Az alábbi írás főszereplői a fák, köztük egy bizonyos tölgy, a természet és az ember.
Filmek
Pár nap különbséggel egymás után láttam két erős filmet. Egyik A tölgy, most megy a mozikban, amely egy szó nélkül mutatja be egy óriási, öreg, de még nagyon is aktív, élő tölgyfa életét. Ő csak áll ott látszólag tétlenül egy helyben, alkalmazkodik a viszonyokhoz, az évszakokhoz, miközben egy óriási életközösségnek ad otthon. Egy ilyen fa kész paradicsom a gyökerei közt, az odúiban, a lombjában élő állatoknak, illetve a környezetében élőknek: vannak, akik esetenként csak látogatóként, vadászmezőt látva benne, vagy menedéket keresve látogatják meg. Ez a csodálatos példány híres fa lett így a filmnek köszönhetően, bár nyilván előtte is védett volt, köszönhetően magas korának és remek kondíciójának. Jól tartja magát! De az biztos, hogy a film után engem személyesen még érzékenyebben fog érinteni, ha meglátom, hogy kivágnak egy nem egyértelműen beteg fát.
A másik film Richard Dale és Nigel Walk Going circular című, 2021-es dokumentumfilmje volt, amelyet ökofilm-klubokban vetítettek a héten, itt nálunk is, a Nagykovácsi Természetvédő Egyesület klubjában.
A két film együtt különösen erős volt számomra. Sokadszor is megmutatta, milyen erős a természet, mennyire jól el lenne nélkülünk, milyen sok kárt tudunk tenni benne mi emberek.
A tölgyfa történetében épp az volt a fantasztikus, hogy szembesített vele, nélkülünk is létezik egy összetett, komoly törvényszerűségekkel, rendben működő élővilág. Itt ugyan nem mutatták meg a ’sötét oldalt’, nem voltak véres jelenetek, de a körkörösség, a tápláléklánc nagyon is érthető volt. Minden bizonnyal épp azért nem mutatták ezt nagyon naturálisan, hogy a kisebb gyerekek is megnézhessék. Megmosolyogtató volt a film elején a hatéves korhatár, de közben mégis rájöttünk, mi volt, mi lehetett ennek az oka. Így is láthattunk néhány izgalmas jelenetet, ami egy kisgyerek számára, talán még így is túlságosan izgalmas, ijesztő.
A körforgásos film már erősen reflektált az emberi tevékenységre, sőt, az volt benne a legszebb, hogy arra koncentrált, milyen okosan tud az ember gazdálkodni az erőforrásokkal, ha tudatosan figyel, ha hosszú távon gondolkodik.
Ami viszont mindkét filmből nagyon jól átjött, az maga az a rendszerszintű gondolkodás, működés, ami ugyanúgy megvan egy vízcseppben lévő élővilágban, mint egy trópusi erdőben, egy élőlényben, vagy mint egy társadalomban.
Rendszerek
A filmek hatását nem tudtam magamban tartani és a héten a munkáim közben is többször hivatkoztam rájuk, elsősorban ajánlottam a mozifilmet, menjenek, nézzék meg. Sőt, a tréningjeimen, amikor a munkahelyi szervezeti működések kapcsán beszéltem a rendszerelvekről, azokról a törvényszerűségekről, amelyek a kisebb és nagyobb emberek alkotta rendszerekben is kell, hogy érvényesüljenek, akkor élesen előjöttek bennem a filmek jelenetei. Tudjuk, ha felborul a rendszer, ha homok megy a fogaskerekek közé, ha megerőszakolják a rendszert, akkor az mindenkire, aki része, hatni fog. Nem lehet megúszni. Sokszor nehéz megérteni, mi a baj, hol történt a hiba, mi borította meg a működést és sokszor annál is inkább bonyolult a dolog, mert lehetséges, hogy több hiba is történik, több helyen is sérül a rendszer. Ilyenkor a javítás, a normális működés visszaállítása is sokkal bonyolultabb; legyen szó egy kerti tó élővilágáról, egy zűrös családról, egy állattartó telepről, vagy egy országról.
Valamennyire még mi, emberek is a természet részei kellene, hogy legyünk. De hisz azok is vagyunk! - szinte magunkat is figyelmeztetni kell erre... Jó lenne, ha értenénk a működését, sokat tanulhatnánk belőle. Mi is organikusan fejlődtünk, fejlődünk, mi is a tápláléklánc része vagyunk, végülis… Persze vannak eszközök a kezünkben (az ipar, a fegyverek, a politika, a média, a művészetek, a pénz stb.), amelyek segítenek abban, hogy egy-egy ember erejénél sokkal nagyobb hatást tudjon kifejteni, ezért az organikus utak a mi részünkről másképpen működnek. Vannak emberek, akiknek semmi - gondolhatnánk, jóformán tényleg semmi - hatásuk a világra, és vannak, akik meg tudják határozni – legalábbis egy időre – a menetét, az irányát. Ez rémisztő is, sorolhatnám a példákat rá. De lássuk be, szerencsére esetenként nagyon hasznos is tud lenni, ha mondjuk egy ismert emberben párosul a társadalmi felelősségvállalással, a pozitív értékrenddel, szemléletmóddal. Ilyenre is sok a példa.
Nekem meggyőződésem, hogy a rendszer hibái mindenkire nézve károsak. Hiába gondolja azt valaki, hogy a társadalmi igazságtalanságok őt nem érinthetik, nem az ő dolga, ő csak a családjáról akar gondoskodni, neki az a felelőssége, hogy megvédje a szeretteit, vagy magának megteremtse amire szüksége van, és kész. Ha egy igazságtalan világban él, ha a környezete, a körülötte lévő társadalom rossz irányba megy, akkor az a gyerekei, unokái jövőjét is befolyásolja majd. Lehet kerítést építeni, elköltözni, bunkerbe bújni, ezek nem megoldások semmire. Esetleg ideig-óráig hiheti valaki, hogy azok.
Remélem, ez a körforgásos film nézhető lesz máshol is, remélem, sokakhoz eljut majd! Jó lenne, ha felfognánk, mennyire sérülékeny a világunk és milyen sokat tanulhatunk egymástól. Az a legjobb a filmben, hogy pozitív megoldásokat kínál, hogy elhiteti, vannak lehetőségek, érdemes tanulni egymástól.
Lelkiállapot
Ha belegondolok abba, milyen mentális állapotban van a társadalom, én magam is mennyi szomorú történettel találkoztam az elmúlt években, a járvány, a háború milyen hatással van ránk, akkor biztos vagyok benne, hogy az ilyen filmeknek, gondolatoknak életmentő hatásuk, szerepük lenne.
Csak – hogy konkrét legyek – pszichiáter, pszichológus ismerősök, kollégák mesélik, soha ennyi probléma nem volt, soha ennyi fiatal nem küzdött lelki problémákkal; nem győzik, minden segítő szakember a kimerülés határán. De továbbmegyek. Külföldi, nálunk tanuló fiatalokkal dolgozva köztük is volt olyan, aki azt mondta, nagyon elszomorítja az, hogy ebben a csodálatos Budapest városban mennyi hajléktalan embert lát. Ha nyerne a lottón, mondta ő, vagy nagyon meggazdagodna, visszajönne majd ide, hogy segítsen megoldani ezt a problémát. Pedig nem Skandináviából jött ő sem…
Ha lenne hatásom a mai folyamatokra, biztos, hogy segítségül hívnám a természetet: többet megmutatni belőle, közelebb menni hozzá, jobban vigyázni rá, tanulni tőle!
Ezzel párhuzamosan azon dolgoznék, bánjunk egymással is, mi emberek emberségesebben, figyelmesebben, megértőbben. Kezdjünk el együttműködni, beszélgetni, próbáljuk meg megérteni, miért különbözünk, ha különbözünk. És semmiképp se ártsunk egymásnak szándékosan! A tréningeken is eljutunk oda sokszor, mennyire fontos lenne, ha az iskolákban is nagyobb hangsúly kerülne az érzelmi intelligencia fejlesztésére, az érzékenyítésre, az egymásra való odafigyelésre, mint a száraz tények bemagoltatására.
Nincs az a háború, ami elfogadható lenne. Nincs az a politika, ami megengedheti, hogy emberek városait, infrastruktúráját, addigi életét lerombolhassa. És nincs az az Isten, aki ezt megbocsáthatja. Bármit is mondjanak az egyházak, a papok, a pátriárkák… Ezzel is az a baj: ők is emberek, akik elhiszik magukról, hogy kiválasztottak, akik valahol útközben elveszítették az önreflexiójukat, a lelküket. Azt hiszem, a kiválasztási folyamat a politikában is, az egyházban is erősen hibádzik. Sose volt egyszerű, sose volt hibátlan...
Egyébként az egyik legfontosabb rendszerelv a rendszerhez való tartozás joga. Ez bizony erősen sérül a nagyon egyenlőtlen társadalmakban. A hatása pedig látszik, érződik; az pedig, ha nem is próbálunk meg tenni ellene, gyűrűzik tovább.
Sok az akadály, a csábítás az életben, látom, sokan tévednek el, tévednek meg útközben is. Ezért is van, hogy mind sokat változunk az életünk során, vannak, akik jó irányba, vannak, akik nem. Néha az sem egyértelmű, mi a jó irány és mi a tévút. Sokszor már késő, amikor valaki ráébred, hová került. Látjuk ezt, de időnként érzékenyen érint minket, van, amikor tehetetlenséget érzünk. Időnként szomorú, sokkoló ezzel szembesülni. Talán néha még tükörbe nézni is nehéz.
De az is igaz, hogy nincsenek már olyan gondolatok, amelyek korábban nem merültek volna fel, nincs új a nap alatt. Íme egy jó példa erre:
„Hogy az ember fizikai és szellemi élete összefügg a természettel, annak nem más az értelme, mint hogy a természet összefügg önmagával, mert az ember a természet része” – írta 1844-ben Karl Marx (huszonhat évesen).
Nem olvasgatom már Marx-ot, mint régen az egyetemen, amit róla neveztek el, amikor mi még napi szinten olvastuk az írásait. De ezt a fenti idézetet is a következő könyvben találtam, ezért gondoltam, behozom ide.
Máté Gábor Kanadában élő magyar származású pszichiáter legújabb, nagyhatású könyvében (Normális vagy a magyar címe) írja többek között:
„Az egyenlőtlenség és a szegénység ugyanazt az immár ismerős koktélt eredményezi: genetikai funkciókat ront el, gyulladást, a kromoszómák és a sejtek öregedését, fiziológiai kopást, hormonális zavart, kardiovaszkuláris problémákat, csökkenő immunválaszt vált ki, és ezek együtt betegséget, rokkantságot és halált okoznak. Már az anyaméhben, azután gyerek- és kamaszkorban beépülnek az emberi fiziológiába, de az élet későbbi szakaszaiban tapasztalt fenyegetés vagy másfajta megpróbáltatások tovább súlyosbítják a helyzetet. A rosszabb gazdasági helyzetben lévő gyerekek stesszhormonszintje például jóval magasabb – ami sokféle későbbi betegség kockázatát is növeli.
...a stresszes környezet, például a nincstelenség, befolyásolja az agy fejlődését. Nemrég például egy agykutató idegméregnek nevezte a szegénységet.”
Ha csak ebbe belegondolnánk… akár a rengeteg leszakadó, elszegényedő ember kapcsán, akár a héten elfogadott szomorú, szociális törvény kapcsán…
A könyv tele van erős megállapításokkal, nagyrészt kutatási eredményekre hivatkozva. Számomra talán az benne a legizgalmasabb, hogy Máté Gáborék is (a fiával, Dániellel írta ezt a könyvét) több szintet vizsgálódnak: a sejtszintű működéstől a családi dinamikán át a társadalmi, globális szintekig.
Még egy fontos gondolatot hadd osszak meg belőle:
„A betegség az individuális test eszköze arra, hogy figyelmeztessen, valamit másképpen teszünk, mint ahogy a természetünk kívánná; az olyan társadalmi bajok, mint például az addikció, vagy az olyan globális katasztrófák, mint a klímaváltozás, azt jelzik, hogy a teljes társadalomban csúszott félre valami. De ezt jelzi a politikát általában körülvevő beletörődés és cinizmus, a néha már nevetséges mértékben elharapózó gyanakvás meg az az indulat is, amely mindenfajta közéleti diskurzusba beleivódik, legyen szó választásokról, abortuszról vagy járványkezelésről.”
– és folytathatnám az idézeteket, illetve folytathatnánk vég nélkül a következményeket.
Mindenekelőtt nézzétek meg a filmeket, ha tehetitek! És menjetek a természetbe, ha csak lehet!
Ez is egy jó mondás, nem tudom, kitől, de én gyakran alkalmazom, ajánlom:
Tedd magad rendbe, hogy másokat rendben láss!
A fotók sajátok, Zemplénből, Nagykovácsi környékéről, kertből.
Koskovics Éva
