Szabadítsuk fel Tokajt!
2021. november 12. írta: CoachCo

Szabadítsuk fel Tokajt!

Pallagi Ferenc könyvéről, nem keseregve

dsc_0517.JPG

Aki járt Mádon az elmúlt években, biztos, hogy járt a Szent Tamás dűlő tetején. Csodás a kilátás! Milyen jó is lenne, ha a kilátások képletesen is ilyen jók lennének a borvidéken! Sokan próbálnak tenni érte, sokan próbálkoztak már korábban is, de a nemzetközi helyzet is fokozódott, a borpiac sem egyszerű, a magyar embert az ág is húzza, szóval voltak gondok dögivel. De most legalább van egy könyv, ami adhat némi fogódzót, segíthet eligazodni ebben a misztikus világban, segíthet helyretenni dolgokat, megérteni, hogy is működik egy ilyen speciális borvidék. Amelynek neve világhírű, borai azonban mintha mégsem tudnák elfoglalni ezt az áhított pozíciót.

Most is saját fotóimmal illusztrálom a szöveget. Van belőlük bőven, hisz egyik kedvenc témám. Igaz, Mád és környéke erősen felülreprezentált. De mit is mondhatnék, nem tehetek róla, hisz tudjátok, 'Mádról jöttem'!...

img_20210306_104509.jpg

Ezt a fotót azért is teszem ide, mert képzeljétek, ez a sok villanyvezeték végre a föld alá fog kerülni! Mennyivel szebb lesz nélkülük a főutca! A régi Takarékpénztár épületében ma a Kúria Hotel működik

Nem ismerem Pallagi Ferencet, legfeljebb régi emlékeim vannak róla a tévéből. De nagyon hálás vagyok neki, amiért megírta ezt a Tokaji keserű című könyvét. Alcíme: Borokról és a szabadságról. A Vince Kiadó adta ki.

Gyakran megyek el a háza előtt Mádon, de még nem sikerült vele élőben találkoznom. Ha úgy alakul, majd megragadom az alkalmat, hogy élőben is gratuláljak a könyvéhez.

Aki időnként beleolvas a blogomba, tudhatja, sokszor írtam már én is Tokaj-Hegyaljáról, Mádról. Sőt, időnként egész más témákról írva is eszembe jutnak az ottani emberek, történetek, helyek, szeretek rájuk hivatkozni. Nem csoda, hisz ott születtem, ott nőttem fel. Dédnagyapám vincellér volt, gyerekkorom legmélyebb emlékei kötődnek a földhöz, a szőlőhöz, a szüretekhez. Ugyan már régen nem ott élek, sajnos már a szüleimhez is csak a mádi temetőbe mehetek ki, de azért ma is van egy mádi bázisunk, gyakran töltünk ott időt. Sokat. Mert csodálatos vidék!

Pallagi Ferencről korábban nem tudtam, hogy ennyire mélyen kötődik a borászathoz, hogy tanult szakmája, és hogy ő is e térség szülötte. Ez erősen hozzájárul a könyv hitelességéhez is.

Mert szerintem úgy lehet érdekesen, hitelesen írni egy témáról, ha ahhoz érzelmileg is kapcsolódunk, valamilyen értelemben elkötelezettek vagyunk felé. Ez pedig itt adott, egyértelműen átjön. Figyelem a visszajelzéseket, sokan írják, mennyire tetszik nekik is a könyv. Sejtettem, hogy nem csak rám gyakorolt ilyen hatást. Én talán leginkább azért vagyok hálás személyesen a szerzőnek, mert rengeteg emléket is megidéz számomra abból a több mint ötven évből, amire visszaemlékezhetek. Sajnos a dédnagyapámat már nem ismerhettem, de a családi mesékből megmaradtak történetei. Arra viszont határozottan vissza tudok emlékezni, ahogy a dédnagyanyám foggal-körömmel ragaszkodik a földekhez, és pöröl a szüleimmel, akiknek az nyűg, plusz munka a meglévők mellett.

A másik ágon ismerhettem a nagyszüleimet is, ők még idős korukban is művelték a szőlőiket, de egy idő után már nem bírtak kijárni a Király és a Kakas munkaigényes, kimenni is fáradságos parcelláira. A család, hiába is voltak hárman testvérek az apámék, otthagyta, nem művelte. Ma megint felfedezték. Ezt is pontosan leírja Pallagi. Ma azt mondhatnám, elherdálták a földeket, de tudom, az élet akkor is sokkal bonyolultabb volt, ráadásul nálunk egyéb családi tragédiák is cifrázták. Ma már látom, minden korosztály megéli, mi is, hogy a fiatalok  egyébként is másképp látják a dolgokat, másban hisznek, más érdekli őket. Ez természetes.

Ha úgy veszem, tulajdonképpen kész csoda, hogy a borászkodást sokan mégsem adták fel, hogy nagyon sokan hittek benne, próbálkoztak vele akkor is, amikor nehéz volt alkalmazkodni a változásokhoz, az  új igényekhez.

dsc_0383.JPG

Sok-sok részt, mondatot megjelöltem magamnak a könyvből. Legszívesebben bizonyos bekezdéseket, gondolatsorokat szó szerint idéznék belőle. De részben terjedelmi okokból eltekintek ettől, részben pedig azt vallom, mindenkinek, akit valamennyire is érdekel a téma, Tokaj-Hegyalja, érdemes elolvasnia. Mert tudom, mindenki pontosan megtalálja majd azokat a gondolatokat, amelyek a számára fontosak, amelyek valami okból kifolyólag őt személyesen is érintik, megfogják. Izgalmas is lenne körbekérdezni a borászokat és a helyben élőket egyaránt, kinek mi a legérdekesebb, a legnagyobb felismerés, illetve kit mi gondolkoztat el legjobban a könyvből. 

Részemről kész időutazásnak éltem meg a szocialista borászkodás időszakáról írottakat. Az útépítésektől kezdve a magasművelés kialakításáig, az új területek bevonásáig. És igen, mi még jártunk szüretelni az általános iskolából is! Azóta sem fáztam úgy egyetlen szüreten sem, mint nyolcadikban, valahol kinn az Ősz-hegyen. Szepsy fiatal agronómus volt még, igyekezett minket is felügyelni. Még meleg teát is kaptunk. 

Épp a napokban fogalmazta meg nekem valaki, milyen nehéz azokkal az emberekkel, akik a Hajdúságból valók. Konokak, sértődékenyek, keményfejűek. Meglepődtem rajta, mert nem szoktam gondolni rá, hogy még ezen belül a pici országon belül is lehetnek ilyen különbségek. De talán mégis lehet valami háttere, előzménye annak, ha így fogalmaz valaki. Annál is inkább, mert Pallagi Ferenc is megfogalmaz egy hasonló összegzést rólunk, hegyaljaiakról:

”Tokaj a szabadság és a gazdagság felé haladt két évszázadon keresztül, csak a döntő pillanatokban mindig közbeszólt a végzet. Egészen biztos, hogy ennek a töredékes polgárosodásnak köszönhető, hogy országunkban talán egyedül Tokaj-Hegyalján van némi halvány, de tetten érető regionális tudat, hogy érzésem szerint az ide való emberek kicsit öntudatosabbak, kicsit individualistábbak és konfliktuskerülőbbek, mint az országban máshol lakó magyarok.”

Most ne is menjünk abba bele, hogy egyre több hajdúsági érkezik Mádra és környékére... Mi lesz ebből? Na persze, ezt csak vicces megjegyzésnek szánom, miközben egyre kíváncsibbá tesz, mi van az ország többi régiójával. Ezentúl nyitott füllel járok...

img_20211030_133216_resized_20211105_044910423.jpg

Nézzünk túl az aszún!

