Épp a minap beszélgettünk valahol a fenti csodálatos olasz filmről, ahol az apa, aki önként vállalta a holokausztot imádott felesége miatt, a kisfiát úgy próbálta életben tartani, hogy végig azt játszotta neki, ez egy nagy játék, egy próbatétel, vége lesz és felébrednek az álomból, folytatódik majd a boldog élet.
Tudom, hogy nem csak filmben és mesében történtek hasonlók, ismerünk hihetetlen túlélőket, lelkileg nagyon erős embereket, de ezekre a szintekre, ezekre a teljesítményekre csak nagyon kevesen lennének képesek. A többség hamar feladja, hamar belebetegszik, vagy a személyisége sérül.
Hál’istennek a mi generációnk eddig nagyon szerencsés volt, békében, viszonylagos nyugalomban élhettünk. Mégis, sokszor érezzük, hogy valami nem stimmel. A rengeteg pszichés probléma, a halálozási statisztikák, a válások nagy száma, a rákos megbetegedések…, mindennek lehet valami oka. A családunkból örökölt frusztrációk? A jóléti, fogyasztói társadalom káros hatásai? Vagy a rendszerváltásból fakadó nagy változások és azok hatásai? Persze nem egyszerű ezt megfejteni, társadalmi és egyéni történetek gabalyodnak egymásba, ráadásul dőlnek ránk a rossz hírek a világ minden tájáról (a média is tesz róla, hogy ezek legyenek túlsúlyban), amit az idegrendszerünknek valahogy kezelnie kell. Szóval, összetett és bonyolult okai lehetnek annak, ha azt érezzük, valami nagyon nincs rendben.
Önbevallás, saját történet
Mivel emberekkel dolgozom, ráadásul azon, hogy jobban éljenek, sikerüljön elérni a céljaikat, ezért napi szinten találkozom azzal, amikor maguk sem tudják, alapvetően mi a probléma, miért van az, hogy toporognak egy helyben, nem tudják megcsinálni amit elhatároztak, nem tudják úgy élni az életüket, ahogy szeretnék, még ha elvileg nincsenek is igazi akadályok. Izgalmas feladat feltárni, mi lehet a háttérben, milyen elképzelt, saját fogyasztásra legyártott hiedelmek, a szüleinktől örökölt driverek dolgoznak bennünk, vagy minek köszönhető, hogy az önbizalmunk annyira a béka feneke alatt van, holott okosak, tehetségesek vagyunk (voltunk…) és elvileg lennének lehetőségeink.
Annyira vágyom a jó pillanatokra, a vidám percekre, a derűre! Mivel tudom, hisz kvázi tanítom is, hogy személyesen nekem mik azok a dolgok, amik segítenek ebben, saját részemről teszek is érte sokat! Ha csak tehetem, megyek a hegyre, kirándulni, viszem a kutyát is (a kutya önmagában!), sőt, néha még társasággal is sikerül ugyanezt az élményt megosztani. Igyekszem jókat beszélgetni, jókat olvasni, színházba, moziba járni.
Áldott a nap, amikor a munkában sikeres lehetek, amikor valaki egy jó beszélgetést követően még külön is ír, utólag is megköszöni, és elmondja, milyen sokat segítettem a kérdéseimmel, azzal, hogy figyeltem rá, hogy meghallgattam, hogy segítettem neki megérteni magát, netán a főnökét, a párját, vagy valami egyéb, fontos dolgot. Vagy a következő csoportfoglalkozáson beszámolnak róla, hogy milyen pozitív hatása volt rájuk a munkánknak.
Szuper, amikor a szeretteimmel lehetek, a családomnak főzök valami nagyon jót és ők elégedettek, netán még sikerül egyszerre időzíteni a vacsorát is. Vagy együtt megnézünk egy jó filmet, egy BL meccset.
Mivel másoknak is napi szinten javasolom, próbálok én is fókuszálni a jó dolgokra, a pozitív élményekre. Tudom, vannak dolgok, amelyekre nincs hatásunk, amiken nem érdemes bosszankodni (tudjátok: én dolgom, mások dolga, Isten dolga… persze a határok kicsit elmosódnak, ki hol látja őket). Nagyon személyiségfüggő, kit mi tölt fel, kinek mire van igénye. Ettől is olyan izgalmas a dolog (az élet és a munkám egyaránt) és ezért is nagyon fontos az önismeret!
Coaching (nem kell tőle megijedni!)
Ez a dolog, a coaching, ami szerintem egy nagy ’találmány’, engem sem hódított meg elsőre. Bevallom, eleinte én is bizalmatlanul hallgattam és olvastam az amerikai történeteket, pedig olyan területen dolgoztam közgazdászként, amihez nagyon is lett volna már akkor is, a 90-es években köze. Én sem voltam más, mint a többség; sajnos nálunk a bizalmatlanság általában minden újjal szemben szinte zsigerből jön. Még ma is gyakran tapasztalom, hogy nem igazán hiszi el a többség, hogy ez tényleg működik, nem pedig valami gyanús amerikai, nyugati divat.
Persze tényleg vannak vele gondok. Már ott kezdődnek, hogy a fő szabályok a coaching folyamatokban, hogy azok mindig pozitív, aktív, etikus elveken kell, hogy menjenek… Lefordítva mai magyar, ítélkezős-bizalmatlan nyelvre: valami lilaködös spiri, imádkozós-programozós-tréninges-akciós stb. Na, az etikussal végképp nem lehet mit kezdeni. Még jó, hogy már nem morális! (Akkor megkönnyítem az értelmezést: csak pozitív célokon dolgozunk, mindig úgy állunk fel, hogy eldöntöttük, mit csinálunk másképpen, mit kezdünk el gyakorolni, min változtatunk, illetve harmadik személyeken soha nem dolgozunk, pl. nem vállalunk vudut…)
Mielőtt azt gondoljátok, hogy megőrültem, nem szeretnék cinikus sem lenni, gyorsan visszafogom magam és befejezem ezt a vonalat, megpróbálom bebizonyítani a fentiekre, hogy nem! Nem ennyire rossz a helyzet, nem vagyunk ennyire ítélkezők és sok nyitott ember, sok fogékony cégvezető található Magyarországon is. Lehet ezen az úton megoldásokat találni a problémákra, és szerencsére sokan, egyre többen alkalmazzák a coachingot, fordulnak segítő szakemberekhez, próbálják meg tudatosan jobbá tenni az életüket. Sőt, felelősen gondolkodni és másoknak is segíteni, a jövő generációját is szem előtt tartva.
Külső hatások
Amiért muszáj volt most megírnom ezt a blogot: két erős hatás ért a napokban.
Az első az volt, amikor átmentem Nagykovácsiból Budaörsre és nem tudom pontosan hány, de nagyon sok óriásplakát mellett vezetett az út. Próbáltam beszélgetni az útitársammal, nem rájuk nézni, de azt éreztem, minden egyes plakátnál összébb szűkül a gyomrom és valami olyan keserűség kezd bennem terjedni, ami megakadályozza, hogy másra figyeljek, koncentráljak arra a dologra, ami miatt oda megyek.
Tényleg felmerült bennem, vajon más emberek hogy viszonyulhatnak ehhez? El tudnak vonatkoztatni tőlük? Tudnak úgy közlekedni, hogy nem vesznek róluk tudomást?
Feltételezem, alapból senkinek nem okoznak örömöt. Senki nem boldog attól, hogy ezeket olvasgatja, nem támad tőlük vidám napja és nem érzi azt, hogy ide nekem a világot, ma is érdemes volt felkelni!
De ha ez igaz, akkor könyörgöm:
MIÉRT JÓ AZ BÁRKINEK, HA:
- EMBEREK FÉLNEK ÉS EGYRE JOBBAN FÉLNEK?
- HA AZ EMBEREKBEN NŐ A GYŰLÖLET?
- HA EZ A GYŰLÖLET OTTMARAD, KÉSZSÉGGÉ VÁLIK ÉS A VÉGÉN MÁR NEM KELL HOZZÁ MIGRÁNS, AFRIKAI, SOROS STB., UGYANEZZEL AZ INDULATTAL, ÉRZÉSSEL, ÉRZELEMMEL VISZONYULUNK A SZOMSZÉDHOZ, MUNKATÁRSHOZ, FÉRJHEZ, FELESÉGHEZ, GYEREKHEZ???
Ez a frusztráció beleivódik a sejtjeinkbe. Pszichológusok, szociálpszichológusok a megmondhatói! A szó szoros értelmében megbetegítenek bennünket!
Hány szociálpszichológiai kísérletre lehetne hivatkozni! Zimbartótól kezdve Stanlay Migram hátborzongató kísérletéig! Ajánlom Csepeli György írásait is, aki nem hiszi el, hogy milyen következményei lehetnek ezeknek, az feltétlenül nézzen bele egy-két forrásba!
Egyszerűen nem hiszem, hogy erre valós indok lehet, hogy ez jó bárkinek, erre szükség lehet. Hacsak nem ő maga a sátán. (Hú, ezt most tényleg leírtam? Kulisszatitok: sokat agyaltam, benne maradjon-e. Vállalom.) Hozzáteszem, nem tudom és nem is érdekel, ki találta ki ezeket, hogyan zajlik egy ilyen folyamat. Én az eredményéről, a hatásáról beszélek. Esküszöm, eszembe nem jutott volna ez a ’sátáni’ kifejezés, de a napokban egy online marketinges szakember szájából hallottam. Valahogy így fogalmazott:
„Az a félelmetes ebben a mai hatalomban, hogy a legprofibb módon csinálja a legsátánibb dolgokat. Iparszerűen lop, úgy változtatja a szabályrendszert, ahogy neki épp kedvez, lebontja a demokratikus intézményrendszert, lebutítja az iskolákat, a társadalmat, hazudik a szemünkbe és a legprofibb módon manipulál. Rájátszik az érzelmekre, a vágyakra, a butaságra, hiszékenységre.” Brrr… leírni is rossz volt.
Aztán a másik élményem (az tényleg az volt!!):
Valentin nap: a szívügyeink napja. Nem a szerelemé! De mindegy, fő a biznisz, ebből így többet lehet profitálni, megértem. Viszont a kis világunk néhány felelősen gondolkodó szervezete (le se írom a nevüket, mert biztos tiltó listán vannak, vagy ha nem, majd lesznek) kitalálta, legyen egy akció, ezt a filmet egy időben, ugyanezen az estén vetítsék le sok helyen. Így történt ez nálunk is. Nagykovácsiban a NATE (Nagykovácsi Természetvédelmi Egyesület) szervezésében.
Nézem a Holnapot. A bolygónk jövőjén aggódó francia csapat filmjét. Tudósok magyarázzák, milyen veszélyek fenyegetik a Földet, mennyire az utolsó percben vagyunk, milyen fontos lenne a felelős magatartás, milyen égető volna, hogy fogjunk össze és tanuljunk egymástól, legalább abból a néhány (nem is kevés) jó példából, amiből lehet. Jól kigondoltan öt téma köré koncentrálva forgatták a filmet, körbeutazva a világot, megkeresve a legjobb ötleteket, a legfrappánsabb megoldásokat:
- Megnézték, miket eszünk és ahhoz hogy jutunk hozzá.
Mennyire tartható fenn a nagyüzemi mezőgazdaság, amelynek során kizsigereljük a földet, vegyszerezünk, génkezelünk, egészségtelen dolgokat eszünk. Pedig lehetne ezt másképp: összefogni a városlakóknak és közösségi kertekben termeszteni, permakultúrás módszerekkel, okosan, logikusan kertészkedni, nem pedig utaztatni ezer kilométereken át a mű-élelmet, szennyezve vele a levegőt és az ember gyomrát egyaránt. Eszembe jutott Kishantos, a tönkretett minta-biogazdaság, a magyar föld-ügyek, a sok, utóbbi években semmiből kinőtt (manikűrös, politikus-nagyi) gazda, őstermelő… Azért mi csináljuk jövőre is Nagykovácsiban a közösségi kertet, igaz, ott a terület nem közösségi, mint jobb helyeken. De mi közösség vagyunk és ez a lényeg!
- Energetika
Olaj lobbi, műanyagok kora, autók, közlekedés, stb. Amikor itt van a szél, a nap. Amikor nem nézzük meg, mire megy el az energia. Koppenhágában például már 40 %-kal kevesebbet használnak, mint pár évtizeddel ezelőtt! A világ fejlettebb részein folyamatosan kiváltják a megújulók a fosszilist, a szándék ennek a folyamatnak a gyorsítása. Nálunk pedig a rezsicsökkentéssel nyammogunk, amin keresztül jól meg lehet vezetni a jónépet (merthogy köztudott, a világpiaci árak sokkal jobban csökkentek), atomerőművet építünk titkosan és gyanús körülmények között, ahol az oligarhák már a betonból (eleinte senki nem értette, miért kezdett őrült növekedésbe a sóder ára…) annyit gazdagodtak, hogy mi halandók ezt fel se fogjuk. Már a szennyvíztisztítót is úgy építettük Csepelen, hogy mindenki tudta, rettenetesen túlméretezték, de jól hangzott, hogy Közép-Európa legnagyobb szennyvíztisztítója… aztán most kell a szennyvíz, mint egy falat kenyér, hogy egyáltalán tudjon működni, de a vízfogyasztás meg egyre csökken (sajnos a régiek is elszúrtak jó néhány dolgot, ez nem is kérdés!). Még jó, hogy az agglomeráció szennyvizét is be lehet hozni, legfeljebb kell egy kicsit még utaztatni. De olyan jó dolog merni nagynak lenni!!! Pláne, ha adnak rá pénzt, nem a mi felelősségünk, hogy gazdaságos-e. Aztán legfeljebb majd számonkérik, visszakérik, de akkor majd mutogatunk vissza...
- Gazdaság, pénzügyek
Multik, bankok, pénzek. Hát, számomra, aki eredetileg közgazdász vagyok, esküszöm, ez a legrejtélyesebb téma. De most megnyugodtam, mert a film is rávilágított arra, hogy itt egyszerűen nem lehet biztosra menni, ez egy átláthatatlan és érthetetlen, kusza világ. Persze a leegyszerűsítés mindig veszélyes („hogy keletkezik a pénz?” – teszik fel a kérdést. Úgy, hogy a vállalkozó kér a banktól, az pedig jóváírja a számládon. Hitelez számodra.” Igen, a pénzünk ma már tényleg hitelpénz, nem áll mögötte arany fedezet, de bennem még azért él némi remény, hogy kicsit jobban kontroll alatt áll ez a folyamat, mint ahogy a filmről lejött. Bár ha visszagondolok 2008-ra, azért nem lehetek nagyon naiv. Most itt vannak ezek a kriptovaluták is, hát nem is tudom…)
A nagy, nemzetközi multinacionális vállalatok problémája is jó vitatéma, véget nem érően lehet róluk vitatkozni egy nagyobb társaságban. Kb. ugyanannyi érv hozható fel mellettük és ellenük. Mi is utálhatjuk őket, de mi történne velünk, ha mondjuk egyik napról a másikra kivonulnának az autógyárak Magyarországról? Vagy, ha mondjuk úgy fizetnék ők is a béreket, mint a kisvállalkozók többsége: minimálbér, minimális adóbefizetés, a többi zsebbe? Megnézhetnénk a költségvetést, az állami nyugdíjalapot…Haragszunk rájuk a terjeszkedésük, éhségük miatt, de ha tehetjük, mi is terjeszkedünk és felhalmozunk. Evés közben nekünk is megjön az étvágyunk.
Vagy a korrupció. Nem, erről inkább semmit. Kit zavar? Ha kiveri a szemünket, akkor sem teszünk ellene. Haladjunk inkább tovább…
A jó hír, hogy azért vannak itt is jó, követendő példák: helyi pénzek lelkes lokálpatriótákkal (valahogy Sopronnak nem sikerült ezt úgy megcsinálnia, mint a bemutatott angol városoknak), tudatos vállalatok, akik nem akarnak szennyezni, nem akarnak még többet és még nagyobb profitot, megelégszenek egy elfogadható szinttel, aminek nagyobb részét visszaforgatják, fejlesztéseket valósítanak meg önállóan, saját erőből. Más tudati szinten vannak mint mi, az biztos. Jobb helyeken a korrupcióba belebuknak emberek, nálunk legfeljebb egy-egy balek kormányonként, ciklusonként, úgy mutatóban kifelé; bár mostanában mintha még ilyen sem lett volna...
- Oktatás
Ez fájt talán a legjobban. Persze megint ez a finn példa. Már szinte unom. Szép iskolák, lelkes pedagógusok, jókedvű, nem fáradt és agresszív, frusztrált gyerekek; szabadság, együttműködésre és közös gondolkodásra nevelés. Minimális adminisztráció, nem számonkérés az iskolák és a pedagógusok felé, hanem bizalom, bizalom, bizalom! Nem függ semmi a kormányváltásoktól és politikusoktól, csakis azt nézik, mi jó a gyerekeknek és mitől lesznek ők okos, értelmes, kiegyensúlyozott felnőttek.
A legegyszerűbb példa: tudjuk, a frontális tanítás módszere túlhaladott, a gyerekeknek sok mozgásra van igényük és még az agyuk is sokkal jobban működik, ha nem egy helyben kell ülniük és hallgatniuk passzív módon, amit a tanár előad. Ennek változtatása tényleg nem igényelne sok energiát és pénzt. Csak meg kell nézni nálunk is egy alternatív iskolát.
- Demokrácia
Na jó, ez is eléggé fájt, majdnem annyira, mint az előző. Nálunk épp lebontás alatt áll, már jóformán az alapoknál tartanak. A főfalakból is sokat ledózeroltak. Ráadásul azok, akiknek ez főállású foglalkozásuk, akik ennek köszönhetik a kenyerüket, erre esküdtek fel! Aztán azt látjuk, hogy elsősorban azon dolgoznak, a saját (vagy a strómanjuk) vagyonát hogyan gyarapíthatják tovább; hogyan játszhatnak ki még megmaradt szabályokat annak érdekében, hogy a hatalom náluk maradjon és újabb és újabb társasjátékokkal jönnek elő a bambán bámuló köz számára, hogy miközben folyik a nyál a szájuk szélén, még ne aludjanak be, hanem az ingereket fogják, vegyék az adást, és tartsák életben ezt az országos méretű nagy kaszinót.
A film nagyon profi: nem megmondós, hanem elgondolkodtató, rettentően intuitív, motiváló, szórakoztató. Néhol még vicces is. Csodálatos a zenéje, a látvány. Ha tudjátok, nézzétek meg feltétlenül. Ha jól tudom, a neten angolul, franciául érhető el. Mi itt feliratozva nézhettük.
The Hungarian (ir)Reality Show (gameification)
És akkor íme a mi elképzelt, előkészítés alatt álló, kis magyar 'Holnapunk', ahogy ez lejön az üzenetekből:
A lakosság megfelelő felkészültsége érdekében zajló játékok/reality-k főszereplői:
- egy idős öregember, S. György
- menekülteknek álcázott terroristák és egyéb idegen elemek
- az eu-sok, akik néha beszólnak, kritizálnak, nem csak nyomják ide nekünk a pénzt, hanem dirigálni is akarnak…
- a libsi-bolsevik-elmúltnyolcéves-gyucsányisák-civilek (itt lehet némi átfedés az első csoporttal)
- a szélsőjobbos, valójában muzulmán kémek, akik próbálkoznak, de hiába, lenyomjuk őket (valaha úgy tartottunk tőlük, hogy aztán inkább belebújtunk a bőrükbe)
- a nép, az istenadta…
A fő szabály:
Te, aki a 6. csoportba tartozol (mely egyben a legnépesebb, mondhatni azt is a sakkból kölcsönvéve a figurát: a parasztok) gyűlöld őket, mármint a többi szereplőt, félj tőlük (azért vannak ennyien, hogy ne legyen olyan unalmas, érezd, hogy törődünk veled, változatossá akarjuk tenni az életedet) és imádj minket (bár a pap azt tanította nekünk, hogy imádni csak az istent szabad, azért vannak kivételek itt is, mint az a sok ’lex…’ ami az elmúlt években született).
Van kedvetek játszani?! Sajnos nekem nincs.
Tudtok jobbat?
Végkifejlet, happy end
Basszus! Minek néztem meg ezt a filmet, inkább maradtam volna a Barátok között… Miért nem tudok én is félni a migránsoktól, gyűlölettel nézni minden sötétebb bőrűre és idegenre?? Miért nem elégszem meg az M1 híradóval, amiből csak úgy sugárzik a pozitív szemlélet, a hit a jövőben, pártunkban és kormányunkban?! Mi a baj velem?
Saját élet, ön-kezelés
Fordulok a szakemberhez, mondjuk keresek egy coachot magamnak: mit mond erre? "Át kellene keretezni ezeket a negatív mondatokat, érzéseket: fogalmazd meg ezt úgy, hogy ne fájjon, hogy a pozitív oldalát lásd!"
Na, ezen még gondolkodnom kell, lehet, hogy valami tudatmódosítóra is szükségem lesz. Ha tudtok valamit, akkor szóljatok... Sajnos rengetegen alkalmazzák, nem is gondolnánk! Csoda? (Én csak poénnak szántam, de belátom, nem igazán ütős.)
Ami tény: én most jól kitettem ide magamat, de higgyétek el, jól esett. Kiírtam magamból. Nem hiszem, hogy sokan a végére értek, akik igen, azok pedig valószínűleg hasonlóan gondolkodnak, mint én. A többiek pedig – kik is? – kikhez szeretnék még szólni? Nem is tudom. Talán azok felé, akik még tudnak olvasni. Mert ők még talán gondolkodni is képesek. Én sem tudom, hogy mit kellene tenni, és tele vagyok bizonytalansággal, kérdéssel. De utálom, ha hülyének néznek, és ha még hülyébbet akarnak belőlem, belőlünk csinálni. Ez egyenesen gonoszság!!
Addig is, amíg túl leszünk ezen a mérgező tavaszon, próbáljunk meg mindent, amit tehetünk magunkért: mosolyogjunk másokra, koncentráljunk azokra a dolgokra, amiket szívesen csinálunk, hallgassunk inkább zenét, mint (manipulált, ál-) híreket, esetleg menjünk el közösségi programokra, beszélgessünk emberekkel, segítsünk egymáson, ahogy tudunk. A gyűlöletet próbáljuk meg tetten érni és azért sem hagyni, hogy belopakodjon a mi szívünkbe is!!
Végezetül még egy javaslat: figyeljétek magatokat, a testi tüneteiteket, azt, hogyan üzennek a zsigereitek, a testrészeitek, a belső szerveitek. Ők nagyon okosak. Nem véletlen, ha fáj a nyakunk, ha rosszul alszunk, ha fáj a térdünk, a gyomrunk, ha be akar szakadni a hátunk. Próbáljátok megfigyelni, mikor, mitől van ez, mióta tart, mikor jobb. Rengeteget segíthetünk magunkon, ha odafigyelünk.
Én onnan indultam most, hogy összeszűkült a gyomrom Budaörsre menet. Most kiírtam magamból és jólesett. A cégemből nem rúghatnak ki, mert a sajátom. A könyvelésre nagyon odafigyelek, lelkiismeretesen fizetem az adót, nem vettem fel soha EU-s támogatást (persze akkor talán könnyebb lenne, hisz lennének jó kapcsolataim), nincs hitelem, szóval talán nem lesz belőle nagy baj. Sőt, tudok felhozni valamit a mentségemre is: szeretem a focit! Igaz, csak a jót! Na, már megint elcsesztem… megyek is fel a hegyre!
(ezeket a 'hegyes' fotókat két napja lőttem)
Szép napot!
Koskovics Éva
coach