Idén másodszor bicajoztuk körbe Mádról indulva a Tokaj-hegyet. Ez háztól-házig nekünk 54 kilométer volt.
A végén még kicsit csatangoltunk a Becsek környékén, meg kellett mutatnom a barátoknak azt a házat, ahol anyukám ötéves koráig élt. Tekintettel arra, hogy az út tele van látnivalókkal, érdekes helyekkel, akár egy egésznapos kirándulásra is alkalmas lehet ez a kör. Csak érdemes jól felmérni, hol érdemes megnézni és mit. Van benne kihívás is, kisgyerekekkel, vagy terepbringás tapasztalat nélkül nem biztos, hogy ajánlanám. A mádi szakasz és a 38-as út melletti szakasz között ugyanis van egy hiányzó rész. Ott két lehetőség van: vagy a Mád-Mezőzombor közti körforgalom előtt elmenni a Bor-tó irányába, aztán ott jobbra térve a Disznókő felé (itt sem úszható meg az, hogy a 37-es és 38-as út elágazásánál ne kelljen áthajtanunk a körforgalmon; vagy a másik, ha a mezőzombori körforgalom melletti még jelölt kerékpársávon átmegyünk és nem Mezőzombor felé tekerünk tovább, hanem elmegyünk balra a földútra, ami aztán néhány száz méter próbatétel után felvisz a bicikliútra. Innen már minden csodás lesz!
Ez a mádi szakasz eléggé nyögvenyelősen készült el, de fő, hogy megvan. Pontosabban, hivatalosan még nincs meg, mivel műszaki átadás még nem volt. Ezt a mádi önkormányzatban sikerült megtudnom. Most, így utólag belegondolva, tényleg nincsenek még kinn a szokásos táblák, amiket megszoktunk a bicikliutakon. Viszont, mivel a faluban is fel van már festve a főúton a sárga bicikliút jelzés, fel sem merült bennem, hogy ez egy olyan bicikliút, ami még valójában elvileg nincs kész. Az is kiderült, hogy a mádi önkormányzat készül levágni a helyenként embermagasságú gazt az út mentén, de számukra is könnyebb lenne, ha le lennének már fektetve az üzemeltetési, felelősségi körök, szabályok. Az viszont, hogy meddig lesz használható ez a várva-várt bicikliút, az erősen függ attól, milyen lesz a karbantartás. Sajnos már az első télen, két évvel ezelőtt is több helyen szétfagyott. A vak is látta, hogy nem sikerült jól megoldani a vízelvezetést. Ez a fránya víz… vagy nincs, vagy túl sok van belőle…
Az út innen indul:
De nem szeretnék eltérni a tárgytól, hiszen éppen, hogy kedvet szeretnék csinálni a bicikliút használatához. Nincs nehéz dolgom, mert nagyon szép helyeken megy.
Mi mindkét alkalommal, május elsején és az előző hétvégén is úgy mentünk, hogy Tarcalon és Tokajon át, aztán be Bodrogkeresztúrba, ott megnézegettünk dolgokat, majd visszafelé áttekertünk Tarcalra egy kis úton. Ezt az utat úgy találjátok meg a térképen, hogy ha beírjátok az Acetánia Borecet Múzeumot. Legközelebb ezt is megnézzük! Tarcalon pedig vissza a bicikliútra és azon végig Mádig. Ha Mádon van kedvetek csalingázni a szőlők között, nagyon ajánlom. A Bor-tót érdemes megcélozni, az utak egészen jók (betonozottak többnyire). Persze szintkülönbség van, ezért vagy kellő edzettség, vagy e-bike ajánlott hozzá. Nálunk előbbi a férjemet, utóbbi engem segít az ilyen utakon. Bár még időnként én is előveszem a trakingemet, de ezeken a terepeken biztonságosabb az e-bike.
Most mi Tokajba beérve elkanyarodtunk (a bicikliutat követve) a Szerelmi Pincesorra, ahol hétköznap nincs nagy forgalom, de egy-két hely ilyenkor is nyitva van.
Ittunk egyet, ki-ki sportfröccsöt, vagy vizet, aztán átbicajoztunk a Tisza-hídon és elnéztünk Dél felé, a strand irányába. Oda nem mentünk be, mert fürdésre nem készültünk, és belépőt azért nem vettünk, hogy bámészkodjunk. Kívülről is hangulatos volt. Biztos jó a víz is.
Barátaink, akik pár hete jártak erre bringával, kinézték maguknak a Teknősbéka házat, mint látványosságot. Ez is ott van, a híd lábánál. Messze éltek akkoriban, amikor ez a történet zajlott, nem hallhattak róla. Igaz, valószínűleg az itteniek sem követték annyira. Mindenesetre ez is egy tipikus történet, pályázatos pénz-nyelde volt valamikor, most pedig van benne valami kamu kiállítás, de hétközben az is zárva. Ők nem értették, miért a nagy parkoló, ahol nincs autó. Viszont jó sok beton kellett akkor is hozzá. Jó dolog a beton, szerencsések azok, akiknek kavicsbányái vannak. Na, már megint hová kanyarodtam el…
Szóval, Tokajban most nem érdemes a belvárosba szervezni nagy programot, mert ott nagy építkezések zajlanak, megújul Tokaj. Gyönyörű régi épületek vannak ott, rájuk fér a felújítás, de hogy milyen funkciójuk lesz és hogy költözik majd beléjük élet, arról nekem fogalmam sincs momentán.
Élvezetes bicajozni a városból kifelé a Bodrog partján, nézegetni a hajókat, a Hello Wood-os építményeket és ha tudjuk, hol kell megállni, be lehet kukucskálni a zsidótemetőbe is. Sőt, ha szemfülesek vagyunk, és kellő információval rendelkezünk, láthatjuk ezt a különleges nyaralóépületet is, ami jó régen itt áll már, emlékeim szerint is több, mint húsz éve. Bán Ferenc építész izgalmas nyaralója kívülről szinte érthetetlen, de biztos vagyok benne, hogy funkcionalitásában rendben van. Ebben a kisfilmben beszél is róla.
Ő az egyébként, akinek tervét annak idején rengeteg pályázó közül kiválasztotta a zsűri a Nemzeti Színház építésére. Aztán másképp alakultak a dolgok. Helyette épült egy egészen más épület, egészen más körülmények között és az eredeti helyén ma a Gödör nevű szórakozóhely található.
De vissza a két kerékhez… mindig ezt csinálom…
Egy vidéket megismerni olyan, mint belemerítkezni egy témába. Minél többet foglalkozol vele, annál gazdagabbnak látod, annál több apróságot, részletet ismersz meg belőle, annál több közöd lesz hozzá. Én mádi vagyok, mégis reménytelennek érzem, hogy valaha megismerjem rendesen, alaposan ezt a vidéket. Olyan gazdag, annyira szép, izgalmas! Bodrogkeresztúron most különösen szerencsénk volt, kinyitották nekünk a katolikus templomot és nem-várt élményekkel gazdagodhattunk.
Amikor májusban voltunk ugyanezen a körön, épp kifogtuk Bodrogkeresztúron a csodarabbis forgatagot. Reb Steiner Saje (1851–1925), a csodarabbi, száz éve, 1925-ben hunyt el Bodrogkeresztúron. Egykori lakhelye ma emlékház és zarándokhely. Tele volt a település az ünneplő, vallásos zsidók csoportjaival. Egyik udvarban nagy zene-bona volt, csak férfiak, máshol családok, rengeteg gyerek, megint máshol inkább csendesebben ünneplő sokaság. Többnyire külföldről jöttek, bérelt autókkal, ahogy minden évben. De idén valami kerek évforduló volt, ezért sokkal nagyobb szabású ünneplés, mint különben. Rendőrök irányították a forgalmat, akkora tumultus volt. Örültünk is, hogy biciklivel vagyunk és nem kerültünk bele a dugóba, viszont ilyen formában beleszagolhatunk kicsit ebbe a helyzetbe. Nem egyszerű téma, nem futok bele a taglalásába…
Belefutottunk most viszont egy egészen másféle forgatagba, mégpedig a gólyák szereplésével. Eszméletlen volt! Nem tudom, vannak-e még hasonló helyek az országban, ahol ilyen rengeteg gólya van. Valószínűleg igen. De itt működik egy Gólyavédelmi Központ is, a régi zsinagóga épületében, amit most nem néztünk meg, azt majd legközelebb. Elképesztő hangulata van ilyenkor a falunak, gólyák kelepelnek, repkednek mindenfelé, ilyen magasban ennyi madarat még soha nem láttam. Könnyű volt rájönni, hogy ezek most leckéket vesznek, edzenek a hamarosan rájuk váró hosszú útra.
Kicsit kikerekeztünk a Bodrog gátjára is, ami nagyon jó ötletnek bizonyult, mert így láthattuk azt is, ahogy a gólyák repülősulija működik. Szabályosan kifutópályának használták a gátat, sorakozott a rengeteg idei születésű gólyamadár. Ahogy közeledtünk hozzájuk, egymás után szálltak fel és repültek vissza a falu irányába. És nem ám ész nélkül, hanem szépen sorban, ahogy korábban felsorakoztak már a gáton. Nem hittem volna el, ha nem a saját szememmel látom!
Aztán kerekeztünk fel a ’hegyre’, a templom utcájába. A Dereszla Pincészet előtt megy felfelé egy út, érdemes oda felmenni, sőt, ha megyünk onnan tovább, még a kilátóba is feljuthatunk. Gyönyörű onnan a kilátás a Bodrogra, a Bodrogköz vadregényes vidékére. Egyszer bicajoztunk ott is, meséltem is róla ITT. Nekünk a kilátó most kimaradt, mert a templomban nagyon elidőztünk és időre vissza kellett érnünk Mádra.
Az Első Mádiban foglaltunk asztalt vacsorára. Hát, az szépen megkoronázta a napot. Ilyen jó feketekagylót csak a horvát vagy az olasz tengerparton ettem eddig. Hogy Mádon ilyen is van, hát erre már tényleg nem tudok mit mondani… Nagyanyáink és nagyapáink ha ezt látnák!!
Vissza a templomhoz, már megint előrefutottam… szóval, Bodrogkeresztúr neve is innen ered: a XIII. században már volt itt egy kis templom, amelyet a Szent Kereszt tiszteletére emeltek. A mai templom első formájában a XIV. században a Debrői család támogatásával épült fel, majd később még alakult. Ahogy az már lenni szokott. Rövid ideig református templomként is működött, ahogy az már szintén lenni szokott. Elképesztően érdekesek a falfestmények, a XV. századi freskó és az eredeti állapotában meglévő nagy faajtó, melynek zárszerkezete szintén eredeti! Ha csak tehetitek, nézzétek meg ezt a templomot, Marika néni örül, ha mennek az emberek, mesél szívesen! Ha szemben álltok a bejárattal, akkor ő a baloldali szomszéd. Vagy ha előre meg szeretnétek szervezni, a tokaji katolikus plébániára kell telefonálni.
Hazafelé még elkanyarodtunk a Becsek felé, most is csodás volt arra minden. Nagy szerencsénk volt az időjárással, tökéletes nyári bicajos idő, mesés felhőkkel az égen. Egyszer még esett is pár csepp eső, amikor begurultunk kicsit megnézni Szegit is. Megmutattuk a barátainknak, hol fesztiváloztunk nem olyan régen: Bodrogkisfaludon, a BoldogFeszten.
Van a Bodrog partján egy halsütöde is, ahol úgy sütik a keszeget, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Persze másféle halak és ételek is vannak, de mi ezt ki nem hagyjuk soha. Régebben Tímárba jártunk, ha halra vágytunk, de az messzebb is van és minek is autózzunk, ha ide le lehet gurulni Mádról. Enni máshol is lehet, a Lebujt is szeretjük, ezer éve járunk oda, jó hely a Karám is, ott a pizza és a kávé isteni, de van több hely is a környéken, biztos olyanok is, amelyeket mi nem ismerünk.
Azért jó lenne, ha ezeket a megépült bicikliutakat karban is tartanák, ha lenne gazdájuk! Mert a vizek, a téli fagyok és a buja növényzet nem kegyelmez. Közben tudom, az önkormányzatoknak olyan kevés a pénzük, hogy semmire sem futja, nem holmi települések közötti bicikliutakra. Na, ez is egy olyan téma, amibe bele lehetne menni, de nem megyek.
Reménykedjünk, hogy minden rendben lesz, és sokáig tudunk még bicajozni!
Koskovics Éva
/Mádról jöttem/
A fotók sajátok!
