Emlékszünk a régi slágerre? „Ennél szebb szó, hogy szeretet, a nagyvilágon nincs?! Az élet úgyis tovaszáll” … stb. Keresztény gyökereink és tanításunk szintén erre a csodálatos érzésre ’nevelt’ minket, a felebaráti szeretetre, egymás elfogadására.
Bár manapság ezen a téren komoly dilemmákba ütközhet, aki komolyan veszi, hisz már magát a pápát, a fő keresztény helytartót is támadják, ha szó szerint veszi a fenti – szavakban nyilvánvaló, tettekben sokak által árnyaltan értelmezendő – parancsokat, szabályokat.
Sokat hallani mostanában a gyűlöletbeszédről, illetve arról, hogy mennyire rossz a társadalom biztonságérzete. Én is azt gondolom, sokat romlott az elmúlt években és azt gondolom, ehhez elsősorban annak van köze, hogy átalakulóban van a világunk (ami persze mindig átalakulóban volt), amit most ha nem is érzünk napi szinten a bőrünkön, de riogatnak vele, állandó téma, a csapból is a – mondjuk ki nyíltan: - migráció folyik. Mintha legalábbis ez egy önmagában létező, tőlünk függetlenül létrejött és minket a holnapi megélhetésünkben, biztonságunkban fenyegető téma lenne.
És ha valakit zavarna az a gondolat, hogy neki is köze lenne ehhez, azért gondoljon bele kicsit, mit fogyaszt, hogyan él, mit gondol magáról, magunkról, mennyire tudja magát kivonni mások véleményének hatása alól, mennyire van tisztában a valós társadalmi, nemzetközi viszonyokkal, mennyi információja van a világ távoli részeiről és mennyire van képben a történelem régebbi eseményeit illetően és mennyire van határozott véleménye mégis dolgokról, helyetekről.
/A mellékelt képek még mindig a Velencei Biennálé-ról valók, amiről az előző blogbejegyzésemről írtam/
Persze nem én szeretném megmondani a tuti megoldást, rettentő összetett és bonyolult kérdésről van szó, mindösszesen azt szeretném leszögezni, hogy nem értem, miért csodálkoznak a gyűlölet társadalmi szinten mérhető fokozódásán, amikor hivatalos szervek és komoly pozícióban lévő emberek hivatásszerűen a gyűlöletet szítják. Komolyan mondom, mindig rácsodálkozom, hogy a legnagyobb példányszámú női magazinban, a Nők Lapjában sokkal, de sokkal több felelősségérzetet érzékelek, amikor látom, milyen témákkal foglalkozik hétről-hétre, mint országunk vezetőiben és a közszolgálati médiákban.
Ha mégis lehetne javaslatom a megoldásra, a téma kezelésére, kibeszélésére (legalábbis magyar szinten), akkor ezzel kezdeném:
Adja le a közszolgálati tévé a közelmúlt három zseniális magyar filmjét:
- Az állampolgár-t,
- a Brazilok-at
- és az 1945-öt,
aztán esetleg még beszélgessenek is ezekről a tévében hozzáértő emberek, mint a régi jó filmklubokban (sőt, az M2-n most is működik ez a forma, csak korábbi, általában amerikai filmeket vetítenek vasárnap esténként ilyen formában). Mindhárom film nagyon ütős és meggyőződésem, hogy komoly hatásuk lenne főleg azokon a helyeket, azokban a rétegekben, akik soha nem járnak moziban, nem jutnak más jellegű információkhoz, csak a közszolgálati és a – minősíthetetlen – kereskedelmi médiákból.
Ha ez megtörténne, komolyan mondom, soha többé nem kritizálnám őket, fejet hajtanék előttük!
/Kb. annyi esélyt látok rá, mint hogy a fenti képhez hasonló 'műalkotás' kiállításra kerüljön a Nemzeti Galériában...pedig milyen ötletes, kreatív és recycling!/
Az életünket komolyan meghatározó érzelmi intelligencia arról szól, hogy mennyire vagyunk képesek a saját érzéseinkkel megküzdeni, mennyire tudjuk azokat kezelni és megérteni, mennyire vagyunk empatikusak, milyen a társas működésünk. A mindennapi stressz kezelése is része ennek, és a fő kérdés az, hogy fel tudjuk-e ismerni azokat a tényezőket, amelyek stresszt váltanak ki belőlünk, és frusztrálnak minket. Ha az általános közhangulat romlik, márpedig romlik, akkor ne csodálkozzunk, ha ilyen állapotba kerül a társadalmunk, ha már magunk sem tudjuk, miért vagyunk stresszesek, miért és kit is gyűlölünk.
Persze sok múlik azon, hogy a különböző szintű vezetőink és vezető egyéniségeink mit közvetítenek, mit várnak el tőlünk és manapság leginkább azon, hogy a médiákból mi ömlik ránk. Ezért különösen nagy a vezetők felelőssége.
Egy-egy cégnél is számtalanszor ráébredek, szinte kiabál, mennyi múlik a vezető egyéniségén, jóindulatán, nyitottságán, őszinteségén. A „fejétől bűzlik a hal” mondás igazsága is mindig bebizonyosodik. A legszebb és legbeszédesebb példám erre az, amikor a cégvezető azzal az ötlettel állt elő, hogy – miután kellőképpen negatívan lefestette a saját csapatát, szapulta őket mennyire rosszul dolgoznak, megbízhatatlanok, nagy a fluktuáció stb. – kérte, csináljunk náluk valami ütős szervezetfejlesztési tréninget, programot, neki mindegy is hogy mit, de neki személy szerint nincs ideje részt venni ebben, ő inkább ez alatt elmenne szabadságra, már ráfér egy rendes pihenés. No comment...
Ennek kapcsán hoznám ide egyik kedvenc könyvemet, abból néhány részt. Daniel Goleman Társas intelligencia című könyve (alcíme: Az emberi kapcsolatok új tudománya) a modern tudományok eredményeire építve foglalkozik az emberi kapcsolatok biológiai és társadalmi, szociológiai természetével. A könyv fő üzenete az, hogy az érzelmi intelligencia nem csupán a társas kapcsolataink, érvényesülésünk szempontjából fontos, de harmonikus érzelmi és lelkiállapotunk, sőt, még anyagi érvényesülésünk is ennek függvényében alakul (igaz, ezt a mai magyar állapotok mintha nem mindig és nem mindenben támasztanák alá, de talán hosszú távon mégiscsak a könyvben leírt törvényszerűségek lesznek nálunk is a győztesek).
Visszatérve a vezető személyére, befolyására és hatására, így fogalmaz a könyv:
„bármilyen csoport tagjai természetes módon több figyelmet szentelnek és nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, amit az adott csoport legbefolyásosabb személye mond és tesz. Ez megsokszorozza a vezetőtől eredő üzenetek erejét, az ő érzelmei sokkal ragályosabbak. Ahogyan ezt egy kisebb szervezet feje szomorúan megállapította: Amikor tele vagyok haraggal, ez többiekre éppen úgy átragad, mint az ifluenza.”
„Ha a vezetők folyamatosan rossz kedvet nyilvánítanak, akkor talán a beosztottak látszólag többet dolgoznak – de ebből még nem következik, hogy ezt jobban is teszik. A reménytelenül kelletlen hangulat érzelmileg teszi tönkre a munkahelyi légkört, és ilyen körülmények között az agy nem tud jól teljesíteni….
A jó minőségű eszmecserék közben a beosztott érzi felettese felé forduló figyelmét és empátiáját, támogatását és pozitív viszonyulását. A rossz minőségű interakciókban viszont az alkalmazott elszigeteltnek és fenyegetettnek érzi magát.
A vezetőkről a beosztottak felé áramló hangulat jellemző minden kapcsolatformára, amelyben az egyik ember alárendelődik a másiknak. Ilyen például a tanár-diák, orvos-beteg, szülő-gyerek kapcsolat is. Az ezekben rejő hatalmi különbség ellenére mindegyikben megvan a jótékony hatás lehetősége: a kevesebb hatalommal rendelkező személy fejlesztése, oktatása, gyógyítása.”
„A legjobb vezető abból az emberből válik, aki megbízik másokban, empatikus, jó kapcsolatteremtő, megnyugtató, megbecsüli és inspirálja munkatársait. A legrosszabb vezető pedig az, aki távolságtartó, nehezen kezelhető és arrogáns – jobb esetben csak kellemetlen hangulatot áraszt, rosszabb esetben örökös szemrehányó... a biztonságérzet lehetővé teszi, hogy az ember jobban figyeljen a munkájára, közvetlen feladatára, megvalósítsa a kitűzött célokat, az akadályokban kihívást lásson, ne pedig fenyegetést. Akik viszont szoronganak, azokat sokkal könnyebben ragadja magával a kudarc kilátása, az attól való félelem, hogy ha nem jól teljesítenek, akkor elutasítják vagy elhagyják őket.
Azok az alkalmazottak, akiknek a főnöke biztonságos hátteret nyújt, szabadabban kísérleteznek, játékosabbak, több kockázatot vállalnak, újítóbb kedvűek és szívesen néznek a kihívások elé. Ebből még egy munkahelyi előny származhat: ha a vezetők megteremtik a bizalmat és biztonságot, akkor az általuk adott szigorú kritikát nagyobb nyitottsággal fogadják a beosztottak, még ha egyébként kellemetlenül érinti is őket.”
Mennyi, de mennyi példát tudnék mesélni a fentiekre…!
Azoknak, akik nem látták, de kedvet kaptak a fenti filmekhez:
https://www.youtube.com/watch?v=OffO6V6e6GE
http://online-film-magyarul.tk/brazilok-online-film-magyarul/
http://elteonline.hu/kultura/2017/05/03/egy-film-amit-latnod-kell-1945/
Koskovics Éva
közgazdász, business coach
www.kokart.hu
