2020 márciusa - ahogy álmunkban sem képzeltük
2020. március 19. írta: CoachCo

2020 márciusa - ahogy álmunkban sem képzeltük

img_20200319_135907_resized_20200319_022208961.jpg

Már senki nem reménykedhet abban, hogy ez csak egy rossz álom! Már túl vagyunk azon a határon, hogy bárki reménykedhetne, talán csak eltúlozták a dolgokat.

Azt hiszem, mind meg vagyunk rémülve, ki milyen mértékben és ki mennyire vallja be.

Rosszabb pillanataimban elképzelem, hányszor kaphattam el a koronavírust az elmúlt két hétben.

Voltam Ausztriában, igaz, a sípálya szinte üres volt. A gyerekeim jártak iskolába a városba, tömegközlekedtek. A férjem napi szinten jár a város másik végébe, nagy épületet építenek, zajlik az átadás, a hibalistázás, a kivitelezővel való egyezkedés, rá kell nézni napi szinten a dolgokra. Ezt nehéz lenne home office-ból. A síelés után (akkor még messze nem volt ilyen rossz a helyzet, még javában ment a forgalom Ausztria-Magyarország között minden gond nélkül) már csak párszor mentem el itthonról, általában boltba. A munkáim hamar leálltak, elhalasztódtak, jegelésre kerültek. A legnagyobbat még nem is fizették ki, ott volt valami bankos technikai probléma, ki tudja, hogy alakul, ott vannak-e a bankban, akik intézik... Még jó, hogy a férjem még dolgozik, reméljük, az építőipar nem áll le teljesen! Így viszont őérte duplán aggódhatunk. Nem megoldható, hogy ne találkozzon másokkal és persze nem szeretnénk, hogy ne jöjjön haza.

Az egyetemista fiamnak most tavaszi szünet, a gimisnek a digitális suli. Ez még kicsit döcögősen megy, de azért beindult. Szerencsére valamennyire itthon is be tudnak segíteni a kertben, de most foci sincs, edzőterem sem és pláne bulik, haverok, összejárás. De mielőtt felfogtuk, hogy mi van, mielőtt tényleg áttértünk erre az itthoni életre, azért bőven összeszedhettük a vírust, ki tudja, még tán át is ment rajtunk, azt mondják, sokszor észre sem veszi az ember.

Aztán még rosszabb pillanataimban továbbgondolom ezt, hogy ha mégis elfertőződtem valahol menet közben (ugye elvileg két hét a lappangás, de láttak már hosszabbat is), hány embernek is adhattam tovább. Mégiscsak voltam párszor vásárolni, elmentünk páran kirándulni együtt. Igaz, elvileg nem mentünk egymáshoz túl közel, de ezt azért nehéz folyamatosan kontrollálni. Remélem, mind egészségesek voltunk és azok is maradunk!!

img_20200319_135850_resized_20200319_022328310.jpg

De amikor rossz pillanatomban talál meg ez a gondolat és már ezeken agyalok, hogy kinek adhattam tovább, akkor még erősebb az optimizmus bennem és gyorsan kapcsolok: elég, ennek semmi értelme, jöjjön valami értelmes tevékenység!

Tegnap például lementem a közösségi kertbe és felástam egy ágyást.

img_20200318_170038_resized_20200319_022330230.jpg

Ma felmentem a mögöttünk lévő hegyre és meglátogattam a leánykökörcsineket. Rájöttem, ők is olyanok, mint mi:

  • szeretnek csoportosan, egymás közelében élni:

img_20200319_135724_resized_20200319_022328838.jpg

Lehet, hogy a képen nem látszik de ez a mező tele van virágokkal!

img_20200319_135312_resized_20200319_022331399.jpg

 

  • vannak, akik egészen közel, szinte egymásba kapaszkodva éldegélnek:

img_20200319_135645_resized_20200319_022329290.jpg

  • vannak, akik egymás mellett, de kicsit olyan mereven, katonásan, inkább csak a rend kedvéért:

img_20200319_135402_resized_20200319_022329560.jpg

  • aztán vannak magányosok:

img_20200319_135248_resized_20200319_022331039.jpg

  • de a magányosok között olyanok is vannak, akik teljesen nyitottak, vidámak, tehát nem nyomja rá a bélyegét az életükre az, hogy fizikailag egyedül, másoktól távolabb élnek.

 

A kedvenc fámnál aztán leültem kicsit, nézegettem Nagykovácsit és elmerengtem rajta, milyen csendes most, pedig hétköznap van. Máskor olyan ebben az időben, mint egy hangyaboly. Még egy-két építkezés kitartóan zörög-börög, gondolom, szegény tulajdonosok és szegény vállalkozók próbálnak úgy csinálni, mintha minden rendben lenne és hajtják, nyomják, csak haladjunk!

img_20200319_140300_resized_20200319_022207781.jpg

Ismerek olyat, aki épp kezdené az építkezését, eladta a lakását, visszabérli az új tulajdonostól és épp a tervezés utolsó fázisában, a kivitelező kiválasztásánál tart. Hát, együttérzek velük! Remélem, sikerül mindent végigvinni a tervek szerint. Azt mondták, a tervezett kistesót már az új házban szeretnék várni.

Ránéztem a fácskára innen-onnan is:

img_20200319_140341_resized_20200319_022207470.jpg

De nézzük inkább a derűsebb oldalról:

img_20200319_140403_resized_20200319_022207081.jpg

 

Voltak nyári tervek, azokat könnyen elengedtem, az se baj, ha soha nem jutok el oda többé, csak legyünk túl ezen a rémálmon! Most ott tartok, hogy remélem, el tudunk jutni Mádra a közeljövőben! Nagyon hiányzik már!

Új dolgok, váratlan érzések:

Hiányzik a munka, hiányoznak a partnerek, a kollégák! Persze gondolkodunk, mit és hogyan lehetne, hogy tudnánk bekapcsolódni az oktatásba, kinek tudnánk segíteni, mint coach-ok.

Megint elkezdtem a telefont telefonálásra használni! Ez most egészen új élmény. Rokonokkal, kollégákkal, ismerősökkel, hosszan beszélgetünk. És ez jó! Igényünk lett rá. Különösen azoknak, akik tényleg sokat vannak egyedül.

Főzök sokat, hisz itthon a család. Nálam általában alapból tele van a kamra, most pár dolgot még beszereztem, de semmi extra túlzás, csak amennyi kényelmesen elfér, nem romlik ránk. Reméljük, nem lesz gond! Valahogy ezen nem aggódnék, hisz elég komoly élelmiszeriparunk van. Azért sikerült átvinni az ötletemet, hogy a kertben most nagyobb részt ássunk fel…

Sokat gondolok azokra a cégekre, akikkel dolgoztam, azokra a csapatokra, akiknek tartottam a konfliktuskezelési tréningeket. Nagyon szurkolok nekik, ne kelljen sokszor gondolniuk arra, hogy ’na, mit is mondana ebben a szituációban a szakember?’ Remélem, nem találkoznak kezelhetetlennek tűnő helyzetekkel! Nagyon szurkolok nekik, tudom, nincsenek most könnyű helyzetben. Ha olvassák ezt, akkor azt üzenem, kitartás!!

img_20200319_135955_resized_20200319_022208540.jpg

 

És sokat gondolok anyukámra. Nemrég veszítettük őt el. Januárban még megünnepeltük a 80. születésnapját, aztán rá egy hétre itthagyott minket. Nem volt váratlan, nagyon beteg volt, de így is nagyon fájt, fáj még mindig a hiánya. Sokszor eszembe jut, mennyire örülne most a nyíló virágoknak, a tavasznak! Imádta (ő is) a természetet! És arra gondolok, hogy most az egyszer milyen szerencséje volt, hogy nem kellett ezt a nehéz szituációt megélnie. Hogy mennyit aggódna most, milyen nehéz lenne most mindnyájunknak, hogy hogy tudnánk rá vigyázni, milyen érzés lenne, hogy nem mehetünk hozzá. Nagyon sokat gondolok azokra, akik az utolsó időszakban vigyáztak rá, a Máltai Szeretetszolgálat pátyi idősotthonára, az ott dolgozókra és az ott lakókra egyaránt. Milyen lehet most ott az élet? Most olvastam, hogy létrehoztak egy üzemet, ahol egészségügyi védőmaszkokat kezdenek gyártani és elsőként ezek az intézmények kapják majd meg. Remélem, azért volt nekik korábban is elegendő!!

Azért a rokonságban vannak idősek bőven, rájuk is sokszor gondolok, milyen nehéz most nekik, pedig eddig sem volt könnyű. 

Nagyon-nagyon sokat gondolok azokra az egészségügyi dolgozókra, akik most életük legnehezebb feladatával kell, hogy megküzdjenek. Milyen méltatlan a helyzetük, milyen kevés pénzért és megbecsülésért dolgoztak eddig is és most mekkora teher van a vállukon! Bárcsak tudnánk rajtuk segíteni! Talán annyival tudunk, ha tényleg betartjuk az óvintézkedéseket és vigyázunk magunkra. Én most csak annyit tudok tenni, hogy hangsúlyozom, tényleg ne terheljük meg nagyon, pláne ne indokolatlanul, meggondolatlanul a rendszert! Amit tudunk, tegyünk meg az egészségünk megőrzése érdekében!

És egy apróság: hátha a ma fotózott virágaimmal, képeimmel egy picit is felvidítom azokat, akik ezt olvassák!

img_20200319_141509_resized_20200319_022206643.jpg

 

Azt üzenem a régi és még régebbi ismerősöknek, kollégáknak, üzletfeleknek, hogy ha ez segít, hívjanak, hívjatok bátran, beszélgessünk! Hátha ez segít valamit! Csak úgy, barátilag. Az 'üzlet' most bezárt egy időre.

Én nem szeretek Skype-on dolgozni, beszélgetni, de most azt is leporoltam, úgy is lehet. Vagy ha itt vagy a közelben, mehetünk együtt a hegyre is! Távolságot tartva! Még azt lehet.

És persze nézzük a világos, a jó oldalt (ennek is van!): biztos sokat tanulunk majd most ebből a történetből! Biztos vagyok benne, hogy soha többé nem lesz olyan a világunk, mint korábban volt. Remélem, pozitív irányba változik! De muszáj, hogy tegyünk is érte mindannyian, amennyit csak tudunk! Én most ezt...

 

Vigyázzunk egymásra!

 

Koskovics Éva

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr8115536036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása