Nem tudom, mennyire ismert település ez a kisváros, Borsod-Abaúj-Zemplén megye abaúji térségében.
Tokaj-Hegyalja egyik településéről van szó, bár nevét ilyen viszonylatban nem biztos, hogy sokszor hallják a borkedvelők között sem. Pedig valaha igazán komoly szerepet töltött be a borászatban is. Mi Abaújszántón pár havi rendszerességgel haladunk át autóval, Mádra tartva, vagy onnan jőve.
Történelmi drámák
Sok-sok ilyen települése van az országnak, amelyik a történelem viharainak köszönheti mai - áldatlan - helyzetét. Persze azt se felejtsük azért el, hogy a történelem mindig egy kicsit mi magunk, emberek is vagyunk. Az, hogy abban a korban, amikor élünk, mennyiben járulunk hozzá a történelem alakulásához, hogy mennyire értjük a régebbi korokat, mi miért történt úgy ahogy, hogy igyekszünk-e mögé látni a mának, megérteni, mi a következmény, mennyiben köszönhető nekünk, a felmenőinknek, vagy másoknak. Abaújszántó is remek apropó arra, hogy elmerenghetünk hasonló kérdéseken, látva a csodálatos, közeli zempléni hegyeket, elnézve a pincesort, a település határában fekvő szépséges dűlőket, hogy milyen is lehetett volna ez a település, ha nincs Trianon, ha nincs holokauszt, ha … De volt. Mára pedig maradtak a szokásos kérdések: hogy lehetne munkájuk az itt élőknek, hogy lehetne megállítani az elvándorlást, hogy lehetne életet lehelni a településbe, felélénkíteni a turizmust, menteni, ami még menthető…?
Mindig előjönnek a gyerekkori emlékeim is, amikor még Mádon úgy emlegették Abaújszántót, mint egy fontos helyet. Ide jártunk vásárolni (vagy Szerencsre, esetleg Miskolcra), fogorvoshoz, volt szülőotthon, bútorbolt, szóval olyan dolgok, amelyektől városias hangzása, identitása lehet egy településnek. A Szerencs-Hidasnémeti közt járó vonat nagy forgalmat bonyolított le, ma már csak egy picire zsugorodott kis leszármazottja létezik, ami ritkábban jár, és csak Abaújszántóig. Nem sokan használják…
Aztán, már felnőttként - aki sokakhoz hasonlóan az egyetem után a fővárosban ragadt, de - ragaszkodva a szülőföldhöz, sok időt töltve ott, Mádról nagyon gyakran elkirándulva a Zemplénbe, legtöbbször ebből az irányból megyünk a túrahelyekre, át Szántón. Ahogy mi röviden hívjuk. Rémesen nézett ki sokáig a település, számomra legalábbis nagyon lehangolóan. Nem is értettem pontosan, mi az a gyomortáji szorongás mindig, amit érzek akkor, amikor áthajtunk rajta. Nyilván nem ez az egyetlen vidéki település, ahol hasonlót érzek ha látom, de ez valahogy mégis más volt. Ma már tudom, másokban mégerősebb lehet ez az értés.
Aztán, amikor pár éve a kezembe került Zahava Szász Stessel könyve, az egészen drámai hatást váltott ki belőlem. Ebben megírta az abaújszántói zsidóság történetét, az elejétől a végéig. A vége különösen szomorú. Ha láttátok Török Ferenc 1945 című filmjét, akkor - a vége tekintetében - azt képzeljétek el! Persze erről az is eszembe jutott, hogy a dédapám egy szántói zsidó vincellére volt Mádon, a Betsekben. A történetet, hogyan ásta el dédapám a rábízott dolgokat és hogyan tudta visszaadni a túlélő családtagnak, már korábban megírtam. Ők Flegmannék voltak. Ma már szinte hihetetlen, de a huszadik század elején a zsidó borkereskedőknek hála már tokaji borlerakatok, mintaboltok voltak Londonban, New Yorkban, Párizsban, Krakkóban. Aztán persze a rendszer összedőlt, jött az államosítás, szövetkezetesítés, a szovjet piacra való átállás, a teljes borvertikum lezüllesztése, amelynek hatását a mai napig érezzük. De nagyon előrefutottam…
A háború végén a táborokból, kényszermunkából hazatérő kb. 145 túlélőt itt sem fogadták örömmel. A házaikban laktak, az értékeiket széthordták, használták. Ez ma borzasztóan hangzik, elképzelhetetlen. De az az igazság, hogy magunk sem tudhatjuk, mire lennénk képesek egy háborús helyzetben, egy trauma után. És ezt véletlenül sem felmentésként szántam leírni, csak azért, hogy a végletes véleménnyilvánítás veszélyére is felhívjam a figyelmet.
Idézet a könyvből:
„Az 1944. áprilisi deportálás után a Nemzeti Vagyonkezelő (Istenem, de rémesen és egyben de ismerősen hangzik ez… mondom én most…) abaújszántói kirendeltsége a zsinagógát a zsidó házakból összeszedett vagyontárgyak raktárává változtatta. A zsidó tulajdont elárverezték, vagy különleges kedvezésként ingyen osztogatták a Nyilaskeresztes Párt tagjainak.
1945 februárjában kiáltvány adta tudtul, hogy a háború alatt szerzett minden zsidó tulajdont vissza kell szolgáltatni egy központi begyűjtőhelyen. A városban nagyon kevesen tettek eleget ennek a felhívásnak, költöztek ki egy lakásból, adtak vissza egy boltot eredeti tulajdonosának. Majdnem minden ilyen felszólítás heves ellenállással találkozott.
…
A barátokra és szomszédokra bízott arany, ékszerek és műtárgyak ritkán kerültek elő. Az első hazatérőknek még sikerült holmijuk egy részét összeszedniük, de idővel ennek is vége lett, ahogy sok korábbi náciból hatalmon lévő kommunista lett.”
Hiába, ilyen ez. Folytathatnánk is a sort, mi lett a volt kommunistákból… már ha voltak olyanok egyáltalán.
A háború után újra erősödött az antiszemitizmus, így a visszatérők szép lassan fokozatosan arra a döntésre jutottak, hogy elhagyják régi lakhelyüket. Volt, aki Budapestre, de a többség külföldre távozott. 1950-ben már nem volt hitközség, a zsinagógát szétszedték, lefestették a díszítéseit, aztán raktárként használták. Azt hittem, mára elbontották, de kiderült, ma is raktárként funkcionál. Az alábbi képek a közelében lévő kerítést díszítik.
A szerző több írást, nyolcvanas évekbeli cikkeket idéz, amelyekben egyértelműen leírják, mennyire visszájára fordult a város fejlődése, mennyire hanyatlásnak indult a zsidók kiirtása, elüldözése után.
Ilyen volt valaha a zsinagóga és a falu
De egy kicsit repüljünk még vissza a múltba! Így még érdekesebb lesz a történet, reményeim szerint még érthetőbb a mai helyzetelemzés.
Abaújszántó több mint hatszáz éven át város, illetve mezőváros volt. Majd a helyi közigazgatás az 1871-es rendezéskor, a mezővárosi rang országos megszüntetésekor nagyközséggé alakította, de a mezővárosi címet még egy ideig használták. A Wikipédián sokkal részletesebben olvashatunk minderről.
A település körzetében már az ősidőkből találtak az életre utaló tárgyi emlékeket, a honfoglalástól kezdődően bizonyítottan lakott terület volt. Aztán a XV. században a Szapolyai család kapta zálogba. Ekkor lett mezőváros, és amitől én egészen elképedtem, amikor olvastam, hogy Gönc és Kassa után a vármegye harmadik legnépesebb települése volt! Csak mondom, hogy Miskolc a XVI. században érte el a háromezres lakosságszámot. Abaújszántó hosszú időn keresztül a Hernád-menti kereskedelmi út egyik fontos állomása volt. 1590-től a Rákóczi-uradalomhoz tartozott, 1711 után Trautson herceg, majd 1780-tól a Bretzenheim család tulajdona lett.
A zsidók betelepülése, szerepe
1840-től telepedhettek le zsidók nagyvárosokban is, ekkor indult be egy jelentősebb urbanizáció és ennek hatására az abaújszántói zsidó hitközség létszáma jelentősen megnőtt, meghaladta az 1200 főt. Mellesleg a folyamat hasonlóan zajlott Hegyalja többi településén is. 1851-ben például Mád lakossága meghaladta Abaújszántóét is. Mádon ekkor 4600-an, Szántónk 4300-an éltek, míg a ma legnagyobb településen, Szerencsen akkor még csak 2130-an. (Ezt az adatot Vinnai Zsuzsa mádi, helytörténeti könyvéből vettem.)
A XIX. század végére Kassa után a megye legnépesebb települése lett. Fejlettségét jól mutatja, hogy itt már 1904 januárjában megjelent a közvilágítás. 1921-ig a Gönci, majd 1962-ig az Abaújszántói járás székhelye volt. Aztán a trianoni békeszerződés utáni évtizedekben a térségbeli vezető szerepét fokozatosan átvette a közeli Encs.
A legnagyobb lakosságszám az 1940-es évben jegyzett 4900 fő volt. 1941-ben a 4900 fős lakosságból 680 fő volt zsidó (gondolom, sokan elmentek időközben, jellemzően Amerikába). 1944-ben az Abaújszántón élő és dolgozó mintegy 200 zsidó család nagy részét deportálták és meggyilkolták. Ma a település lakosságának száma 3 ezer fő.
Ki gondolta volna ezt, hogy így alakul...
Fekvése, kereskedelmi jelentősége következtében a XVIII. századi zsidó betelepülők között is hamar jó célpont lett. Ez első betelepülő Mose Herskovicz volt, Lengyelországból érkezett és egy főúri birtokon élt. Ezt megelőzően csakis a város falaink kívül lakhattak zsidók, és fizetség fejében engedték meg nekik, hogy a heti- és havipiacot látogassák. Napnyugtakor azonban távozniuk kellett.
1765-ben jelentős számban érkeztek aztán betelepülők Ausztria, Cseh- és Morvaország felől, és végül Bretzenheim Károlynak köszönhetően, az ő védelme alatt álló hitközséget is alapíthattak.
A Tokaj-Hegyaljai borvidék sokat köszönhetett a zsidó kereskedőknek. A nemzetközi hírnév megszerzésében kétségen kívül döntő szerepet játszottak. Csak példaként említem, hogy a Teitelbaum Ábrahám és Beiler M. cégéhez tartozó bormúzeum Abaújszántón (!!) minden évből megőrzött egy palack bort 1783-1910 között!
Próbálkozások
A település 2004-ben kapott újra városi rangot. Hát, sok dolog jut eszembe a településről, de az, hogy ez egy város, ez nagyon nem. Pedig látszik némi igyekezet. Nemrég csodás piac épült, felújításra került a főút, van színes kőburkolat, szökőkút, este világít is. A fenti képeket nézve is lehet az a benyomás, hogy ez egy rendezett városka. Igen, az új fejlesztések látványosak, természetesen jót tett a helynek, hogy felújították a központját.
A mintegy kétszáz millós felújítás itt is hasonló formában valósult meg mint általában, térkövezés, szökőkút, parkolók, piac. Rendben is van ez. Kicsit nekem ugyan nagyon sárga a járda, de ez ízlés kérdése is, másoknak biztos tetszik, de még az is lehet, hogy ennek van valamilyen üzenete, jelentősége, a fene tudja. Mindenesetre az angyalszárnyak, az angyali segítség elkelne még erre, az biztos.
Itt már a focipálya is sokkal előbb került fejlesztésre mint máshol, még TAO-s idők előtt. Ezt onnan tudom, hogy a fiaim még aktív focistaként néhány éve focitáborban voltak itt a nagykovácsi utánpótlás egyesülettel. A DVTK-s legendás kapus, Veréb indított el korábban itt kapustáborokat, így jött az ötlet.
Volt itt régen fürdő is, nem is akármilyen!
A valahai gyógyfürdő vize ma ezt a patakot táplálja: az Aranyos-patak. Ezt a képet egy április végi biciklizésünkön fotóztam:
Mostanában
Manapság sokszor másik irányból haladunk át Abaújszántón, mert amióta elkészült az M3-as autópálya folytatásaként a Kassa felé vezető új szakasz, sokszor azon megyünk haza Mádra, útba ejtve Encset. A híresnevezetes ’Anyukám mondta’, ahol vagy sikerül beiktatni egy gyors vacsorát, vagy ha nincs hely, felnyalábolunk és magunkkal viszünk Mádra egy-két pizzát.
Vajon az abaújszántóiak ha elgondolkodnak ezen a történeten, milyen érzés lehet számukra? Milyen lehet olvasni nekik ezt a könyvet? Egyáltalán, vajon mennyien olvasták? Beszélnek róla az iskolában? Tudom, ilyen könyvet számtalan településről lehet írni, írtak is. Azt is tudom, sokan allergiásak már a témára, nem bírják hallgatni a hasonlókat (remélem, megkímélnek majd a szokásos fárasztó és rémes kommentjeiktől!). Mondhatnám, talán utána kellene kutatniuk, miért zavarja ez őket annyira, nincs-e ott valami frusztráló transzgenerációs lenyomat…, de nyilván minden eset más és más, a legtöbbször a tudatlanság van mögötte.
Ahogy én a rendszerelméletről beszélek időnként a munkámhoz kapcsolódóan, és hangsúlyozom, milyen fontos például a rendszerhez való tartozás joga, mindig eszembe jutnak ezek a helyek, ahol ott lebegnek az elüldözöttek, kivégzettek hűlt helyei, ahol erőszakkal, brutális módon szétvertek - úgy-ahogy, de mégiscsak organikusan kialakult - működő közösségeket. Több generáció sínyli. Pedig ha csak beszélnénk róla, ha kibeszélnénk, ha tanulnánk ezekből, máris sokat segíthetnénk. Talán segíthetnének a gyógyulásban, egy jobb világ megteremtésében. Nem biztos, hogy a díszburkolat elég...
Persze az abaújszántói történetnek megvan a mádi, olaszliszkai, tokaji, sátoraljaújhelyi… - és sorolhatnám hosszasan – megfelelője. És nem csak zsidó történetek vannak hasonlóan fájdalmasak. Tele van a világ hasonlókkal, cipeljük ezeket hosszan, akár évszázadokon át. Ez az orosz-ukrán háború is egy ilyen aktuális történet most. Úgy látszik, mindig fel-feltörnek a hasonló indulatok, őrületek, mintha ezeket nem lehetne megúszni. Vajon miért van ez? Költői kérdés… Dantétól Shakespeare-ig sokan megírták ennek lélektanát, szerintem sokkal jobban, mint a legprofibb történészek. Valahogy mintha ilyen lenne az emberi természet. Szomorú. Akárcsak Abaújszántó látványa. Nekem legalábbis.
Nem akárki ajánlotta a könyvet! Érdemes elolvasni.
Én pedig a magam módján szurkolok, figyelem tovább Abaújszántót. Hátha jobb hely lesz még!
És persze nem csak ennek a településnek szurkolok, de a többi, valaha jobb napokat megéltnek is, köztük természetesen szívem csücskének, Mádnak. Aki még nem tudná, én 'Mádról jöttem'.
Koskovics Éva
/A fotók mind sajátok, elnézést a minőségükért, remélem, azért az üzenet bennük van!/
http://kokart.hu/