Úgy érzem itt, talán szükséges lenne nyújtani valami bizonyítékát annak, hogy nem fizetett reklámíróként fogalmazom meg véleményemet a könyvről. Szerencsére tudok mondani egy gondolatot, amivel vitába tudok szállni az avatott szerzővel. Azt írja ugyanis a könyv utolsó fejezetében, a Piac, verseny vagy rezervátum címszó alatti fejezetben, hogy:

„Tudom, az együttműködés Tokajban még nagyobb hiánycikk, mint a profit. Sem tradíciója, sem mai gyakorlata nincsen, pedig enélkül nincs jövő.” Hivatkozik a többi magyar borvidékre, ahol nem ezt tapasztalta, Soprontól Villányon át Szekszárdig. Igen, a villányi példa tényleg példaértékű, azt én is ismerem. Viszont én azt láttam, hogy itt is voltak próbálkozások, itt is vannak komoly összefogások, például a fiatal borászok között, és személyesen is  hallottam a Zsirai Kata történetét, aki úgy került bele ebbe az egészbe, hogy édesapja fiatalon, tragikusan korán meghalt. Kata mindig kiemeli a saját történetét mesélve, mennyire segítőkészek voltak a borászok Mádon, milyen sok segítséget kapott tőlük. Ettől mindig meghatódom és annyira büszke vagyok rá, hogy ez az én falum!

boritora.jpg

Kilátás az Úrágyáról

Több dolog miatt is ajánlom ezt a könyvet:

  • Részletes, mégis olvasmányos, érdekes történeti leírása a borvidék múltjának. Aki ennél is többet szeretne tudni, azokat bőven ellátja hivatkozásokkal, további olvasnivalók ajánlásával.
  • Nagy jártasságról tesz tanúbizonyságot, sokat hivatkozva a nemzetközi tapasztalatokra, trendekre. Mindezt úgy teszi, hogy az egyszerű, nem kifejezetten szakember olvasó is megértheti.
  • Kritikusan fogalmaz, tudja, annak van értelme. Nem pedig hályogos szemmel, elfogultan, múltba merengve nosztalgiázik, ami – lássuk be - hova is vezetne ilyen ínséges időkben? 
  • Leszámol mítoszokkal, meggyőzően és hitelesen, adatokkal alátámasztva a mondandóját. Legjobb példa erre az az örökzöld vitatéma, hogy akkor hány évig is kell hordóban érlelni az aszút. Mármint, hogy melyiket meddig. 
  • Eleve a könyv stílusa, a sok adat, amiről gondolhatnánk, hogy száraz (mint a jó bor... vagy nem?). Pallagi Ferenc azonban eltalálta az egyensúlyt és emészthető formában, érzékletesen tárja elénk a számokat a termeléstől, export-importtól kezdve a borfogyasztás alakulásáig, levonva a legfontosabb következtetéseket is az adatok alapján.
  • Kilát a buborékból, nem csak szőlő- és borközpontú, hanem észreveszi, hogy emberek is szereplői a rendszernek. És nem csak azok, akik isszák a bort, akik meg kellene, hogy vegyék! Sőt, hangsúlyozza, milyen fontos a társadalmi beágyazottság. Ez az a téma, amit én is folyton hangsúlyozok, akinek már régen semmi közöm a szőlőhöz, viszont látom, hogy élnek ott az emberek, viszonylag jól belelátok az életükbe.
  • Kritikus, de nem ítélkező. Legalábbis az én mércém szerint. Lehet, hogy vannak, akik bizonyos megfogalmazásaira érzékenyebbek (mert mondjuk őket személyesen érintheti), de én azt gondolom, ennyi kritika minimum kijár ennyi sikertelenség után… hogy kinek is? Talán az erre adható legtömörebb és legpregnánsabb válasz az, hogy az államnak!
  • Az előző után hangsúlyoznom kell, hogy az egyéni teljesítményeket nagyon is elismeri, tiszteli. Sok szereplőt ismerek közülük, sokukat nem, de azt gondolom, a megfogalmazások pontosak.
  • Ráhelyezi Tokajt a térképre. Az ő térképén jól látszik, hol van ma Tokaj helye. Nem, sajnos nem a világ közepén! És ez nem azért van, mert a régió egy áldozat, pláne nem egy világméretű igazságtalanság áldozata, hanem egy különleges hely, megtépázott múlttal, amelynek nincs könnyű dolga a mai viszonyok között. És ezen a térképen láthatjuk azt is, milyen komplex, bonyolult ez a világ. Megértjük, ha figyelünk, milyen változások vannak a világban, vagy éppen mennyire nagy érték tud lenni az, ha vannak helyek, ahol az adja az értéket, hogy nem voltak változások. Lásd a német borászdinasztiát, aki 1797 óta műveli ugyanazt a 16 hektárt.

dsc_0633_1.JPG

 Naplemente aszúval a Bomboly tetőről (egy kóstoló stációja Török Bélánál)

Társadalmi beágyazottság

Amiért talán a leghálásabb vagyok a szerzőnek, az az a gondolata, amit szintén az utolsó fejezetben fejt ki, és amely arról szól, hogy mennyire fontos lenne bevonni az itt lakók közösségeit. Látja, mennyire hiányoznak még errefelé az alulról jövő szerveződések, a civil élet. Ezt nagyon meg tudom erősíteni. Huszonhat éve már Nagykovácsiban élek, előtte Budapesten. Nagykovácsi a fővárosi agglomeráció egyik izgalmas, csodaszép települése. Itt azt élem meg, milyen komoly dolgokra képesek már a civilek! Hogy mennyire kell a civil kontroll, milyen fontosak az ügyek, az érdeklődés, vagy más, különféle témák szerint szerveződő civil csoportosulások. Gazdagítják a települést is, de az ott élő emberek életét is. Tartalmat, értelmet adnak, segítenek elhinni, hogy van beleszólásunk dolgokba, segítenek együtt gondolkodni, arra terelni a döntéshozók gondolkodását, ami általában több megfontolást, több alapot ad, mint egy-egy szűklátókörűbb települési vezetési, netán önérdekek mentén kialakult, vagy egyéb politikai hátterű szempontrendszer. A civilség, a közös gondolkodási lehetőség motivál, ösztönöz, előre visz!

Boldog vagyok, hogy Pallagi is felhívja a figyelmet a térség egyéb gazdagságára, amelyeket a Zemplén vidéke, a táj, a környezet nyújt. A sportolási lehetőségekre, az épített és történelmi környezetre, értékekre, az egyre gazdagabb gasztronómiai szolgáltatásokra.

Ez az egész egy integrált rendszerben kellene, hogy működjék, akkor tudna jól működni. Együtt a borászokkal, együtt a térséggel, határon innen és túl, és óvatosan a további központosítással, ami – lássuk be -, már sokszor felsült a rendszerváltás előtt is és azóta is.

img_20211028_123831_resized_20211103_083004305_1.jpg

Kilátás a regéci várból

Volt vendégházunk Mádon (még 2000 és 2013 között), rendeztünk mádi borvásárokat Nagykovácsiban, éveken át nyári női táborokat vittem Mádra, de korábban még olyan is előfordult, hogy közgazdászként dolgoztam a Tokaj-Hegyaljai Borkombinát banki konszolidációjában. Időnként rendezek mádi sétákat élőben és a fantáziámban, ezutóbbiakat szeretem meg is írni (ezen a blogon). Manapság egyre nagyobb lelkesedéssel írom a mádi történeteimet, családiakat és egyebeket. Ezen felül pedig leginkább szurkolok, alakuljanak jól a dolgok. Pallagi Ferenc könyve szerintem jó alap arra, hogy ezen mások is elgondolkodhassanak. 

Én mindenesetre sétálok tovább, figyelek, beszélgetek, és ha tehetem, akkor kóstolgatok is a finom borokból.

Ha pedig látok egy jó kezdeményezést, ötletet, azt lelkesen támogatom.

 

Koskovics Éva

Ha csak egyet ajánlhatnék, azok közül, amiket korábban írtam, akkor talán EZ lenne az!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr8116753882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása