Valahogy úgy vagyok már az adventi vásárokkal és városi karácsony-előtti programokkal, hogy kicsit sok, inkább elkerülöm őket. De más a helyzet, ha külföldön (na nem Bécsben) van erre alkalom, ahhoz azért eléggé kíváncsi a természetem, hogy izgalomba hozzon ez a lehetőség.

Egyszer régen Londonban voltam karácsony előtt és az is maradandó élmény volt, akkor még nálunk nem volt ekkora felhajtás (és bőség). Nagyon elegáns, jó hangulatú London maradt meg bennem, egyáltalán nem vásáros jellegű. Ebből sejthető, hogy ez még a rendszerváltás után nem sokkal történt...

Most Krakkóhoz és Olmütz-höz volt 'szerencsém', és tényleg!

A nyitóképen Olmütz, ez itt Krakkó, valamennyi kép saját fotó

Krakkóba üzleti útra mentünk és külön érdekesség volt, hogy lengyel barátainkkal sok olyan dologról is tudtunk beszélgetni (angolul), ami igazán érdekelt minket (aktuális közéleti dolgok, történelmi emlékek, általános hétköznapi dolgok, gyereknevelés stb.). Ráadásul ők történészek, tehát a magyar-lengyel történelmi háttérről és általában minden régi témáról nálunk sokkal tájékozottabbak voltak.

Krakkónak sok arca van:

- van a zsidó városrész (ahol persze zsidók nem maradtak, állítólag 100-120 főből áll a közösségük), a zsidó temetőt bejárni egészen furcsa élmény volt néhány évvel ezelőtt, valahogy olyan szomorú-spirituális-hidegrázósan-szép;

- van a belváros, a gyönyörű fő-térrel, a posztó gyárral, a templomokkal, éttermekkel, múzeumokkal;

- van a bárok, kocsmák, zenei klubok Krakkója, ami már a nyolcvanas években is mágnesként vonzotta oda a magyar egyetemistákat;

- van az egyetemi Krakkó, gyönyörű régi épületekkel, Kopernikusz szobrával (itt található az első földgömb, amely már ábrázolja az amerikai földrészt is!);

- van a vallásos Krakkó (tényleg elképesztő tömeg volt a vasárnapi miséken, gondolom, nem csak az advent miatt). 

És van itt is egy olyan Krakkó, ami nekem nem tetszett, amitől hidegrázást kaptam: szombaton délután, már esteledett, a főtéren egyre nagyobb tömeg és hangosbemondóból valami szöveg, amit mi persze nem értettünk (közben tele felcicomázott hintókkal, turistákkal, forralt boros, puncsos, kolbászos árusokkal a tér, amolyan kellemes, jó hangulat) - aztán egyszer csak 'meglátjuk', miről szól a hangosbemondó: a tér egyik részén frissen felállított transzparensek, amelyeken elabortált csecsemők maradványai, színesben, kellő hatást keltve, premier plánban. Nagyon durva volt, hidegrázós. Kellően hatásos, hatásvadász, rémisztő. Hálistennek, itt azért mi nem tartunk... Kellett egy kis idő, míg magunkhoz tértünk. És még nem is értettük, mit óbégatnak, épp elég volt a képek hatása és a hangsúly...

Biztos van még sok egyéb arca Krakkónak, amiket ilyen rövid idő alatt nem ismerhetünk meg.

Barátaink szerint nagyon rossz a levegő, nincs megfelelő légmozgás a városban, a középkori városfalakat is ezért bontották le, hogy jobban tudjon járni a friss levegő. Ők a belvárosban laknak és a mi VII. kerületi honfitársainkhoz hasonlóan a buliturizmusról is panaszkodtak kicsit, tudva, a vendéglátás komoly üzlet, nehéz tartani a megfelelő mértéket és megtalálni a legideálisabb közönséget.

Aztán - köszönhetően barátnőm fiának, Daninak, aki egy évet Erasmus ösztöndíjjal Olmütz-ben töltött - elhatároztuk, Krakkóból hazafelé jövet két napot mi is rászánunk erre a cseh városkára. Mellesleg Kis-Prágának is szokták nevezni, ami annak köszönhető, hogy sok közös vonása van Prágával, illetve Prága után a második legtöbb műemlék épülettel büszkélkedhet.

A kis panzió épületének, ahol megszálltunk, vannak nyolcszáz éves részei!!! Elképzelitek? Fantasztikus ízléssel újították fel az épületet, teljesen beleszerettünk.

A szobákhoz vezető lépcső és a kávézó (fent és lent)

A 100 ezer lakosú Olmütz-ben évente 20 ezer egyetemista tanul, igazi egyetemi város, ami benne van a levegőben. Danitól tudjuk, hogy a polgármester minden szeptemberben pezsgős fogadást rendez az 'új' Olmütz-i lakosok tiszteletére. Minden egyetemistát köszönt. 

Ez például a filozófia fakultás épületének udvara - itt kinek nem támad kedve egy kis filozofálgatásra?

Aki még nem járt ilyenben, annak nem is lehet elmondani, milyen hangulata van egy cseh sörfőzde mellett a saját sörözőnek. Nálunk ez a kategória valahogy nem létezik. A csendes hétfő estén aggódtunk, talán nyitva sem lesz, alig voltak emberek a környéken. Aztán beléptünk és óriási, vidám hangzavar fogadott, minden asztalnál ült legalább egy Hrabal-hasonmás, sok fiatal, de sok helyi családi, baráti csoport és boldog csevegés, evés-ivás (micsoda kaják!!), semmi lerészegedés, legfeljebb némi lelassult mozgás... Nincs is jobb egy cseh sörözőnél, komolyan mondom! Lélekmelegítő! Legeltettem a szemem az arcokon, a vidám pincéreken, a csodás sörös korsókon és elképzeltem, nem is mondott butaságot Attila barátunk, aki azt mondta, ő Csehországban szeretné majd élni a nyugdíjas éveit...

A csehek nyugalma már sokszor megérintett, valahogy ezt árasztják magukból. 

Ugyanakkor, ha belegondolunk, ha ezek a régi városok, házak mesélni tudnának, végig bírnánk-e hallgatni a történeteiket? A krakkói zsidóság sorsát, az olmütz-i németekét, akiket a második világháború után pillanatok alatt kitelepítettek? Micsoda sorsok, micsoda történetek lehetnek ott, a háttérben? Akárcsak nálunk...

Arról is beszélgettünk még Krakkóban lengyel barátainkkal, hogy mennyire szomorú dolog ez, hogy a saját országainkat milyen sokan elhagyják, mennyi honfitársunk próbálkozik más országokban. Tudtátok például, hogy a 40 millió lengyel mellett 45 millió lengyel él valahol máshol a világban? A mi 10 milliónk mellett az az 5-6 millió így nem is tűnik már annyira rémesnek.

Az is érdekes tendencia, hogy rengeteg ukrán egyetemista tanul a lengyel egyetemeken, akikből nagyon kevesen mennek vissza a hazájukba. Vagy maradnak Lengyelországban, vagy mennek tovább, nyugatra. Bonyolult dolgok ezek, messzire vezetnek.

Ugyanakkor csodálatos dolog, hogy utazhatunk, hogy van Erasmus, hogy megismerhetjük egymás kultúráját, hogy beszélgethetünk egymással. Bárcsak jobban tudnánk nyelveket és jobban működne köztünk a kommunikáció! Biztos könnyebb lenne sok minden. Nem a politikusok és más megmondók véleményére és nyomására hagyatkoznánk, hanem saját tapasztalatainkra építhetnénk és ugye tudjuk, minél többet tapasztalunk saját magunk, annál több lesz a tudásunk, annál nehezebben lehet megvezetni minket, még talán abban is segít, hogy jobban megtanuljunk gondolkodni is, a saját fejünkkel.

Nem akarom az adventi hangulatot rontani, csak gondoltam ajánlom, ha tehetitek, kiránduljatok kicsit Kelet-Közép-Európában, hihetetlen szép, érdekes helyeket találhattok. És valahogy olyan otthonos! Én most ezeket ajánlottam.

De itthon is sok szép hely van, járjunk nyitott szemmel és lássuk meg a szépet!

Szépeket!!

Koskovics Éva

www.kokart.hu