni múltjukkal, nem tudtak felnőni a lehetőséghez?
• Amit lehetett, elszúrtak, az akkori korosztályok megint elkövették elődeik hibáját, még nagyobb számban elüldözték a tehetséges, sokra hivatott honfitársaikat?
• Megindult egy ’speciális’, akkor morálisan erősen megkérdőjelezhető, de végül mégis megvalósult modern ’eredeti tőkefelhalmozódás’ és annak eredményeként…? Ezt nem nagyon tudnám folytatni, szegény hozzá a fantáziám.
• A rendszerváltás utáni évtizedekben több mélypont és válságok, kormányok, látszat-összefogások és intrikák után szép lassan elindult egy konszolidációs folyamat és az embereknek sikerült nyomást gyakorolniuk arra, hogy végül azok kerültek hatalomra és döntési helyzetbe, akik el tudták érni, hogy beinduljanak végre olyan változások, amelyek valóban az egész ország javát szolgálták? (Drága leendő unokáim! Ha ez így történik majd, gondoljatok nagyanyátokra, milyen boldog lenne most, ha ezt látná, ha megélhette volna!!!)

Miért??

Néha csak kapkodom a fejem és nem hiszem el, ami történik körülöttem: miért kell egy (vagy több) egyetemmel (is) harcolni, miért kell úgy csinálni, mintha rendben lenne az oktatás, az egészségügy, miért kell összeveszni a szövetségeseinkkel és ott keresni barátokat, ahol nem lenne tanácsos, amilyen klubhoz nem szeretnénk tartozni? Miért kell egy olyan munkaügyi törvényt bevezetni, ami tovább fokozza az elvándorlást? Mi ezzel a cél?

Harari könyve így kezdődik:

 A másik, Orwell által 1949-ben írt (1988-as magyar kiadás!) könyv fülszövege is nagyon tanulságos:

Tudjuk-e, mire kell felkészülni?

Hogy ne gondolja senki, 'csak' a hazai témák foglalkoztatnak és már nem izgat a 'világbéke', ezért behozom a fenti képen illusztrált könyvét a világhírű izraeli történésznek, Yuval Noah Harari-nak is. Egy ütős kezdet már az elejéről: 

„A 20. századi Kína, a középkori India és az ókori Egyiptom lakóit három fő probléma foglalkoztatta: az éhezés, a járványok és a háborúk….

Néhány évtizeddel ezelőtt Kína neve egyet jelentett az élelmiszerhiánnyal. Kínaiak tízmilliói haltak éhen a katasztrofális „nagy ugrás” során, és a szakértők rutinszerűen tartották az első Világélelmezési Konferenciát, ahol apokaliptikus forgatókönyveket tártak a küldöttségek elé. Közölték velük, hogy Kína képtelen táplálni 1 milliárd lakosát, és a világ legnépesebb országa a katasztrófa felé tart. Valójában a történelem egyik legnagyobb gazdasági csodája felé tartott. 1974 óta kínaiak százmilliói emelkedtek ki a nyomorból, és bár más százmilliók még mindig nélkülözéstől és alultápláltságtól szenvednek, az írott történelem során első ízben Kínában sehol sincs éhínség.

Valójában a legtöbb országban az éhezésnél sokkal nagyobb problémává vált a túlzott evés. A 18. században Mária Antónia francia királyné állítólag azt tanácsolta az éhező tömegeknek, hogy ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot. A mai szegények szóról szóra követik ezt a javaslatot. Miközben Beverly Hills gazdag lakosai párolt tofut esznek fejes salátával és quinoával, a nyomornegyedek és gettók szegényei keksszel, chipsszel, hamburgerrel és pizzával tömik magukat. 2014-ben több mint 2.1 milliárd ember volt túlsúlyos, szemben a 850 millió alultáplálttal. 2030-ra várhatóan az emberiség fele túlsúlyos lesz. 2010-ben az éhezés és az alultápláltság együtt mindegy 1 millió emberrel végzett, míg az elhízás 3 millióval.”

Nem a karácsonyi vacsorával, ünnepi dőzsölésekkel kapcsolatban szeretnék előre lelkiismeretfurdalást ébreszteni senkiben! Sőt, akár a pozitív üzenet is kivehető belőle: az, hogy Kínában milyen jó forgatókönyv valósult meg ahhoz képest, ahogy látták azt akkor, a hetvenes években a tudósok! Ki gondolta volna?

Nem tudom, vajon hányan ’vetemednek arra’ manapság, hogy elolvassák, vagy újraolvassák Orwell klasszikusát, vagy épp elég a napi hírek valamilyen szintű követése.

Én sok évvel ezelőtt olvastam, természetesen megmaradt a hangulata, a Nagy Testvér, és úgy általában az üzenete, de most újra belenéztem és elborzadtam. 1949-ben írta! Igaz, sok friss, erős hatás lehetett benne.

Emlékeztek a Párt három jelmondatára?

„A HÁBORÚ: BÉKE

A SZABADSÁG: SZOLGASÁG

A TUDATLANSÁG: ERŐ”

És mit szóltok ehhez?:

„1984. április 4. Tegnap este a moziban. Csupa háborús film. Nagyon jó volt az egyik egy menekülőkkel teli hajóról, amelyet valahol a Földközi-tengeren bombáztak. A hallgatóság nagyon jól mulatott egy nagy kövér ember lelövésén, aki megpróbált úszva menekülni s egy helikopter követte, először látni lehetett, ahogy hempereg a vízben, mint egy delfin, aztán látni lehetett a helikopter géppuskairányzékán keresztül, aztán tele lett lyukakkal és a tenger rózsaszínűvé vált körülötte és hirtelen elsüllyedt, mintha a lyukakon keresztül beléje tódult volna  a víz, a nézők rázkódtak a nevetéstől, mikor elsüllyedt, aztán egy gyerekekkel teli mentőcsónakot lehetett látni egy helikopter lebegett fölötte volt ott egy középkorú nő talán zsidónő lehetett a csónak orrában ült egy három év körüli kisfiúval a karjában a kisfiú ordított a félelemtől és fejét a nő keblébe fúrta mintha bele akart volna bújni és a nő átölelte és vigasztalta pedig ő maga is kék volt a félelemtől egész idő alatt úgy takargatta mintha azt gondolta volna hogy távol tarthatja tőle a golyókat aztán a helikopter ledobott közéjük egy húszkilós bombát borzasztó villanás és a csónak gyufaszálakká esett szét, aztán csodálatos képet lehetett látni egy gyermek karjáról amint egyre föl föl föllökte a levegőbe valószínűleg egy helikopter követte felvevőgéppel az orrában és nagy taps volt a párt ülőhelyein de egy asszony lent a prolik számára fenntartott részen hirtelen felugrott és nagy lármát csapott és az túlkiabálta ezt inkább ne mutatták volna ezt nem jól tették a gyerekekkel nem jól tették míg a rendőrség el nem távolította nem hiszem hogy baja esett volna vele senki sem törődik azzal amit a prolik beszélnek tipikus proli reagálás ők sohasem

…”

Ez ugye Winston naplójából egy részlet (az írásjelek hiánya és a befejezetlen mondat nem az én slendriánságomnak köszönhető!). A naplóírás akkor fogalmazódott meg benne, amikor a munkahelyén, a Minisztériumban épp az aznapi Két Perc Gyűlöletre készülődtek….

Feltört belőle még valami emberi működési mód, valami halvány vágy, valami mélyen még bennmaradt érzelem. Ezért kezdett el írni.

Önismeret, önreflexió, jobb világ

Szóval, nem szeretném ezt fokozni, csak némi önreflexiót, magunkba nézést tanácsolok azoknak, akik olvassák. Bár gyanítom, akik ezt eddig végigolvasták, bennük nincs ebben hiány.

Én azt kívánom, minél több hitünk lehessen, reménykedhessünk a jobb világban, adjunk és kapjunk sok szeretetet és tudjunk örülni annak, ha hasonló emberek társaságában lehetünk. Mert sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodunk és akik gondolkodunk!

Szép napokat nektek!

Koskovics Éva

'Felelős' coach (és még egy kicsit közgazdász)

Még eszembe jutott, hogy Harari másik könyvét, a Sapiens, az emberiség történeté-t is szerettem, írtam is róla. Valahogy akkor épp az oktatás témája foglalkoztatott. Itt olvashatjátok.