Olvasom Obama ex-elnök memoárját, másodjára fogtam bele. Nem mintha nem lenne érdekes, de cirka 700 oldal, és nem az a könnyed, gyorsan olvasható olvasmány. Egyébként pedig igyekszem inkább szépirodalommal lenyugtatni esténként az elmémet… másoknak is ajánlom ezt a módszert!

Már túl vagyok a 2008-as győzelmen, épp ott tartok, hogy túlestek a beiktatáson, elkezdődött a tényleges munka. Mint minden politikus, nagyon jól tudja, az elején meg kell nyomni, különben hamar rásütik a bélyeget, hogy csak ígérgetni tudott, a megvalósítás lám, mégsem megy. Ráadásul ő tényleg komolyan gondolta. Mondjuk az USA választási rendszere gondoskodik is arról, sokszor kelljen bizonyítania annak, aki idáig eljut.

Közben meghallgattam a Partizánon Gulyás Marciék podcast-ját Harari könyvéről. Nekik is van egy olvasókörük, akárcsak nekünk és sokaknak (nagyon jó divat lett, ajánlom minden olvasni kedvelőnek, ha teheti, indítson ilyet, vagy lépjen be egy hasonló klubba). Mivel Harari könyvét is olvastam, nagyon izgalmas volt meghallgatni így pár év után, az emlékeimben kutatva (sajnos nincs olyan memóriám, hogy mindenre emlékezzek…). Érdekes volt így is, hosszú idő elteltével, hogy mit mond róla a történész szakértő. Persze, nálam sokkal kritikusabb volt, ő nem dőlt be elsőre (sőt sokszor másodjára sem) a leegyszerűsített és könnyen befogadható magyarázatoknak, elméleteknek. Azért ezzel együtt ha csak tehetitek, olvassatok Hararit (izraeli történész, előadásai is fenn vannak a youtube-on, kifejezetten érthetően, emészthetően beszél és ír). No de nem is ez az izgalmas, hanem azt mondták a végén, hogy legközelebb az Obama könyvről beszélnek. Így gyorsan a kezembe vettem megint. Pár hónapja annyi dolgom volt, hogy a 2008-as választások végén, miután megnyerte a republikánus John McCain ellenében Obama az elnökséget, félretettem a könyvet nyugodtabb időkre.

Óriási dolog volt ez akkor, ki gondolta volna, hogy Amerikának a mi életünkben még fekete elnöke lesz?!  Ráadásul kétszer egymás után! Tán még azt is megéljük, hogy női elnök vezeti az USÁ-t…

Na szóval, most kedvet kaptam megint és onnan folytattam. Már a kampányos időszak során is számomra a legizgalmasabb vonulata az a könyvnek, illetve ennek a 2008-as évnek, hogy milyen módon kezdődik, indul meg a nagy pénzügyi (jelzálog-hitel) válság. Hogy amikor már látszik, hogy elkerülhetetlen, amikor bedőlnek a nagy bankok egymás után, hogy ül össze a két nagy párt vezetősége, az ország legerősebb, legbefolyásosabb politikusai, hogy együtt dolgozzanak a megoldáson. Ami - főleg tőlünk nézve - egyáltalán nem nyilvánvaló. Ráadásul az előző elnök, ifjabb Bush stábja, de még mások sem teljesen látják át, mekkora is ez a probléma, és mivé fajulhat még a helyzet. Érdekes az is, ahogy Bush-ról ír, kettejük viszonyáról. Ilyenkor nagyon irigykedek Amerikára... Bár, ha belegondolok, hogy aztán jött egy Trump, hát nem is tudom...

Nem is részletezem a dolgot (folyton elkalandoznék ide-oda, szóljatok rám!), egyik ámulat a másik után. Miután megnyeri a választást, első feladat a stáb kialakítása, amit részletesen elmesél, indokol. Ez főleg azért érdekes, mert Bush csapatából is megnyer, átvesz kulcsfontosságú embereket. El tudtok ilyet képzelni nálunk?? Emellett sok más gondolatát is megosztja ezekből az időkből (a nők helyzetétől, saját családjának a hozzáállásáig, lányai iskolaválasztásáig, vagy anyósának beköltöztetéséig a Fehér házba, mind megérne egy misét).

Miután, aztán beiktatják, egyértelmű, hogy azonnal el kell kezdeni tüzet oltani. A pénzügyi válság az egekben, az ország gazdasága rogyadozik. Hiába nyert nagy fölénnyel, az amerikai demokrácia épp attól olyan híres és stabil, hogy a megválasztott elnök nem mindenható, sok kontroll és fék-ellensúly van beépítve a rendszerbe. Meg kell győzni a saját csapat mellett a másik oldalt is. Ne gondoljuk azt se, hogy a saját csapat olyan egyértelműen meggyőzhető!! Főleg akkor, ha ez sok pénzbe kerül, ha társadalmi hatásokkal is számolni kell, ha nem egyértelmű a kimenet. Márpedig erre a helyzetre ez mind igaz volt. És itt még mindig nem látszott minden, mekkora lesz a baj, hova gyűrűzik, milyen váratlan egyéb események jönnek még.

Egy HVG cikkből idézek ide egy mondatot, hogy felfrissítsem a memóriákat: "A 2007-es csúcshoz képest a háztartások vagyona 14 ezer milliárd dollárral esett vissza az országban. A visszaesés 2010-ben ért véget, abban az évben már az amerikai gazdaság újra a 2008-as szintre került – Magyarországnak ezt 2015-ben sikerült."

De nem akarom hosszúra nyújtani, hanem inkább arra koncentrálok, ami számomra is evidens és amit jó lenne, ha mások is gondolkoznának rajta. A megoldás, útkeresés során a keynes-i gazdaságpolitika gyökereihez nyúltak vissza (Keynes-t már mi is tanultuk az egyetemen, mindenkinek kell ismernie, aki megfordult a Marx/Corvinus táján… , és aki azt vallotta, hogy nem igazán mindegy, mire költi a kormány a pénzt, a lényeg, hogy gazdasági tevékenységet gerjesszen vele).

Idézem Obamát:

„Az volt a legfontosabb, hogy az emberek zsebébe tegyük a pénzt, amilyen gyorsan csak lehet, és ennek az volt a legjobb módja, ha étkezési támogatást adunk, kiterjesztjük a munkanélküli-támogatást, továbbá csökkentjük a középosztály adóját, az államoknak pedig segítünk abban, hogy ne kelljen elbocsátaniuk a tanárokat, tűzoltókat és rendőröket. A kutatások szerint az infrastrukturális beruházások hozzák a legnagyobb megtérülést; ám, mint Larry rámutatott (Larry Summers, az Országos Gazdasági Tanács igazgatója, Clinton volt pénzügyminisztere - K.É.), még ott is olyan vállalásokra kell szorítkoznunk, mint az útjavítások és az elöregedő szennyvízcsatornák megfoltozása, vagyis olyan projektek kellenek, amelyek révén az önkormányzatok azonnal munkát adhatnak az embereknek.”

Tudom, hogy itt most sokan arra gondolnak, igen, de ezekből a projektekből lehet aztán kilopni a pénzt, hogy az önkormányzatok, hja, hol van az már, amikor még nálunk is ilyesmin gondolkodhattak stb. - jogos gondolatok. De ez most itt még Amerika.

Számomra, aki hosszú évekig dolgoztam közgazdászként és bizony időnként nagy döntések előkészítésében is részt vehettem, nagyon izgalmas ez az egész: ahogy érvelnek, gondolkodnak a szakpolitikusok, ahogy egyik meggyőzi a másikat, ahogy kialakítják, mi legyen a stratégia, ahogy Obama megkezdi lépésről-lépésre meggyőzni azokat, akiket meg kell győzni. Persze van egy közös cél: kihúzni az országot a bajból. Ennél fontosabb nincs. Pártállástól függetlenül mindenki elfogadja, ezt meg kell oldani. Senkinek nem jó, ha nő az elégedetlenség, ha nő a bűnözés, ha csökken a biztonságérzet. Nyilván itt is sokan a saját zsebük bűvöletében élnek, nyilván sokan ügyeskednek és fel sem merülnek bennük társadalmi kérdések, társadalmi felelősség. De ezek az egyéni érdekek, ezek az önös értékek egy ország vezetésében, hosszú távon, nem érvényesülhetnek! ... Feszengek most kicsit, tudom, sokan mire gondolhattok, higgyétek el, én is, de azt javaslom, ne ragadjunk le... Bár nehéz. Bennem is felötlenek dolgok:

Eszembe jut a cikk, amit olvastam arról, milyenek a nyugdíjak nálunk. Mintegy negyvenezer nyugdíjasnak nem éri el a nyugdíja az 50 ezer forintot!! Felfoghatatlan.

Eszembe jut, hogy 13. éve nem emelték a családi pótlékot. Tudom, nekem ez becsípődésem, már tavaly is ezen rugóztam…

Eszembe jut, milyen módon zajlott a járványügyi válságkezelés, mennyit kellett várniuk például a vendéglátósoknak, amíg hozzájutottak némi kis támogatáshoz (kivéve persze azokat, akik milliárdokat kaptak és gázszerelésből váltottak karriert, vagy jó családból jöttek), hogy a három hónapos munkahely keresési támogatást az istennek se voltak képesek kicsit meghosszabbítani, hogy nálunk a munkaalapú gazdaságpolitika oltárán egymillió mélyszegénységben élőt igenis, otthagynak az árok partján. De eszembe jut az egykulcsos adórendszer is, meg a sok egyéb szabályzó, ami mind a felső középosztályt és a kiváltságosokat támogatja vég nélkül. Na mindegy, nem bosszankodom. Olvasom inkább tovább az Obamát.

Nem kizárt, hogy fogok még írni róla. Van egy olyan érzésem, hogy bőven ad még rá apropót.

Egyébként felesége, Michelle Obama könyvét is elolvastam korábban, sőt, írtam is róla ITT!

Koskovics Éva