Mondd, te kit választanál?
2021. október 07. írta: CoachCo

Mondd, te kit választanál?

budapest-114129_960_720.jpg

Segítek kitalálni, ki legyen az ellenzéki miniszterelnök jelölt!

Megmondom nektek vakon, elfogultság nélkül, mi alapján érdemes szavazni! Mert szavazni ugye kell, hisz a jövőnk múlik rajta. Legalább is sokan így élik, éljük ezt most meg. Aztán ki tudja... Sokszor történik valami, amivel senki nem számolt.

Legyen az, hogy – saját érzéseimet, preferenciáimat félretéve - felsorolom a legfontosabb tulajdonságokat, amelyek ehhez kellenek. Idézek okos, független, hiteles emberektől is, milyen a jó vezető, mit kell tudnia egy igazi vezérnek, aztán a végén döntsétek el, kire szavaztok.

Mert szavazni fontos!

Mint ahogy vitázni is fontos. Ettől vagyunk felnőttek, hogy nem diktálnak nekünk fentről, nem néznek gyereknek, bárgyú birkáknak, hanem feltételezik rólunk, hogy van véleményünk, tudunk értelmesen gondolkodni és dönteni. A felnőttség, a demokratikus polgári társadalomban létezés követelménye az, hogy merjünk beleállni a problémákba, merjünk velük szembenézni és legyen kiforrott, megalapozott véleményünk. Sokan mondják, örülnek annak, hogy végre vannak megint politikai viták, olyanok, amelyeknek komoly tétjük is van, nem csak gittrágásról szólnak. Hátha tudok ehhez én is néhány jó gondolatot, szempontot adni!

Sok vezetőt ismertem és ismerek, sokkal dolgoztam, dolgozom. Láttam mindenféle méretű és tulajdoni viszonyú céget, minisztériumi szervezetet, kutatóintézetet, civil szervezetet, egyesületet. Ismerem a szervezetfejlesztés szakmai oldalát is, láttam sokféle vezetőt, egészen eltérő személyiséggel, stílussal vezetni a csapatát. A politika pedig mindig érdekelt. Persze csakis kívülről. Én civil vagyok, de az nagyon! És egyre inkább…

Szóval, szerintem legyen olyan miniszterelnökünk, aki alkalmas egy ország vezetésére! Na, adtam a …nak egy pofont. Hisz sokszor megtapasztalhattuk már, a rendszerváltás előtt és azóta is, hogy rettenetes, alkalmatlan vezetés mellett sem omlott össze az ország, pedig hányszor kiáltoztak, kiáltoztunk hangosan, hogy most fog csődbe menni az ország, most fog összeroppanni, most van itt a vég. Szerencsére lehet valami belső összetartó erő (mint az oktatásban a szerencsétlen tanárok, vagy az egészségügyben az ott dolgozók, akik miatt nem esett még szét a rendszer), ami nem engedi szétesni. Igen, fontos az emberi tényező! Igaz, amikor nagy a baj, általában mindig jön némi segítség is, akár egy Világbank, akár az EU, akár az energiaárak szerencsés világpiaci árának, vagy az árfolyamoknak az alakulása, akár geopolitikai helyzetünk felértékelődésének, vagy holmi külföldi befektetőknek a képében (a sor folytatható és persze kombinálható is).

Kezdjük akkor azzal, hogy milyen egy jó vezető?

Mire is van szükség úgy általában egy vezető részéről?

  1. Tekintélyre és következetességre

Lehet, hogy sokak szemében a tekintély valami avítt, túlhaladott fogalom, de az az igazság, hogy mind szakmailag, mind emberileg mégiscsak jó, ha a vezető rendelkezik ezzel (nem beszélve egy olyan társadalomról, amely ezt szokta meg). A fontos döntésekhez kell egy határozottság, tapasztalat. A tekintély és a következetesség pedig szerintem kéz a kézben járnak. Következetességen nem azt értem, hogy minden áron az ő szava dönt, sőt. De vannak dolgok, amelyekben határokat, kereteket szab, amelyek be vannak betonozva.

