Dupla vagy szimpla Világbéke? Hangzik a mondat, én pedig rávágom, hogy szimpla elég lesz. A pincér mosolyogva bólint, és elmegy.
Egy óriási pizza után egy kis Világbéke még épp le fog menni. Istenem, de jól is élünk!
Közben arra gondolok, legeltetve a szememet a számomra oly kedves, barátságos környezeten - pedig most csak a bejárat mellett, az előtérben lett egy pici asztalunk -, hogy mennyire más érzéseket kelt most bennem ez a szó, hogy világbéke, mint néhány hónappal ezelőtt.
A pesti és nagykovácsi barátaim, ismerőseim jó része már most tudja, hol hangzott el ez a két mondat. Természetesen Encsen, az Anyukám mondta étteremben (kistestvérei a Világbéke névre hallgató pizzériák Miskolcon, Debrecenben, előbbiről van is fotóm). Ami egy kész csoda! Nem csak azért, mert hamisítatlan, magas színvonalú, családias étterem, de főleg azért, mert a Dudás fivérek mindezt Encsen, ebben a világvégi abaúji kisvárosban hozták össze. Előtte Olaszországban tanulták ki a szakma csínját-bínját. Látszik is. Mindenen. Az ételeken, a közegen, a stíluson egyaránt.
Na, de nem is ez a lényeg, amiért most behozom a témát.
Nagyon régen nem blogoltam. Annyi a tartalom, annyi a téma, hogy belefulladunk. Nem kell még nekem is szaporítani...
Sűrű ez a tavasz számomra több dolog miatt is, ezért sem születtek új blogbejegyzések. De a hétvégén sok élmény ért. Másik irányból közelítettük meg az Anyukám mondtát Encsen, a városnak arról a végéről, ahová Hernádszentandrásról jövet érünk be. Encs-Fügöd. Láttam már sok mélyszegény falurészt, romatelepeket, de ez itt mellbevágó volt. Elakadt a szavunk. Nem hinném, hogy van ezek közül az emberek közül bárki is, aki valaha járt volna az Anyukám mondtában, akinek a Világbékéről az étterem spéci madárteje jutna eszébe (mert ezt takarja az édesség cuki fantázianeve).
Az évekkel korábbi mádi táborokban, amiket nőknek csináltam, mindig elmondtam, hogy itt mindenről beszélhetünk, a személyes problémáktól, történetektől kezdve a világbékééig. És az utóbbit nem viccnek szántam. Persze mind tudjuk, hogy erről eszünkbe juthatnak azok a filmek is, ahol a szépségversenyek szereplői közül szépen sorban elmondják, mennyire vágynak a világbékére. Megmosolyogtató. Kiemeli a szépség, a naivitás és az észbeli adottságok közti kontrasztot. Jobb esetben egy kis humorral fűszerezve. De a világvége gondolata azért mégiscsak felvet sok kérdést. Ezekre végül mindig el is jutottunk Mádon a lányokkal. Főleg azért is, mert járva a települést, utazgatva a környéken, a zempléni falvakban, azért bőven érik benyomások az embert, főleg, ha nyitott szemmel jár. Néha nehéz kiigazodni, hisz rengeteg pozitív élmény, csodás természeti és épített környezet, de időről-időre mégis jönnek más benyomások is. Amiket nehéz helyükre rakni. Pedig most visszagondolva, milyen csodálatos idők is voltak azok: sehol egy járvány, sehol egy háború. Legalábbis belátható távolságon belül...
És akkor most ott tartunk, oda jutottunk, hogy soha nem gondoltuk volna, de a világbéke utáni vágy, álom egészen konkrétan, testközelben érint minket, retteghetünk érte, mert komoly veszély fenyegeti. Jelenleg nagyon nincs béke-hangulat! És a közelünkben, a mi honfitársainkat is érintően sértették meg, fenyegetőznek azzal, hogy sokáig nem is lesz. Legfeljebb imádkozhatunk érte!
Mindig távol tartottam magam a politikától, de inkább azt mondanám, hogy a pártpolitikától. Mert nagyon is politikus alkat vagyok, érdekel a közélet, érdekelnek a döntési mechanizmusok, sokszor dolgoztam is közgazdászként nagy, komoly döntések előkészületeiben. Már akkor is kiborító volt nem egyszer, hogy a végleges döntések nem a mi szakmai javaslataink alapján dőltek el, vagy azok csak másodlagosan hatottak, jobb esetben. De akkor legalább még meghallgatták a szakértőket, a szakértői háttér, a viták be voltak építve a rendszerbe. Mára ez lekopott, eltorzult. Ide sorolom a médiát is, annak kiegyensúlyozottságát, demokratikus működtetését.
Az, hogy a magyar köztévébe 130 milliárd forint megy éves szinten a működtetésre, és közben ellenzéki politikusokat, szakértőket nem engednek be (ugyanez igaz a Kossuth Rádióra), ez olyan, mintha az adónkból megépített utakat csak a kormánypárti szavazók használhatnák.
Ez engem annyira, de annyira felháborított, és zavart, és az, hogy nem tehetek ellene semmit, ezért adtam a fejem arra, hogy akkor beállok én is Nyomtassteis aktivistának. Még ha nagyon leegyszerűsítettek is az üzenetek, a szövegek, pontosan értem, nincs mód többre, mert nincs forrás, nincs megfelelő hálózat. Ez egy totálisan civil kezdeményezés, én is civilként, felelős civilként tekintek magamra, tehát a kettő teljesen összeegyeztethető. Tiszta a lelkiismeretem, nagyon is. Főleg, mióta belelátok, milyen sokan vagyunk. Hogy milyen sokan rájöttek, ha mi magunk nem teszünk a változásért, akkor hiába bosszankodunk a tévé előtt, hiába morgunk a barátunknak, a párunknak, hiába rúgunk bele az ajtófélfába dühünkben, attól nem lesz jobb.
