Voltál már önkéntes? Miért igen és miért nem?
2024. június 02. írta: CoachCo

Voltál már önkéntes? Miért igen és miért nem?

Zöld Civil Országos Találkozó 2024

img_6478.jpg

A május végi hétvégén zajló Zöld Civil Országos Találkozó sokkal jobb élmény volt, mint amire számítottam.

Ez már a 33. ilyen esemény volt! Most Nagykovácsiban a Tisza Kastély, a Cserkész Szövetség objektuma adott helyet a programnak. Sokan eljöttek, sokféle programmal, lehetőséggel készült a fő szervező, a Humusz Szövetség. A Nagykovácsi Természetvédelmi Egyesület (NATE), amelynek tagja vagyok én is, mint társszervező vett részt a programon. Dicsekvésként említem meg, idén húszéves az egyesületünk! Lesz majd ünneplés!

img_6446.jpg

Ez most egy saját élménybeszámoló, nem az Egyesület hivatalos összegzése, majd még készül olyan is.

A legnagyobb nehézsége egy ilyen gazdag programnak általában az, hogy el kell dönteni, a párhuzamosan zajló események, előadások, beszélgetések közül melyiket válasszuk. Gondolom, a Humusz oldalán lesznek még elérhető anyagok és beszámolók a programról, a NATE is kiteszi majd a honlapjára a saját összegzését.

Ez itt a kis csapatunk egy része, még vidáman, készülődve a Zöld Forgatagra, nem sejtve még, mi jön majd...:

img_6483.jpg

Én az egyik legjobb élményemről írok most. Bár, ha élményként gondolok rá, akkor talán Litkai Gergőék szombat esti stand up-ját kellene említenem, vagy az élő podcast felvételüket, ami annak ellenére tényleg élmény volt, hogy jogról, jogi témákról szólt. Mennyire jó is az, amikor komoly témákat emészthető formában tudunk megbeszélni!

Szóval, önkéntesség!

Szombaton jó sok résztvevővel rendeztek meg egy World Café jellegű beszélgetést, ahol tizenöt asztalnál, tizenöt különböző témáról folyt a beszélgetés úgy, hogy hat körben cserélődtek a résztvevők egy-egy asztalnál/témánál, egyedül az asztalgazda maradt végig helyben és gyűjtötte a véleményeket, hozzászólásokat. Szívesen vállaltam én is az asztalgazda szerepet, különösen azért, mert a téma engem, minket is foglalkoztat. Ez pedig az:

ÖNKÉNTESSÉG!

Az volt tehát nálunk a kérdés, hogy milyen módszerekkel lehet bevonni embereket akciókba, közösségi munkára, hasznos, alulról jövő kezdeményezésekbe.

A hat körben sok ember véleményét megismerhettem, legalább 25-30 beszélgetőtársam volt. 15-15 perc állt a rendelkezésünkre. Örültem neki, hogy sokan jöttek vidékről, Győrből, Szolnokról, Komáromból, Jászapátiból, Gyöngyösről, Hódmezővásárhelyről, illetve több szervezet nevére is emlékszem, például az Így Lesz Kerek a Világ Egyesület, a Levegő Munkacsoport, vagy a PET Kupa. Utóbbi szervezet mintaértékű munkát végzett az elmúlt tíz évben. Egy baráti evezésből indult a projektjük, ahol elkezdték összegyűjteni a Tiszán a pet palackokat. Aztán olyan ügyesen, olyan motiválóan sikerült építkezniük, hogy mára négyszáz tagjuk van, komoly szervezetet építettek fel, rengeteg külföldi önkéntes is jön hozzájuk a meghirdetett programokra. Az összegyűjtött hulladékot pedig már hasznosítják is. Elképesztő, hogy a palackokból tutajt is építenek, amivel aztán gyűjthetik tovább a hulladékot! Ez is egy olyan téma, ami szomorú, de mégsem a keserűség, a reménytelenség szövi át a tevékenységet magát, a közösség életét, akik csinálják, akik folytatják tovább a dolgot. Már ifjúsági szervezetük is van, amelynek vezetőjét egy másik programon, az Élő Könyvtár során ismertem meg. Íme, ilyesmi dolgokat készítenek a begyűjtött hulladékokból:

img_6496.jpg

Nem szeretnék hosszan mesélni, de néhány érdekes gondolatot szívesen megosztok itt.

Mi kell tehát ahhoz, hogy sikerüljön bevonni önkénteseket?

  • jó ötlet, aminek érzik a hasznát az emberek
  • valamit kínálni, adni cserében, akár élményt, ajándékot, szereplési lehetőséget stb.
  • hosszú távú hatást érzékeltetni (értelmet adni a dolognak)
  • megtalálni azokat, akiknek szintén érdekük a tevékenység, vagy annak eredménye
  • van, lehet különbség a tevékenységtől függően, mert pl. a Levegő Munkacsoport esetében sok ügyben nem lehet eltekinteni a szakértelemtől, hozzáértéstől, más területeken tényleg bárki, akár gyerekek/diákok is bevonhatóak.

Végül én magamban azt a következtetést vontam le, hogy itt is fontos, sőt, alapvető, hogy az ÉRTELEM ÉS AZ ÉRZELEM együtt érvényesülhessen.

Sajnos az is kiderült, hogy a megosztottság itt is sokszor komoly korlátot jelent. Az eltérő, vagy annak gondolt/mondott ’oldalak’ összeállása közös célok érdekében nagyon ritkán tud megvalósulni. Ha valaki, aki elkezd valamit és rá lehet fogni, hogy valamelyik ’oldal’ képviselője, akkor már az komoly akadályt jelent a továbbiakban. A legjobb projektek azok, amelyek valóban politikán felül állnak, nem kötődnek senkihez, a megfogalmazott célok egyértelműen hasznosak, az eredményt pedig senki nem sajátíthatja ki politikai tőke kovácsolására.

Ezzel kapcsolatban felmerült az is, hogy vajon mi a szerepük itt az önkormányzatoknak. Itt teljesen ellentétes vélemények hangzottak el. Volt, aki kizárólag önkormányzattól független projektekben volt eddig érdekelt és úgy vélte, ez biztosítja az igazi civil jelleget, míg mások gyakorlatban is megtapasztalták az együttműködés előnyeit. Ennél mélyebb elemzésre nem volt most mód, lehetőség.

Szemléletet váltani?

A legfontosabb az lenne, hogy elinduljon, vagy erőteljesebbé váljon a szemléletváltás. Ez a fogyasztói társadalom, a csakis növekedésben gondolkodás, a természet kizsigerelése, a környezetvédelem háttérbe szorulása, inkább csak lózungok szintjén való érvényesülése komoly akadályt jelent. Így fogalmazott valaki:

„Amíg a fenntarthatóság nem képzelhető el növekedés és pénz- jövedelemtöbblet nélkül, addig nem lesz változás.”

Nagy felelősség a szemléletváltás. Nagy felelősség a klímaváltozásra való felkészülés, a környezeti és társadalmi tudatosság növelése. Itt az merült fel komoly dilemmaként, hogy milyen módon tudnak erre hatni a civilek?

img_6473.jpg

A képen Horváth Genovéva Pécsről, a Séta a Mecsekért Egyesület képviseletében, saját 'reklámhordozójával'.

Egyébként Genovéva személyesen a zenére, a dalokra esküszik, jó kis koncerttel leptek meg minket ők is a szombat esti vacsora közben! 

img_6500.jpg

 "A szabadság nem egyszemélyes műfaj" - énekli Máté Barbara dalszerzővel kiegészülve az in2ity

De vissza még a beszélgetésekhez!

PROTESTÁLNI VAGY CSELEKEDNI?

Vannak, akik hangosan, forradalmi lendülettel, sőt, hevülettel próbálkoznak, abban hisznek, míg mások úgy gondolják, az ítélkezés nélküli előre menetel, a megfelelő magatartásminták megmutatása a célravezető.

Én úgy vélem, mivel nem vagyunk egyformák (szerencsére!), mindkét módszernek, megközelítésnek van helye, létjogosultsága. Mert vannak, akiket így, másokat úgy lehet elérni, vannak, akik egyikban hisznek, mások a másikban. De azt gondolom én is, ha nincs szenvedély, ha nem fejezhetjük ki a dühünket bizonyos helyzetekben, jogos ügyekben, akkor gyávák vagyunk. Sok-sok példát lehetne erre említeni. Ha viszont elég a pozitív példa megmutatása, ha már akkor működnek a dolgok, abban az esetben nem feltétlenül kell túltolni az akciónkat, mert az vissza is üthet. Sajnos nincs olyan csoda-mérlegünk, amely segítene lemérni, mikor melyikre van szükség.

Az Országos Találkozó számomra egyik legizgalmasabb programját, a Zöld Forgatagra tervezett szabad, nyitott beszélgetést elmosta a vihar. Készültem rá nagyon, mert az volt a terv, hogy én vezetem a beszélgetést, vitát. Bár, az elején kaptunk jó témákat is hozzá, szóval, az világossá vált mik foglalkoztatják leginkább az embereket. Ez is jól mutatja, mármint a váratlan zivatar, hogy bizony a lehetőségeink korlátozottak.

Ökoanyu is beszélt róla, hogy a természethez való hozzáállásunk többféle lehet. Engedélyezte, hogy lefotózzam és használjam a slide-ját:

img_6497.jpg

 

Számomra egyértelmű, hogy mi csupán egy szereplő vagyunk a sok közül. Igaz, a hatásunk (sajnos) erős, mondjuk ki őszintén, káros a Földre, a környezetre. Hiába tervezünk mi el bármit, a természet, az időjárás, a váratlan események közbeszólhatnak. A természet ereje óriási! Nézzük csak meg ezt az üvegházat, amely egyszer, nem is olyan régen még, a Kastélyban működő iskola üvegháza volt:

img_6458.jpg

Nem akarjuk megtanulni, nem akarunk tudomást venni róla… Illetve de igen, sokan.

Például akik itt voltak múlt hét végén Nagykovácsiban, a Zöld Civil OT-n.

img_6479.jpg

 

Ha igaz, jövőre Sátoraljaújhelyen rendezik majd meg! Megyünk!

 

A fotók sajátok.

 

Koskovics Éva

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr9518419903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása