Előrebocsátom, hogy semmiképp sem szeretnék korosztályi ellentéteket szítani! Az elfogulatlanság, tájékozottság nem korosztályi kérdés!
Mivel több korosztállyal élek együtt, magam kb. középtájt vagyok,sőt,... talán így hihető is, nem kell ezt tovább bizonygatnom.
Kérdések
De mielőtt belevágnék, néhány kérdést feltennék nektek (mindenkinek, kortól és nemtől függetlenül):
Mit láttál már a világból? Mennyit utaztál? Hány nyelven beszélsz? Éltél külföldön? Vannak külföldön élő barátaid, rokonaid?
Mennyit olvasol, tájékozódsz? Követed a közélet dolgait? Gondolkodsz a jövődről? A következő generációk jövőjéről?
Egyáltalán: gondolkodsz fontos kérdésekről? Ha igen, akkor mik körül forognak a gondolataid jellemzően? És az belőled jön, vagy jellemzően inkább mások tesznek róla, hogy azon kelljen gondolkodnod? Mennyire vagy befolyásolható? (ezt persze nehéz magunkról tudni, sokan képzelik, sokan gondoljuk, hogy nem...)
Nem teszek fel több kérdést, inkább mesélek egy kicsit arról, miért is jutottak eszembe ezek a kérdések.
Véletlen egybeesések
Hetvenes vidéki néni meséli, milyen csodás volt a Mága koncert, milyen fantasztikus, hogy a polgármester megszervezte a nyugdíjasoknak ezt a budapesti programot. Tényleg fantasztikus, tudom, a nyugdíjasok körében nagy népszerűségnek örvend a művész. Az idős emberek pedig tényleg megérdemlik, hogy élményeket kapjanak, hogy figyeljünk rájuk!
Aztán hozzáteszi, milyen nagy dolog, hogy nálunk biztonságban elmehetünk egy ilyen programra, nem kell félni tőle, hogy közben terroristák robbantani fognak. Hogy a sok ember miatt esetleg célpontként használják a helyszínt…
Ugyan én valószínűleg sokkal többször voltam hasonló eseményen (mármint koncerten, ahol rengeteg ember volt; ha nem is ’Mágán’), de soha nem jutott eszembe ilyenkor, hogy félni kellene. Nem is tudom, benne, bennük ez hogy merülhetett fel? Mondom is neki, tessék elhinni, sok-sok hely van még a világon, ahol ugyanilyen sportcsarnokokban, színházakban, arénákban rengeteg ember ’fogyaszthat’ mindenféle kultúrát nyugodtan, és nem kell arra gondolniuk, hogy veszély fenyegeti őket. Sőt, ma már a tömött futball stadionokban sem, ahol azért régebben történtek drámai események (és amelyekről mi csak khm... álmodozunk). Közben érzem, nem győzöm meg.
Ez ugyanaz a lélektani helyzet, mint a migránsoktól való félelem: ott félnek tőlük a legjobban, ahol még soha egy külföldit sem láttak, legfejlebb a gyerek vagy az unoka által meghívott erasmusos haverokat, vagy a rég Amerikába szakadt rokonok leszármazottait, akik egyszer eljöttek megnézni a dédszülők szülőhelyét. Jellemző, hogy Európa-szerte a legnagyobb idegenellenesség ott van, ahol a legkevesebb az ’idegen’, a bevándorló.
Aztán még ugyanezen a napon, hasonló korú nénitől hallom a másik mondatot: Orbán Viktor megint felemelte a nyugdíjunkat. Mondja ezt úgy, mintha ez az emelés OV személyes döntése lenne, sőt, mintha jótékonyságot, kegyet gyakorolna ezzel. Nem beszélve arról, hogy ez úgy hangzik, mintha ez az emelés jelentős volna (mondjuk úgy egyszerűen, netán a reális inflációt (nyugdíjas fogyasztási kosárhoz igazítottan!) követő, pláne inflációt meghaladó). Most kezdjem magyarázni, hogy törvény van rá réges régen? Hogy a korábbi, svájci indexálás mennyivel kedvezőbb volt? Hogy a mi befizetéseink finanszírozzák? Hogy megdolgoztak érte? Hogy a mi generációnk – ezzel szemben - mennyire nem bízhat abban, hogy ez a nem túl jó, de még mindig valamennyire kiszámítható rendszer fenntartható? Eltekintek tőle. OV nimbusza látom, itt most sérthetetlen, kevés vagyok hozzá, hogy bármilyen formában én megkérdőjelezhessem. Nem is akarom, hadd örüljenek a nénik és bácsik, jót tesz az egészségüknek is a pozitív gondolkodás.
Tudom persze, honnan tájékozódnak jórészt az idős emberek (az M1 Híradó és a Kossuth Rádió számukra volt, van és lesz), nem tehetnek róla, hogy azt gondolják, amit. Mondhatnám rá, hogy ügyes, de én inkább az ördögi jelzőt érzem ideillőnek. Azt is tudom, az idős emberek sem egyféleképpen gondolkodnak, csak számomra most nagyon egyszerre jött ez a két 'élmény'.
Kiktől kell félnünk, ha már mindenáron...?
Azért is fogott meg a két friss élmény, mert közben olvastam Frei Tamás bestsellerét, a Bábelt. A könyv igazi kalandregény, olyan, mint a ’Harrison Ford-os frigyládás filmek’. Csak az a nagy különbség, hogy manapság játszódik. A könyv alcíme: Műkincsrablás, embercsempészek, terroristák – és a magyar kapcsolat. Játszódik Szíriában, Dél-Olaszországban, Firenzében, New Yorkban, Magyarországon, Grúziában és a Földközi-tengeren.
Tudjuk, Frei Tamás félig Olaszországban, félig itthon él, illetve többször is körbeutazta már újságíróként is a Földet, a tájékozottsága és tudása messze átlag feletti. Régen kikerült a magyar médiából. Manapság néha vendégeskedik ott. Már ahova hívják.
Na, szóval visszatérve a nénikre, eszembe jutott róluk a könyvből egy rész, amit pár órával korábban olvastam:
„- Kelet-Európában, Varsótól Szófiáig, a politikusoknak könnyebb a helyzetük, ott sokkal egyszerűbb félelmet gerjeszteni – szólalt meg végül kimért, lassú tempóban, ahogy a tévévitákban szokott. Ott mindig ő tűnt a nyugodt és bölcs erőnek. – A posztkommunista világban az emberek többsége annyira kiszolgáltatott, annyira szegény, annyira függ az államtól és a költségvetésből osztogatott alamizsnától, hogy bármit elhisz, amit mondanak neki. A kelet-európaiak bevesznek mindent, csak hogy utálkozhassanak, és a dühüket, a frusztrációjukat levezethessék másokon. Főleg, hogy az éhenkórász sajtó arrafelé kiszolgálja a politikát. Mindig is kiszolgálta. Ott sosem volt és sosem lesz tájékozott, hogy is mondjam csak… - itt kis szünetet tartott, mert kereste a megfelelő szót - …ott sosem lesz értő közvélemény. A többséget az orránál fogva lehet vezetni. Olaszországban viszont sajnos nem. Rómától felfelé biztosan nem!” - fogalmaz így a könyvben egy elképzelt szereplő, egy olasz politikus, akiben valójában nagyon is könnyű hasonlóságot felfedezni a jelenlegi olasz politika vezető jobboldali politikusával.
Nem egyszerű dolgok ezek. Ezért is érdemes gondolkodni róluk, tájékozódni. Persze Frei Tamás könyve fikció, regény, de tele van aktuális tényekkel, ettől is olyan izgalmas. A mai hírfolyam hitelességéhez viszonyítva el tudom képzelni, hogy több köze van a valósághoz, mint egy-egy hírportálnak. Mármint Kelet-Európában. Nem Észak-Olaszországban! Vagy lehet, hogy rosszul gondolom? Én biztos nem tudok válaszolni erre a kérdésre, nem vagyok szakértője a témának.
Az elején felsorolt kérdéseket viszont ajánlom átgondolni nektek is! Mielőtt fontos kijelentést tennétek, vagy megbántanátok valakinek az érzékenységét.
Biztonságban
És fontosnak tartom azt is, hogy kifejezzem azt, igen, mi tényleg viszonylagos biztonságban élünk. Igen, fontos ezt tudni, tudatosítani és értékelni! Persze, minden relatív. Biztos, hogy nálunk is vannak sokan, akik messze nem élnek anyagi biztonságban, akiknek az életét saját családtagjaik veszélyeztetik, akiket netán alattomos ipari szennyeződések veszélyeztetnek (vörösiszap, erőmű stb.), akik komolyan veszik a klímavészhelyzetet, vagy nem is tudnak róla, de mondjuk ártéren élnek, vagy rossz levegőjű településen.
De alapvetően mondjuk, hogy mi itt Magyarországon világviszonylatban inkább a biztonságos országok közé tartozunk. Aztán az, hogy ez pontosan kinek mennyire köszönhető, mennyire a geopolitika és mennyire az aktuális vezetés érdeme, kinek mennyiben tudható be, kinek kell hálásnak lennünk érte, azon már biztos nagy vitát lehetne indítani, ha szeretném. Nem szeretném.
Én a béke híve vagyok! Sőt, a világbékéé!
De azt is magunknál kell elkezdeni. Hacsak nem vagyunk nagy hatalom birtokában. Azonban nem hinném, hogy akik igen, ők ezt olvassák...
Próbáljunk a magunk ügyeiben legalább jó döntéseket hozni! Aztán hátha bővíthető a kör!
Csak optimistán, okosan!
Akinek még nem kívántam boldog 2020-at, BIZTONSÁGOSAT, annak most kívánok!
Koskovics Éva
