Na de mit adnak nekünk az olaszok?
2021. szeptember 26. írta: CoachCo

Na de mit adnak nekünk az olaszok?

img_20210920_105500_resized_20210923_045118479.jpg

Ezek az olaszok! Ezek tényleg tudnak valamit!

Nézzetek rá erre a képre! Ilyen egy bútorbolt az Iseo-tó partján. Nem rossz, ugye? De nem design, se nem divat, még csak nem is gasztronómia lesz a témám. Pedig bőven lehetne ezekről is írni, nem is beszélve a fociról... ha kicsit körülnézünk Olaszországban.

Szerencsére a 2019 őszén lefoglalt és előre, nagy kedvezménnyel kifizetett szállásunkat az olaszok a járvány idején minden további nélkül áttették későbbi időre, kétszer is, ahogy nekünk megfelelt. A hegyekbe mentünk, az Iseo-tó partjára. Ez a hely már másokat is megihletett, a bejegyzés végén majd találtok egy fantasztikus videót, azt mindenképp nézzétek meg, érdemes!

A panzió, ahova tartottunk, tipikus, olasz családi vállalkozás. Sikerült mind a négy generációt megismernünk: nagymama, a fia, annak lányai és azok gyerekei. Valahogy túlélték a járványt, mint ahogy gondolom, Olaszországban a többség, aki turisztikában dolgozik. Hisz kaptak segítséget, tudhatták, ahogy kinyitnak, ide jönni fognak újra az emberek. De nem rohantunk, kihasználtuk, hogy ha már megyünk, akkor megállunk pár helyen.

A végcél - Hotel Conca Verde:

img_20210917_162432_resized_20210923_045613941_1.jpg

img_20210920_094720_resized_20210923_045119554.jpg

Becsípődések

Azt figyeltem meg, hogy ha valami nagyon foglalkoztat, akkor ahhoz kapcsolódóan sorra jönnek szembe az üzenetek, információk. Mintha valami láthatatlan kéz irányítaná. Persze tudom, nincs ebben semmi különleges, csak ha valami érdekel, ha valamire keressük a kérdést, és ha van antennánk, fogékonyak vagyunk rá, akkor egészen váratlan helyekről jönnek válaszok, megoldások, intuíciók. Annyira igaz ez, hogy például amikor coach-ként dolgozom valakivel, akkor erre a módszerre kiemelt figyelmet fordítok, erre akkor is építhetek, ha az illető tanácstalan, nincsenek válaszai a feltett kérdésekre. De most nem coach leszek, hanem élménybeszámoló. Már megint. Mert úgy alakult, hogy elutaztunk kicsit …

Tudom, hogy sokan vannak mások is úgy vele, mint mi, hogy imádják Olaszországot. Sokszor történt meg az elmúlt évtizedekben, hogy elterveztünk valahová, egészen máshová egy nyaralást, aztán a végén mégis itt kötöttünk ki. Vagy úgy csináltuk, hogy közbeiktattuk. Nekünk sokfelé vezet az út Olaszországon keresztül. De most direktben mentünk, mégpedig egy másfél éve eltervezett, megszervezett útra, mert akkor közbeszólt a járvány.

Hogy mik is foglalkoztatnak engem manapság és milyen válaszokat kaptam rájuk az út során? Ezeket most pontokba szedve mutatom be nektek, újra sok, saját (nem profi, nem művészi) fotóval.

1. Kisvárosi lét, normális élet, nyugalom

Udinébe egyszer, sok évvel ezelőtt, egy nyaralásból hazafelé jövet tévedtünk be, szombaton, dél körül. A gyönyörű, középkori főtéren már pakolták össze a piacot, a környező csodás házak boltívei alatt kávézók, éttermek asztalai körül pedig üldögéltek az ott lakó olaszok, akik végeztek a bevásárlással. Na nem giga szatyrokkal és kosarakkal (banyatankokkal...brrr), hanem egy-egy hallal, sajttal, zöldséggel felszerelkezve. Amiből aztán pár perc alatt kész az ebéd.

És, ami a lényeg, a számunkra különleges volt: előttük az asztalon egy-egy pohár rosé, prosecco, vagy egy kávé, capuccino. Nem találtam köztük olyat, akinek a ruhájába, kinézetébe bele tudtam volna kötni. Olyan elegánsak, lazán, sportosan jólöltözöttek voltak, hogy elállt tőle a szavunk. Pedig megszokhattuk volna már ezt Olaszországban. De hogy még szombat délelőtt is, a piacra is így jöjjenek le, és onnan ne rohanjanak haza főzni, takarítani, ez a felismerés szinte sokkoló volt számunkra. Ez a könnyed, polgári jólét, ez minket egészen  elvarázsolt. Aztán ennek az lett az eredménye, hogy azóta úgy vonz minket Udine, mint a mágnes. Mindig megállunk, ha belefér, meg is szállunk itt. Találtunk egy irtó hangulatos kis panziót, ide most másodszor jöttünk. Előtte egy tér, éttermekkel. Kíváncsiak voltunk, milyen lesz hétköznap este. Olyan volt, mintha hétvége lenne. Éjfélig tele volt minden, sok fiatal, hisz egyetemi város, mindenki beszél, magyaráz, szép poharak mindenki előtt, de senki nem ittas, senki nem hangos, ideges, ellenben jó a hangulat, nagy gesztikulálások, élettel teli, derűs emberek. Aztán éjfélkor minden bezárt, elcsendesült. Mindenki hazament. Szép volt.

Néhány ízelító kép:

 img_20210915_193943_resized_20210926_015446490.jpg

 

img_20210915_195311_resized_20210926_015446747.jpg

Velencei oroszlán, Dávidok, paloták:

img_20210916_095902_resized_20210926_015447275.jpg

A panziónk reggel:

img_20210916_095015_resized_20210926_015446987.jpg

Piac:

img_20210916_101240_resized_20210926_015447496.jpg

 

Innen mentünk aztán Zone-ba, a pici hegyi faluba, ami az Iseo-tó felett fekszik a hegyoldalban, és egy húzós szerpentinen közelíthető meg.

De még hadd írjak egy másik kisvárosról, ha már a kisváros témával kezdtem. Sőt, később még jön majd egy nagyobb város is, Brescia.

Tavaly azok is megtanulták Bergamo nevét, akik korábban esetleg nem hallottak róla. Nekem régen a szívembe lopta már magát. Szerencsém van, többször is sikerült már itt is járni. Tavaly az történt, hogy áprilisra volt ide repülőjegyünk. Aztán – mint tudjuk – Bergamoban olyan brutális módon tombolt ebben az időszakban a járvány, hogy a várost bezárták, a járatokat törölték. Csak néztük elborzadva a híreket, nem hittünk a szemünknek. 

Szerencsére az akkor lefoglalt és előre, nagy kedvezménnyel kifizetett szállásunkat az olaszok gond- és szó nélkül minden további nélkül áttették későbbi időre, kétszer is, ahogy nekünk megfelelt. Az Iseo-tó, amely a harmadik legnagyobb olasz tó, már régen izgatott minket. Tudtuk, volt itt egyszer egy nagy látványosság, egy nagy performance. A bejegyzés végén találtok majd egy videót erről, azt mindenképp nézzétek meg, érdemes!

Szóval, Bergamo:

Itt sétálva Udine után, újra azon gondolkodtam - ami egyébként is mindig megfog az olaszokban -, hogy mennyire tudnak ők élni és milyen fantasztikus módon tudják élvezni az életet! Bergamo biztos, hogy tele van sebekkel, biztos rengeteg ember cipeli a tavalyi traumákat. De a kívülálló ebből nem érezhet semmit. Ugyanolyan nyüzsgő, élettel teli városnak tűnik, mint korábban mindig. Tele turistákkal. Talán picivel kevesebbel, mint máskor, korábban. Nem laknak itt sem túl sokan.

img_20210918_151802_resized_20210923_045351911.jpg

A Milánótól 40 km-re lévő, 120 ezer lakosú várost idén egy angol tájépítész segítségével felvirágozták, zöldítették. Pedig virág is, zöld is rengeteg volt itt korábban is.

Ilyen volt, ilyen lett (a kép a tájépítész egy korábbi angol projektjét mutatja; mellesleg a londoni olimpiának is ő volt a tájépítésze - Mario Bonicelli):

img_20210918_133558_resized_20210923_045611577.jpg

Könyvbe is foglalták a bergamoi projektet:

img_20210918_133734_resized_20210923_045611336.jpg

 

Ez a látvány, az észak-olasz város zöldítő projektének eredménye, valami egészen varázslatos!

Vadvirágos rét a Piazza Vecchián és annak környékén:

img_20210918_131315_resized_20210923_045613043.jpg

 

img_20210918_150241_resized_20210923_045609370.jpg

Kiállítás érzéki csalódásokkal, az érzékek játékával:

img_20210918_133226_resized_20210923_045612466.jpg

img_20210918_133238_resized_20210923_045612200.jpg

Újszerű elemek, játék a fénnyel, a napsugárral, kreatív, kedves meglepetések lépten-nyomon:

img_20210918_150025_resized_20210923_045352541.jpg

 img_20210918_133444_resized_20210923_045611860.jpg

Tudjuk, az olaszok is komoly gazdasági gondokkal küzdenek, évek óta az Európai Unió egyik leggyengébb láncszemei, az olasz költségvetés pengeélen. Ebből persze Észak-Olaszországban, vagy éppen a másik felkapott turista régióban, Toszkánában, vagy Umbriában járva sem érez semmit az ember. Ott többnyire a jólétet, az olasz ’dolce vitát’ látjuk lépten-nyomon. És azt, hogy vidámak, kedvesek. A boltokban, a kávézókban, az éttermekben úgy bánnak veled, mintha te lennél a legkedvesebb, kitüntetett vendégük. Akkor is, ha csak egy pici presszó kávét iszol. Amiből több százat, több ezret eladnak egy nap. Ha pedig még tudsz is kicsit olaszul, akkor király vagy!

 img_20210918_134619_resized_20210923_045611060.jpg

 

2. Vad természet, felelősség, emberi kicsiség

Az olasz csizma geológiailag is érdekes, extrém történettel bír. Folyamatos változásban van. Sérülékeny. Vulkánkitörések, földrengések, földcsuszamlások kísérik itt az életet. Mégsem jellemző, hogy elmenekülnének az emberek. A katasztrófák után újjáépítenek, újrakezdenek. Itt is, az északi tavak környékén sokszor voltak ilyen mozgások, volt, hogy egész falvakat vitt el a földcsuszamlás, vagy egy gátszakadás. Volt, hogy így alakult ki újabb tó. Ha Olaszországban földrengés rombol le egy régi települést, az egész világ összefog, hogy újjáépítsék. Olyan nagy értékek vannak itt!

Ezek például már az Iseo-tó közelében fekvő un. Piramisok, amelyek különleges geológiai képződmények. Mivel többféle kő alkotja a hegyet, van, hogy az alacsonyabban fekvő kőzet gyorsabban kopik. Ilyenkor lehetséges, hogy a felette lévő kőzet, akár egy sapka, fenn marad a lekopott képződmény csúcsán. Többfelé van ilyen a világban, de ilyen látványosan és kézzelfogható távolságban csak kevés helyen csodálható meg.

 img_20210918_100030_resized_20210923_045613441.jpg

És a tó fentről, a hegyről:

img_20210917_102531_resized_20210923_045841806.jpg

Természetesen nagyokat túráztunk, csodás volt ez a nyár végi, kora őszi táj. Az Iseo-tó fölötti hegyek számtalan túrautat kínálnak, bármerre indul az ember, a kilátás csodás. A jelzéseket keresni kell időnként, a navigáció nagy segítség itt. Egyedül biztos eltévedtem volna. A társaság ketté vált, volt, aki csúcstámadást hajtott végre, volt, aki megelégedett egy 6 órás, 15 km-es, 800 méter szintemelkedést tartalmazó túrával. Én is.

img_20210917_142804_resized_20210923_045615022.jpg

Alig találkoztunk emberekkel. Több helyen legeltettek állatokat és érdekes módon több helyen találkoztunk szamarakkal. Ezeket az állatokat nagyon kedvelik errefelé. Lovakat is. Sőt, lóhúst az étlapon is találtunk.

img_20210917_103927_resized_20210923_045841332.jpg

img_20210918_172438_resized_20210923_045351626.jpg

Egyik túránk végén egy pici éttermet találtunk, melyet csak délután nyitnak ki pár órára. Az állunk leesett, amikor beléptünk. Fenn a hegytetőn, a településtől kb. 10 perc autóútra, egy egysávos földút végén, az erdő szélén. Elegáns volt, vadonatúj berendezéssel, minden fából, különleges étlappal. Életem legfinomabb bárányát ettem. A hús vajpuha, a gombóc-szerű köret polentából készült, náluk nagy kultusza van a kukoricakásából készült köreteknek. Természetesen kérték a védettségi igazolásokat. Pedig azt gondoltuk volna, ilyen világvégi helyen nem fognak foglalkozni ilyesmivel. De tévedtünk. Amilyen lazák az olaszok, olyan tudatosak, felelősek is.

