Tompa Andrea könyvében (címe Fejtől s lábtól) találtam egy ’haláli’ részt, ami megint csak bizonyítja, hogy nincs új a nap alatt, az emberiség fejlődése bár töretlen, azért nem olyan gyors mint szeretnénk, legalábbis a fejekben, a tudatban. A könyv egyébként jó száz évvel ezelőtt játszódik Erdélyben, két főszereplője egy Brassó környéki aljegyző fia és egy enyedi zsidó kereskedő lánya, akik orvosnak készülnek.

Az író korabeli színlapokból, tudományos értekezésekből, sebészeti, orvosi leírásokból, esetleírásokból és fürdőorvosi anyagokból gyűjtögetve korabeli nyelvezettel írta meg a hihetetlen szórakoztató, művelődéstörténeti műnek is beillő regényét.

Olyan érdekes, hogy a nyáron Erdélyben töltöttünk két hetet, ami persze nagyon belém égett és egészen mély élményeket hagyott maga után, különösképpen a helyiekkel folytatott nagy beszélgetéseknek köszönhetően, aztán a közelmúltban felvidéki magyarok társaságához is volt szerencsém, és azóta valahogy sorra találnak meg ezek az irodalmak, amelyek ott játszódnak, róluk szólnak, kapcsolódnak a trianoni örökséghez.

Szóval, ez az idézet, ami most azért különösen aktuális, mert megint volt néhány tahó politikusi (és holdudvarbeli) megnyilvánulás, amikor nem gondolkoztak előre, hanem mindenféle számítás és manipulatív koncepció nélkül (vagy én gondolom rosszul?) kijött belőlük a valódi énjük és őszintén megmondták, amit gondolnak. Erre a bizonyos női témára gondolok, a nők szerepére és annak taglalására, hol a helyük, mire jók, mi a hasznuk.

Előzmény: az orvostanhallgató lányt elküldik egy átfogó ’fürdőszemlélésre’, mérje fel a gyógyfürdőket. Persze előtte az okos döntéshozók, professzorok jól megbeszélik, mi is lenne a célja ennek a vizsgálatnak, hogyan, milyen körben kellene ezt lefolytatni.

A végén persze minden máshogy lesz elhatározva, köszönő viszonyban nem lesz a kiindulás szándékával, de ez már akkor senkit nem érdekel.  Hat instrukciót osztanak rá, egyik jobb mint a másik, mind megérne egy misét, de én most az utolsót osztom meg veletek itt:

„Hatodik s legutolsó. Kegyed nem irodalmi értékű mű megalkotására van leszerződtetve, hanem tudományosra. Ugyanis a nők az irodalomba nem játszhatnak szerepet, minthogy nincs ilyesfajta ösztönük s a lángelme mirigyeik, ahogy éppen a Ferencz József Tudományegyetem professzorja hirdeti, kit maguk csak Doktor Fehéregereknek hívnak, tudjuk mi, a ki, ahogy mondja idegenül, a genialitás mirigy irányába rendkívül kutatási eredményeket termett. Ő állapította meg, nem igaz, kérdem, hogy a nők testalaki adottságától idegen a művészeti mirigy. Azonban én nagy nőpárti vagyok, ahogy mondják, feminista s nőbarát, s hiszem, hogy a tudományban a jó képességű nők is bizonyos eredményeket érhetnek el, nem kevésbé, mint a férfiak, már ha ők maguk eléggé férfiasok. Mindez a szellem legyen vezére kegyednek.”

Szóval, megnyugodhatunk (megnyugvásnak szolgáljon egy szép erdélyi tájkép...), nekünk is van művészeti mirigyünk. Vagy épphogy nincs? Most akkor mi is van? Én egészen megzavarodtam. Ők is meg voltak zavarodva, már attól is, hogy rá mertek bízni egy nőre egy ilyen fontos feladatot, bár sokakban voltak kételyek, mennyire lesz rá alkalmas. Remélem, a beszúrt, saját készítésű fotókkal kicsit bizonyíthatom, hogy nekem van (legalább egy kis) művészeti mirigyem!

Remélem, megélem még, hogy ennek az országnak lesznek női vezetői, legalábbis a mainál jóval nagyobb arányban veszik ki részüket a politikai irányításból. Mert a pasik jelentős része (különösképpen a döntéshozók) még ma is a homokozóban érzi magát és nem tud harc, hatalom, egyéb státusszimbólum mutogatása nélkül élni. Persze mi, nők is tehetünk erről, hiszen elismerjük őket, nem szeretjük ha esendőnek mutatkoznak és nem mondjuk meg nekik, milyen bunkók, amikor bunkók (bár most elég sokan megmondták). Visszatekintve magamra, én is dolgoztam olyan helyen, ahol kifejezetten macsó közeg volt, mind mosolyogtunk a főnök idióta poénjain, senkinek nem jutott eszébe azt mondani, ez nagyon gáz, vegyünk ebből vissza.

De a remény hal meg utoljára. Lehet, hogy én látom rosszul a dolgokat, hiszen Tompa Andrea is Nietzsche-t idézi, aki ezt mondta: „Szeretnék oly egészséges lenni, mint egy magyar.” Vagy ez már régen volt?...