Azok, akik a 60-70-80-as években nőttünk fel, mind megtapasztaljuk, ha van szemünk, látjuk, hogy milyen nagy mértékben megnőttek a vagyoni különbségek.

Nem csak Magyarországon vn ez így, nagyon jellemző az összes volt szocialista országra. 

Nem kezdek gazdaságtörténeti elmélkedésbe, nem akarom elemezni (Isten ments!), az elmúlt évtizedekben óriási vagyonokra szert tett honfitársaink hogyan csinálták ezt, mennyire etikus, követhető, vállalható az egyes újgazdagok (hisz nálunk mindenki az) története. Azért hozakodom elő a témával, mert az előző blogbejegyzésem címében szereplő tanács - vagyis, hogy halmozzunk fel vagyont időben - felbosszantott néhány olvasót (jogosan) és volt, aki rá is kérdezett, mégis, hogy a fenében lehet ilyet átlag emberként, átlagos körülmények között?

Már akkor gondoltam, hogy ezzel a témával kellene még bővebben is foglalkozni.

Aztán ahogy az lenni szokott, jöttek szembe a témához kapcsolatos élmények, gondolatok.

Arra jutottam, hogy most három kérdésem lenne hozzátok:

1. Szerintetek ki a gazdag?

Persze ez egy nagyon szubjektív fogalom, érzet. A nagyon szegény ember számára gazdag már az is, aki viszonylagos anyagi biztonságot élvezhet, kitart a fizetése a hó végéig és mondjuk van egy közepes autója. Utóbbi számára gazdag az, akinek több ingatlana, megtakarítása is van, több lábon áll, rendszeresen utazgat. Aztán megint az utóbbi úgy véli, ő egy átlagos, középosztálybeli, viszonylagos anyagi biztonságban élő, pénzével körültekintően gazdálkodó ember, míg a valóban gazdag ott kezdődik, hogy külföldi bankszámlák, saját, jól jövedelmező cég vagy cégek, egy komoly ingatlan és értékpapir portfólió tartozik hozzá. Továbbá úgy közlekedik földrészek között, olyan gyakran ül repülőre (magánra nem magánra...) hogy követni is nehéz, épp honnan jön, most merre jár.

Mivel keresztény ország, keresztény kultúra vesz minket körül, komoly fejtörést okozhatnak Jézus szavai, ha komolyan vesszük őket: "Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni." (Máté 19,24, Károli Gáspár fordítása)

De vajon mit kell ezen érteni? Ma?

Azt, hogy sok pénzhez nem lehet bűn nélkül jutni? Ez így talán erős túlzás, hiszen a piacgazdaság és a modern pénzpiacok sok formáját feltalálták annak, hogy az ügyesek és kiemelkedő tevékenységre képesek igenis óriási vagyonokra tehessenek szert. Gondoljunk csak például a feltalálókra, azokra a vállalkozókra, akik egy jó ötletre alapozva szépen, organikusan felépítettek egy nagy, jövedelmező vállalatot, vagy gondoljunk azokra, akik ügyesen forgatták a pénzüket, tudták, mikor mibe kell fektetni, miből kell időben kiszállni. Lássuk be, ezekhez kell tudás, tapasztalat, ügyesség, előrelátás, tervezési és stratégiai képesség, megfontoltság. /És persze feltétele az a környezet, ami kiszámítható, bizonyos törvényszerűségek szerint működik. De ez most számunkra nem érdekes téma, vegyük természetesnek. Hmm.../

Aztán persze sokszor ez sem volt garancia, történelmünk elég változatos formában megmutatta, hogyan olvadhat el valakinek a vagyona egyik napról a másikra, milyen könnyű egyik nap gyártulajdonosnak, következő nap földönfutónak lenni (és még a végén ennek örülni is, hisz lehetett volna még ettől rosszabb is).

Vagy van másféle gazdagság, mint a pénz, a vagyon által mért? Nem az-e a gazdag, aki szabadon gondolkodhat, megtalálja boldogságát az életben, nincsenek kielégítetlen vágyai, egyszerűen megelégszik azzal amije van és boldogsága csúcsát a családja, közössége, a lelki békéje jelenti?

2. Hogyan kerülhetjük el az anyagi ellehetetlenülést?

A fenti gondolatok szépek, meghatóak, ugyanakkor tudjuk, néhány hiteles, igaz remete kivételével a többséget nem tudná maradéktalanul meggyőzni. Azt szokták mondani, a pénz nem boldogít, de a hiánya nagyon boldogtalanná tud tenni.

Tehát azt gondolom, sokan kibékülnének azzal, ha időben köthetnének egy szerződést valakivel arra, hogy nem kívánnak sokat, lemondanak a gazdagságról, de egy bizonyos anyagi biztonság, egy emberhez méltó élet megadassék nekik halálukig. Ez sokak számára, megkockáztatom, a mai Magyarországon a felnőttkorú többség számára valós, elfogadható kívánság, életfilozófia lenne. Rengeteg ember szorong ma azon, lesz-e munkája, fogja-e tudni fizetni a számlákat, a hitelét, lesz-e nyugdíja, fogja-e tudni taníttatni a gyerekét, merjen-e gyereket vállalni, netán mégegy gyereket vállalni, stb.

Sajnos a pénzügyi tudatosság nálunk riasztóan alacsony szinten van. A legfontosabb talán ez lenne: megtanítani az embereket a pénzzel bánni.

Ennek sok módja lehet: ahogyan a cserdi polgármester bekérette a roma lakosságot, hozzák be hozzá a háztartási szemetüket és azt átvizsgálta, megnézte, melyből kiderült, mire költik a nagyon kevés pénzüket. Persze bebizonyosodott, hogy sokan egészségtelen, káros ételekre, italokra költenek, miközben a gyereknek nem jut meleg ételre, már lekapcsolták náluk a villanyt, nem jut tüzelőre. Itt kezdte, ezeknek az összefüggéseknek a magyarázatával.

Az, ahogyan a fél országot eladósították a devizahitelekkel és ahogyan divattá vált új autót venni hitelre (persze ezt is devizára) akkor is, amikor soha korábban fel nem merült, hogy ne használt autóval járjon a család, az is egy jó kis történet. Nem mondom, hogy hungarikum, mert máshol is jártak így, de nálunk kimagasló szintre jutottak ezek. Most meg mindenki mutogat a másikra, felelőse nincs a történetnek.

Nem tudom, ehhez van-e köze, de legalább a középiskolákban elkezdtek tanítani ilyen dolgokat, ráébredtek, hogy a gyerekeket muszáj valamilyen szinten erre felkészíteni. 

Talán még korábban kellene, még céltudatosabban és hitelesebben: mondjuk jó példák mutatásával, a morál, az etika korai, működőképes közvetítésével. Ne csak népmesei elemek formájában!

Ez a dolog erősen személyiségfüggő is, sokat számít a családi minta, az, hogy mit hoztunk otthonról. Aki a beosztást, az óvatos költést, előrelátó gazdálkodást tanulta meg, látta a szüleinél, az általában maga sem fogja szórni ész nélkül a pénzt. Persze a mai fogyasztói őrület sokunkat befolyásol, időnként olyan kifinomultan és észrevétlenül tud ránk hatni, hogy szinte elveszi a józan ítélőképességünket. Egy-két pofon néha jót is tesz, kell. Ilyenkor még jobban is járunk, ha nincs, aki kihúzna minket a slamasztikából, egy-két pofáraesés jót tehet annak érdekében, hogy legközelebb jobban meggondoljuk.

Sajnos azt is látom, hogy a sok egzisztenciális szorongás is átöröklődik, sokan épp amiatt hajtják magukat akkor is, ha már megvan minden. De ezt nyomta beléjük az apjuk, amióta elvesztettek egy munkahelyet, folyton annak az emléke kísérti őket. Erre nehéz mit mondani. 

A harmadik kérdés kicsit kitekintőbb, meglepőbb, remélem, fel fogja dobni az olvasóimat!

3. Ti érzitek-e a jacht-irigységet?

Hogy ez mit jelent? A jacht egy szimbólum. Jacht-ja általában csak a tényleg nagyon gazdag embereknek lehet. Jó mértékegység. Megalkotója a Priceton Egyetem gazdaságpszichológusa, aki azt is megfogalmazta, hogy létezik egyfajta "hedonikus mókuskerék" ehhez kapcsolódóan. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy minél gazdagabb valaki, minél magasabb az életszínvonala, ez nem jelenti, hogy ezzel egyenes arányban nőne az elégedettségi szintje, sőt!

Azt állapították meg, hogy minél több pénze van valakinek, annál több elvárásnak igyekszik megfelelni, egyre költségesebb örömforrásokat hajszol és egy idő után ez egy mókuskerékké válik, egyre extrémebb megynyilvánulási formákkal. 

Az is sokszor látható, főleg azokban a családokban, ahol ennek nincs több évszázados hagyománya, múltja, hogy ez egy teher is, nem bírja követni a személyiség, nem hiteles, nem tud viselkedni, nem tudja viselni a gazdagságot, meghasonul.

Kahneman így fogalmaz: "a gazdagok talán több örömhöz jutnak, mint a szegények, de sokkal több örömre van szükségük ahhoz, hogy ugyanannyi kielégüléshez jussanak." 

Egy kicsit ugye most jobb?! Átkereteztük a dolgokat, remélem!

Természetesen sokan tudjuk, hogy az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak a pénznél. 

Kahnemanék kutatásai megmutatták, hogy a két legörömtelibb tevékenység a szeretkezés és a társasági élet. Ez utóbbin belül felmérték azt is, a különféle emberi kapcsolatok mennyire erősen hatnak.

Az eredmény - fontossági sorrendben - a következő:

- barátok

- rokonok

- házastárs, partner

- gyerekek

- ügyfelek

- munkatársak

- főnök

- egyedüllét.

/Azért én ismerek olyan főnököt, aki nem szerepelne ennyire a sor végén.../

Nagyon jó tud lenni egy coaching munka, folyamat során is, amikor menet közben az ügyfelünk ráébred, ezeknek a faktoroknak nincs is akkora szerepük az életében, mint gondolta korábban.

Illetve az is sokszor felmerül, hogy ha gondjaink vannak az anyagiak terén, valójában sok olyan lehetőségünk van, amivel korábban nem számoltunk valamiért. Egyáltalán: soha nem árt kicsit elgondolkodni ezeken a kérdéseken, bármikor jöhet egy gondolat, egy ötlet, egy érzés, ami épp ott, akkor segíthet rajtunk.

Ezen voltam, ez volt a szándékom a fentiekkel.

Sok tartalmas gondolatot, sikeres befektetéseket (ha épp arra vágytok) és kevés irigy pillanatot, helyettük jó együttléteket kívánok nektek! 

Koskovics Éva

coach

www.kokart.hu

www.treevision.org

Felhasznált irodalom:Daniel Goleman: Társas intelligencia (Az emberi kapcsolatok tudománya)