És ahogy ennek az aktivitásnak köszönhetően sok emberrel beszélhettem, megerősödtem abban, hogy nagyon jól tettem, hogy belevágtam. Fogalmam sincs, hány ember gondolkodik el az olvasottakon, remélem, sokan.
Elképesztő, hogy az érintett, megismert falvakban mennyien kezdték úgy a mondataikat:
„Ez a Márki-Zay háborúba akarja küldeni a fiainkat, meg lenézi a vidéki embereket, és különben sem akarjuk, hogy visszatérjen Gyurcsány. Viktor adott 13. havi nyugdíjat, miért is szavaznék én másra?”
Annyiszor hallották ezeket, hogy szinte lehetetlen eljuttatni az agyukba más gondolatot, szinte lehetetlen megérttetni velük, hogy ez propaganda, szavazatvásárlás, olvassa el, mit ír MZP a programjába, mondja már meg, mikor látta és hallotta utoljára Gyurcsányt, ha olyan nagy bűnöző, akkor miért nem ítélték el az elmúlt 12 évben, stb. A totális agymosás sikeres volt. Akik pár hete még kommunistáztak, azok ma magyarázzák Putyinról azt, amit mondanak nekik, aztán egy nap alatt ’megértik’, tényleg nem barátunk Putyin, de az is ’igaz’, hogy az ukránok legalább annyira hibásak, mint az oroszok. És különben is Amerika... és jön megint a beinjektált szöveg. Elképesztő.
Az is bosszant, hogy – bizalmat szavazva az állami járványkezelésnek és feliratkozva anno az oltásra – azóta is kapom a kormányzati hírlevelet. Ez nem lenne gond, ha nem ezt is kampányra, agymosásra használnák. Ez pedig mélyen felháborít. Brüsszelezés, riogatás, propaganda szöveg, elrejtve, vagy nem is nagyon elrejtve a tényleges üzenetben. Nem tudom mi a jobb kifejezés, hogy hülyének, vagy gyereknek néznek minket. Mindkettő. Direkt nem iratkoztam le róla, mert kíváncsi vagyok rá, mi az épp aktuális propaganda szöveg. Tanulságos. Szakmailag.
Anyukám mondta... mit is mondana most Anyukám? Tegyétek tele a spájzat, legyen otthon elég ennivaló. Na igen. Főleg, hogy mennek felfelé az árak, durván. Ma még van minden, itt is, az étterem polcai roskadoznak, nehéz ellenállni:
Van pezsgő is, isteni! Ne felejtsetek venni belőle!
Na persze első a liszt, só. Azt mondja keresztanyám, mindig figyelt rá, só legyen elég a kamrában, mert amikor bejöttek annak idején az oroszok, a só hiányzott a legjobban. A végén a marháknak szánt kocka sót használták már főzéshez, annyira nem volt. 12 éves volt akkor. Most 90 és nagyon fél... Azt mondja, nem gondolta volna...
Gondolkodom azon, ebből a 3-4 millió ukránból, akik elmenekültek, hányan fognak visszamenni. Gyanítom, hogy a tanult, jó szakmákkal rendelkezők megtalálják a helyüket a nyugati világban. Olvasom, hogy Oroszországból is sokan elmenekültek, főleg az informatikusok. Tudjuk, egyébként is tele a világ oroszokkal, a gazdagok, a tehetősek, a tehetségesek közül már évek óta kirajzottak szerte a világba, amolyan kétlakiak. Ezutóbbi most valószínűleg megszűnik egy időre. De a magyarokról is elmondható ez. Azt is hallom sokaktól, hogy ha most sem lesz kormányváltás, nincs mese, menni kell. Főleg a fiatalok mondják ezt sokan, természetesen. Pedig tudjuk jól, nem könnyű Nyugaton sem, egyre kevésbé könnyű. De az anyagi lehetőségek egy dolog, tudjuk, a szabad gondolkodás, a szabad levegő, a szabadság érzete óriási vonzerő. Főleg ezzel a keleti despota vezetéssel szembeállítva, amiből kapunk bőven illusztrációt.
Körül kellene nézni kicsit! A fővárosiaknak vidéken, a vidékieknek a fővárosban, a világban. A tudatlanság, a korlátoltság, a struccpolitika, a naivság mind-mind nehezíti, hogy reálisan gondolkodjunk, hogy jó döntéseket tudjunk hozni. Vidéken és városokban egyaránt. Isten ments, hogy azt mondjam, a vidékiek kevésbé értelmesek! De információhoz biztos, hogy kevesebbhez jutnak és kiszolgáltatottabbak.
Nekem a szimpla világbéke is elég volt szombat este. Beérném ennyivel életem további részében. A dupla világbéke nem is tudom, az már szinte elképzelhetetlen: sehol nem háborúznának az emberek, elfogadnák a különbségeket, tisztelnék egymást és nem lenne gyűlölködés? Nem tudom, képes lesz-e rá valaha az ember, vagy elpusztítjuk idő előtt magunkat. Azért próbáljunk meg hinni benne! Úgy könnyebb! És tegyünk érte! Mindenki a maga módján.
Vigyázzatok magatokra és feltétlenül menjetek vasárnap szavazni!
Én Mádon leszek szavazatszámláló.
/A fotók sajátok, mint általában./
Koskovics Éva
