Remélem, sokan láttátok a Bábel című műsort a tévében, amelyet Al Ghaui Hesna készített és amely több érdekes helyszínt, különleges világokat és embereket mutatott meg a nézőknek!
A fenti képet nézegetve (amelyen Bábel tornya látható és melyet Bruegel 1563-ben festett) felmerül a kérdés, mi és hogyan változott a történelem során az emberi tudásban, viselkedésben? Hesnával beszélgettünk ezekről is.
Vannak ismert emberek, akik nagyon a lelkükön viselik a gyerekek sorsát, segítését, akár a hátrányos helyzetben lévőkét, akár a kiemelkedő képességűekét. Ez egyfajta értékrendet is jelent, azt a felelősségvállalást, ami mindenkiben meg kellene legyen, ha érez valami személyes felelősséget is a jövő generációk sorsa iránt. Természetesen sokkal hatásosabb tud lenni az üzenet, a tanítás, ha valaki már maga is sokat tett le az asztalra, ha a nevét jól ismerik.
9-14 éves, felső tagozatos, kiemelkedően tehetséges gyerekeket táboroztattunk egy héten át. A szervezők (MATEHETSZ) érdekes programokkal, élményekkel igyekeztek mind hasznosabbá, mind maradandóbbá tenni az együtt töltött napokat. Ezért több vendéget is hívtak, többféle témában. Köztük volt Al Ghaui Hesna is, az ismert külpolitikai újságíró is.
/A kép itt, Lovasberényben készült és Hesna beszélgetőtársa Csányi Csaba kollégánk volt/
Természetesen a gyerekek nem ismerték őt, részben azért, mert őket még a külpolitika nem igazán érdekli, részben azért, mert az utóbbi években Hesna sem szerepel annyit a médiákban, mint korábban. De annyira érdekesen és hitelesen mesélt, és olyan empatikusan, kedvesen fordult a gyerekekhez, hogy nagy hatást gyakorolt rájuk. Volt, aki a tábor végén úgy nyilatkozott, számára ez a beszélgetés volt a legjobb, legérdekesebb program. Sőt, azt is mondta, ő valami olyan foglalkozást szeretne majd magának, ami az emberi viselkedés hátterét, mozgatóit vizsgálja /mivel a családtagjai mérnöki és más természettudományi foglalkozásokat űznek, ezért különösen érdekes, hogy ő így 12 évesen már ilyen határozottan meg tudja fogalmazni, milyen céljai vannak/.
Hesna mesélt a gyerekeknek arról, hogy ő sokáig nem tudta, mit szeretne csinálni majd felnőtt korában. Érdekelte több dolog is, szerette az irodalmat, a történelmet, írogatni is szeretett és mindenek felett vágyott arra, hogy sokat utazhasson. A Salgótarjánban élő család viszonylag sokat utazott, hiszen Hesna édesapja – aki ide járt orvosi egyetemre és aztán itt alapított családot, ezért maradt Magyarországon - családját gyakran látogatták Szíriában.
Elmondta nekünk, hogy már gyerekkorában volt egy olyan misszió-érzése, hogy be kell mutatni az arab világot a magyaroknak, mert – amellett, hogy az értékrend sok dologban nagyon is hasonló a miénkhez – ez egy színes és nagyon összetett, változatos világ. Ezért már gyerekkorában írogatott a Nógrád Megyei Hírlapnak időnként ilyen témájú cikkeket. De az, hogy újságíró legyen, meg sem fordult a fejében. Később novellákat írogatott a saját örömére, melyekből aztán egy rokona javaslatára beküldött párat a Népszabadságnak, akik le is közölték az egyiket. Ennek is köszönhető, hogy a jogi egyetem elvégzése és az arab nyelv elsajátítása után ehhez a laphoz jelentkezett külpolitikai újságírónak. A szakma csínját-bínját már élesben, munka közben tanulta meg. Persze ehhez az is kellett, hogy jól beszél angolul és franciául is.
Hesna - akit sokszor láthattunk az arab háborús övezetekből és Afganisztánból tudósítani lerombolt falak közül, láthattuk őt interjúztatni politikusokat, egyszerű embereket, fiatalokat – most könyvet ír a félelemről, a félelem természetéről. A könyv már majdnem kész. Megtudtuk, lesznek benne saját sztorik és ezek kapcsán, ezeken keresztül jobban értelmezhető elméleti, a tudományos háttérre is támaszkodó szövegek egyaránt. Mivel sokszor faggatták őt arról, hogy fél-e ezekben a szituációkban, ezért kezdett el foglalkozni behatóbban is a témával. Természetesen ő is fél, hiszen aki nem ismeri a félelmet, azzal komoly gondok lehetnek... Mindenesetre a téma és a könyv - Hesna velünk megosztott előzetes információi alapján - egyaránt nagyon izgalmasnak ígérkezik!
Hogy mikről mesélt még nekünk?
- Arról például, hogy a damaszkuszi buli negyed nem sokban különbözik az itteniektől, legfeljebb kevesebbet isznak…
- Arról, hogy sajnos az újságírók hajlamosak rá, hogy a rosszat, a szenzációsat meséljék csak el, ami azért rossz, mert távoli helyekről így az a benyomás maradhat meg az embereknek, hogy ott veszélyes minden, ott csak rossz emberek élnek, ott mindenki terrorista.
- Mesélt arról, hogy ő is egy rossz saját élmény kapcsán értette meg, hogy ha az emberek életveszélyben vannak, akkor nem lehet elvárni tőlük a racionális viselkedést. Akkor az indulatok, a félelem sokszor átírja a tanult viselkedést, ez teljesen független származástól, kortól, nemtől.
- Hogy a félelem, az izgalmi állapot jó is tud lenni, tud hajtóerőként működni (de ezt majd a könyvében részletesen is olvashatjuk).
- Hogy nem jó, ha csak a teljesítményt fogadják el, ha stresszelik a gyerekeket már az iskolában, ha túl korán belenyomják őket az elvárások szorításába, a szorongásokba.
Azt javasolta a gyerekeknek, ne bánják, ha még nem tudják, pontosan mi érdekli őket, milyen pályát szeretnének választani. Jó, ha figyelik magukat, mi motiválja őket, mitől érzik boldognak magukat, mit csinálnak szívesen. És akkor jönni fog a dolog magától is. Ő is tudja, mennyire fontos, hogy legyenek emberek, akik inspirálják a többieket, akik pozitív példák. Ez pedig nem jelenti azt, hogy ne érhetne valakit kudarc, sőt! A saját magunk és mások kudarcaiból is rengeteget tanulhatunk.
Azt is tanácsolta, ne érjék be soha egy információval, egy véleménnyel. Ha valami érdekli őket, igyekezzenek körbejárni azt a témát, megnézni több forrást, utána olvasni, pláne, ha külföldi források is vannak, ha tudnak angolul. Mert akkor lehetünk csak tájékozottak és akkor kerülhetünk legközelebb az igazsághoz, ha azt több forrásból is, több nézőpontból is megvizsgáltuk.
Bár Hesnát soha nem érte megkülönböztetés a származása miatt (épp egy kisgyerek kérdezett erre rá), miután ilyen módon felmerült ez a téma, a hallgatóság (sajnos) sok példát tudott hozni arra vonatkozóan, kit miért és hogyan rekesztenek ki akár az iskolában, akár a lakóhelyükön.
Erre reflektálva mondta aztán Hesna, hogy a kiközösítés azért veszélyes, mert a kirekesztett emberek épp ennek a kirekesztettségnek az eredményeként, saját elkeseredettségükben gyakran nem látnak más eszközt, mint a radikalizálódást. Ezzel pedig nem csak maguk, de tágabb, vétlen környezetük (vallási, származási, családi rokonságuk) is a radikalizmus célpontjaivá válnak. És akkor elszabadulhat a pokol. A háború pedig a legirracionálisabb dolog, amit ember tehet, mégis újra és újra belecsúszunk, holott már ember járt a Holdon, képesek lennénk további csodás teljesítményekre.
/A fenti képeket a gyerekek a táborban rajzolták/
És hogy mit tehetünk mi? Mennyi és milyen jellegű a mi felelősségünk?
Hesna elmagyarázta, hogy az európai fejlett országok és azok lakói egyenként is felelősek azért, mert máig kihasználjuk a fejletlenebb országokat, oda visszük a hulladékainkat, és tétlenül nézzük, milyen kiszolgáltatottan élnek emberek, amikor pedig tudnánk rajtuk segíteni.
Egyébként azért is volt számomra különösen érdekes ez a beszélgetés, mert a közelmúltban olvastam Jászberényi Sándor könyvét, címe: A lélek legszebb éjszakája. Ő is haditudósító, szintén a közel-keleti témáról ír, könyve egy novellafüzér. Óriási élmény volt, időnként sokkoló, de megérte elolvasni. Garantáltan sok tudással, felismeréssel gazdagodik, aki rászánja magát. Valahogy sokkoló és mégis szép, emberi. De a fenti korosztálynak még nem biztos, hogy ajánlanám.
Úgy látszik, a haditudósítói lélek és a novellák közel állnak egymáshoz…
Koskovics Éva
