Kényes kérdés a zsidó téma? Kiket érint egyáltalán?
2022. május 19. írta: CoachCo

Kényes kérdés a zsidó téma? Kiket érint egyáltalán?

dsc_0609_2.JPG

Tegnap beszéltem egy pszichológus ismerősömmel és bevallom, a beszélgetésünk nem volt vidám. Mindketten érzékeljük, hogy rossz mentális állapotban vannak az emberek, hogy nagy bajok vannak és még nagyobbak lesznek az oktatásban, hogy a fiatalok helyzete drámai. Persze a miénk sem nagyon jó, de mi már kibírjuk valahogy… Nekünk már megvannak a magunk módszerei arra, hogy kezeljük a nehéz helyzeteket. Aztán mikor hogy sikerül…

Közben tudom, tudjuk sokan, hogy pozitív energiákat kellene közvetíteni, hitet, életerőt sugározni kifelé, hátha segíthetnénk ezzel másoknak. De sok mindent tudunk és mégis nehéz csinálni, nehéz aszerint élni.

És akkor később, még a beszélgetésünkön morfondírozva, beugrott egy nem olyan régen olvasott mondat:

„Egy történetnek nincs se kezdete, se vége, az ember önkényesen választja ki azt a megélt mozzanatot, ahonnan vagy visszatekint, vagy előrenéz.”

– Graham Greene: A szakítás

Az idézetet Szegedy-Maszák Marianne-tól vettem most kölcsön, aki a Csókolom a kezét című családtörténeti könyvében az Epilógusa elé találta ezt éppen megfelelőnek.

Úgy gondolom, a történetek annyifélék, ahányan annak szereplői voltak. Sokféleképpen lehet látni, érezni, gondolni valamit, olyan sokféle módon, hogy azt fel sem tudjuk mérni reálisan. Még a saját véleményünk, memóriánk is alakul az idő, a helyzet, a körülmények hatására. Nem beszélve arról, milyen érzelmi állapotban vagyunk. Ha lenn vagyunk, mindent sötéten látunk. Ha fenn, akkor megszépül minden, még a rögös múlt is. Kinek mennyire hektikusak, milyen nagy amplitudóval lengenek ki ezek a hullámai, mennyire húzódnak el, ki-ki milyen hosszan éli az életét fenn vagy lenn, az nagyon egyéni.

A Weiss család történetét már mások is megírták, én is olvastam már korábban egyet, amelyet Marianne nagybátyja, Kornfeld Tamás írt. 

img_20220519_142852_resized_20220519_030555386_2.jpg

 

Családi örökségek

Miután úgy alakult, hogy egyre több történetet írtam meg a családomról én is (mostanában érdekes módon sokunkban dolgoznak hasonló belső mozgatórugók), ehhez kapcsolódóan Mád életéről, illetve a kettő kombinációjáról, jó néhányat ezek közül meg is osztottam a Mádról jöttem c. fb oldalamon, így sok visszajelzést kapok, amelyek között akadnak olyanok is, amik komoly fejtörést okoznak számomra.

Aztán, ahogy az már csak lenni szokott, sok olyan élménnyel, könyvvel is találkoztam megint, amelyek mintha hasonló kérdéseket vetnének fel, mintha azok is ösztönöznének, ne hagyjam annyiban ezt a témát. Így nem állom meg, hogy egy felvetett kérdésre most nagyobb hangsúlyt próbáljak fektetni. Hátha számotokra, mások számára is érdekes lehet.

Szóval, hogy nem vagyunk egyformák, hogy ahány ember annyi történet, annyi megélés… Érdekes lehet ezen elmorfondírozni, minek hatására óhatatlanul szembesülhetünk azzal, hogy minden kérdésben kialakulnak végletes gondolatok, reakciók is. Talán kellenek is ezek ahhoz, hogy ráakadjunk az arany középútra, hogy rátaláljunk valami mindenki által elfogadható igazság-félére. Már ha létezik ilyen. Viszont ahhoz, hogy tényleg megpróbáljunk kiigazodni a sok megélés között, megértőbbek lenni, nem ártana többször elgondolkodni azon, mi okozza a végletes, sok esetben kártékony gondolatok megszületését. Mert azok soha nem véletlenül születnek meg.

