Hogy vagytok így szeptember elején? Minden rendben?
2021. szeptember 08. írta: CoachCo

Hogy vagytok így szeptember elején? Minden rendben?

Vagy van némi járványpara, kiégéses tünetek, esetleg életközépi válság, klimax?

travel-933171_960_720_1.jpg

Negyven körüli nő, két iskolás gyereke a héten kezdte az alsó, illetve a felső tagozatot. Ideges, feszült. Már most nem alszik jól. Pedig nyáron egészen visszaállt az alvása a régi kerékvágásba. Azt is tudja saját tapasztalatból, hogy a szeptember mindig feszültebb szokott lenni, kell egy kis idő, amíg összeállnak a dolgok. Ha pedig  csapkodnak a hullámok, az sajnos mindig kihat az alvására. De az, hogy már most, néhány nap után ennyire rossz, az aggasztó.

Ráadásul a munkahelyén is gondok vannak. Elvileg hat órában dolgozik, hetente egyszer kell bemennie, a többit otthonról végzi. De most vezetőváltás volt, ez az új főnök pedig nagyon rugalmasan kezel dolgokat. Nem látja még, hogy mindez valamiféle tudatlanságból ered, vagy pedig őket kóstolgatja, próbálja, ki mennyire önálló. És mintha nem venne tudomást a hatórás munkaidőről.

Sajnos a nyáron feljött rá pár kiló, ami nagyon zavarja. Sportolni kellene, többet, és el kellene hagyni legalább az esti vacsorákat. Kellene…

A mai hajnali ébredés után az első gondolata az volt, vajon ott fekszik-e mellette a férje. Akivel tegnap este jól egymásnak ugrottak. Ráadásul ilyenkor, amikor iszik, a férje nagyon agresszív tud lenni. Nem fizikailag, szerencsére olyan még nem történt, de bunkó módon tud viselkedni, mintha ilyenkor más emberré válna. Mindketten idegesek, mindkettőjüknek sok a gondja, egymástól többet várnának. Ki miben. Segítségben, figyelmességben, kedvességben, szexben. Az igények, vágyak és egy hullámhosszok sajnos egyre ritkábban találkoznak, stimmelnek. Ez pedig sok konfliktust eredményez. És bizalmatlanságot. A férje azt mondta, keressen egy pszichológust, kezeltesse magát. Ő pedig úgy érzi, épp a férjének lenne szüksége segítségre, mert ha hazajön, minden este iszik, aztán sokszor csak altatóval tud elaludni. Persze neki ott van a vállalkozása, nyomja a vállát a felelősség. Embereknek ad munkát, hadakozik a könyvelővel, vitatkozik a beszállítókkal.

Mi lesz itt, ha esetleg bedurvul megint a járvány? Bele se mer gondolni.

Mindez csak egy család élete a sok közül. Nekik legalább van munkájuk, jó helyen élnek, a gyerekek még nem kamaszok, velük még nincsenek komoly gondok. A nagyszülők ugyan már nem nagyon tudnak segíteni, de legalább még jól tartják magukat, ők még nem szorulnak segítségre. Eljön majd az az idő is… Csak ezek az alvási nehézségek ne lennének! Csak a főnökkel helyreállnának a dolgok! Csak a férj ne inna annyit! Csak tudnának úgy beszélgetni, mint régen! Csak helyre lehetne állítani egy olyan békés egyensúlyt, hogy a gyerekek ne sérüljenek, hogy nyugalomban élhessenek!

book-2869_960_720.jpg 

Itt van az ősz itt van újra...

Eljött az ősz újra. Még ha a nyár, a lazítás, nyaralás, átmelegedés, sok szempontból valahogy könnyedebb élet időszaka véget is ért, szeptemberben mindannyiunk zsigereiben benne van valamilyen kezdés-érzés. Hisz megszoktuk, ilyenkor indul az iskola. Ezekben a napokban már a munkahelyeken is magasabb fordulatszámra állnak újra, mindenki letudta a szabadság nagy részét, csak a legelvetemültebbek (és legprofibbak) adják fejüket a szezon utáni elutazásra. Ráadásul a járvány még mindig a nyakunkon, lebeg felettünk ez a bizonyos negyedik hullám.

Ezért a munkakezdés sem olyan idén, mint máskor. Még mindig magas a home office aránya, még sokan nem tértek vissza a régi, teljes mértékben jelenléti munkavégzésre. Sok cégnek okoz fejtörést, mennyire legyenek rugalmasak, meddig kell még óvatosabbnak lenni. Vannak, akiknél ez fel sem merül, olyan a tevékenység. Közülük sokan épp munkaerőhiánnyal küzdenek, mert az előző évben több emberüket elvesztették. Volt, aki nem merte vállalni a munkát, volt, aki nem tudta, hisz kis gyereke volt, de sajnos olyan is volt, akit végleg elvesztettek. Negyvenes, ötvenes, életerős kollégákat. Ennek a terhe még itt lebeg felettük. Mint ahogy az sem múlt el nyomtalanul, hogy sokan voltak betegek, sokan nehezen, hosszú lábadozást követően tudtak csak újra felállni, munkába állni.

Akiknek pedig kisiskolás gyerekeik vannak, szoronganak, vajon hogy alakul majd az iskolába járás, meddig lesz a gyerek benn az iskolában, eljön-e megint az a – legtöbb esetben semmiképp nem visszavágyott – időszak, amikor meg kell oldani a gyerekkel az otthoni létet, tanulást.

Hogy is vagyunk? 

És akkor mindezek mellett - illetve részben mindezeknek köszönhetően - felmerül a kérdés, hogy egyénileg: én, te, ő, mennyire vagyunk jól?

Mennyire érezzük, hogy a helyünkön vagyunk?

Biztonságban érezzük-e magunkat?

Mennyi erőt érzünk magunkban, vannak-e tartalékaink idegileg, érzelmileg, anyagilag?

Ha pedig azt érezzük, hogy segítségre szorulnánk, jól jönne valami szakember, aki belénk lát, aki tudja, mire van szükségünk, nagy kérdés, rá tudjuk-e szánni magunkat, hogy hogy elmenjünk valakihez? Hogy keressünk valakit,  időt, energiát, pénzt szánjunk arra, legyen külső, professzionális támaszunk, aki segít kilábalni a gödörből. Mert azt is tudjuk, esetleg már megtapasztaltuk, vagy mesélték mások, hogy ez sem garancia mindenre. Nem biztos, hogy tudjuk, valójában kire lenne nekünk ebben a helyzetben szükségünk (coach-ra, pszichológusra, pszichiáterre, egy személyi edzőre, egy zenetanárra, egy takarítónőre, egy mediátorra, vagy netán egy párterapeutára). És arra sincs garancia, hogy sikerül olyat találnunk, akivel megtaláljuk a hangot, aki valóban tud nekünk segíteni. Sokszor épp ezek miatt a vívódások miatt halogatjuk a döntést, vagy beszéljük le magunkat arról, hogy elinduljunk valamilyen irányba. Vagy sokszor egy rossz tapasztalat miatt nem próbálkozunk másodszor.

Ha valaki már profi ebben a kérdésben, túl van több tapasztalaton is, akkor neki sokkal könnyebb dolga van, hisz sokszor elég újra bejelentkezni a régi szakemberhez, vagy átgondolni, mikor ki tudott segíteni, milyen korábbi helyzetei voltak, és azokat akkor hogyan oldotta meg.

Életközépi válság lenne? Vagy ha nem, akkor mi?

Nemrég olvastam Szél Dávid: Útközben című könyvét, melynek alcíme: Egy életközépi válság skype-terápiája. Az ismert pszichológus őszintén, a tőle megszokott nyíltsággal beszél egy olyan esetéről, ami hosszú időszakot követően nagyjából pozitív eredménnyel zárult.

Az tetszett legjobban a könyvben, hogy nem rejtette véka alá saját, szakmai vívódásait sem, beszélt a táv-munka nehézségeiről, arról, hogy milyen nehéz egy szakembernek sokszor levetkőznie dolgokat: prekoncepciót, bizalmatlanságot, előérzeteket, saját magunkkal kapcsolatos bizonytalanságokat. Szinte mindannyian megéltük azt, hogy eleinte milyen nehéz az on-line kapcsolattartás, az on-line munka. Főleg ezeken a területeken, ahol a jelenlétnek, a személyes kapcsolatnak különleges jelentősége van. Mégis megéltük, hogy itt is tud működni, sőt, vannak előnyei is, vannak kiaknázható lehetőségei. Ez mindenkinek egy komoly tanulási folyamat volt.

Egy nehéz élethelyzetben mindig kihívást jelent a szakemberek számára, hogy jól ítéljék meg, egyáltalán, mivel állnak szembe: depresszió, életközépi válság, kiégés, vagy alapvetően ilyen a személyiségjegye az illetőnek, ezek a beidegződései, így szocializálódott.

Van, akinek a józan eszére lehet (még) hatni, van, akit az érzelmek mentén lehet elérni és elkezdeni vele elindulni, változni, van pedig, akinek azonnali, akár gyógyszeres segítségre van szüksége. Orvosra, pszichiáterre. Van, akin egy jó coaching folyamattal tudunk segíteni (karrier téma, bizonytalanság, elakadás, kommunikációs problémák, mindig ugyanazon hibák elkövetése, stb.), van, akinek régi, súlyos traumák feldolgozása, gyász, mélyebb lelki problémák miatt inkább pszichológusra lehet szüksége. De olyan is van, aki erős személyiség, de nagyon padlót fogott éppen. Ugyanakkor rajta lehet, hogy már az segítene, ha minden nap mozogna, végre rá tudná magát szánni egy komolyabb, már régen halogatott döntés meghozatalára, fontos lépés megtételére.

Az is sokszor előfordul, hogy keverednek dolgok, főleg, ha hormonális változások, például egy klimax mellett egyéb problémák, tünetek is felmerülnek. Tipikus dolog, hogy a nők nem akarják elhinni, már náluk is becsengetett a klimax. Pedig sokszor nagyon korán jelentkezik, alattomosan. Nem szól, hogy ő a klimax! Ezért ajánlom mindenkinek, olvasgasson róla, már a harmincas évei vége felé. Érdemes tisztában lenni vele!

Mindenesetre, annyi kapaszkodót még adok az életközépi válsághoz kapcsolódóan, hogy elmondom, Szél Dávid hogyan foglalja össze könyvében, miről lehet ezt felismerni, milyen szindrómák jellemzik:

  • jelenlegi élethelyzettel való elégedetlenség
  • az addig örömteli tevékenységek semlegessé válása, az öröm érzésének hiánya
  • nyugtalanság, késztetés teljesen más tevékenységek végzésére
  • burnout/kiégés
  • az élet értelmének keresése
  • múltbeli döntések megkérdőjelezése
  • irritabilitás, váratlan düh v. dühkitörések
  • alkohol és v. kábítószer használata
  • megnövekedett szexuális igények, vágyak, vagy ellenkezőleg, a szexuális vágyak drasztikus csökkenése
  • megnövekedett ambíciók, vagy fordítottja, az ambíciók hiánya
  • szerelmi viszony (főként jóval fiatalabb partnerrel)
  • döntésképtelenség
  • pesszimizmus

Nagyon jellemző, hogy ilyenkor sokan borítanak aztán mindent az életükben, eljutnak egy olyan pontra, hogy ott már csak a rombolásra képesek: felmondanak a munkahelyen, kilépnek a párkapcsolatukból, otthagyják a családjukat, durván összevesznek korábban szeretett emberekkel, rákattannak valamire, amihez korábban nem sok közük volt. Aztán, hogy ez hogy sikerül, hogy cseng majd le, mit hoz maga után, az más kérdés.

Szóval, az élet nem habos torta, ezt nagyjából mind tudjuk. Még ha nem is láttuk a Tanút (régi magyar film, alapfilm - fiatalabbak kevéért).

Én azt szoktam ajánlani barátilag mindenkinek, hogy az a legfontosabb, beszéljünk a problémáikról. Legyenek emberek körülöttünk, család, barátok, közösségek, akikkel tudunk beszélni, akiknek el merjük mondani, mit érzünk. Sokszor már az segít, ha kimondhatunk dolgokat. Aztán sokat tud segíteni a humor is, az, ha tudunk magunkon is nevetni. De erre csak azok képesek, akiknek van önismeretük, képesek az önreflexióra, van elegendő önbizalmuk is.

Azt mondta valaki nekem nemrég, hogy ő már évek óta életközépi válságban van, annak intenzitása változó. Szerintem sokan érezhetnek hasonlót. Na, például ez is egy jó téma lehet egy baráti társaságban. Vagy egy munkahelyi közösségben. Jókat nevethetünk is közben, mesélhetünk történeteket (kizárólag ismeretlen emberekről persze), elmondhatjuk, ha volt saját tapasztalatunk, sőt, akár még szakembert is ajánlhatunk. Vagy egy jó filmet, könyvet a témához kapcsolódóan.

Ha még mindig homályos, melyik szakember mit csinál, ITT olvashattok ról.

Ne égjünk ki, sok dolgunk van még! Az élet pedig olyan szép tud lenni!

 

Koskovics Éva

coach

http://kokart.hu/

 

/A képek a Pixabay-ről vannak/

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr5116682864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása