Nagyon szerencsés vagyok, mert gyönyörű helyen, csodás környezetben élek. Nagykovácsiban. Valójában szerintem sokan élnek szép helyen, de nem is veszik észre.

Mi több mint húsz éve költöztünk ide. Akkor még csak kettesben a férjemmel. Azt gondoltuk, nagyjából majd folytatjuk azt az életmódot, amit korábban, csak kicsit messzebb lakunk a várostól, jó levegőn (készülve a gyerekvállalásra), lehet majd kutyánk és kertünk is.

Úgy terveztük, nem fogunk sok időt a kerttel tölteni, hanem továbbra is sokat járunk majd színházba, moziba, egyéb városi programokra.

Nagyot tévedtünk. Azonnal ráéreztünk a hely csodájára és az első naptól kezdve olyan volt, mintha nyaralnánk. Rengeteget kirándultunk és szép lassan kiszoktak hozzánk a barátaink is. Hétvégén jöttek ők is, együtt jártuk az erdőt, gombát szedtünk, a kirándulás után közösen főztünk, üldögéltünk a teraszon és még a kertészkedés egy részét is együtt csináltuk (faültetések, ilyesmi). 

Ez nem változott sokat azóta sem. Ugyan az első házunkat eladtuk és építettünk egy újat, így most kicsit átszoktunk az egyik hegyoldalról a másikra, de időnként visszajárunk. Pláne a férjem, aki biciklivel is sokat megy, 30-40-50 kilométeres túrákat tesz a barátokkal, bicós társakkal. 

Eszembe jutott Steve Jobs egy mondata (nem tudom szó szerint idézni sajnos), valahogy így hangzott: elmentem a világ végére, hogy megtaláljam a tanítómat, aztán rájöttem, ott volt a szomszédomban.

Valahogy ezt érzem én is, amikor járom az erdőt és alig találkozom helyiekkel. Vajon hányan laknak Nagykovácsiban, akik nem voltak még a Nagy-Szénás tetején, vagy az Anna Vadászháznál, vagy az Ördöglyuknál, vagy a Békás-tónál? Gyanítom, sokan. Pedig tudnák, micsoda élményektől fosztják meg magukat!

Persze tudom, nem mindenki szereti egyformán a természetet. Van, akinek hasonló élmény egy jó könyv, egy sakkjátszma, egy póker party, egy mozi, netán a munkája, a barátaival töltött idő, egy jó beszélgetés, netán a tévézés (bár ezzel azért vannak fenntartásaim). Semmi gond. De fontos, hogy találjuk meg a magunk hobbiját, azt a terepet, amitől/ahol megélhetjük azt a bizonyos flow élményt. Mert mindenki megérdemli, hogy megélje! 

Ajánlom mindenkinek, kóstoljon bele a természetbe! Főleg ilyenkor, tavasszal, nyár elején hihetetlen szépségekkel találkozhatunk. Még egy-egy könnyebb tárgyalást, üzleti megbeszélést, coachingot is kivihetünk a szabadba, garantáltan működik ott is, sőt! 

Kész virágoskert a hegytető!

Néha már túlzásnak érzem, de muszáj megörökítenem a virágokat. Nem baj, vállalom ezt a gyengémet.

A kutya is hálás egy-egy séta után, bár sokszor jelzi, hogy a hegymenet nem a kedvence. Rövidek a lábai.

Séta után elnyúlva a teraszon:

Szerencsére a mi lábaink nem rövidek... Az edzettségünk pedig egyre jobb.

Ajánlom mindenkinek, főleg, aki közel lakik az erdőhöz, egy-egy parkhoz, éljen ezzel a lehetőséggel. Különösen bizonyos kor után jobbak ezek a természetes mozgások, mint a túl erős, intenzív, ráadásul még költséges, utazást, speciális felszerelést igénylő mozgásformák.

Persze a kertészkedés sem rossz, ha van rá módotok, éljetek vele.

Nagykovácsiban már közösségi kert is van, akinek kevés a saját területe, itt kibontakozhat:

Ez itt magánterületen került kialakításra, de általában közösségi tulajdonban lévő területeket szoktak felajánlani erre a célra. Ehhez persze kell szabad terület, egy 'jófej' önkormányzat, kezdeményezés. De egyre nagyobb divat. Nyugat-Európa már évek óta tele van ilyenekkel. Persze nem tudom, ez most jót jelent-e...

Élvezzétek a tavaszt, a nyarat, (aztán majd az őszt és a telet is), gyertek coachingra, vagy csak kirándulni!

A kifogásokról pedig István mondta meg az igazat, itt olvashatjátok:

Koskovics Éva