Belevágok a közepébe. Kell hozzá egy kis bátorság, mert érzékeny téma.

Te zsidó vagy?

A zsidó téma viszonylag gyakran felmerül bennem, előjön az írásaimban, ami nem csoda, hisz ha Mádról írok, akkor ez megkerülhetetlen. Vagy ha néha vissza-visszanyúlok a történelmi időkbe, netán megemlítek társadalmi problémákat, akkor is szinte megkerülhetetlen ez a téma is. Az előítéletek, a kirekesztés, az identitás stb. Ilyenkor persze, akik nem ismernek, azokban biztos rögtön felmerül a kérdés, vajon mennyire vagyok én is érintett.

Üzenem nekik, hogy tök mindegy! Nincs ma olyan, aki ne lenne ebben érintett! Mint ahogy olyan sincs, aki ne lenne érintett a politikában, a környezetvédelemben, a klímaváltozásban, vagy az oktatás színvonalában! Nincs! Aki azt hiszi, hogy őt ezek a kérdések nem érintik, annak fogalma sincs a világról, a valóságról. Az hárít. Ami persze időnként lehet egy megoldásnak hitt módszer. Egy darabig… Mintha arról nem tehetnénk, hogy milyen a gyerekünk. Igaz, ha valami gond van a gyerekünkkel, akár az is lehet mögötte, hogy elsősorban nem mi tehetünk róla, hogy van a családban egy dinamika, egy régi trauma, amit generációk hurcolnak és adnak tovább egymásnak, ami időnként kibukik. Ezekről, a transzgenerációs örökségekről ma már komoly pszichológiai könyvek szólnak. Ahogyan ezzel párhuzamosan kapóra jött a nem-vallásos, nem-keresztény körökben is a bibliai ’hetedíziglenre’ való utalás, amely Mózes könyvéből idézi a mondatot:

„Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem”

– és ennek továbbgondolt változatai. 

Érdekes mondat ez, vajon mit jelent pontosan az, hogy gyűlölni az istent? Azt állítani, hogy gyűlölöd őt (ki a fene állítana ilyet?), vagy tagadod a létezését? Netán azt, hogy embereket gyilkolni, nem betartani a tízparancsolatot? Én valahogy erre gondolnék leginkább. De lehet, hogy nem vagyok eléggé képzett keresztény. Hoppá, most elárultam magam...

Zsidók Hegyalján és a világban

Szóval, egyik mádi történetem után ez a komment érkezett: mit szólok, mi a véleményem a bodrogkeresztúri zsidó helyzetről, az ottani állapotokról?

Nincs ugyan napi szintű információm róla, de annyi épp igen, hogy pár szóból is értettem, mire gondol a kérdező. Bodrogkeresztúr, ahol komoly zsidó közösség élt a II. világháború előtt, akárcsak Hegyalja többi településén, arról nevezetes, hogy itt élt az egyik híres csodarabbi.

Ennek következtében az utóbbi időkben az ortodox hívek, leszármazottak körében egyre nagyobb méreteket ölt a szokás, hogy évente eljönnek a zarándoklatra (Brooklyn-ból, Izraelből), illetve felvásárolták a falu jelentős számú ingatlanát és a korábban jelentős számban itt élt vallás képviselői, annak is az ortodox irányzatához tartozói ma már szinte a városkép részévé váltak. Márpedig ez a látvány nem mindenkinek tetszik. Én is belátom, hogy nem megszokott, sőt, mondhatni, nem kellemes látvány ezeket a feketeruhás, pajeszos, legyünk őszinték, számunkra valahogy kicsit ijesztő külsejű embereket látni, akik nagyon zárt közösséget alkotnak és ragaszkodnak a saját szokásaikhoz, hagyományaikhoz. Mint minden szigorú, szélsőséges – vagy ha nem akarunk negatív érzéseket kelteni, nevezzük inkább hagyományőrzőnek – irányzat általában.

Ha elolvassuk Deborah Feldman könyveit (Unortodox – A másik út, Exodus), akkor sok dolgot megérthetünk belőlük, a világukból. Elsősorban azt, hogy hogy alakulhat ki egy szélsőséges vallási irányzat. A szatmári haszid közösség mögötti fő hajtóerő az volt, hogy a holokausztot túlélők legszentebb kötelessége nem más, mint hogy pótolják a nagy veszteséget, hogy próbáljanak meg annyi gyereket hozni a világra és felnevelni a saját értékeik szerint, amennyit csak képesek. Pótolni akarják a pótolhatatlant.

A könyv alapján készült népszerű filmsorozatból, annak recenziójából is megérthetünk sok mindent.

Ahogy ezt most így utólag elolvastam a filmről, rengeteg párhuzamot találtam benne a többi valláshoz, a keresztény vallásokhoz kapcsolódóan is. Felmerülhet a kérdés, hol húzhatóak meg a határok: meddig ’egészséges’ a szigora egy egyháznak, mennyire egyeztethetőek össze a régi szabályok a mai korral, meddig terjed az egyéni önrendelkezés és a fentről diktált hagyományőrzés, keretrendszer. Nem véletlen, hogy a fejlett, jóléti társadalmakban a vallásgyakorlók száma erősen csökkenő tendenciát mutat. Hogy ez mennyiben minősíti az egyes embereket, a társadalmi viszonyokat, vagy magát az egyházat, az nagyon összetett, bonyolult kérdés.

Szóval, fogalmam sincs, Bodrogkeresztúron mit lehetne tenni, mennyire tolerálhatóak az ottani problémák. Azt sem tudom egészen pontosan, mik a konkrét problémák, vannak-e a falu lakóinak mindennapi életét valóban megzavaró helyzetek. De abban biztos vagyok, hogy ha jobban ismernénk egymást, ha több ismeretünk lenne a másik oldal véleményéről, életéről (és itt említhetném a keleti, szélsőséges iszlám országokból menekülőket, a háború elől életüket mentve hozzánk érkező, kétségbeesett ukránokat, az lmbtq közösséget, a vegetáriánusokat, a környezetvédőket, a városiakat-falusiakat, a nőket-férfiakat stb.), akkor talán könnyebb lenne. Persze ehhez mindkét oldal nyitottságára szükség lenne!

dsc_2041.JPG

A képen az olaszliszkai zsinagóga emlékhelye (Csodarabbik útja)

Hm. Igen. Olaszliszka. Erről is juthat eszünkbe nehéz történet.

Szóval, attól tartok, ez régen sem volt jobb, egyszerűbb. A Szegedy-Maszák könyv is jó példákat szolgáltat erre. Az író anyai ágon Weiss Manfréd családjából származik, édesapja pedig diplomata volt, aki igaz keresztény létére megjárta Dachau poklát. Csodával határos módon élte túl. Becsületes állami tisztviselő volt, igaz, nagyon komoly beosztásban, aki pechére 1941-ben beleszeretett egy kikeresztelkedett zsidó nőbe, ami abban az időben nem volt szerencsés dolog. Felért egy öngyilkossággal. A két család élete, az akkori magyar történelem, illetve a politika összefonódása a családdal, a fiatalok életével, egészen különleges élményt jelent így most, 2022-ben, a mai viszonyok tükrében is olvasva. Az is egy nagy tanulsága, mennyire nem vették komolyan az őrületet, mennyire hittek a józan észben, abban, hogy már nem lehet rosszabb. Sok-sok tanulsággal szolgálhat a mának is.

Ők, a család tagjai túlélték, sok szenvedés és megpróbáltatás árán, de komoly lelki sérülésekkel. El kellett  aztán menekülniük, megértették, nincs más megoldás, ha életben akarnak maradni, amit csak a nagy vagyonuknak köszönhetően (köztük elsősorban a magyar ipar 'koronaékszerének', a Weiss Manfréd fő művének, a Csepel Műveknek és a hozzá tartozó intézményeknek köszönhetően) tudtak megtenni. Nehéz szituáció volt, kőkemény döntések. Megállapodni a németekkel, titokban... Legalább nekik sikerült. Ugyanakkor komoly tanulsága a történetüknek, hogy annak sem volt jó, aki itt maradt közülük, annak sem, aki elment. A családi rendszer megbomlott, megsérült, soha többé nem állhatott helyre a régi szinten. Az ország is sokat vesztett velük, nem kérdés. Mint ahogy mindig veszít az ország, ha a tehetséges, rendes emberek arra kényszerülnek, arra az elhatározásra jutnak, hogy jobb, ha máshol keresik a boldogulást.

Mert nem csak ők sérültek ebben a történetben. Sokszor gondolok arra, hogy akik ehhez asszisztáltak, azok vajon hogy tudtak ezzel élni később? A nyilasok, az ávósok, azok az egyszerű emberek, akikből a félelem, az éhezés, a stressz épp az antiszemita érzelmeket hozta ki. Mert ezzel tömték a fejüket, ehhez hergelték őket éveken, évtizedeken, évszázadokon át. Akik borzalmas tettekre voltak képesek akkoriban, leginkább 1944-ben. Biztos vagyok benne, sok család ma is issza ennek a levét. A nagyapák, dédapák bűnéért sokan lakolnak ma is. A beteg lelkek (és testek) mögött ott rejtőznek ezek a végrehajtó emberek, az ősök. Még ha sok esetben nem is tudnak róla. 

Nehéz dolog ez. Annyian szeretnénk nem foglalkozni ilyen kérdésekkel, ki a zsidó, ki nem. Egyesek már unják a sok holokauszt témájú filmet, könyvet, megemlékezést. Sokan gondolják, soha nem lehet sok, amíg van antiszemitizmus. De hasonló gondolatok merülhetnek fel bennünk a fajgyűlölet kapcsán is, mindennel kapcsolatban, ami előítéleteket, gyűlöletet szít származás, bőrszín, vallási hovatartozás, stb. alapján. De egy-egy szélsőséges megnyilvánulás (mondjuk akár egy sokak által annak tartott Pride) jó alap lehet arra, hogy felháborodhasson az, akiben nincs tolerancia, aki maga is frusztrált joggal, vagy jog nélkül. Megoldhatatlan? Csapdahelyzet?

Bárcsak megbeszélhetnénk!...

Az a baj nálunk szerintem, hogy nem lehet ezeket a dolgokat átbeszélni, feldolgozni. Vannak az „oldalak”, akik fújják a magukét, de már szóba sem állnak egymással, sőt, sokszor a gyűlölet, a megvetés dolgozik bennük egymás felé.

Nem tudunk megbeszélni, megvitatni dolgokat, meg sem próbáljuk megérteni egymást. Leszoktunk ezekről. Inkább nem is állunk szóba egymással.

Hallgattam egy interjút, ahol megkérdeztek egy energetikai szakembert, mi a véleménye a Paks2-ről, kell-e valóban. Erre a válasz: „Nem tudok rá válaszolni, mivel minden adat titkos. Nincs róla elegendő információm.” Eszembe jutott róla, hogy egy BME-n tanító ismerős mesélte kábé 7-8 évvel ezelőtt, volt egy konferencia Paks2-ről, ahol több előadás is elhangzott, de kérdezni nem lehetett. Ott volt a szakma krémje. Elképedtem rajta, de már akkor sem lepett meg a dolog. Az lepett meg inkább, hogy annyi értelmes mérnökember végigülte szótlanul, nem háborodott fel, nem tette szóvá a dolgot.

De ugyanez van az oktatás terén, a környezetvédelem terén (most épp a Sajó szennyezése kapcsán), az akut problémák, akár a korrupció, akár a mostani olajembargó terén, mindenhol. Vannak vélemények, még írni is lehet róluk, de nyilvános vitákat nem látunk, ahol minden vélemény elhangozhat, ahol mindenki kérdezhet mindenkitől. Ezzel a mintával, ezzel a hozzáállással pedig nehéz empatikusan, együttműködően viszonyulni egymáshoz.  Mind a magunk buborékában ülünk, a másikra pedig megvetően, undorral nézünk. Nehéz lenne így megbízni egymásban. Ennek az eredménye a bélyegsütögetés, az ellenségeskedés, a bizalmatlanság is. És az, hogy a szakmaiság, mint szempont, teljesen háttérbe szorul minden téren.

A kis rendszerekben és a nagyokban egyaránt rendetlenség van.

Na, én is ott vagyok már megint, ahol a mádi honpolgár. Megint nem lettem vidámabb…

Hogy is kellene, hogy lehetne ebből kikeveredni??

Talán ha vigyáznánk a szélsőséges megnyilvánulásokkal, megpróbálnánk megérteni, ha valaki nem pont úgy gondolkodik, működik, ahogy mi. Ha magunkkal kezdenénk, kis önkritika, kis önreflexió, ha kicsit elfogadóbbak lennénk mások felé?... Olyan szép lehetne ez a világ!

Jó dolog a rend, de nem mindegy, hogy milyen módszerekkel és kik próbálják megteremteni.

 

/A múltkori posztomnál nem voltam szigorú a kommentelőkkel, mondván, mindenkit magát minősít az, ahogy és amit ír. De most előre szólok, nem szeretnék szélsőséges véleményeket olvasni, nem fogom azokat beengedni!/

 

Koskovics Éva

 

/A fotók sajátok, a címlapfotó a mádi zsidótemetőben készült/

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr6217835435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fkv.115 2022.05.24. 05:28:53

Ez kizárólag a zsidók baja, nekünk volt ennél sokkal fontosabb is, nem velünk kéne sajnáltatniuk magukat. Trianon, tatárjárás, török 150, málenkij robot, stb. Azokat miért nem ünneplik a zsidók viszonossági alapon? Meg aztán nekünk mi közünk hozzá? Ott se voltunk, nem is éltünk akkor. Mégis nekünk kéne kollektíve bűnösnek érezni magunkat... Persze amikor náluk merül fel a kollektív bűnösség, akkor egyből jön az ajvék. Kettős mérce! Ja és az x+1. "kárpótlási" lehúzási kísérleteiket nyújtsák be azoknak akik ott voltak, ne velünk fizettessenek még 100 év után is, mert mi nem voltunk ott, nem nekünk kell fizetni. Mi csórók vagyunk, ezek 1 fillérrel nem lettek szegényebbek, és mégis tőlünk tarhálnak. Ez a felháborító, és így utáltatják meg magukat mindenkivel, így terjesztik a zsidók az antiszemétizmust.

CoachCo 2022.05.24. 10:17:34

@fkv.115: Nagyon sajnálom, de vagy nem olvasta el amit írtam, vagy nem világosan írtam, vagy nem értett meg, nem akart megérteni. Épp azt próbáltam magyarázni, hogy ezek mind közös ügyek és amíg ezt nem fogjuk fel, addig marad a megosztottság, a bizalmatlanság, maradnak a buborékok. És hogy mi közünk hozzá? Köztünk élnek a nyilasok, a holokauszthoz asszisztáló, vagy félelmükben hallgató emberek, akik lenyúlták a zsidó vagyonokat, akik azonnal beköltöztek a bevagonírozottak házaiba, illetve azok leszármazottai, és hiányoznak közülünk a legyilkoltak, az elüldözöttek. Zsidók és nem-zsidók egyaránt. Származástól, vallástól, bűntől, hovatartozástól függetlenül. Van egy óriási frusztráció bennünk, aminek hátterében jócskán ott vannak ezek is. Az a baj, hogy meg sem próbáljuk megérteni egymást, és arra próbáltam rámutatni, hogy ezt a szélsőséges megnyilvánulások (mint pl. az ortodox zsidók) csak nehezítik. De biztos túl bonyolult voltam...

fkv.115 2022.05.25. 20:56:38

@CoachCo: Pont erre akartam kilyukadni, hogy ezt a közös dolgot nem látom benne. Inkább egy "legyen nekünk bűntudatunk olyasmiért, amihez semmi közünk" dolog. Mindenkinek vannak sérelmei, miért pont a zsidóké lenne a legnagyobb? Az örmények mit szóljanak, az övéket még csak el se ismerik sok helyen (pl. törökök), és azért nem sietnek a zsidók emlékezgetni. Az ISIS-es balhéban pontosan hány menekültet is fogadtak be? De mi azért tegyük csak meg számolatlanul... Most az ukrán menekültekért meg pénzt szednének, hogy Izraelbe menekülhessenek. Mert különben nem lesz fajilag tiszta Izrael, amit meg akarnak védeni. Hát pont ezt akarták a németek is, nekik miért nem lehetett, ha a zsidóknak igen? Pont az ilyen kettős mérce, a másik lehúzása, betáplált bűntudat erőltetése alakítja ki az antiszemitizmust, és erről senki más nem tehet a zsidókon kívül. És akkor azt is elkezdhetnék megvizsgálni (önvizsgálattal) hogy az előző holokausztok, pogromok vajon miért történtek meg. Mindenki csúnya rossz náci volt, még akkor is, amikor fel se találták? Spanyolországból akkor zavarták ki őket, amikor a mi Mátyás királyunk épp meghalt, 500 éve, akkor is mindenki náci volt? Nem lehet hogy az összetartás, a csak a saját fajta segítése a mások kárára, a másokból nem épp krisztusi szeretet vált ki? Ha a sajátnak mindig lesz meló, állás, pénz, az "idegennek" (aki épp a többségi nép) meg lófaszt a seggébe, felőlük akár meg is dögölhet, az vajon hogy fog kárörvendeni, amikor fordul a kocka? Hát úgy ahogy 42-ben: örömmel segít összefogdosni a zsidókat a csendőröknek, hogy deportálhassák Auschwitzba. És elégedetten dől hátra hogy a sors bűntetése elől nem tudtak elmenekülni. Bizony, a népi antiszemitizmus nem a hitleri fajelméletből ered, és nem 70 éves:

hu.wikipedia.org/wiki/Antiszemitizmus

A recept mindig, mindenhol ugyanaz: egy csoport elkülönül a többségtől, a többség kárára nyerészkedik, amit a többség egyszer megun, és visszavág. Évezredek óta. És még mindig nem fogják fel, hogy csak visszakapják, még mindig értetlenkednek, hogy már megint ok nélkül kapták a pofont... Pedig nem.

fkv.115 2022.05.25. 21:01:04

Ja és az hogy van, hogy ha valaki az ő szent holojukhoz mer hasonlítani bármit, egyből megy az ajvék, hogy semmi más nem érhet fel hozzá, csak a holo számít, más semmi? Pl:

www.origo.hu/nagyvilag/20201117-a-kristalyejszakahoz-hasonlitotta-trump-elnokseget-amanpour.html

Mint a BLM agybaj... Ezzel mekkora rokonszenvet tudnak ébreszteni a gójokban?

fkv.115 2022.05.25. 21:05:33

@CoachCo: "Köztünk élnek a nyilasok"

Élnek? 150 évesen még vígan kávléézgatnaka körúton?

"akik lenyúlták a zsidó vagyonokat"

És akik a magyar vagyonokat nyúlták le? Az nem számít, csak a zsidó? A málenkij robot, a dáváj csaszi, a többszörösen megfizettetett "jóvátétel", az ország szétrablása (Trianon)? Az nem érdekes, mert nem zsidó?

Te is csak betáplálni akarod a bűntudatot olyanokba, akik ott se voltak, semmi közük hozzá. Vagy ilyenkor számítanak az apák bűnei? Akkor számítson Sólymosi Eszter gyilkosainak is! Úgy lesz 1:1.

CoachCo 2022.05.26. 11:55:27

@fkv.115: én az általánosításoktól tartok. Mert ezekből nőnek ki a szélsőséges elméletek, csoportok, gyűlöletek. Tudjuk, hogy nincs olyan, hogy zsidók, meg keresztények, meg még olyan sincs, hogy magyarok, mind-mind egy absztrakció, egy általános gyűjtőfogalom, amelyen belül sok réteg, sok átfedés, sok onnon kilógó, atipikus egyed van. Mindegyik csoport emberek összessége, akik között vannak jóravaló, becsületesek, meg számítók, hamisak, stb. Persze, minden rémes történetet a helyén kell, kellene kezelni, de ami nagyon távol van tőlünk, azt nehéz. Nem a bűntudatot akarom táplálni, hanem a felelősségérzetet. És azt, hogy legyünk vele tisztában, a bűneinkért a gyerekeink, az unokáink is lakolnak. A bodrogkeresztúri témától azért indultam, mert arra kérdezett rá valaki. Ettől még az örmény, az ujgur és az ukrán téma ugyanúgy érvényes, jogos és bonyolult. De számunkra távoli, még nehezebben érthető, mint a hegyaljai zsidók leszármazottainak történetei. Ezutóbbit is csak kapizsgáljuk. De a házaik most is ott vannak...

fkv.115 2022.05.26. 20:01:22

@CoachCo: "legyünk vele tisztában, a bűneinkért a gyerekeink, az unokáink is lakolnak"

Na, pont hogy nem! Vagy akkor nézzük csak a zsidók bűneit is, amiért ők lakoltak 45-ben! A sok bankár, uzsorás, aki a szegénynek nem adott pénzt, csak a gazdagnak, összezártak egymás mögött, de a többségi néppel nem kokettáltak. Ugyanakkor elvárták volna hogy vész esetén meg segítsenek rajtuk (miért is? Kölcsönkenyér visszajár!). Az addig megszopatott kisember jogosan kárörvendett hogy viszik a hóhért akasztani. Ez az antiszemitizmus valódi alapja, nem a fajelmélet, és a zsidóknak végre magukba kéne nézniük, hogy nekik vajon milyen szerepük van abban, hogy évezredek óta mindenki kiutálja őket maguk közül. Vajon a köztünk rakó románokat, tótokat, rácokat miért nem közösítjük ki? Pedig azok se épp puszipajtások. Van egy régi mondás: Rómában tégy úgy mint a rómaiak. Ezt a zsidóknak nem sikerült megfogadni, meg is lett mindig az eredménye. Nem a rómaiakat kell sározni érte. A verekedés nem ott kezdődik, amikor visszaadják a pofont.

"De a házaik most is ott vannak..."

Akárcsak a 150 év török megszállás alatt kiirtott magyaroké. Vagy a málenkij robotra / Recskre deportáltaké. És a tatárjárás után is maradt "pár" üres kecó. De ha ezt egy szinten mered említeni a holoval, akkor meg náci vagy... A ma polkorrektnek beállított zsidósimogató álláspont nem a középút, a valóság, hanem csak az érem egyik oldala, amit a zsidók propagálnak. A másik oldalt is meg kéne végre hallgatni, és kibeszélni a dolgokat. Persze lehet tovább nácizni, de akkor a másik oldalról se lesz más a válasz egy karlendítésen kívül.
süti beállítások módosítása