De! Ne tévesszük ezt össze a megmondással, az önteltséggel, a merevséggel! Oké, tudom, most megnehezítettem… Még az sem biztos, hogy ugyanazt az embert mi ketten hasonlóan tekintélyesnek látjuk. Biztos, hogy ez legalább annyiban függ a saját személyiségünktől, mint az övétől. Bocsánat, ezzel megint kicsit nehezítettem. De menjünk tovább…

 

  1. Rokonszenvre, empátiára, bizalomra

A személyes hatás sokkal erősebb, ha valakivel rokonszenvezünk, tetszik az, ahogyan ő él, ahogy dolgozik. Ilyenkor még a kisebb hibákat is könnyen elnézzük neki. Az sem mindegy, hogy néz ki. Nyert már amerikai elnök is úgy, hogy nagyon jóképű és sármos volt, aztán kiderült, elnöknek viszont alkalmatlan. Igenis, van jelentősége annak, hogy mennyire van emberi ábrázata valakinek!

Nem valószínű, hogy tudunk valakivel rokonszenvezni, ha nem érzünk benne semmi empátiát. Legalábbis, ha mi nem szenvedünk semmi személyiségcsorbulásban. Na és ha komolyan gondoljuk például a keresztényi értékeket. Az erre való hivatkozás azonban kissé felhígult nálunk, számomra sokszor zavarba ejtő. Hol sok, hol hasznos, hol kell, hol már nem kéne.

Ahhoz, hogy a vezetőnek pozitív személyes hatása legyen a beosztottakra is, elengedhetetlen, hogy tudjon rájuk is figyelni, emberileg elvárható empátiát gyakoroljon a munkatársai felé is. Ez az – és ezt most ne vegyétek sugallatnak, ez egyszerűen egy sokszor megfogalmazott, mérésekkel bizonyított tény -, amit a nők általában sokkal jobban, zsigerből tudnak. Persze nem állítom, hogy minden nő, mint ahogy azt sem, hogy egyik férfi sem.

De! Az a vezető, akinél nem lehet hibázni, aki azt sugallja, hogy ő tökéletes, az nem lesz hiteles, hisz ő maga sem lehet hibátlan. Ha ő a megfélemlítéssel akar vezetni, akkor annak csak egy bizonyos ideig lehet ereje. Ezt hosszú ideig sem a szervezetek, sem az emberek nem bírják elviselni, ez tönkreteszi testileg-lelkileg az embereket.

 

  1. Kölcsönösségre

Az adok-kapok egyensúly még a vezető-beosztott viszonyban is érvényesül hosszú távon. Ha nagyon elbillen ez a mérleg, akkor annak következményei lesznek. Ezért van nagy jelentősége a tiszta játékszabályoknak, a visszajelzéseknek, a jutalmazásnak, az elismerésnek egy vállalatnál épp úgy, mint egy pártban, egy választási együttműködésben, egy kormányban, egy családban, egy bármilyen közösségben. A vezető attól is lesz jó vezető, hogy alkalmas csapat veszi őt körbe, jó embereket választ ki maga mellé. Egyedül nem megy!

 

  1. Példamutatásra

Sokszor láttam, hallottam már olyat, amikor többen átvették a főnök bizonyos szokásait, szóhasználatát, viselkedési stílusát. Néha vicces is tud lenni, néha nagyon jó, mert jelentősen hozzájárulhat a brand építéséhez, de olyan is van, amikor kifejezetten zavaró, sőt, nevetséges lehet. Főleg akkor, ha nem őszinte a dolog, ha a vezető is szerepet játszik. Vagy akkor, ha rossz példát mutat. Például agresszív, konfliktuskerülő, játszmázós, hiteltelen. A túlzott szervilizmus, megfelelni vágyás aztán rémes történeteket, nagy pofáraeséseket szülhet. Mesélhetnének a kegyvesztett, egy-egy kínos történetnek beáldozott emberek, akik korábban életüket és vérüket adták főnökükért, a cégért. Többnyire nem mesélnek, hanem összezuhannak, életük megbicsaklik. A szerencsésebbek sokat tanulnak ebből.

wild-geese-formation-4432986_960_720.jpg

Képzeld el! 

Ha még nem segítettem volna a fentiekkel eleget, akkor képzeljétek el, hogy elmentek dolgozni a miniszterelnökhöz, vagy miniszterelnök jelölthöz, tagjai vagytok a csapatának. Csak képzeljétek el nyugodtan, attól még nem kötelezitek el magatokat és egy kis elméleti kalandozás soha árt. Ha már az első kép is ijesztő, akkor nem kell erőltetni, váltsatok gyorsan személyt! Szóval, ott vagytok napi szinten mellette, dolgoztok neki. És, amikor ezt elképzelitek, gondoljatok arra, hogy mit látnátok, mit hallanátok ott, a munkatársak között:

  • amikor például nincs jelen a főnök, akkor hogy beszélnek róla, egyáltalán, mernek-e beszélni róla (hivatalosan, tekintélytisztelően, netán rettegve, vagy mint egy példaképről, egy mindenki által elfogadott, netán kedvelt, szeretett emberről);
  • nyitva áll-e a szobája, be lehet-e hozzá kopogtatni, szóba áll-e műsoron kívül is, persze ha ideje engedi, a kollégáival;
  • mit látok a szemekben a neve említésekor: megnyugvást, békét, stresszt, rémületet, csillogást, élénkséget, vidámságot, érdeklődést, értelmet stb.;
  • mit érzek: működik-e kvázi nélküle is a csapat, mennek-e előre a dolgok, vagy mindenki tőle várja a megoldásokat, a válaszokat;
  • milyen csapata van, hogy tud delegálni, mennyire van bizalom a neki dolgozókkal szemben, oda-vissza;
  • büszkék-e arra az ott dolgozók, hogy a csapat részei lehetnek, hogy neki dolgozhatnak;
  • érzem-e én a motiváltságot, azt, hogy tenni akarok a céljai megvalósításáért, egyáltalán, tudom-e, mik a pontos célok, érzem-e, hogy ebben személyes szerepem is van, fontos vagyok én is, lehet beleszólásom bizonyos dolgokba.

 

Nemrég olvastam Obama, volt amerikai elnök memoárját. Akkor az egy csodának számított, hogy fekete elnöke lett az USÁ-nak. Iszonyatos nehéz helyzetben volt 2009-ben az ország, a világválság onnan indult, ki sem látszottak a problémákból. Érdekes volt így utólag, végigolvasni, hogyan érveltek, gondolkodtak akkor ott a szakpolitikusok, ahogy egyik meggyőzte a másikat, ahogy kialakították, mi legyen a stratégia. Attól a történettől elájultam, amikor már a kampány idején összeült a két versengő stáb, tudva, az ország jövője forog kockán, és együtt keresték a fő kérdésekre a megoldást. A könyvből az jött le, hogy Bush elnök jobban értékelte Obamáék ötleteit, hozzáállását, mint a saját pártjának szakértőiét. Ahogy aztán később Obama megkezdte lépésről-lépésre meggyőzni azokat, akiket meg kellett győzni, az is tanulságos. Persze volt egy közös cél: kihúzni az országot a bajból. Ennél fontosabb nem létezett számukra. Pártállástól függetlenül mindenki elfogadta, hogy ezt meg kell oldani. Érezzük mi ezt most a mi országunkban? Pedig mondhatom nyugodtan, itt is nagy bajok vannak. Költői kérdés volt…

197337314_510050013768411_3968855936992827320_n_2.jpg

De van még egy vezető, akire hivatkoznék. Már csak azért is, mert ugye nálunk a foci mindig hivatkozási alap. El ne fussatok!!!

Ehhez pedig Sir Alex Fergusont hívom segítségül, aki Michael Moritz szerzőtársával írt egy könyvet,  Vezetés címmel. Alcíme: Az életem és a Manchester Unitednél eltöltött éveim tapasztalatai

Írtam már róla korábban is, most csak újra arra utalnék, milyen bölcs volt ő, mennyire nem szállt el a sikerektől és mennyire meg tudta tartani az önreflexióját. Két gondolatát hoznám ide:

 „Akire egy csoport vezetését bízzák, legyen erős személyiség. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden beszélgetésben neki kell vinnie a szót vagy éppen teli torokból kell üvöltöznie. csendes embereknek is lehet erős személyiségük, és amikor az ilyen emberek mondanak valamit, mindenki elhallgat. Az erős személyiség belső erőt és tartást sugároz.”

Az önteltség csúnya kór, különösen a sikeres emberek és szervezetek esetében… Azt gondolják rólam, hogy én vagyok a nyerő menedzser, de elég megnézni a statisztikákat. A Unitednél 1500 meccsen irányítottam a csapatot, ebből 267-et veszítettünk el, 338 döntetlent játszottunk és 895 meccset nyertünk meg. Ebből pedig az következik, hogy minden alkalommal, amikor kifutottunk a pályára, még 60%-os esélyünk sem volt a nyerésre.” – Hát nem hihetetlen ez a hozzáállás, ez a szerénység?!

„A csapat minden tagjának meg kell értenie, hogy ők csupán ez kirakós játék darabjai. Ha egyetlen darabot elmozdítunk a helyéről, akkor az egész kép felbomlik. Minden játékosnak tudnia kell, mik a csapattársai erősségei és képességei. A fociban amúgy nyolc ember nyer meg egy mérkőzést, nem tizenegy, mert mindenkinek lehet rossz napja, és szinte lehetetlen elérni, hogy egyszerre mind a tizenegy ember tökéletesen játsszon. Abból a 2131 meccsből, amelyeken 40 éves menedzseri pályám során különböző csapatokat irányítottam, talán 20 olyan meccset tudok felsorolni, amikor minden focista csodálatosan játszott.”

Végül a híres történész, Yuval Noah Harari Sapiens című könyve jutott még eszembe, aztán már tényleg megmondom, ki legyen a miniszterelnök jelölt…

 Még egy kis türelmet!

Ő is foglalkozik az együttműködéssel, mint készséggel, az emberiség történetén végigvezetve az olvasót. Jó példaként a hozzánk legközelebb álló állatokhoz viszonyítva mutatja meg, mi tesz minket a Föld vezető élőlényeivé. Elmereng azon a példán, hogy gondoljunk bele, ha egy embert és egy csimpánzt kiteszünk egy lakatlan szigetre, akkor a csimpánznak nagyobb esélye van az életben maradásra. Ugyanakkor, ha mondjuk ezer embert és ezer csimpánzt teszünk ki egy szigetre, az emberek szinte biztosan jobb eséllyel indulnak, mint a majmok. Egyszerűen azért, mert a csimpánzok közössége képtelen hatékonyan kommunikálni és kooperálni egymással. És pontosan ez a homo sapiens evolúciós előnye minden más állattal szemben, hogy képes nagy számban is hatékonyan kooperálni. Persze nem mindig és nem mindenkivel.

Harari használja a "cognitive revolution" kifejezést, ami azt a képességet jelenti, miszerint az emberek képesek a valós érzékeléseiken túl, elvontan, történetekben gondolkodni. Például arról, hogy mi az élet értelme. Ha ezt a kérdést felvetjük, erre a legtöbb ember válaszként egy történetet lát maga előtt, illetve azt vár a másiktól is. Ami túlmutat rajta, de amiben neki is jut egy szerep, amit eljátszhat. Milyen történet formálódik most előttünk? Nézzünk csak magunkba, gondoljuk ezt át!

 101515944_180926736597635_3161503341863763968_n.jpg

 

A legjobb!

Elképzelem tehát a tökéletes miniszterelnök jelöltet: okos, hiteles, rugalmas, empatikus, együttműködő, következetes, nyitott, megnyerő. Lehet nő is - az kábé akkora nagy szám lenne Magyarországon, mint Obama volt az USÁ-ban -, csak ne húzza őt le/vissza egy bizonyos férfi…; de az se baj, ha férfi. Az alkalmasság nálam előrébb van, mint a nem, még ha általában szurkolok is a nőknek.

Már többen is mondták, milyen jó lenne őket összegyúrni... No igen, csak nem mindegy, kiből mit gyúrnánk bele...

A konfliktusoktól nem kell kiakadni, azokra szükség van. Azok nélkül nem lehet haladni. A jó, korrekt, egymást tiszteletben tartó viták pedig építenek, tanítanak. Csak már kicsit leszoktunk róluk. Nem a veszekedésekről, az egymás gyalázásáról, sajnos abban sokan részt vesznek, hajlamosak rácsavarodni. A viták viszont kellenek, hasznosak. Mert semmi nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.

Tudom, kimaradt egy csomó szempont, de azokról eleget beszélnek a politológusok, elemzők. Utálhatjuk a pártokat, de ez a realitás egy parlamenti demokrácia így működik. Az is realitás, hogy nem mindegy, ki mögött mekkora szervezet, hálózat, csapat van, kinek mennyi jut tanácsadókra, reklámra. És folytathatnám. 

Azért legyünk résen, mert például ha valakit az ellenoldal nagyon támad, annak könnyű bedőlni. A karaktergyilkosság ördögi fegyver, nálunk nagy hagyományai vannak. Legjobb, ha az ösztöneinkre, a szívünkre hallgatunk. Szerintem abból nagy baj nem lehet. Persze csak akkor, ha már mindent mérlegeltünk, tájékozódtunk. 

Voltak a történelemben bőven nehéz helyzetek, még ennél durvábbak is. Eszembe jutott erről az ismert Szörényi-Bródy dal az István a királyból (innen kölcsönöztem a címet is). 

 

Koskovics Éva

 

http://kokart.hu/

Harari könyvéről ITT írtam.

A fotók a Pixabay-ről vannak.

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr6116713678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása