Kortárs jósnők? Tóth Krisztina és Szeifert Natália új regényei
2022. augusztus 05. írta: CoachCo

Kortárs jósnők? Tóth Krisztina és Szeifert Natália új regényei

297451331_768191117635125_1468346153775245520_n.jpg

Napok óta foglalkoztat a gondolat, hogy ha el kellene képzelni a jövőt, akkor hol és hogyan képzelném el.

Benne lennék-e még, vagy kitalálnék unokákat, dédunokákat magamnak, az ő életükben zajlana, vagy kevesebb kockázatot vállalva inkább nem a saját vérvonalamon indulnék el, hanem csak úgy általában? Mivel nehezen tudnék most – azt gondolom reálisan – egy ideális, emberi világot elképzelni néhány évtizeddel, netán évszázaddal későbbre, ezért egyelőre el is hessegetem ezt a dolgot. Éljünk inkább a mának, maxoljuk ki ezt a nyarat, vegyünk még egy kis dollárt vagy eurót (ha van miből), reménykedjünk, hogy előbb-utóbb ezt a válságot is leküzdjük, de legalább túléljük, és mielőbb véget ér ez a rohadt háború is (csak ne érezném, hogy ezekhez lassan még bátrabb fantázia kell, mint az előző, jövőbelátó próbálkozáshoz)!

Pontosan tudom persze, hogy miért dolgozik bennem a téma. Két könyv után, amelyeket teljesen véletlenül épp egymást követően olvastam. Mellesleg, jut eszembe, aki leszólja a mai magyar irodalmat, és főleg, aki egyáltalán nem olvas kortárs irodalmat, az jó lenne, ha gyakorolna egy kis önreflexiót, vagy minimum megpróbálkozna, mert tenger jó élménytől, gondolattól fosztja meg magát. Sőt, könnyen beszélhet butaságokat...

Tóth Krisztina: A majom szeme

Tóth Krisztina története a maihoz képest időben sokkal előrébb játszódik. A társadalmi kettészakadás mai, láthatóan fokozódó folyamatai egészen szélsőséges méreteket öltöttek már ebben a világban, amelynek a könyvben egy pszichiáter a főszereplője. Persze sok más ember veszi őt körül, a családja, a páciensei. Nagyvárosi környezet, lehet akár Budapest is, hisz vannak kerületek. Bár, azok a kerületek nem olyan kerületek, mint a mostaniak. De azért is lehet a főváros, mert ott él a kormányzó is, aki - ugyan nagy titokban, de - maga is az egyik, igaz, kitüntetett páciens. És nők. Jó sok nő, a maguk háttértörténeteikkel, amelyeket sokszor még ők maguk sem érthetnek, hisz nem tudhatnak mindenről. Az olvasó bezzeg kapja az információt bőven, jó, ha megkapaszkodik közben. Tényleg! Vajon elgondolkodunk-e azon, mennyi minden hat a mi életünkre is úgy, hogy nem is tudunk róla? Mennyi titok vehet minket is körül? Izgalmas kérdés. Talán jobb is, ha nem tudunk mindent. Vagy nem? Attól függ…

Dr. Kreutzer nagy szaktekintély, bár vannak rossz érzéseink vele kapcsolatban, amikor például érzi, „ahogy legyőzhetetlen erővel áramlik szét benne a düh.” Szóval, indulatkezelési problémák. Ne vessük meg érte emberünket, hisz tudjuk, sokan, nagyon sokan küzdenek hasonlókkal. Még tán néha magunk is. De rémes lehet szakemberként ezzel szembesülni, kell is ehhez valami saját módszer, amivel segít magán. Hogy aztán jót választott-e, az más kérdés. De erről nem mondok semmit, hisz ez az egyik legnagyobb dobása a könyvnek. 

Sok a nyomás mindenkin, a pszichiáteren, a kormányzón, az anyákon, főleg, ha nem akartak anyává válni, vagy ha drogos lesz a gyerekük; a fiatalokról nem is beszélve.

Bevallom, nehezen kezdtem el a könyvet, féltem, hogy majd lehúz, elszomorít. De a stílusa, a finom humora segített átlendülni a történeten, a sztori vitt magával, az abszurditása pedig végül adott némi reményt, hogy talán mégsem jutunk el idáig. A mához, sőt, a múlthoz való kapcsolódás jegyében vannak olyan kis színes jelenetek, olyan történetfoszlányok, amelyekben lubickolhatunk. Ilyen például, az egyik kedvenc részem, a kinyitható fotelágy esete, amivel dr. Kreutzer komoly küzdelmet folytat. Ez a jelenet szerintem egy írói bravúr. Láttam magam előtt mindent, a rugót, a csavarokat, hallottam a káromkodást, de még a kárpit is megjelent a lelki szemeim előtt, pedig arról nem is volt szó. De mit tegyek, ha volt egy ilyen fotelágy az én rokonságomban is? Amikor egy fotelágy „sunyi mozdulatlanságban várakozik”, mintha direkt ki akarna cseszni veled, te pedig nem tudod már feladni, akkor is megoldod a problémát, ha belegebedsz. Szerintem mindenki megélt már ilyet. Eljön az a szint, ahol nem lehet feladni. Akkor kell valaki, aki jön, és leválaszt róla, megoldja helyetted. Vagy folytatod az agyvérzésig. De nem, itt nem jött el a gutaütés, bár nagyon közel állhatott hozzá dr. Kreutzer.

Sokféle végkifejletre gondoltam közben, de olyanra semmiképp, ami lett. És nem mondok semmit, ne legyen spoiler. Isteni! Nagyon tetszett!

Szeifert Natália: Örökpanoráma

Aztán, mielőtt rendesen kihevertem volna a könyvet, jött a Szeifert Natáliáé. Na persze, nyári üzemmód van, több idő jut olvasni ilyenkor. Már nagyon készültem rá, kíváncsivá tettek a jó kritikák (pl. Kuszma, ő mindig mérvadó), illetve kicsit ismerem is Natáliát a Péterfy táborból, eljött egyszer beszélgetni.

Hát, szerintem ez egy ötcsillagos regény!

Képzeljünk el egy elnéptelenedő falut (nekem nem volt nehéz, hisz ismerek ilyet egészen közelről)! A történet régebbről indul, amikor még ez a falu szinte alig létezik, még nem is biztos, hogy faluvá válik. Tehát nem az a tipikus, valaha szebb napokat látott, nagy történelmi múlttal rendelkező, később azonban szép lassan elenyésző falu (vagyis más, mint amelyik az én számomra természetesen felmerült, mint példa – talán nem kell mondani, én Mádról jöttem). Viszont a falu lakói izgalmas emberek, sokfélék, szerethetőek, nem olyan egyszerűek, mint amilyennek a városi értelmiség sokszor elképzeli a vidéki egyszerű embereket. A történet régen, két emberöltővel korábbról indul, de a vége ennek is egy kicsit távolabbi jövőben játszódik. Itt – annyit elárulok – nem a társadalmi folyamatok alakulnak kedvezőtlenül, hanem a természeti környezet, az időjárás válik exrémmé. Az a rémes, hogy mindkét forgatókönyv benne van a pakliban, abba bele sem gondolok, hogy a kettő együtt, párhuzamosan is tudhat zajlani. Vajon miért is beszélek feltételes módon, amikor épp azt látom, hogy zajlik is. De már megint a magamét fújom, nem a könyvről beszélek…

Nem tudok és nem is akarok mesélni a történetről, annyira szép, annyira jól írta meg Natália, hogy olvassátok csak el, és inkább egy kérdést teszek fel nektek, ami bennem is megfogalmazódott az olvasása közben.

Ha elképzelnétek egy jövőt, ami nem annyira pozitív, akkor ti mibe, kibe kapaszkodnátok, hol tudnátok elképzelni magatokat, kivel töltenétek el a hátralévő életeteket? Mi adhat reményt ilyenkor ahhoz, hogy kitartsunk, hogy végigcsináljuk?

A könyv egyik legizgalmasabb szála a nők több generációja. Ki mit örököl meg az anyjától, nagyanyjától, mit ad át az egyéniségéből, a tudásából, ki hogyan küzdi meg a maga harcait. És nagy kedvencem az a baráti kapcsolatrendszer, ami kicsit zárt ugyan, de könnyen ki is nyílik, ha kell, és amiben a férfi-női szerepeket nem rontják el az ösztönök (vagy csak kicsit kavarnak be legfeljebb, de az még éppen szép is, belefér), és amely olyan ritka, hogy szerintem csak az igazán szerencséseknek adatik meg. Pedig óriási támasz tud lenni. Életmentő. Ahogy a könyvben is.

Szeifert Natália könyve igazi női irodalom, és számomra épp azért nagyon – keresem rá a legjobb szót, talán azt mondanám, hogy - intelligens, mert nem rosszabbak benne a férfiak sem, mint a nők. Mindenki esendő, senki sem egyértelműen jó vagy rossz. Sok ismerős figura, sok ismerős helyzet, engem is és azt gondolom, másokat is foglalkoztató kérdések, csodálatosan megírva.

+ 1 Tompa Andrea

Van egy podcast, nem tudom, ismeritek-e, az a címe, hogy Az élet meg minden. Olyan igazi nagy beszélgetések érdekes, ismert emberekkel. Nemrég hallgattam meg a Tompa Andreával való beszélgetést. Elképesztő volt! Az ő könyveit is ajánlanám azoknak, akik esetleg még nem olvasták. Főleg, ha leszólják a mai magyar irodalmat. Korábban írtam már róla, ITT. Ő nem a jövőt képzeli el, ő a múltról írt, a jelenről beszél. Persze mindnek köze van a jövőhöz is, nagyon.

Elképzelek egy olyan jövőt, amit ez a három nő írna meg. Istenem! De jó is volna! Én látatlanban a kezükbe adnám a lehetőséget, rájuk bíznám a sorsomat, a fiaim, a következő generációk sorsát! Persze eszembe nem jutna a férfiakat kizárni, szerintem ők maguk is behívnának férfiakat, ők biztos nem törekednének kizárólagosságra. Ez most így sorban, egymást követően nagyon erős élmény volt nekem, ez lehet az oka, hogy én most bennük látnám a világbékét. Ezért ezt most megosztottam. Hátha!...

 

Koskovics Éva

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr5017901657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása