Vannak az életünknek csúcspontjai. Kinek melyek ezek, sokat elmond rólunk, a személyiségünkről.

Ha már itt tartunk, fel is teszem a kérdést: neked melyek ezek?

Tudod? Gondolkodtál már rajta?

Életünk nagy pillanatai

Persze vannak olyan dolgok, amelyeket szinte kötelező érvénnyel válaszolunk erre: egy-egy kimagasló siker amit elértünk, a gyerekeink születése, a szerelmünk megismerése, egy-egy különleges utazás, egy-egy művészi élmény, egy könyv, egy csúcsteljesítmény amire képesek voltunk (megmásztunk egy hegyet, átúsztunk egy nagy távolságot, megoldottunk egy mások által megoldhatatlannak tartott problémát), vagy egy spirituális élmény.

Spirituális élmény is sokféle lehet, akár vallási, isteni érzés, akár valami felismerés, valami olyan megélés, amikor olyan szférákban találjuk magunkat, ahol korábban soha nem jártunk. Nem is biztos, hogy szavakba tudjuk foglalni, hogy néven tudjuk nevezni, de hogy örök életünkben emlékezni fogunk rá, azt biztos. Nekem volt néhány ilyen, nem sok, de azok erősen hatottak, azok biztos, hogy befolyásolták az életemet. Remélem, még jönnek is ilyenek, ma már kicsit nyitottabb is lettem rájuk.

Különleges emberek

Ami még hasonlóan működik, azok az élmények, amikor egy-egy ember van ránk erős hatással, amikor megérezzük, hogy ez az ember zseni, ő olyat tud, amit más nem, vagy olyan kisugárzása van, ami másnak nem. Igazából ezt tudják a nagy művészek, akiknek a művei hosszú időn, évszázadokon keresztül is hatnak, akik el tudnak minket varázsolni, akik olyat és úgy tudnak adni, hogy azt visszük magunkban, magunkkal tovább, annak hatása belénk ívódik, szinte sejtszinten.

Ha valakit jól meg szeretnénk ismerni, lehet, hogy többre jutunk nála, ha azt kérdezzük meg tőle például, kik a példaképei, kiknek a könyveit olvassa, kik a kedvenc filmrendezői, vagy kiket tart fontos kortárs művészeknek, kikről véli úgy, hogy túlélik majd a korunkat. Vagy meséljen nekünk, ismer-e érdekes embereket és azok kicsodák, mitől érdekesek.

Persze, hogy azért kanyarodtam ide, mert megint élményem volt!

Pár éve olvastam Csányi Vilmos könyvét, melynek címe: A tökéletesség illata. Csányi Vilmost inkább mint etológust ismertük sokan korábban, számomra nagy meglepetés volt először hallani, hogy egészen más jellegű könyveket is elkezdett írni. Ez a könyve a XVI. században élt avilai Szent Terézről szólt.

Akinek az élete talán ezzel a mondattal fejezhető ki a legegyszerűbben: „…nem arról van szó, hogy sokat kell gondolkodni, hanem arról, hogy nagyon kell szeretni…”. 

A könyv fülszövege így szól:

Egy nő élete, aki ha komolyan vette volna Szent Pál intelmét az asszonyok alacsonyabb-rendűségéről, sosem taníthatott vagy prédikálhatott volna, és Istent sem gondolhatta volna el a maga bájosan esendő módján. Egy nő élete, akinek lépten-nyomon akadályoztatott munkája végül az egyház újbóli felemelkedéséhez vezetett az ellenreformáció idején. Akit végül, négyszáz évvel később VI. Pál pápa első nőként az egyháztanítók sorába emelt. Egy nő, aki egyszerre volt törékeny hívő, látnok, ügyes politikus és ellenállhatatlan gyönyörűség.

Én innen, Csányi Vilmos könyvéből ismertem meg Teréz 1577-ben írt Belső Várkastély c. könyvének üzenetét, amely valahogy így szól:

A belső várkastély olyan, mint egy hatalmas, fénylő gyémántkristály vagy különös üveggömb, amelyben koncentrikus körökben lakások vannak a lélek számára. És csak lassan lehet befele, az egyre fényesebbekbe jutni, legbelül az Isten vár a lélekre, teljes ragyogásban. Az első, legkülső lakás az önismeretről és az alázatról szól, a második az ördöggel való folyamatos harcról, aki el akarja a hívő lelket buktatni és minden praktikát felhasznál ennek érdekében. A harmadik lakásban a boldog, istenfélő, hagyományosan imádkozó ember lakik, aki megtartja a vallás tanításait. Imája az összeszedettség imája, mélyen átérzi, hogy Istenhez fohászkodik. A továbbiak már magasabb rendű szinten vannak. A negyedik lakás a szellemi örömök, a belső isteni forrás felfedezése, és itt lehetséges a nyugalom imája. Az ötödik lakás lakója az isteni egyesülés kezdetén áll, imája az egyesülés imája, de az Istennel való együttlét még csak pillanatokra korlátozódik. A hatodik lakás az Istennel való jegyesség helye, szenvedések, elragadtatások, látomások jönnek és mély fájdalom az elkövetett bűnök miatt. A hetedik lakásban a látomások a lélek mélyén jelennek meg, és a Szentháromság tartósan beköltözik a lélekbe, ez már szent, spirituális házasság Istennel.

És még egy gondolata a könyvből:

„Isten mérhetetlenül távol van a mindennapi emberi csetepatéktól, és csak a hiedelmeinkből felépített képmásába kapaszkodhatunk. Az se kevés.”

Ez volt az előzmény!

Aztán, most ugrok egy nagyot és az igazi, friss élményemmel folytatom: pár napja tartotta meg Csermely Péter az akadémiai székfoglalóját. 

Azért az valami fantasztikus, amikor egy igazi, XXI. századi tudós arra jut, hogy Szent Teréz közel ötszáz éves gondolataira hivatkozzon! Ráadásul úgy, hogy előtte egzakt (már amennyire ez lehetséges) természettudományi tételeket, kutatásokat idéz, határtudományok egymásra gyakorolt hatásait elemzi, mutatja be. Számomra egyébként a zsenialitás csúcsa az, amikor valaki jártas egy területen, és az ott szerzett tudását át tudja konvertálni más területekre; mindezt együtt pedig olyan módon tudja előadni, elmagyarázni, hogy az a laikusok számára is érthető, élvezetes. 

Nem tudom, a Csermely Péter által az előadásban kiemelt szerepet betöltő bölcsesség bennem megvan-e már legalább minimális mértékben, de az biztos, hogy hálás vagyok a sorsnak azért, hogy ismerhetem őt, hogy volt már szerencsém többször is hallani előadásait. Nagy dolog, hogy sok fiatal tanulhat tőle, megtapasztalhatja ezt a fajta szemléletmódot, amit ő közvetít!

Írtam róla korábban is, mert szerencsére magam is dolgozhattam a Templeton Programban, mint csoportfacilitátor.

Aki meghallgatja előadását, elgondolkodhat rajta, melyik üzenete fogta meg legjobban:

Talán a hálózatok természete?

Vagy az, hogy ami nagyban megfigyelhető, sejtszinten is hasonlóan működik?

Netán az, hogy a fehérjék világa milyen izgalmas kutatási téma lehet?

Esetleg az, hogy a töltődés mennyire fontos ahhoz, hogy adni tudjunk?

Az, hogy az Isten és az Isten-hit mennyiféle módon megnyilvánulhat?

Vagy hogy mitől lehet valaki hiteles? Mennyire a tudás, mennyire az alázat, mennyire az őszinteség, vagy egyéb személyiségbeli jegyek tesznek valakit hitelessé? 

Hogy meddig érdemes tanulni életünk során?

Hogy milyen fantasztikus, amikor okos férfiak elismerik egy nő (vagy több) teljesítményét és be is vallják, hogy tőle tanultak meg dolgokat?!

Bennem sok kérdés kavarog, több gondolatát viszem magammal és remélem, a mi hálózataink szélső elemei közül is egyre többen jutnak majd hasonló következtetésekre és próbálnak hatni a nagy egészre, vagy annak legalább egy részére! Mert ugye minden relatív (ez is a temészettudományból ismert, de mindenhol tetten érhető törvényszerűség).

De nem kell sokat akarni, talán az is elég, ha megpróbálunk egy kicsit jobban szeretni.

Koskovics Éva