Játsszunk egy kis időutazást, ugorjunk vissze több mint száz évet, és nézzünk be újra a mádi főutcára, kik beszélgetnek ott és miről, mik történnek ezeken a meglesett napokon, amikor szerencsénk van arra járni!?

Volt már egy sétánk korábban, ha emlékezni szeretnétek rá, megtehetitek ITT!

• 1889. június 18.

Esküvői menet a főutcán. Koskovics József és Uhlár Julianna tartanak a katolikus templom felé, ahol összeadják őket.

Adja az Isten, hogy kevésbé rögös út várjon rájuk, mint amilyet József apjának be kellett járnia!

A vőlegény apja, Koskovics Emericus, 1813-ban született és 59 évet élt. Ez alatt volt három felesége és egy élettársa is, akit nem vett el. Összesen 14 gyereke született, akik közül csak hárman élték meg a felnőtt kort. Első feleségével 16 évet éltek együtt, tíz gyerekük született. A tizedik gyerek születése után 5 nappal halt meg az anya és paradox módon ez volt épp az a fiúgyermek, aki aztán megmaradt, így tovább is vihette a nevet. Ebből a házasságból. Hiába, a betegségek ezeket a jobb módú családokat sem kímélik. Volt, hogy azt se lehetett tudni, mi okozta a halált. A kolera, vagy a kutakba került túl sok fertőtlenítő szer. Utána a 37 éves özvegy 1852-ben újra nősült, elvette a 21 éves Takács Júliát. 1855-ben született gyermekük megint kolerában halt meg, majd rá két évre a fiatalasszony is, szerencsétlen. Aztán az özvegy együtt élt egy asszonnyal, akitől született egy gyerek is. Nem is tudni pontosan, velük mi lett.

Aztán a megint özveggyé vált Emericus harmadik hivatalos felesége újra egy 21 éves hajadon lett, Dugász Mária. Mária az anyja a vőlegénynek. Az örömanya. Ez a fiú csak hatéves volt, amikor az apját elvitte egy tüdőgyulladás. Négy év múlva az anyja férjhez ment egy nála 15 évvel fiatalabb emberhez. Itt Jönnek ők is a menet elején.

• 1896 május

A két jómódú, szinte baráti kapcsolatot ápoló mádi zsidó ember beszélgetnek a főutcán. Teittelbaum és Zimmermann. Utóbbi meséli, igen, igaz a hír, megint nemzetközi díjat nyertek az egyik borversenyen. Ezúttal Párizsban. Az első ilyen nagy sikert négy évvel ezelőtt sikerült elérni, egy berlini versenyen. Ez vezette őket arra, hogy nyissanak bátrabban távolabbi piacok felé is. Aszú boraikat már lehet kapni Berlinben, Katowicében, Londonban, New Yorkban is. Sok munka ez, sok ember munkáját kell összehangolni, mennek az építkezések is folyamatosan, meséli Zimmermann. Nem volt egyszerű a legjobb dűlőkben megszerezni az ültetvényeket. Dehát a pénz, a jó ajánlat megtették hatásukat.

Megbeszélik, mi van a gyerekeikkel, egyiküknél nemrég született a legkisebb, nagy az öröm. Emlegetik, miről beszélt a rabbi legutóbb, mi van a közös ismerősökkel, akik Miskolcon laknak. Aztán elköszönnek egymástól.

• 1921 január

Mise után a nagy hideg ellenére lassacskán sétálnak haza együtt a fiatalok. Ez az utolsó alkalom, amikor ezt így együtt megtehetik. Az öreg Koskovics eladta az egyik földjét, két tehenét és vett belőle két hajójegyet Erzsi lányának és Józsi fiának, menjenek Amerikába, próbáljanak ott szerencsét. A lányok összeölelkeznek, sírdogálnak. Erzsi azt mondja, nagyon fél az úttól, ő nem is akart menni. De az apja azt mondta, örül, hogy egy gyereke itt marad, majd ők Janival eligazgatják azt a keveset, amijük megmaradt, ők pedig menjenek csak, boldoguljanak. Jani már udvarol is, ő semmiképp nem volt nekiindulásra fogható, Józsi meg már túl van a családalapításon, vele tart az ifjú felesége is. Erzsi meg majd csak talál magának valakit a sok kivándorló magyar között. Hát, adjon nekik szerencsét a Jóisten!

• 1931 szeptember

Összetalálkozik a két kománé a főutcán. Kérdezi az egyik, hallott-e róla Rózsika, hogy Koskovics Józsi hazaköltözött Amerikából? Ez most a nagy újság! Még nagyobb újság, hogy nem azzal az asszonnyal, akivel kiment. Azt beszélik, elvált odakint és egy másik elvált magyar asszonyt hozott haza, akinek az urával volt kint valami probléma, így szabályosan el kellett szökniük, még tán hamis papírokkal is érkeztek, más néven. És a hajón megszületett a közös gyerekük, a Sanyi. De jól megalapozták az életüket, mert annyi pénzt hoztak haza magukkal, hogy már le is előlegeztek egy házat, vesznek földet, teheneket. Hiába, mégsem fenékig telfel ez az Amerika. De a testvére, az Erzsi férjhez ment, annak is van már két gyereke, az ura magyar, valahonnan Szabolcsból való. Azok jól boldogulnak, megtalálták kinn a számításaikat.

•  1936 március 25.

Keresztelőre mennek Koskovics Jánosék. Végre megszületett harmadik gyerekként a fiú, Jóska. Már van két nagyobbacska lánygyerek, Erzsi és Margit, közbe volt egy, amelyik elhalt. Már nem olyan fiatalok a szülők, de nagy az örömük, hogy utolsó percben besikerült még ez a fiúcska. Ilon szép asszony, János is jóvágású ember, a mádi népek között még nem is a szegények közé mondanánk őket, a ruhájuk is ezt mutatja, jó rájuk nézni.

•  1944 május

Mád teljes zsidóságát a magyar csendőrök három napig tartják a mádi zsinagógában. Alig hozhattak valamit magukkal, meg vannak illetődve. De abban bíznak, hogy dolgozni viszik őket. Csak azok nincsenek most köztük, akiket már korábban behívtak munkaszolgálatra.

A három nap során egyetlen ember próbál segíteni nekik, egyikük cselédlánya csempész be némi enni- és innivalót. Ezután a sátoraljaújhelyi gettóba szállítják őket, majd innen tovább vonattal a megsemmisítő táborokba. Köztük van például Zimmermann Blanka is, aki aztán 1944.október 16-án hal majd meg Auschwitzban. Lánya, Zsuzsanna túléli.

• 1951 szeptember

Mesélik a lányok egymásnak a vasárnap délutáni séta közben, hogy az a szép nő, aki zsongár a szőlőben, az állítólag színésznő volt Pesten. Úgy hívják, hogy Déry Sári. A férje meg egy gróf, Almásy. Margit mondja, ő vele kapált kinn a Szilvásban. Úgy kapált az az ember, mintha mindig is ezt csinálta volna. Azért lerí róluk messziről, hogy nem itt születtek, valahogy még a tartásuk is más, mint az itteni embereknek. Állítólag ez a Sári szépen tud énekelni, volt már, aki hallotta.

De miért költöztették őket Mádra? Hogy szegényedtek ezek így le? Te ennyire nem tudsz semmit? - rivall rá a másik lány a barátnőjére. Nem hallottad, hogy egy csomó jómódú, vagyonos embert száműztek vidékre és elvették mindenüket? Ezek sem örömükben költöztek Mádra, elhiheted nekem. Hallottam, hogy otthon beszélték a családban. Igaz, azt mondták, nem kell ezekről a dolgokról beszélni. Ne mondjátok tovább!

•  1956 október 28.

A fiúk a mádi főutcán találkoznak. Unokatestvérek. Mindkettő Jóska. A Tóth Jóska próbálja rábeszélni a Koskovicsot, tartson vele, disszidáljanak együtt. Innen el kell menni, itt soha nem lesz normális élet, itt mindig csak nyomorogni fogunk, nem lesz ez jobb akkor sem, ha más vezetése lesz az országnak.

De Jóska hajthatatlan. Azt mondja: nem megyek én sehova, nekem itt a helyem, itt a családom, máshol sem fonják kolbászból a kerítést. Ő marad. A másik megy. Egészen Ausztráliáig.

•  1979 november

Nagy a mozgás, sokan tartanak a Művelődési Ház felé. A tánciskola záróeseményére gyülekeznek a hetedik-nyolcadikos gyerekek és a szüleik. Ez a kurzus is lement, szinte mindenki beiratkozott. Megtanulták az alaplépéseket, persze kezdve azzal, hogy kell egymást köszönteni, hogy kell a lányoknak kezet nyújtani, azt elfogadni a fiúknak, aztán hogy illik táncra hívni, lekérni egymást. Némi csárdás, keringő, aztán kissé bonyolultabb lépések is, foxtrott, csacsacsa, ilyesmi.

Szépek ezek a fiatalok! Még ha az öltözékük hagy is némi kívánnivalót maga után. Persze mit is várjunk, nem nagyon van kínálat, nem olyan tehetősek itt a népek, hogy drága ruhára költsenek, ezek a gyerekek meg épp növésben vannak. Igen, ahogy így jobban szemügyre vesszük őket, az is látszik, hogy a ruha-, öltönyméretek nem minden esetben tökéletesek, a cipők is eléggé összevissza. Jajj, szegény kislány, egészen csinoska lenne, de az az otromba cipő rajta!... No, de itt van egy igazán csinos, minden szép rajta. A ruhája pedig egészen különleges. Ja igen, most hallom, a rokonok küldték Svédországból.

•  1980 május

Mindig ez a rohanás! Iskola után épphogy haza tudnak szaladni enni, aztán jöhetnek is vissza. Jó annak, aki napközis, állítólag egészen jól főznek, bár felső tagozatban már nem sokan járnak oda. A többség hazamegy órák után és megmelegíti magának az ebédet, amit tegnap este főzött az anyukája. A legszerencsésebbeknek van is otthon valaki, esetleg egy nagymama, és friss ebéddel várja őket. Ezek a gyerekek most az iskola előtt gyülekeznek. Épp azt beszélik meg, miért is ne tarthatnák ilyen jó időben az őrsi foglalkozást a Percze tetőn. A Mókus őrs őrsvezetője, egy Kati névre hallgató, szép, barna lány, könnyen kapható az ötletre. Nála van az őrsi napló is, megbeszélik, azt majd valaki hazaviszi és otthon ír bele.

Mondják azt is, utána legalább így hamar odaérnek a templomba is, a katolikusba, ahol zajlik a bérmálkozásra való felkészítés. Még két hét, és jön a bérmálkozás. A vidám társaság csacsogva indul a Percze irányába.

• 1981 május

A 'krónikás' saját története, mely után a főutcán baktatva hazafelé, morfondíroz, most elmondja otthon, vagy ne mondja? Merthogy ez történt:

Utolsó év középiskolásként Miskolcon. Péntek este buli, de szombaton készült haza, mert fel kellett töltődni, várták a szülei. Elhívta egy barátnőjét is. Szerencsen sokat kellett volna várni a csatlakozásra, úgyhogy gondolta, ha úgyis ketten vannak, ezt a kis távolságot Szerencs és Mád között biztos, hogy sikerül gyorsan megoldani e módon. Kiálltak hát stoppolni. Nem is kellett sokat várni, felvették őket. Aztán, ahogy közeledtek már a mádi elágazáshoz (majdnem körforgalmat írtam, de az akkor még ismeretlen fogalom volt), azt hitte, látomása van. Az út másik oldalán meglátta a dédnagyanyját (aki ekkortájt 89-90 éves kellett legyen!), ahogy egy másik öregasszonnyal állnak az úton és éppen szállnak be egy kocsiba, ami megállt nekik. Leesett az álla.

Persze úgy tervezte, hogy nem szól otthon arról az apróságról, hogy nem vonattal érkeztek, miért is lenne ennek jelentősége. De akkor hogy mondja el, hogy nagyanyát látták stoppolni? Egyszerűen muszáj volt elmondani. Persze kicsit bosszúsak lettek a szülők, de a fókuszt sikerült hamar a nagyira helyezni. Egyszerűen nem hitték el! Aztán az apa felugrott a motorjára, lement megnézni, otthon van-e a nagymama. Naná, hogy nem volt.

Másnap derült fény a titokra, hogy elmentek búcsúba valahova, jó messze. Állítólag a nagymama egészen meg volt sértődve, amikor kérdezték, hol volt, és hogyan utazott. Hisz búcsúba menni teljesen más, mint lekésni egy vonatot és helyette stoppolni… Mondta is, sajnálta, hogy már rosszak a lábai és nem bírt elmenni gyalog, mint régen. Azelőtt még elindultak éjszaka, hogy odaérjenek szekérrel, vagy közelebbi helyekre gyalog…

• 1981 június

Beverly Fox, a Zimmermann család túlélőjének unokája édesanyjával és egy Budapesten élő távoli rokonukkal ellátogat Mádra. Nem is tudják, pontosan miért, mire számítanak, valójában a kíváncsiság hajtja őket. De egy szürke és nyomasztó „kommunista falut” találnak, ahol nincs semmi, csak szürke, bizalmatlan emberek.  Ellátogatnak a szülői házhoz, amelyre leginkább kíváncsiak, illetve a többi Zimmermann házhoz is. Sajnos az édesanya házába nem sikerül bejutniuk. A házakat a pártállam szokásai szerint kicsi, lakhatatlan lakásokká osztották fel. Nem jó emlék. Jobbra számítottak.

• 1999 november

Sétál lefelé a főutcán, tolja a gyereket is a kocsiban. Sokan rájuk köszönnek, megnézik a kis fürtös hajú fiúcskát, mindenkire mosolyog ő is. Nincs is ennél jobb. Itt lenni Mádon, látni, hogy épül-szépül a házikó, amit vettek, és amit most felújítanak. Vendégház lesz. Annyiszor hallották, hogy kérdezték barátok, ismerősök, hol lehet ott megszállni, hogy gondolták, akkor legyen ilyen, miért is ne csináljanak ők egy kis vendégházat. Épp kapóra jött, hogy a Magyar utcában árultak egy portát, rajta egy régi házzal, Szabó bácsiét. A kisöreg tavaly halt meg. Ez a porta mindig is kedves volt a szívének, mert olyan kis rendezett kertje volt, tele virággal, diófákkal, fenyővel. Mindig megcsodálta, ha erre járt.

Még mindig erős az élmény, hogy beégett Zergi tanár néninél. Nagy örömmel újságolta neki, hogy azt a nevet adták a vendégháznak, 'Kiskúcsor Vendégház'. És megmutatta a már kinyomtatott prospektust is. Klári néni pedig meglepődött, csóválta a fejét. Nem jól írtátok! – mondta. Ez Kiskút-sor! Ajjjaj! Ez mekkora blama! Akkor esik le a tantusz. Jól tudta, hogy ez valójában az Ady Endre utcának a népies neve, mindenki így emlegeti, de soha nem gondolt rá, hogy ez valójában mit is jelent, hogy ennek valójában jelentése VAN! Most már mindegy. Ez van. A tábla is elkészült. Tán így még érdekesebb is. Különlegesen hangzik, az biztos.

Ha itthon vannak Mádon, és ha teheti, mindig átmegy Zergi tanár nénihez beszélgetni. A tanárnő őt ugyan nem tanította, mert épp, amikor felső tagozatos lett és eljött volna annak az ideje, megbetegedett. Évekig tartott a betegség, talán nem is ment vissza utána tanítani, vagy csak csökkentett óraszámban. A férje, a református lelkész sok gyereket tanított németre is, ő már nem él. Mindig jókat beszélgetnek, nemhiába erős köztük a kötelék, az irodalom, a jó könyvek szeretete. Alsó tagozatban a tanár néni olvasó szakkört tartott, amire ő is járt. Ott, akkor szerette meg az olvasást. Rengeteg könyvtári könyvet falt be, aztán elkezdte gyűjteni is a könyveket. Minden kis pénzét azokra költötte. Kikönyörögte a szüleitől, hogy fizethessen elő a magyar klasszikusokra és a világirodalom remekeire.

Szóval, Kiskúcsor…

• 2004 augusztus

Megint az a pesti család sétál a főutcán, akik már harmadik évben töltenek itt két hetet. Két kisgyerekkel. A Kiskúcsor Vendégházban. Nagyon kedvesek, mindenkinek köszönnek, a boltban már ismerik őket. Szeretnek itt lenni, a gyerekeik imádják a kertet, a homokozót. Néha elmennek kirándulni, de csak akkor, ha nincs túl meleg, ha már unják magukat Mádon. Amit ritkán éreznek. Ez itt számukra maga a paradicsom. A férfi jónevű építész, a felesége tanár. Azt mondják, ennél jobb nyaralást el sem tudnak képzelni maguknak. Évközben, télen is a mádi házat emlegetik, ahol olyan jókat alszanak, ahova jönnek a szomszédból a cicák, ahova a szomszéd néni hoz át körtét a kertjéből, meg Ibolya időnként süteménnyel kedveskedik nekik.

•  2016 június

Táblaavatás a Zimmermann háznál

A Virginiában élő Beverly Fox, Susy Oster (született Zimmermann Zsuzsanna) lánya és férje még előző év tavasszal egy étterem borlapján szúrtak ki egy Mádi Cuvée nevű édes bort. Érdekelte őket, hogy Tokaj-Hegyalján milyen a borászat helyzete, nem is tudták, hogy Tokajban ismét készítenek bort. Még aznap este elkezdtek guglizni, hogy megtudják, mi történik manapság Mádon. Az 1981-es élményekről nem sokat beszéltek később. Akkor nem gondolták volna, hogy itt valaha változások lesznek. És azt sem, hogy ők ide vissza fognak térni.

Június 24-én szerény, már-már túl szerény körülmények között avatták fel a borászatáról és borkereskedelméről híres család tagjainak Zimmermann Miklós és felesége Blanka, illetve Zimmermann Lajos és felesége, Margit emléktábláját Mádon.

A tábla ezt a szöveget tartalmazza:

Ez a ház Zimmermann Miklós és Blanka és két gyermekük otthona volt. Miklós, Zimmermann Adolf legfiatalabb fiaként ugyanúgy, mint a család többi tagjai az ezernyolcszázas évek kezdetétől, generációkon át, részt vett a tokaji szőlők művelésében, a borkészítésben és értékesítésben. 1944 májusában, más mádi zsidó családokkal egyetemben, Auschwitzba deportálták a családot. Blanka 1944.október 16-án halt meg Auschwitzban.

Állíttatta: Royal Tokaji Zrt.

Folytatása következik!

Koskovics Éva

Köszönet kedves rokonomnak, Koskovics Istvánnak, aki a Koskovics család történetét kikutatta!

A fotók sajátok!