Stílusgyakorlat a'la Jászberényi
2020. november 24. írta: CoachCo

Stílusgyakorlat a'la Jászberényi

beach-1866992_960_720.jpg

Jászberényi Sándor könyveinek, novelláinak olvasását kötelezővé tenném, ha tehetném.

Ő, aki haditudósítóként megismerte a poklot, otthonosan mozog az arab, az egyiptomi, szíriai, de az amerikai világban is, és ezek mellett tűpontosan tud írni a mai magyar viszonyokról is. Már azokról, amelyeket érdekesnek, fontosnak tart: az intézetis fiataloktól kezdve az unatkozó, felső középosztálybeli feleségekig. De nem rest közszemlére kitenni a saját életét sem, a saját vívódásait, gyarlóságát. Ettől olyan hiteles. És attól, hogy nem magyaráz túl semmit. Viszonylag egyszerű történetek ezek, de nagyon érzékletesek, nagyot ütnek. Mindben ott a lélek, van, amelyiknek a címében is (A lélek legszebb éjszakája).

A varjúkirály, amely új könyvének címe, illetve a záró, nagylélegzetű novella címe is, kemény témákat taglal. Ki ne találkozott volna a cigánygyűlölettel, a beteges félelemmel a migránsoktól, a butasággal, sötétséggel? De van az a mértékű, elképzelhetetlen szegénység is, létezik az a tanyavilág is, amelyet többségünk rémálmában sem tudna felidézni, mert soha nem is találkozott vele. Pedig van. Itt találkozhatunk vele. Azért kellene mindenkinek találkoznia vele, hogy megértse, ha valaki ide születik, csak ez a hely adatik meg számára, akkor onnan milyen nehéz lehet kitörni! Milyen egyszerű dolog cigányozni, ítélkezni! Élj le ott te pár hónapot pénz nélkül (miért is nem ilyen túlélő show-kat szerveznek a kicseszett kereskedelmi tévék?...) és akkor egy kicsit másképp látod majd a meglévő életed, másképp ítélsz majd meg másokat. Ha van benned egy szemernyi érzékenység.

127129425_749077975741086_466510979111453966_n.jpg

És ahogy a dolgok állnak, sajnos számítani lehet rá, hogy ez a lecsúszás, elszegényedés egyre nagyobb számban, nagyobb arányban folytatódni fog. Vagy csak én nem látom a próbálkozásokat?

Erre jó példa az a történet, amelynek magam is részese vagyok. Ez egy civil kezdeményezés, ahol próbálunk olyan családokon segíteni, akiknek a járványhelyzet következtében jóformán csak a családi pótlék maradt, mint rendszeres jövedelem. A családi pótlék, ami 12 éve változatlan... Mióta ebben részt veszek, olyan sorsokat, olyan családi történeteket ismerek meg, amelyekről a legtöbben nem hinnék el, hogy ma, Magyarországon léteznek. 

Na szóval, Jászberényi kapcsán is, illetve a Csacsa2020 kapcsán szintén arra jutottam, nem is értem, miért nem fogjuk fel sokan, többen, hogy ennek az elszegényedésnek, a sorsukra hagyott emberek száma növekedésének nem lesz jó vége. Milyen sors vár ezekre a fiatalokra, gyerekekre, akik ebbe születnek bele? Akik éheznek? Akik fáznak? Ennél nagyobb bűnt nem tudok elképzelni, mint hogy őróluk nem veszünk tudomást, semmi, de semmi segítséget nem nyújtunk nekik.

No, ennyit a saját szociális érzékenységemről, szolidaritási becsípődéseimről, remélve, hátha nem futottatok el messze, és olvassátok tovább.

Máris más vizekre evezek… igaz, az sem lesz rózsaszín köd

Csodálatos novella a kötetben a Kétcsík, ami egy fura helyzetről szól. Pozitív terhességi teszt, zavarodottság, öröm, stb. Nem lövöm le a lényeget, de aki megélt hasonlót (sajnos magam is), az tudja, milyen súlyos téma ez.

No, de ami előhozta belőlem a kisördögöt, ha úgy tetszik a szakembert, vagy méginkább a játékos kedvet, az a Hosszú hétvége című írás volt.

Olvassátok ezt az idézetet:

„Judit végre megtalálta női öntudatát és művészi vénáját. Mivel a férje dolgozott, ő pedig a három gyermeküket nevelte a kertvárosi házukban, volt ideje ezzel foglalkoznia. A férfinak nem. Holtfáradtan ért haza esténként, a nő testére és egy italra vágyva, hogy múljon a családfenntartókra nehezedő szorongás. Nem tudott őszintén lelkesedni a legújabb mozgalmak iránt a közösségi médiában, melyekben a felesége lubickolt. A nő ezért a hideggel büntette. Megvonta magát tőle. Hónapok óta éltek egymás mellett mint idegenek, akiket összeköt a szükség és a kötelesség.”

Ki ne ismerne ilyen párokat, ki ne látna hasonló házasságokat?! 

És akkor, ahogy ezt elolvastam, azt gondoltam, ez így, egy ilyen komoly novelláskötetben (amiben egyébként is eléggé alulreprezentáltak a pozitív figurák, de a pozitív női szereplők különösen), minimum elgondolkodtató.

Ha ismerném Jászberényi Sándort, és kérhetnék tőle írásokat, akkor megkérném, játszunk olyat, hogy ezt a pár mondatot én átírom, ő pedig folytassa úgy a történetet, hogy az általam írt kiinduló helyzet legyen az alap.

