Szavak
2015. április 16. írta: CoachCo

Szavak

Nem mindegy mit mondunk, de az pláne nem, hogy hogyan, milyen stílusban, szóhasználattal

Azt már többször bebizonyították, hogy mondanivalónk közvetítésének sikere inkább a hogyan-on, mint a mit-en múlik (állítólag 10%-ban számít az, hogy mit mondunk és 90 %-ban az, hogy hogyan).

Azt is bizonyították már sokféleképpen, hogy ha pozitív megfogalmazásban közvetítjük a dolgokat, akkor az átmegy, motivál, optimistává tesz és segít elhitetni mondandónkat. A negatív, panaszkodó emberek társaságában magunk is lehangoltak leszünk, leszívják az energiánkat és átragad ránk ez a hangulat.

images_7.jpg

Néhány héttel ezelőtt az Élet és Irodalomban volt egy cikk arról, hogy a CEU nemzeti drámapedagógiai kurzusán tartottak egy workshopot  a következő címmel:  ’Tárgyaljuk újra Trianont’. A német szakértők, játékmesterek kellőképpen előkészítették a terepet, előzőleg kiosztották a történelmi tényeken alapuló tárgyalási anyagokat, elemzéseket, a jóvátételről való egyezkedés, a határok újrarajzolása, majd a békekötés utáni  katonai egyensúlyról történő megállapodások leírását és egyéb dokumentumokat, feltérképezték a felelősség tisztázásával kapcsolatos témákat. Ezt követően kisorsolták, hogy a résztvevők közül (mindenféle nációjú, történelem iránt érdeklődő diák) ki lesz Churchill, Apponyi Albert, Clemenceau, stb. Drámapedagógiai, pszichodrámás tapasztalataim alapján és a téma érdekességét (mondhatni aktualitását, folyamatos vitatottságát) tekintve el tudom képzelni, milyen izgalmas másfél nap lehetett!

A levonható tanulság a cikk szerint az volt, hogy a résztvevők megértették, a párizsi békekötés eseményeinek fordulatait döntő módon az akkori uralkodó elit narratívája formálta, eredményezte. Emellett tanulhattak a résztvevők abból, hogy milyen más módon lehetett volna érvelni esetleg, milyen más alkut lehetett volna kötni stb. De ők, az akkori szereplők nem tudtak mást képviselni, mint ami belőlük jött, mondhatni, predesztinálva voltak. Egy ilyen gyakorlattal, programsorozattal sok dolog érthetővé válik és a résztvevők megtanulhatják, mik azok az akadályok, viselkedési gyökerek, amelyek meghatározzák egy nemzet sorsát. Hátborzongató. De tényleg így van.

Ha belegondolunk, az egyes cégeknek is (főleg a nagyoknak) – lásd Apple, Microsoft, Ford stb. - és az egyes családoknak is van saját narratívájuk, ha úgy tetszik, beszédstílusuk. Sőt, baráti társaságoknak, vallási közösségeknek, iskolai osztályoknak.

Már elég öreg vagyok ahhoz, hogy legyenek még az átkosból is emlékeim (sajnos). Emlékszem, az első munkahelyemen, ahol a vízügyi ágazat országos programjaihoz készítettünk döntés előkészítő anyagokat, mindig kikaptam (különben szeretett) főnökömtől, mert kihagytam az anyagok elejéről a kötelező szöveget: ’Az MSZMP KB ikszedik kongresszusának ilyen és ilyen határozata/irányelve szerint/értelmében fő célkitűzés a következő ötéves tervben….Ennek megfelelően stb.’ Enélkül nem adhattunk ki a kezünkből semmit. Hál’istennek 1-2 évről volt csak szó, utána jött a rendszerváltás és nagyon megváltozott minden (legalábbis ebből a szempontból). Mondhatni, beindult egy normalizálódó folyamat. Én erre határozottan emlékszem. 

letoltes_3.jpg

Most, amikor pár hete volt ez a bizarr hír, hogy jelenlegi ’pártunkéskormányunk’ bizonyos szavakat (mint szegénység és stadion stb.) szeretne kivenni a szóhasználatból, akkor eszembe jutott ez a CEU-s program. Lehet, hogy ők is képben vannak és figyelik a trendeket, csak valahogy mindig sikerül más következtetéseket levonni belőlük, mint amit mások gondolnának. Mert nem hinném, hogy attól, hogy bizonyos szavakról leszoktatjuk az embereket, megszűnik mondjuk a gyerekéhezés (sajnos sok a szinoníma).

Amikor dől a csapból is a brókerbotrány és korrupció és sikkasztás és devizahitelesek stb., szerintetek ezeknek mi lesz a következménye? Az adómorál javulása? A feketegazdaság visszaszorulása? A bankoknak, brókereknek, politikusoknak mint a normális gazdaság, demokratikus jogállam fontos szereplőinek az elismerése, helyükön kezelése? Hát nem.

De nem szeretném ilyen csúnyákkal (energiafalókkal) befejezni.

Eszembe jutott Gyarmati Fanni naplója, amit úgy olvasgatok, mint valami csodát. Radnóti versei mindig a szívembe találtak és ha – bevallom, nagy ritkán - verseket van kedvem olvasni, szinte mindig őt veszem elő. Most pedig, mintha személyes ismerőssé válnának ők ketten a tavaly megjelent Naplónak köszönhetően, ami felöleli közös éveiket. /1935-1946 között íródott, már az utolsó két évet özvegyként írta és ő még 70 évet élt ezután.  A könyv kiadásához úgy járult hozzá, hogy csak halála után jelenhet meg./  Ilyeneket ír: „Olyan mindenem nekem Mik, egyetlen társam, annyira az enyém, olyan boldogság ez.” vagy: „Miknek sikerült a vizsga…Édes Mindenségem drága azt írja, nekem köszöni, hogy sikerült, a sürgönyben. Dehogyis nekem. Az én Istenem mégiscsak szeret bennünket…” vagy: „Úgy imádom az én egyetlen jóságos Szívemet, Fiamat, édességes kicsi társamat, és olyan keveset vagyok vele. Édes Egyetlen.” Micsoda szavak! Micsoda érzelmek!

images_5.jpg

Persze vannak kemény napjaik is, veszekedések, nélkülözés, mellőzöttség érzése, de azokat is elviseli nagy szerelmük. Fájdalmasan, keserűen gyönyörű a történetük és ugyanannyira ütős, aktuális ma is, mint a trianoni történet.

A fenébe, már megint elszomorodtam, pedig pozitívan szeretném befejezni.

Azért érdemes kipróbálni, mit szól a társunk, ha szebben, kedvesebben szólítjuk meg, mint amit megszokott a mindennapokban tőlünk. Vagy a kollégánk, netán beosztottunk, ha több érdeklődést mutatva, barátságosabban bánunk vele.

Azt meg pláne érdemes kipróbálni, ha esetleg kamasz gyerekünk van, hogy nem szurkapiszkáljuk, nem kritizáljuk, hanem csak kedvesen, segítőkészen szólunk hozzá és nem ’maceráljuk’ fölöslegesen. Az lesz az eredménye, hogy ő jön kérdezni és ő kezdeményez.

images_6_1.jpg

/Direkt olyan képet tettem be, ahol nem fiú van!! Még azt hinnék, róluk, magunkról beszélek.../

És hogy ne én okoskodjak, eszembe jutottak Popper Péter búcsútanácsai, közülük is az, ami ehhez a témához passzol némiképp:

„A beszédem akkor lesz egy velem, ha jó akarattal igazat és fontosat mondok annak, akit megillet.” Ezen azt értette, hogy kár energiát fecsérelni üres szavakra, fecsegésre. Már sok baj származott a fölösleges beszédből. Abból soha, ha hallgatni tudtunk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek és mit érdemes elmondani. És hallgathatunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk.

Ugye nem fecsegtem feleslegesen?!

aefa9a26dcadd0746d301a140b3f2e7e_normal.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr97374126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása