Athénról szeretnék írni, de valahogy ez most nagyon nehéz. Mert feltett szándékom, hogy nem írok sokat. Csak három és fél nap volt ez a téli kiruccanás, de annyira megragadott a hely és a szelleme, hogy nem tarthatom magamban. A problémám az, hogy túl nagy téma, nehéz úgy írni róla, hogy még emészthető legyen. Ezért arra jutottam, inkább lesz ez egy képnézegetés azokkal a gondolatokkal, témákkal megtűzdelve, amelyek legjobban foglalkoztatnak azóta is.
Ha valaki tipikus athéni téli hétvégi úti beszámolót olvasna, lehet ilyeneket találni más blogokon.
Sokat fotóztam, azokból mutatok meg jó néhányat itt.
Athén klasszikus helyszíneit a többség úgyis ismeri, ki élőben látta, ki a történelemórákról, nem szeretnék ezeken tematikusan végigmenni, mert akkor belevesznék én is a sok részletbe.
Mindig bennem van utazás közben, hogy hasonlítgatom a dolgokat az itthoniakhoz. Athén ebből a szempontból különösen érdekes, izgalmas város, hisz az Európai Unión belül szintén egy különleges, turisztikailag kiemelt főváros, akárcsak Budapest, az ország pedig ugyancsak évekig játszotta a fekete bárány szerepet, megjárták a poklot, a 2007-08-as válságba ők tényleg majdnem totálisan összeomlottak. Bűvészkedtek a statisztikákkal, ott voltak a sáros német befektetők, az ingatlan válság, a munka hatékonyságának rendkívül alacsony szintje, a fenntarthatatlan nyugdíjrendszerük, csak hogy azokat említsem, amelyekre emlékszem. És akkor még az olimpiáról nem is beszéltem, ami presztizskérdés, ugyanakkor egy óriási teher volt az országnak. Dehát a hagyomány, a nemzeti álmok ugye köteleznek… Megjegyzem, még így rövid idő alatt, első ránézésre is bőven láthatóak mai is ezeknek a nehéz éveknek a nyomai, következményei.
A szállodánk ablakából nézve például láttunk egy hangulatos teret, szökőkúttal, ahol reggel hajléktalanok ébredeztek és szemben egy szerkezetkész, otthagyott épületet (mellesleg négycsillagos szállodák voltak körben a téren, de senki ne gondoljon nagy luxusra...):
Volt egy hasonló érzésem, mint Budapesten, hogy a különleges, kirakatba kitett és büszkeségként számon tartott helyek és a nagyon lepukkant, pénzszűkét, mély szociális és társadalmi problémákat jelző látványok, el nem rejthető jelenségek karnyújtásnyira vannak egymástól, bármerre is indul az ember a városban. Természetesen itt is vannak jobb környékek, ahol kevésbé ér negatív hatás, de időnként egészen ijesztő utcákba, lepukkant kerületekbe is tévedhet az ember. Ami még nagyon feltűnő volt, hogy a közvilágítás sokkal szerényebb volt, mint nálunk.
Összességében érzésre jóval több lepukkant helybe, elhanyagolt városrészbe futottunk, mint amit a mi belvárosunkban láthatunk. Rengeteg hajléktalan van, biztos, hogy ennek megoldása rosszabbul áll, mint a magyar fővárosban. Vagy/és sokkal-sokkal többen vannak.
A romkocsmás, romos hangulat sok helyen jött szembe. Igaz, ennek hagyománya is van a városban...
Sokszor gondoltam rá, milyen lehet a görög lélek, a nemzeti öntudat, az ő hagyománytiszteletük, akik egész Európának a kulturális bölcsője voltak valaha. Ami nekik akkor, kétezer-ötszáz éve, meg még régebben nem jutott eszükbe, az nincs is. Igen, ez értendő akár a robotikára is! Volt egy múzeum, amiről nem tudtunk, véletlenül esett az utunkba és szerencsére bementünk: az Euréka Múzeum. Hogy ezek a régi görögök mi mindent megcsináltak már, mi mindenre rájöttek, mi minden izgatta őket, az egészen elképesztő. Persze tudtuk ezt, de így töményen és jól szemléltetve látni mindezt, egészen különleges élmény volt: a tengerészeti, hírközlési, hadászati, víz- és szennyvízvezetési újításaikig, rengeteg témát mutat be a múzeum.
Csak ízelítőül a vizes gyűjteményemből: a repülőből sikerült egy szennyvíztisztítót lőnöm, mintegy hangolódásképpen a témához, aztán jönnek a régebbiek:
Csak hogy mutassak egy házi szennyvízelvezető rendszert, amely mintegy 3700 éves:
Vagy egy olyan bilit, amelyet az Akropolisz Múzeumban láthattunk, a legkorábbi kerámia leletek között, kb. négyezer éves:
De Hadriánus császár ciszternája is erős hatást gyakorolt rám még akkor is, ha ő már Krisztus után keveredett Athénba, tehát ez nem is annyira régi építmény, alig több 1800 évesnél:
Rómában is nagy élmény sétálni a városban és folyton belebotlani a múltba. Itt ez hatványozottan igaz. Fórum, színház, agóra, Hadrianus könyvtára, filozófusok hegye, Szókratész börtöne (barlangja), jönnek sorban a múlt színterei.
Demokrácia
Sokan vesztették el itt is a fejüket.
A görög demokrácia sem volt tökéletes, és nem csak azért, mert a nők nem szavazhattak. Ugyanakkor elképesztő, hogy mennyi mindenre ráébredtek ők is, amit máig is annyira nehéz jól megcsinálni. Nem tudom, az ő gyakorlatuk mennyivel lehetett sikeresebb…
Mondok egy példát:
A perzsa és a trójai háborúk után a hellén világ rájött, hogy a városoknak össze kell fogniuk, közös védelmi rendszert kell kiépíteniük, mert különben bármikor kitettek lesznek hasonló támadásoknak. Épp 2500 éve ennek. Rájöttek, közös pénzügyi alapot kell létrehozni. Arra a következtetésre jutottak, hogy a csodálatos, szimbolikus athéni épületeiket, amelyek a háború során megrongálódtak, nem építik újjá, hanem meghagyják őket mementónak, emlékezzenek erre az elkövetkező generációk is.
De a pireuszi városfejlesztési projekt (Krisztus előtt 500 évvel!) is bámulatos volt: ott kétszáz négyzetméteres területet adtak egy-egy családnak, ahol kvázi sorházakat építettek meg, belső kerttel, gyakorlatilag egy lakótelepet létesítettek. Figyeltek a funkciókra, a tájolásra, arra, hogy a napi életben mindennek legyen tere, a közösségi élettől a fejlett konyhai szükségletekig, a higiéniáig. Komfortossát tették őket, és a háború után hamar élhető viszonyokat teremtettek az ott lakók számára.
A férjem, aki statikus, szájtátva nézte a habarcs nélkül bombabiztosan (vagy majdnem bombabiztosan) összeillesztett, megfaragott köveket, oszlopokat. Kente-vágta az építészeti szakszavakat, tobzódott az Akropoliszon az oszlopok, a kiosztások, a kövek láttán.
De visszatérve a demokráciára. Kezdjük akkor a nőkkel! Nálunk - a legújabb kori fejlett demokráciákban - a női szavazati jog már ugyan természetes. Az, hogy a terhekből mennyit cipelnek a nők, örökzöld téma. Erről is van kedvenc képem, az ikonikus kariatidákkal az Erekhtheion épületéről, amely az Akropolisz épületei közül utolsónak épült. Mellesleg az eredeti szobrokat a múzeumban láttuk, sőt azt is megnézhettük, hogyan dolgoztak rajtuk a restaurátorok. Lézerrel!
Ők az eredetiek:
A múzeumban láthattuk annak is a rekonstrukcióját, milyenek voltak az eredeti, festett (!!) szobrok:
Nagyon látványos volt a múzeum, tele gyerekekkel!!
És persze tele látogatókkal:
Erről, a női témáról eszembe jut most az is, hogy ennyi idő elteltével, szavazati jogokat régóta gyakorolva mégis mennyire tud érvényesülni a női egyenjogúság, mennyit fejlődtünk ezen a téren? Ez bizony nagyon rázós, aktuális téma máig a fejlődő világban. A férfiak uralta társadalmakban (mert valljuk be, a miénk még bőven az) napi szinten látjuk a rossz példáit annak, férfiak milyen módon negligálnak, sőt, aláznak meg nőket, láthatjuk, milyen alacsony a nők aránya a gazdasági és politikai csúcsokon (Magyarország európai viszonylatban bizony elég rosszul áll), és – hogy egy legfrissebb élményemet hozzam példának – még a nemzetközi női fórumokra is képesek vagyunk például férfit küldeni, aki bizonygatni próbálja a magyar helyzet kivételesen magas színvonalát. Persze ha Isztambuli Egyezmény ratifikálása helyett nekünk fontosabb például, hogy átnevezzük a megyéket vármegyékre, amiket az inkább történelmi korokra, mintsem modern társadalomra asszociálóan hangzó főispánok irányítanak, akkor ez kognitív disszonanciát okozhat azokban, akikben fel-fellángol valami haladó szellemiség, netán feminista-gyanús érzület, vagy ne adj isten, női kvótás gondolat, ilyesmi.
Azért nem akarok nagyon igazságtalan lenni, és ha a magam aktív életére gondolok vissza, kijelenthetem, hogy rengeteget javult a helyzet ezen a téren. Igaz, én főleg Budapesten dolgozom. A fővárosban, főleg az üzleti életben sok értelmes nő kap fontos szerepet, és a férfiak hozzáállása, viselkedése is sokat változott, pozitív irányba. A vidék viszont sokkal nehezebben változik. Erre sajnos számtalan saját példát is tudnék felidézni, de azokkal nem rontanám most le a hangulatot. Csak még annyit, hogy sokszor azt érzem vidéki kistelepüléseken elsősorban, hogy ott még nagyon erősek a feudális múlt hatásai.
De bocsánat, így nehéz lesz Athén végére érni… Épp ettől tartottam, erre utaltam az elején.
Athén nagyon asszociatív! Nem csak nekem...
Hát nem varázslatos?
Még annyit a demokráciáról, annak ókori működéséről, hogy ott is próbálkoztak több dologgal, amelyek ma nálunk is fel-felmerülhetnek: a drákói szigorral megalkotott törvényekkel, azzal, hogy a szavazati jogot korlátozták (bizony nálunk is sokan hivatkoznak arra, hogy nem lenne szabad mindenkinek ugyanazt a jogot adni), és voltak arra eszközök, hogy ha valaki visszaélt a hatalmával, vagy kárt tett a közösségének, akkor el lehetett őt mozdítani a hatalomból. Kezelték a bevándorlást is, az idegenből érkezetteknek és egyáltalán, mindenkinek megvolt a maga helye, felelőssége, kötelezettsége.
Építészet
Ez a kép az Akropolis lábán fekvő, az Anafiotika nevű kis városrészben készült, ami kis sikátorokból áll, icipici házak egymás hegyén hátán. Ha kipofoznák, akkor kicsit Szentendrére hasonlítana. Csak sokkal szűkösebb, zártabb. Tábla figyelmeztet, ne zavarjuk az ott lakókat. Vissza akartunk fordulni, de kinn üldögélt egy bácsi és megszólított minket, mondta, menjünk nyugodtan.
Hát, ennyire van ott tél:
Az építészet emlékei úgy általában a város legizgalmasabb látnivalói. Az Akropolis és a lábainál létesített csodálatos múzeum várakozáson felüli élmény volt. Az, hogy természetes, hogy a kétezer-ötszáz évvel ezelőtti épületek építészeinek mi a nevük, hogy maketteken végigkövethettük, pontosan milyen sorrendben épültek, melyik hány év alatt, az döbbenetes volt.
A férjem attól teljesen odavolt, amikor elolvasta, hogy a közcélú ingatlanok fejlesztése a következőket jelentette akkor: többszörös egyeztetési folyamat arról, pontosan mire van szükség, hol épüljön meg, mennyi pénzt tudnak rászánni, aztán határozatban rögzítették mindezt, majd kiválasztották a felelős tervezőt, illetve a tervezést követően a szakembereket. Kivitelezői szerződést kötöttek velük, amelyben rögzítették az árakat, a büntetéseket nem- vagy hibás teljesítés esetére, illetve a fizetési módokat. Arról nem szól persze a fáma, mennyire volt a folyamat tiszta, volt-e visszacsurgatás, protekció, stb. A tervezői alkalmassághoz nem fér kétség, elég rendesen bizonyítottak, az épületek tartóssága szintén arra utal, hogy jó mesterek dolgoztak rajtuk.
Én, aki mindig az emberi oldalról közelítek, abba is jobban belegondoltam most és meghatódtam tőle, hogy amikor a rómaiak felfedezték maguknak a görög kultúrát, akkor felismerték, mekkora nagy kincs ez. Elkezdték ők is utánozni. Nyilván magukkal is vittek sok dolgot, főleg szobrokat, ha tehették, de főleg a koppintás és a stílus utánzása jellemezte őket. Hiába, akkor is jó ízlésük volt már! Nem hiába van tele Olaszország is a görög színházak megfelelőivel. Jut eszembe, színház! Hát igen.
Ők már azt is kitalálták, hogy kell a szponzoráció. Az ülésekbe belevésték azoknak a nevét, akik támogatták anyagilag a színházépítést. Nincs új a nap alatt… Na és azok a görög drámák!!
A székekbe bevésve a nevek:
Hagyomány?
Szóval, még mielőtt folytatnám, azért visszatérnék még egy kicsit erre a hagyomány témára. A görög kultúra sem állt meg az ókorban, Athén is tele van a későbbi korok lenyomataival az ortodox templomoktól (mint ez az alábbi, XI. században épült) kezdve a modern építészetig. Képzeljük el, hogy mi az ezer- vagy annál kicsit hosszabb történelmünkkel mennyi hagyománnyal bírunk, milyen sok hagyományőrzés, vagy arra való hivatkozás lehet akkor a görög kultúrában! Ilyen irodalmi, filozófiai háttérrel, építészettel, harcászattal, sporttal, stb.!
És az olimpiai játékok!
Az olimpiai stadion:
Nem tudom, emlékeztek-e rá a tanulmányaitokból, de az ókori olimpiákat mintegy ezer éven át megrendezték!! Ha olvasnátok róla, ITT megtehetitek. Az újkori játékok története 120 évre nyúlik vissza.
2000-ben nem tudták, de aztán 2004-ben ők rendezték meg az olimpiát. De ebbe most inkább nem mennék bele...
Inkább nézzük meg, milyen a nyüzsgő belváros, tele boltokkal! Valahol a boltokat is irigyeltem, nálunk már szinte csak a plázák vannak. Pedig ez is lehetne hagyomány...
Ezért is kellene ebben is megtalálni az egészséges egyensúlyt: fontosak a hagyományok, de legalább annyira fontos a progresszió is, a korral való haladás. Az előre haladás! Sokszor van olyan érzésem, hogy azok takaróznak a hagyományokkal, azok őrzésének fontosságával, akik nem képesek a jelen megoldásaira válaszolni, progresszív módon állni a változások elé.
Volt egy izgalmas, szinte misztikus élményünk is. Találtunk egy pici ékszerboltot, ahol különböző iparművészek dolgait árulták. Azért vettük észre, mert az én keresztnevemről és a férjem családnevéről volt elnevezve a bolt. Muszáj volt bemenni. És ott találtunk rá erre a kis medálra. 1908-ban került elő Krétán ásatás során, és a helyről elnevezték Phaistos lemezének. Úgy ítélik, kb. négyezer éves lehet. Még nem sikerült igazán megfejteni, mi célt szolgált és mi van rajta pontosan. Bár néhány szó a napra, a tengerre utal, mondta nekünk az eladó hölgy.
Másnap aztán, ahogy sétáltunk a városban, az Olimpiai Stadion felé, az egyik épület bejáratán felfedeztem ugyanazt a motívumot. Óriási! Egyébként is nagyon tetszett az épület, a bejáratától függetlenül is.
De volt még egy kedvenc modern épületem, amit muszáj megmutatni, szerintem igazán különleges:
Európa, naplemente
Európa itt kezdődik!
Ez a felirat nagyon valóságosnak, igaznak hangzott az Akropolisz bejáratánál. Szinte hátborzongató belegondolni abba, mik voltak az alapjai az ókori görög kultúrának: a demokrácia, a filozófia, a színház, a tudományok, a művészetek.
Átgyalogolt aztán rajtuk számos ellenség, hódító, rabló, pénzre- és hatalomra éhes ellenség a perzsáktól, a rómaiakon, a kereszteseken, a törökökön, a velenceieken, a gyarmatosítókon át, aztán a legkülönfélébb kincsvadászokig. És még mindig aktuálisak az általuk lefektetett alapok, nagyon is. Talán épp ezért is érezzük magunkat annyira otthonosan, olyan megilletődötten náluk.
Készültünk nagyon a naplementére, tudtuk, nem fogunk csalódni.
Tényleg ilyen volt:
Ezek mind a Lycabettus tetejéről készültek (csak 277 méter)
Egyébként az emberek nagyon kedvesek voltak, a korábban emlegetett idős bácsi, aki csak pár szót beszélt angolul, nagyon örült nekünk, hogy magyarok vagyunk, mert elmondta, Bartókot tartja a legnagyobb zeneszerzőnek. De Kodályt is nagyon kedveli.
A kulináris élmények is garantáltak, nagyon jókat ettünk és elfogadhatóak voltak az árak is. Nekem kifejezetten tetszett, hogy mindenhol rögtön hoztak vizet, sok helyen csapvizet. Gondolom, ez a nyári melegből fennmaradt szokás lehet. És ami szintén szimpatikus volt, hogy a főétel után, még mielőtt megkérdezték volna, hogy kérünk-e desszertet, hoztak valami kis édességet. Nem is értettem, hisz szerintem a legtöbben pár falat édes után már nem akarunk desszertet enni. Pedig mindig volt az étlapon többféle is. Egyik ilyen alkalommal a nálunk is ismert keksztekercset kaptuk.
A közlekedés egyszerű volt. Sokat gyalogoltunk, időnként metróztunk. Egy metró jegy 1,2 Euro. A reptérre busszal mentünk ki, ha jól emlékszem, 6 Euróért.
Az sem vont le az utazás élvezetéből semmit, hogy kifogtuk a tél egyetlen hóesését, riogattak katasztrófahelyzettel (jött a telefonon a vörös riasztás), meg azzal, hogy majd nem indul a járatunk, stb. De csupán annyi volt, hogy láthattunk ott is egy kis havat, illetve távolabb a várostól határozottan fehér hegycsúcsokat. Adott egy kis különlegességet is a városnak.
Szóval, minket nem zavart a tél betörése, szeretjük az ilyesmit, amikor a természet megmutatja magát. Igaz, itt eredetileg nem számítottunk rá. A városképnek is jót tett.
A Brian élete klasszikus jelenetéből kiindulva kérdezhetjük tehát mi is: "na de mit adtak nekünk a rómaiak?" Azaz mit adtak nekünk a görögök? Hát, az az igazság, hogy rengeteget. Be kell lássuk, tényleg ott kezdődött el a mai Európa. Legalábbis ami abból jó, ami próbálja tartani magát.
De nem könnyű ez az út, tele van buktatókkal, nehezítő tényezőkkel.
Ennyit gondoltam, bár lenne még bőven kép is, szó is. Menjetek, ha tudtok!
Koskovics Éva
és fotói