Hogy mire gondoltam?

Mondok egy példát:

                „Judit úgy érezte, ha nem járna el időnként a női klubba, nem lenne ez a pár barátnője, már biztos elmenekült volna otthonról. Szerencsére köztük látott olyat, akinek nála is szarabb volt... A férje nem engedte vissza dolgozni, folyton azzal jön, hogy az ő dolga a gyereknevelés. Nem is kérdés, dolog van velük bőven, de egyre inkább azt érzi, agyilag zombivá válik, elfelejt mindent, a régi kollégák már nem veszik őt emberszámba, úgy kezelik, mint egy Született feleséget, aki nyafog, de közben rohadt jó dolga van. Annyira azért nem állnak jól, hogy ne neki kelljen a böhöm nagy házat rendben tartani, hogy ne kelljen minden nap főznie, hogy még a kerti munkák jelentős része is ne rá maradna. Egész nap robot üzemmódban van, a legkisebb gyerek még otthon, a másik kettőért kétszer menni, totózni, mikor kel fel a kicsi, hogy tud odaérni az iskolába, óvodába. Aztán ha valaki megbetegszik, na, az aztán kész művészi produkció, hogy logisztikázik, mire jut idő és mire nem. És hogy viszi el orvoshoz, hogy védi meg a többit, ne kapják el, ha nem muszáj. És akkor még az anyósa is az ő nyakában, akihez heti kétszer el kell menni, többnapi élelmet bedobozolva vinni neki, mert a mama nem szereti az ’üzemi kosztot’. Próbálkoztak neki rendelni több helyről, de mind moslék volt. Szerinte. Némi felüdülést a facebook világából lop magának időnként, amikor van egy kis szusszanás. Ott mindig talál egy jó cikket, kap egy-két feltétlenül megnézendő youtube videót, megélheti, hogy van valamiféle közösség, ahova igenis, tartozik.

                Aztán este, jó későn, mikor már ő túl van a fürdetésen, a mesén, mindenen, hazajön a férje és tervei lennének vele. Véletlenül sem úgy érkezik, hogy az esti programból bármit is át tudjon venni, legfeljebb egyszer egy hónapban, és akkor előadja a világ legjobb apukája műsorszámot, amit a gyerekek boldogan bevesznek. Szóval, ilyenkor, esténként, szinte minden este próbálkozik valahogy vele. A vacsora és a sör után. Elvárná, hogy egy friss, szexis, vöröskörmű, az egekben álló libidójú feleség várja otthon terített asztallal, gyertyafényes vacsorával. Hát ez nincs. Legtöbbször ekkor készül - végre – zuhanyozni és nincs más vágya, mint az aktuális könyvével bebújni az ágyba, olvasni pár oldalt és beájulni, kialudni magát. Ami szinte lehetetlen, mert valamelyik gyerek mindig kelti az éjjel. Őt. Soha nem az apát. Őt hagyni kell aludni. Ő dolgozik...

                Kábé havonta férj elmegy egy hétvégére valahova, vagy a barátaival vitorlázni, vagy valamilyen céges programra. Feleség nem repes ettől, bár kétségtelen, hogy annyival könnyebb ilyenkor, hogy kicsit elengedheti magát. Tésztát esznek tésztával, nem ágyaznak be, tévét néznek, délig pizsamában vannak. Bár a múltkor a nagy gyerek mesélt erről apának vasárnap este, meglehetős részletességgel, aminek következtében volt is köztük némi nézeteltérés. Na jó, egész konkrétan üvöltözés, nappaliban alvás, két napig egymáshoz nem szólás. Másról nem is beszélve. Az még hosszabb szünetet eredményezett, mint máskor.” (K.É. - össze ne keverje valaki!!)

Na, ez lenne az én verzióm, egy szép feladat Jászberényi Sándor számára.

Sok hasonlót láttam. A barátok, ismerősök közt és a munkám során egyaránt. Olyat is, ami után pár évvel borított a feleség, olyat is, ahol a gyerekek felnőttek és valahogy vissza tudott a nő vergődni a munka világába. Ez legtöbbször óriási feladat volt, komoly erőfeszítéseket igényelt. Aztán olyan is volt/van, hogy erre megy rá aztán a házasság. De ezek már más történetek.

Mint ahogy persze más történet maga ez a novella is, értem is a hátterét, hisz nála jobban kevesen ismerik ezt a világot. Mert persze nem a párkapcsolat lesz a történet lényege, bár kétségtelen, hogy jó hátteret nyújt hozzá! A menekültek világára utalok (hadd nevezzem őket én így...). Közben azt is tudom, semmi sem olyan egyszerű, mint gondoljuk. De ezt főleg azok tudják, akik megjártak pár helyet, megéltek pár éles szituációt. Legjobban - tudjuk -, a nógrádi falvakban félnek a migránsoktól (brrr), ahol még életükben eggyel sem találkoztak.

Most kellene ide egy frappáns zárás!

Olvassatok Jászberényit, legyetek bátrak, merjetek kérni, merjetek a sarkatokra állni és vállaljátok fel, ha valami nem jó! Nem kell belegebedni, ha nem muszáj!

 

Koskovics Éva

 

Ha többet szeretnétek olvasni, itt, a blog menüben találjátok!

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr2016297572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása