Sok vezető gondolta már azt, hogy nélküle megáll az élet. Való igaz, sokszor tényleg meg is állt…

(ha nem volt másik forgatókönyv, B terv).

Nehéz az idő múlását elfogadni, önként vállalkozni a hátralépésre, ha megszoktuk, hogy a munka teszi ki életünk nagy részét, jóformán ez éltet minket.

Nehéz dolog elhinni, elfogadni, hogy valaminek vége van. Pedig ha visszagondolunk az életünkre, több hasonló élményt is megéltünk már. Gondoljunk csak vissza rájuk, hátha adnak valami támpontot, hátha ráébredünk, nem is volt az olyan borzasztó! Így utólag legalábbis...

Ráadásul ha valami véget ért, kezdhetünk helyette valami mást a felszabaduló időben. Járhatunk a Lukácsba, az erdőbe, múzeumba, moziba, unokázhatunk, olvashatunk, utazhatunk, kertészkedhetünk, aludhatunk, jógázhatunk, találkozhatunk rég látott ismerősökkel, beszélgethetünk szomszédokkal stb. Sőt, felajánlhatjuk fiatal, kezdő vállalkozóknak, hogy segítünk nekik akár tanácsadással, akár egyéb támogatással.

KKV-s világ

Az, hogy a tavalyi évben közel 40 ezer cég szűnt meg Magyarországon, miközben kevesebb mint 27 ezer új alakult, valószínűleg részben az alábbi, utódlási témának is köszönhető.

A magyar KKV szektorból jelentős arányt tesznek ki azok a cégek, melyeket az a generáció hozott létre, akik a rendszerváltást már aktívan, karrierjük felfelé ívelő ágában élték meg. Sokan közülük éltek valamilyen lehetőséggel (korábbi vállalatuk szétesett, egyes részeit ki lehetett vásárolni kedvező feltételek mellett), volt, aki kényszerből indult el, de olyan is volt, aki hamar felismerte, vannak az önállósodásnak új jogi, piaci, pénzügyi módozatai, netán még külső tőkebevonásra is találhatók partnerek.

Szokás mondani, hogy a magyar élelmes nép. Az biztos, hogy a rendszerváltás utáni időszak ezt valóban sok példával igazolta. Persze nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik elvesztették biztos megélhetésüket és nem találtak mást a helyébe. De ezzel most itt nem szeretnék foglalkozni, az más, komolyabb társadalmi, szociális témákat vetne fel, mint amiről most írni szeretnék.

Mivel magam is közelről láttam ezt az időszakot, valamennyire a részese is voltam, mint a tanácsadási piacon dolgozó közgazdász, azt is láttam, hogy a szabályzók rendszere ugyan próbálta kordában tartani és kellő irányokban ösztönözni a piacgazdaság expressz sebességű kiépülését, mint minden eredeti tőkefelhalmozódásnak, privatizációs folyamatnak, azért ennek is voltak kétséges, kérdőjeles elemei, következményei. Az élelmes, vállalkozásra kész (hisz már a korábbi időszakban megindultak bizonyos folyamatok pl. a vállalati gmk-k lehetővé tételével), kellő szaktudással és információval rendelkező szakemberek közül sokan indítottak akkor saját vállalkozást, amelyekből aztán jelentős számú még ma is él, prosperál. De nem akarok gazdaságtörténettel foglalkozni, csak némi előzményt azért fontosnak tartottam itt kihangosítani.

Az eltelt ~ 30 év alatt nagyon átalakult a nemzetgazdaság, egyes szektorok, iparágak szinte teljesen eltűntek (pl. a kohászat, a cukorgyártás), vagy átalakultak, egészen más formában találjuk meg őket ma. 30 éve nem gondoltuk, hogy milyen komoly autóipari termelő kapacitások fognak valaha működni Magyarországon. 30 év nem nagy idő egy ország történetében, mégis, nálunk most rengeteg változás ment végbe. Az is igaz, belátom, hogy voltak ennél sokkal jelentősebb és mélyebb nyomokat hagyó évtizedek is korábban.

De mi ezt éltük, éljük meg és nagyon izgalmas, hogy alakul a jövő.

Folyamatosan mozgásban van, még ma is zajlik az eredeti tőkefelhalmozódás, sőt, annak most egy egészen más formája, ami jelentős arányban az EU nem igazán, vagy nem ebben a formában, nem erre szánt forrásaiből valósul meg. De ez egy megint másik történet, hagyjuk is most.

Utódlási kérdések 

Valójában a kissé hosszúra nyúlt bevezető után arról szeretnék írni, hogy ezeknél a vállalkozásoknál – amelyeknél szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy még élnek, működnek, sőt, sokan közülük egészen jelentős méretűvé fejlődtek fel az idők során, vagyis, egyértelműen életképesnek bizonyultak! - mostanában az egyik legnagyobb gonddal kell szembenézniük. Ez pedig nem más, mint az UTÓDLÁS kérdése.

Sok vállalkozót, cégtulajdonost láttam már életemben és sokszor volt olyan érzésem, úgy kezelik a rájuk bízott, pláne az általuk felépített céget, mintha az a gyermekük lenne. Építgetik, nevelgetik, óvják, aggódnak érte, látják benne a jövőjüket, a valaha megálmodott álmaikat, azt, hogy nem volt hiába az életük.

A hasonlat azért is jó, mert akik voltunk gyerekek, azok mind tudjuk, szülőként pedig remélhetőleg szintén tudatában vagyunk annak, hogy önállósodni kell, ki kell szakadni, az elengedés az élet velejárója.

Maradva a gyerek hasonlatnál, nézzük meg, hogy mehet ez végbe?

• Aki nem készül rá, tudat alatt magához akarja kötözni a gyerekét, ott vagy tényleg megvalósul ez és lesz egy nem egészséges kapcsolat (mama-hotel, beleragadás), vagy egyszer a gyerek kapcsol, kitör ebből a béklyóból, aztán ha sikerül is konfliktus nélkül lezárni, marad az üres fészek és annak szindrómája.
• Aki tudatosan készül rá, az időben elkezdheti az első lépéseket (akár a kiskamaszt elküldheti egy bentlakásos intézetbe, mint a brit nemesek, vagy a vidéken élő, más lehetőséggel nem rendelkezők), vagy szépen lassan, fokozatosan készítheti fel a gyereket (és magát) az önállósodásra.

Sok szülőnél, sok cégvezetőnél is megfigyelhető, hogy valamiért nem akar tudomást venni az idő múlásáról, mindig csak a következő napot látja, az operatív teendőkbe temetkezve (azokkal jól lekötve magát) éli az életét, elhessegetve azokat a kérdéseket, amelyeket azért időnként megkap a környezetétől, esetleg a családjától.

Az is érdekes ebben, hogy ezek a vállalkozók sok dolgot megéltek: voltak holtpontok, problémák, megoldandó helyzetek, fluktuáció, szakemberhiány stb., amelyekhez mindig kellett és tudtak alkalmazkodni. Tehát, megvan bennük egy nagyfokú rugalmasság. De az elengedéshez, a nagy váltáshoz szükséges rugalmasság valamiért mégis hiányzik.

Persze sok szempontot kell figyelembe venni, nem könnyű egy ilyen lépést kellő racionalitással megtervezni. A cégben emberek dolgoznak, akikért felelősséget érzünk, a piaci kapcsolatok a mi személyünkhöz kötődnek, a mi fejünkben van az a vízió, amiért annyi évtizedet dolgoztunk és félünk, ha mi kilépünk a rendszerből, az utánunk következő lerombolja, neki nem az lesz fontos, ami nekünk volt.

Szerencsésebbek azok a vállalkozók, ahol a gyerekek belesimultak, beletanultak a tevékenységbe és organikusan viszik tovább az üzletet. Persze ők sem lehetnek nyugodtak, hisz nem biztos, hogy a gyerekeik mindig egyetértenek majd az üzletmenetben és a stratégiákban, hogy valamelyikük házastársa nem tesz-e keresztbe, nem történik-e egy olyan változás a családban, ami felborít minden korábbi álmot.

Olyan is van, hogy épp egy tragédia kapcsán lesz biztosított a hosszú távú működés. Ha kedvenc női borászaimra gondolok, Zsirai Kata mádi és Luka Enikő soproni borászok is úgy kerültek bele a sűrűjébe, hogy valójában más terveket szövögettek maguknak, de aztán édesapjuk halála átírta a számításaikat. Nem biztos, hogy borászok lettek volna, ha a papa szép, hosszú életet él meg. Most viszont mindketten elkötelezett, lelkes, igazán sikeres borászok (szerintem ők kapják ma is a támogatást odafentről!).

Lehetőségek

Azért is írtam most erről, mert régi kedves ismerősökkel, partnerekkel (többségük kkv tulajdonos) beszélgettünk a minap és egyikük mesélte, hogy felvásárolt egy olyan céget, akik hasonló tevékenységet folytatnak. Azért volt vonzó lehetőség megvenni őket, mert vannak speciális jogosítványaik, jól kiegészíti egyik cég a másikat (akiknél az utóbbi időkben komoly utódlási problémákkal küzdöttek). A bizonytalanság nem tett jót a cégnek, az üzletmenetnek. Így viszont most megoldódott a kérdés, a cég jó kezekbe került, fuzionálhat egy másik hasonlóval, a kapott bevétel pedig feltehetőleg biztosít egy jó színvonalú megélhetést a továbbiakra.

Senkinek, még egy idős embernek sem mondhatjuk, ne csinálj semmit, állj le, vedd tudomásul, lejárt az időd. Sőt!

Akik sokáig dolgoznak, és nem a nyugdíjba menetel lehetőségét várják, ők mind aktív, értelmes, okos emberek. Viszont ott, a cégben már mégis valami újra, váltásra, perspektivikusabbra, másra van szükség. Remélhetőleg itt is, de más helyeken is megtalálhatják még ők is, a kivonulók a számításaikat, azokat a feladatokat, szellemi kihívásokat, amelyekben igazán jól jöhet még az ő tudásuk, tapasztalatuk, megbízhatóságuk.

Ezt is meg kellene tanulni a multiktól, a magasabb üzleti kultúrával, hagyományokkal rendelkező cégektől: azt, hogy lehet a vezetőket tudatosan, időben felkészíteni a visszavonulásra, a nyugdíjra, az azt követő tartalmas életre. Mert ez nem lehetetlen!

Koskovics Éva

közgazdász, KKV business coach

www.kokart.hu

www.treevision.org

Ha céget vezet, és érdekli, mit tudhat egy coach segíteni, hogy működhet egy coaching folyamat, akkor olvashat róla sok helyen, például itt is!