Vannak olyan történetek, amelyek tényleg hihetetlenek, amelyeket ha megismerünk, kicsit más lesz tőle a világunk, sok dolgot másképp látunk.
Érték(mentés)
Vannak emberek, akik az értékmentést küldetésüknek érzik, életüket annak teszik fel. Mindig csodálom őket. Számomra ez az igazi érték, amikor valaki nem a saját gazdagságát, hatalmát, vagyonát tekinti elsődlegesnek, hanem azt, hogy a közösség, az utókor is megkapjon valamit, kapjon lehetőséget valami olyan élményre, értékre, amely különben – nélküle, az ő közreműködése nélkül – nem lenne biztosított.
Szabadság, szerelem
Képzeljetek el egy fiatal magyar urat, aki jogászként, az 1840-es évek elején Bécsben él és kedvelt vendége a társas összejöveteleknek. Nagy műveltségű, de egyben progresszív gondolkodású, így többek között gyújtó hangú cikkeket írogat a helyi lapokba. És még jóképű is. Megismeri egy gazdag zsidó család egyszem lányát, akik egy csodás bécsi palotában laknak, házuk komoly társasági események színhelye, még Liszt Ferenc is ad náluk házi koncertet. A fiatalok egymásba szeretnek és a család nemtetszése ellenére összeházasodnak. A lány hozományából telik egy Szécsényben fekvő kastély megvásárlására, ahol viszont csak két évig élhetnek nagy boldogságban (miközben a fiatalasszony megtanul magyarul és a vidéken mindenki megismeri, megszereti). Kitör ugyanis a forradalom és emberünk Kossuth híve lesz. Később ennek eredményeként menekülni kényszerülnek Kossuth-tal együtt, előbb a férj, majd kalandos módon a feleség távozik, végül a már megszületett gyermeket is sikerül kimenekíteni az országból.
Előbb Angliában élnek, közben bejárják Kossuth-tal Amerikát, majd Olaszországba, Firenzébe költöznek. Születik öt gyerekük ezek alatt az évek alatt. A családfő 18 év távollét után élheti meg a hazaköltözés örömét, amire végig vágyik, még ha életük nagy boldogságban és kiegyensúlyozottságban is zajlik ebben a csodás olasz városban. A konszolidációt követően Ferenc József amnesztiát ad az elítélt magyar nemeseknek, így Pulszky Ferencnek is (így hívják főhősünket). Előbb a felesége és lányai költöznek haza (ők előbb kapnak lehetőséget erre), aztán miután mindketten tragikus módon elkapják az akkori gyilkos járványt, a tífuszt, és bele is halnak, lehetőséget kap a családfő is, hogy hazatérjen. Tragikus módon a vágyott hazatérést a temetéssel kell kezdenie. Ráadásul nem sokkal előbb vesztették el torokgyíkkal egyik fiúkat is, Károly fiával pedig (aki történetünk főhőse lesz) egyébként is nehéz kapcsolata van, mert a fiú nem akarta otthagyni imádott Firenzéjét, és valójában apját okolja anyja és testvére haláláért. És ez a nehéz apa-fiú kapcsolat végigkíséri az életüket.
Pulszky Károly aztán, akiből Európa-szerte ismert művészettörténész, műértő szaktekintély válik, azzal is növeli „bűnei” sorát, hogy egy színésznőt, a Nemzeti Színház ünnepelt primadonnáját, Márkus Emíliát veszi feleségül. Bár, ha belegondolok, a papa sem olyan asszonyt vitt a házhoz, amilyet az evangélikus vallású család elképzelt…
A művészetek, különösen a képzőművészetek iránti rajongás apáról fiúra száll. Az öreg Pulszky is nagy műgyűjtő, illetve szívén viseli a nemzeti kincsek megőrzését. Nevéhez fűződik például, hogy az Eszterházy-gyűjtemény nem került ki Magyarországról. Óriási értékre becsülték, sorba is álltak érte a gazdag vevőjelöltek, de Pulszky addig járt a kormány nyakára, míg egy szerencsés pénzügyi manőver segítségével sikerült forrást teremteni és megvásárolni azt a magyar állam részére. Többek között ez a gyűjtemény, és más nemzeti képek elhelyezéséül szolgál az Országos Képtár, melynek otthona ekkor a mai Tudományos Akadémia épülete, a Lánc-híd lábánál. Itt él a fiatal Pulszky családjával, mivel ő a képtár gondnoka. Elképzelitek? Abban az épületben laktak! Emília onnan járt a színházba esténként, ott adtak estélyeket, nem is akármilyeneket. Pulszky Károly, akit mindenki Charlie-nak nevezett (még a londoni születésére való utalással), már fiatal korában is mutatott bizonyos jeleket arra, hogy idegrendszere nincs vasból. Hogy ez mennyire lehetett veleszületett dolog, vagy mennyire a krízisek, anyja és szeretett testvérei elvesztése, a költözés következménye, azt már nehéz lenne eldönteni. Időnként voltak melankólikus időszakai, időnként túlpörgött (ma legalábbis így mondanánk), talán bipoláris volt.
Testvére is és apja is országgyűlési képviselők voltak, befolyásos család, jelentős anyagi háttér, ráadásul óriási műveltség.
Budapest, te csodás!
Magyarország, a XIX. század végén. Készülve a milleniumra. Óriási fejlesztések Budapesten, a város egyre szebb, egyre nagyobb, jelentősebb, és jelentőségét csak növelni szeretné tovább. De az országgyűlés akkor sem volt egyszerű hely. Ráadásul a Pulszkyak sokak szemében szálkát jelentettek, akár a műveltségük, a vagyonuk, akár a szép színésznő feleség és még ki tudja, mi miatt.
Nem ragozom. Az egész ami miatt leírtam mindezt, Pataki Éva könyvében elolvasható, nagyon ajánlom, érdemes! Címe: Férfiképmás. Arról a képről kapta, amelyet Pulszky Charlie vesztére sok egyéb csodás képpel – nem törődve az itthoni eseményekkel és az őt figyelmeztető jóakarók tanácsaival - felvásárolt olasz körútja során annak a Szépművészeti Múzeumnak a részére, amely az ő fejéből pattant ki és amiért évekig küzdött, hogy felépülhessen.
Amolyan igazi magyaros sztori, hiába több mint száz évvel ezelőtti, tele van olyan viszonyokkal, emberekkel, amilyenekkel ma is találkozunk. A politikai játszótér akkor is durva volt (még párbajokra is sor került rendszeresen – bár lehet, jobban járnánk ma is, ha így intéznének dolgokat…- vagy lehet, hogy így intézik? ahogy vesszük...). Simán ki lehetett csinálni embereket, meg lehetett hurcolni, aztán mégis felmenteni. Ja, hogy már akkor késő volt? Na, bumm. Van ilyen.
Minek az a múzeum?
Végülis tényleg lett egy európai hírű múzeumunk, jól mondta Pulszky Károly, hogy ez kell ahhoz, ha világvárost szeretnénk és az is kell hozzá, hogy a múzeumot megtöltsék olyan alkotásokkal, amelyek méltóképpen emelik a rangját, bemutatják az európai művészet csodás gazdagságát. Ez fogja ide vonzani az embereket máshonnan, ha London és Párizs nyomába akarunk érni, erre szükség lesz. Igaz, mások azt gondolták, elég, ha a másolatokat kiállítják, minek költeni annyit az eredetire, egy-egy hű másolat is megteszi. Jelentős részben valóban ez történt aztán.
Amolyan magyaros megoldás: csináljunk úgy, mintha...
Érdekes, hogy ez a múzeum téma mennyire örökzöld! A Városliget! Projekt. Ja. De ezt most inkább kihagynám.
A Hősök tere biztos, hogy kedvenc hely lett, turisták nem mennek el Budapestről anélkül, hogy ezt látnák.
Számomra így közvetlenül a könyv olvasása után pár nappal egészen más volt most elmenni a múzeumba. Csodálatos kiállítás a Rubens – Van Dyck, egészen fantasztikus élmény belecsöppenni az ő korukba (XVI-XVII. század), követni, ki kire hatott, hova utaztak, hol tanultak, közben hogy alakult az európai országok története, a háborúk, vallásháborúk és járványok milyen következményekkel jártak, mitől függött, hogy milyen ’divatok’, elvárások érvényesültek a művészetek terén.
Akárcsak ma... Vagy talán mégsem. Vagy de?
De a kiállítást végigjárva, aztán megfejelve még a Rembrandt-tal is, muszáj volt megkeresnünk Pulszky Charlie ikonikus vételét, a Férfiképmást. És meglett! Mint ahogy meg lehet találni az Eszterházy hagyaték egy-egy darabját is, mint ezt a Raffaello-t például:
Egyébként a Férfiképmás-t is többen Raffaelo-nak tulajdonították, de kiderült, ez Piombo műve:
Pulszky úgy érezte, ez a ma már több mint 500 éves kép (akkor még csak 400 körüli) a saját tükörképe, ezért mániákusan vágyott rá. Összevethetitek a két képet, én nem csodálkozom, hogy érzett vele valamiféle rokonságot.
Nem volt egyszerű megszereznie (amint az előző kép mutatja, 1895-ben, Milánóban került rá sor), komoly kockázatot vállalt érte. Vajon ha tudja, mi lesz a vége, akkor sem tud ellenállni neki? Ki tudja! Mi biztos, hogy sokkal gazdagabbak vagyunk a Pulszkyaknak hála, mint lennénk, ha akkor a haladásellenes, igénytelenebb hangadók győznek velük, vele szemben.
A kép meglett, de Pulszky élete ráment. Előbb a pszichiátria, majd a bíróság, aztán menekülés Londonba, majd Ausztráliába. Egyedül. Oly nagyon egyedül, magára maradtan, hogy a teljes kilátástalanságból csak egy út vitt tovább...
Mit jelent, mennyit tudunk egy műalkotásról?
Akkor, ott senki nem könyvelhetett el egyértelmű győzelmet. Sok fájdalommal és keserűséggel járt ez a csata. Ma, ha valaki nem ismeri a képek történetét, csak végigsétál a kiállításon és vet rájuk is egy pillantást, gondolhat, érezhet sokfélét. Hatásuk akkor is van, ha nem vagyunk tisztában minden történettel. Nem is lehetünk. Ki tudja, mennyi egyéb történet kísérte még ezeket a képeket? Hány ember tulajdonát képezhették, milyen eseményeknek volt köszönhető, hogy épp akkor, ott eladó volt?
Aki már volt vezetett túrán múzeumban, kiállításon, az tudja, mennyivel nagyobb élmény, mennyivel több információt, érzést kaphatunk egy ilyen formában megélt múzeumi látogatástól!
Te is menthetsz értéket!
Mikor vagyunk értékmentők? Kell ehhez feltétlenül gazdagság, anyagi háttér? Attól függ. Szerintem az is értékmentés, ha egy könyvet továbbadunk, ha egy régi házat nem lebontunk, hanem felújítunk, ha egy régi ruhadarabot nem a kukába dobunk, hanem még odaadjuk olyannak, akinek így is jó, ha megmentünk egy beteg fát, ha a családi szokásokat átörökítjük, ha a nagyi receptjét időről-időre megfőzzük és elmondjuk, ezt tőle tanultuk.
Én azt kívánom nektek, legyenek értékeitek, amelyeket érdemes megmenteni, amelyeket szívesen osztotok meg másokkal és amelyekkel nem csak ti gazdagodtok, de mások is!
Én most a saját fotóimmal illusztráltam a blogomat. Nem mondom, hogy értékes képek, de az üzenetük remélem, átment!
Hazafelé a múzeumból megint rábéredtem: micsoda csodaszép város ez a Budapest!!!
Kár, hogy ezek az építkezések mindig annyi konfliktussal járnak!...
Koskovics Éva
közgazdász, coach
Milyen érdekes, Pataki Éva nálam visszatérő 'vendég'. Egyébként ő Mészáros Márta filmjeinek forgatókönyv írója. Kb. két éve is írtam róla, itt.
Van egy családregénye is, Ami elveszett címmel, érdemes elolvasni, fantasztikus történet az is!
