Miközben bármerre nézünk, konfliktusokkal találkozunk, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mi ennek az oka, hogy lehetne ezeket okosan kezelni.
De egyáltalán: mit tekintünk konfliktusnak?
És ami számunkra konfliktus, azzal milyen gyakran találkozunk, mennyire nyomják rá a bélyegüket az életünkre?
Azt gondolnánk, egyszerű kérdések, biztos pontos válaszokat kaphatunk rájuk, ha feltesszük őket.
De nem!
Ki mit él meg konfliktusként?
Van, aki naponta számos helyzetet ennek értékel, míg mások számára csak a nagy, hosszú ideig elhúzódó, kemény vitákkal terhelt egyet nem értések számítanak konfliktusnak. Van, aki egy nézeteltérésen napokig elszöszöl magában, álmatlan éjszakákon át forgolódik miatta, más pedig (tegyük fel, hogy ugyanazt élve meg, ha ilyen egyáltalán lehetséges...) a következő pillanatban továbblép rajta.
Nem mindegy, milyen önbizalommal, önbecsüléssel rendelkezünk, mennyire erősek az idegeink, milyen reziliensek vagyunk (ezen a lelki ellenálló képességet, a lelkierőt értem). Fontos szerepe van tehát a személyiségnek, az egyéni tulajdonságoknak, a beállítottságnak, az aktuális élethelyzetnek, a tapasztalatoknak.
Mit nevezünk konfliktusnak?
Hogy biztosan értsük egymást, ugyanarról beszéljünk a továbbiakban, ezért azt javaslom, most maradjunk abban, hogy konfliktuson azt a fajta egyet nem értést, érdek- vagy véleményütközést értjük, amely feszültséget okoz bennünk, érzelmi megpróbáltatást jelent számunkra. Ami feszít, ami nem hagy nyugodni, amit nem tudunk lenyelni, velünk marad.
Mivel évek óta tartok konfliktuskezelési tréninget munkahelyi környezetben, bőven van gyakorlati tapasztalatom arról, ki hogy értékeli, éli meg ezeket a helyzeteket.
Fel szoktam tenni a kérdést, ki hányszor él meg konfliktushelyzetet:
- napi szinten többet is,
- viszonylag gyakran,
- időnként,
- nagyon ritkán,
- szinte soha.
És - kapaszkodjatok meg! - mindig van példa mindre! A résztvevők 10-20 fő között vannak általában.
Mi kell ahhoz, hogy valaki jól tudja kezelni a konfliktushelyzeteket?
Az elmúlt bő egy év során online ment a tréning, és az elején elkezdtem egy statisztikát vezetni arra vonatkozóan is, mit gondolnak a résztvevők, mi kell ahhoz, hogy valaki jó konfliktuskezelő legyen. Felteszem mindig a kérdést, szerintük milyen tulajdonságokra van ehhez szükség, illetve mi az a legfontosabb 3-4 tulajdonság, ami jellemzi azokat, akik nagyon jók ebben: a konfliktuskezelésben, az asszertív kommunikációban.
És most összegeztem a kapott eredményeket!
Tizenkét listám gyűlt össze, és az átlaglétszámmal számolva ez legalább 150-160 ember véleményét foglalja össze. Mind magasan kvalifikált, nemzetközi környezetben dolgozó szakemberek, különféle beosztásokban, az adminisztrátortól a legmagasabb vezetői szintekig.
Nézzük, mi a TOP 3!
- Nyugodt, türelmes, higgadt, kiegyensúlyozott
- Empatikus, megértő, elfogadó, toleráns
- Nyitott, kompromisszumkész, a másikra odafigyelni képes, a másikat tisztelő
/Mivel nehéz egy-egy tulajdonsággal leírni valamit, ezért a rokonértelműeket, a hasonló jelentésűeket összevontam./
Fontos, a fentieken túl egyéb tulajdonságok merültek még fel bőven, mint (leggyakrabban) a határozottság, a tudatosság, az emberismeret, a rugalmasság, a célorientáltság, az őszinteség stb.
Az egésznek a fő tanulsága számomra elsősorban az, hogy mindez nem más, mint érzelmi intelligencia!
Hisz a nyugodtság, a türelem alapja a kellő önbecsülés megléte, az, hogy mennyire ismerjük a határainkat, mennyire vagyunk képesek fegyelmezni magunkat, az érzelmi megnyilvánulásainkat. Még ha fel is bosszant valaki, akkor sem üvöltözünk, hanem érvelünk. Nem őt minősítjük, sértegetjük, hanem azzal szállunk vitába, amit tett, vagy mondott. Ha túlfűtenek az érzelmek, akkor is ott van a tudatosság bennünk, és - ha helye van -, akkor azt is kihangosíthatjuk nyugodtan, mondhatjuk, hogy pl. engem ez felbosszant, elbizonytalanít, szomorúvá tesz stb., ettől csak hitelesebbek leszünk. Sőt, még empátiát is kelthetünk a másikban magunk felé. Az pedig viszi előre a dolgot.
Az empátia az érzelmi intelligencia kulcseleme. Ha nem tudjuk mások helyzetébe beleképzelni magunkat, ha nem vagyunk másokkal megértőek, akkor sok konfliktusunk lesz, garantáltan. Itt kezdődik a jó kommunikáció: megpróbálni belehelyezkedni a másik helyzetébe, belelépni a cipőjébe. Ha én oda születtem volna… Ha velem ez történt volna… Ha én kapok egy ilyen feladatot, amihez kevés a háttér információ… Ha most én is annyi idős lennék, mint ő… Ha nekem sem születtek volna gyerekeim… stb-stb. Ha erre képesek lennénk, sok dolog másképp történne az emberek között, akár a családokon belül, de munkahelyeken, a közlekedésben, de az országon belüli, közállapotokat megmérgező konfliktushelyzetekben is.
A nyitottság egyfajta elfogadó készség, arra való képesség, hogy meghallgatunk másokat is, mert nem gondoljuk, hogy csak nálunk lehet az igazság. Sokféle igazság létezik és sokféle ember. Aki nyitott, az kíváncsi, és aki kíváncsi, az mindig tanul is valami újat. Aki azt gondolja, már mindent tud, az bezárja magát egy szűk világba és épp ettől lesz korlátozott, kompromisszumra képtelen.
Ez nem mese!
Ha pedig nem hisztek nekem, olvassatok Lázár Ervint!
Bab Berci kalandjai, azon belül A csodapatika ajánlott, sőt, kötelező irodalom! Gyereknek, felnőttnek egyarátn. Aki pedig még ezután sem érti, az vessen magára.
Az érzelmi intelligencia - sokszor hallhattuk már - fejleszthető!
De csak az tud fejlődni, aki akar! Sokszor megtapasztaltam…
Szép napokat, kevés konfliktushelyzetet!
Koskovics Éva
http://kokart.hu/
Fotó: Piyabay
