Olyan nálam ez a Mád téma, mint egy refrén: mindig visszatérek rá. Ha nem is ugyanúgy.
Néha tartok ugyan tőle, hogy túltolom, túl sokat foglalkozom a szülőföldemmel. Aztán ha ott vagyok, különösen ha vendégekkel, barátokkal, üzletfelekkel megyünk oda, mindig bebizonyosodik, hogy valóban nagy a varázsa, van ott valami megfoghatatlan, valami nehezen megfogalmazható dolog, ami rabul ejti az embert.
Természetesen a csodás táj és a történelmi emlékek mellett sokkal megfoghatóbb vonzereje is van a környéknek, ami időről időre hírek (és talán néha álhírek) formájában is szárnyra kel, mint történt ez nem olyan régen itt.
Jobb, ha ezeken felülemelkedünk, minket úgysem érintenek ezek a léptékű befektetések, mi legfeljebb aggódunk, hogy jól süljenek el a dolgok, az ott lakók jól jöjjenek ki a kavarásból, a sok fejlesztés adjon munkát és megélhetést a helyieknek, a világörökség részét képező 'kultúrtáj', történelmi borvidék legyen jó lakóhely is, ne csak befektetési lehetőség, vitatéma.
Szóval: miért éppen Mád? Miért éppen Tokaj-Hegyalja?
Azért, mert csodaszép, mert rengeteg lehetőséget rejt, mert szemnek és szájnak egyaránt rengeteg élvezeti forrással szolgálhat.
Elmesélem az elmúlt hétvége fő állomásait, amelyeket mi egy 14 fős csapattal jártunk végig, hátha kedvet csinálok vele másoknak, főleg olyanoknak, akik még nem jártak arra.
- Pénteken az Anyukám mondta étteremben volt a találkozónk Encsen. A Dudás fivérek étterme már országos hírű, mi az elejétől fogva járunk oda és igazolom, hogy a színvonal folyamatosan nagyon magas, a hely - miután már beléptünk a bejárati ajtón - tényleg olyan, mintha valahol Toszkánában lennénk. Még a kiszolgálás, a személyzet, a berendezés is. Laza, barátságos, hangulatos, iszonyúan finom és az idénynek megfelelően változatos ételekkel, italokkal.
- Ha már Encsen voltunk, jóllaktunk, úgy gondoltuk, még Mád előtt beiktatunk egy kis sétát, kultúrával egybekötve, amihez adta magát Vizsoly, ami kb. 10 percre van Encstől. A református templomban (ami Árpád-kori templom és valaha katolikus templomnak épült) őrzik annak az első sorozat Károlyi bibliának az egyik példányát, amelyből mindössze huszonegynéhány példány létezik összesen a világon. Azon komolyan meghatódtunk, hogy a biblia nyomtatása 1590 július 20-án, vagyis ugyanezen a napon történt, amikor mi ott jártunk! A biblia születésnapjára szervezni a látogatást, ugye nem semmi?!
Luca, az idegenvezetőnk, sok érdekeset mesélt a település és a régió történetéről is. A templom mögötti (illetve valójában fekvés szerint előtti) kis utcácskáról mai szemmel nem hinnénk, hogy az volt a Tokaj-Krakkó borút!!
- Vizsolyról Mádra érve alig vártuk, hogy kicsit a faluban is sétálhassunk egyet, mert a csapat többsége 8 éve járt ott utoljára. Néztek is nagyot a sok új épületet látva. Mádon mindig meglepetések, csodás dolgok történnek, én már meg sem lepődöm... Most is, az első félórában volt egy vicces találkozó, amikor a Dániából, a kiküldetésből épp nemrég hazaköltözött pár belefutott egy másik párba, akiket Dániából ismertek és akikről kiderült, ma már inkább Mádon élnek. Szó szót követett és néhány perc után már azt tervezgették, milyen programot és kiket is kellene elhozni, elhívni ide Dániából...
- Szerettem volna elvinni a társaságot Szepsy Istvánhoz, de ő most nem ért rá ezen a hétvégén, így gondoltam, ismerjék meg a 'nagy öreg' helyett akkor az egyik legifjabb ígéretet, Zsirai Katát.
Emlékezetes borkóstoló volt, Kata szerénységével és kitűnő boraival hamar levette lábáról még azokat is, akik nagyon kifinomult bor-ízléssel és komoly tapasztalatokkal rendelkeznek ezen a téren. Több fiatal borászt is ismerek, akik eredetileg nem ezen a pályán képzelték el életüket, de a sors úgy alakult, hogy át kellett vegyék a családi, apai örökséget. Katáéknál ez tragikus módon különösen korán következett be, ráadásul Nagyatádtól Mád nagyon messze van, ő mégis vállalkozott erre a kemény feladatra. Jó volt hallani, milyen sok segítséget kapott a helyiektől, a borászoktól.
Megállapítottuk, hogy a Zsirai borok logója telitalálat, jól választottak, amikor a papa korát megelőzve pályázatot írt ki a tervezésre. Szépek a palackok, a cimkék, jól néznek ki a tokaji és a somlói, illetve a villányi boros palackokon is (a Zsirai Pincészetnek három borvidéken van érdekeltsége).
Engem a Betsek furmint palackja erősen meghatott, hiszen édesanyám itt, a Betsek dűlőn fekvő házban, távol a falutól született (ahogy Mádon mondják, a Becsken). A nagypapája ott volt vincellér. A lenti kép 1941-ben készülhetett. Az első, fiatal nő a nagymamám, aki 1945-ben tbc-ben meghalt, mellette a dédnagymamám, aztán az ő testvére és anyukám a kislány. A háború után akkor költöztek be a faluba, amikor anyukámnak el kellett kezdenie az iskolát. Onnan nem járhatott be. Egyébként a dédpapa vincellérsége is végetért, hiszen a munkaadó zsidó családból mindössze egy fő jött vissza Mádra, ő is csak azért, hogy elvigye ami maradt és máshol kezdhessen új életet... A dédnagymama nevelte fel anyukámat, sőt, engem is. Már egyetemista voltam, amikor 91 évesen elment. De itthagyta nekem ezt a szót: Betsek. És még sok mindent. De ez egy másik történet...
De vissza ebből a szomorúságból, hisz még sok a mesélnivaló. Lényeg, hogy a dűlő jó kezekben van, bár Katáéknak csak pici területük van itt. Sok tulajdonos gazdálkodik itt is, mint a legtöbb dűlőben.
- Szombaton reggel felkerekedtünk és Tállyán, Abaújszántón áthaladva, egy jó kis kirándulással egybekötve két várat is megnéztünk, a regéci és a boldogkői várat. Regécet nem olyan régen újították fel a várrekonstrukciós program keretében. Tényleg egészen jól sikerült, bár mi találtunk néhány gyenge pontot (de azértsem leszek ünneprontó!). Mindkét vár elhelyezkedése telitalálat, persze a szempontok akkor nem a kilátást, inkább a stratégiai helyzetet tartották fontosnak. Ennek köszönhetően tekintélyes látványt nyújtanak a hegytetőkön, onnan nézve pedig körbe-körbe csodás panorámát láthatunk, a Zemplén igazán festői vonulatát, a sűrű erdőket.
Íme a regéci várról néhány kép:
A falu lent Regéc.
Ez pedig a boldogkői vár sziklakiszögellésén épült rész, ami gyanítom, nem volt mindig ilyen könnyen járható:
A boldogkői várban bemutatott maketteken több híres régi magyar csatának a képeit, jeleneteit láthatjuk. Elképzelhetjük, milyenek is voltak ezek a katonai táborok, a seregek, a helyszínek akkor. A fiaim imádták kiskorukban, de most is szívesen megnézték (bár azt mondta a kisebbik, régen valahogy sokkal jobb volt...).
- A vártúra után jól jött egy késői ebéd az Első Mádi Borházban, ahol a mádi női táborokat indítani szoktuk. Jó találkozó pont Mádon, hiszen a faluba érve rögtön az első épület, messziről jól látható és tényleg méltó módon fogadja azokat a vendégeket, akik Mádra érve betérnek ide egy frissítőre, ételre. A borválasztéka figyelemre méltó, hisz szinte minden pincészettől találhatunk itt palackozott borokat. Mi általában Mádról hazaindulva mindig megállunk itt egy jó kávéra is, mert a kávé aztán tényleg isteni!
/Pár éve nem gondoltam volna, hogy ennyi helyen ihatunk majd jó kávét Mádon... (Percze, Botrytis, Gusteau, Kúria). 15-20 éve még kenyeret is kellett előre rendelni a boltokban, mert különben reggel 9 után már hoppon maradhattunk. Az pedig teljességgel elképzelhetetlen volt, hogy válogatni fogunk a jobbnál jobb éttermekben./
- Az ebédet követően a sportosabbak úsztak egy jót a Bor-tóban (csak senki ne gondolja, hogy víz helyett bor van benne!), aztán séta, Percze tető, kilátó (tavaly építette a Hello Wood csapata), aztán a Percze Étteremhez tartozó kis teraszon ejtőztünk, gyönyörködtünk a naplementében, hallgattuk a templomtorony óránkénti zenéit, sőt, mi magunk is dalra fakadtunk (a fiatalabbak teljes megrökönyödésére...).
Az esti beszélgetés és borozgatás már inkább magánjellegű volt, nem számolnék be a részleteiről, nem is kívánkozik feltétlenül ide, de azért van annak egy hangulata, amikor ül kinn az ember jó társaságban a Zsirai Vendégház teraszán, ciripelnek a kabócák, messziről villámlik, de én megnyugtatom a csapatot, semmi vész, Mádon úgysem fog esni! Nem szokott...
Vasárnap reggel végre Mád, a falu is sorra kerül. A rabbiházban Frank Mariann, régi jó ismerősként fogad. Nem tudom őt annyiszor meghallgatni, hogy ne mondjon újat nekem is, aki már számtalanszor voltam ott. A kiállítás és a zsinagóga egyaránt látványos, érdekes program, a Csodarabbik útja kisfilm és a történetek mind megannyi élmény, fájó hatás, sóhaj.
Néhányan felsétálunk az Úrágya dűlő tetejére, ahol mesélek a csapatnak arról, amit itt tudtunk meg Szepsy Istvántól Szepsy Istvánról, megnézzük a kecskéket, gyönyörködünk a szőlőterületekben, a faluban, a hosszú évtizedek, évszázadok alatt összehordott kőrakásokban, aztán visszasétálunk és rájövünk, mi mindent szeretnénk még gyorsan végigjárni a rövid időkeretben.
Sietni kell, mert a Perczé-ben bejelentkeztünk vasárnapi ebédre, ami, mint minden rendes helyen, tényleg 12-kor kezdődik és nem más, mint igazi, mit igazi, isteni (!) húsleves, ahogy a nagykönyvben ez meg van írva.
A leves kétféle tésztával, utána rengeteg leveshússal, zöldségekkel, krumplival, paradicsom- és almaszósszal kerül elénk az asztalra, egyszerűen ellenállhatatlan! Utána egy kis könnyű desszert, aztán az a bizonyos isteni kávé, már csak felállni és elindulni nehéz...
Mindig olyan szomorú elhagyni Mádot! Voltak, akiknek ez most is nehezen ment, még inkább úsztak egyet a tóban, sőt, volt, aki ráhúzott még egy napot és vasárnap este leugrott a szerencsi fürdőbe, ami késő estig nyitva van. Rajtuk kívül még hat vendég volt, nem zavarták egymást sem a vízben, sem a szaunában...
Mi még beugrottunk a rokonokhoz, kaptunk egy csomó gyümölcsöt, szedtünk virágot, még meglátogattuk a temetőt, aztán el. Már most várom a következő alkalmat. Kérdezhetnétek, miért nem élek akkor ott, ha annyira szeretem. De ez már megint egy másik történet lenne!
Azt ajánlom, aki még nem járt erre, ne hagyja ki, előbb-utóbb pótolja ezt a hiányosságot! Nem fogja megbánni! Nem kell hozzá borozni sem, vannak kulturális lehetőségek, csodás túra útvonalak, lehet evezni a Tiszán, a Bodrogon, lehet csak úgy ott lenni egy-egy csendes, szép faluban, mint Hejce, Arka, Tállya, Erdőbénye, vagy fenn a Hutákban. A Zemplénben bicajozni is lehet, olyan kicsi a forgalom. Az utak helyenként szinte járhatatlanok autóval, ami ugyan a bicikliseknek is okoz némi gondot, de legalább nem száguldoznak. Sajnos a várrehabilitáció mellett ezekre már nem futotta...
Nagyon hatásvadásznak tűnne, ha azt írnám a végére, iMÁDom Mád-ot, ráadásul sokan mondták már. Néha magam sem értem...
/A fotókat én lőttem./
Koskovics Éva
www.kokart.hu