 img_20210918_195957_resized_20210926_034910432.jpg

Elképesztő helyekre mennek fel autóval. És helyenként elképesztő utakon. Mert egy-egy ház elszórtan a legváratlanabb helyeken is van. Oda pedig fel kell jutni valahogy. Nem szívbajosak az olaszok. Igaz, megszokták a meredélyeket. Emlékszem, az olasz síoktató barátnőm, Livigno-ban sícipőben vezette a kis Pandáját olyan utakon, hogy mi oda nem szívesen mentünk volna autóval. Számára mindennapi, természetes dolog volt.

img_20210917_143714_resized_20210923_045840358.jpg

Jónéhány, ilyen hangulatos ház mellett vezetett el a túránk, ember sehol, de látszott, hogy rendszeresen használják őket. Persze olyan is volt, amit nem, vagy csak ritkán.

img_20210918_184921_resized_20210923_045349446.jpg

 Helyenként szívesen ott is maradtunk volna...

img_20210917_150746_resized_20210923_045614249.jpg

img_20210918_173828_resized_20210926_034910683.jpg

A tó több arcát is mutatta, nem mindig volt napsütés.

img_20210919_114233_resized_20210926_034909875.jpg

Azért a csapat vagányabb tagjait ez nem fogta vissza abban, hogy ússzanak egyet, ha már itt járnak. Igaz, előbb gondolkodtak rajta egy kicsit...

img_20210919_110700_resized_20210923_045347986.jpg

Állítólag isteni volt a víz, nagyon élvezték... Egy szavukat sem hittem el.

img_20210919_111051_resized_20210923_045348680.jpg

A tópart talán legszebb települése, Lovere már napsütéssel fogadott minket.

img_20210920_105002_resized_20210923_045119266.jpg

A név pedig kötelez, nem hagyható ki a szójáték, az, hogy többször a szerelem városaként emlegetik magukat:

img_20210920_105126_resized_20210923_045119015.jpg

Itt találtuk a csodás fekvésű bútorboltot is, amellyel indult a blogbejegyzés. 

De a tóparti házak is jó látványt nyújtottak.

img_20210920_110127_resized_20210923_045118197.jpg

Nyáron minden bizonnyal sokkal nagyobb itt a nyüzsgés, az élet, de talán nem annyira felkapott hely, mint a Garda, vagy a Comoi-tó. Nagyon rendben van mindenfelé. Autóval közlekedve elképed az ember azon, mennyi, de mennyi alagút van csak itt, a tó körül. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy vajon lesz-e valaha nyugati M0-ásunk. Itt is mindig felmerül az alagút mint megoldás, de nálunk ez kábé akkora falatnak tűnik, mintha azt mondaná valaki, át kell költöztetni a Kárpát-medencét Szibériába. Jajj, ez lehet, hogy hülye példa. Eszébe ne jusson valakinek!...

3. Lelki élet, spiritualitás

Nem véletlen, hogy ezeken a kitett természeti helyeken – képzelem, milyen lehet itt időnként télen!… -  sok vallásos imahely található. Tudjuk, az olaszok mindig vallásos nép voltak. Igen, inkább jó szó az, hogy voltak. A mai fiatalabb korosztályra itt is jellemző, mint nálunk, hogy fogy a vallásgyakorlók száma, aránya. De a templomok száma elképesztő, művészettörténeti értékük felbecsülhetetlen. Azokat is elkápráztatják, akiket maga a vallás, az istenhit hidegen hagy.

Nekem most Brescia-ban voltak templom-élményeim. Mivel még itt nem jártunk korábban, gondoltuk, megnézzük. Nem csalódtunk. Kétszázezres, nagy város, csodálatos óvárosi résszel.

img_20210916_145742_resized_20210923_045843374.jpg

Három templom közvetlenül egymás szomszédságában. A Piazza Paolo VI különlegessége, hogy egymás mellett áll a régi és az új katedrális. Előbbi a XI. században épült, különleges, kör alakú építmény.

img_20210916_142817_resized_20210923_045845880.jpg

img_20210916_141427_resized_20210923_045904906.jpg

img_20210916_142642_resized_20210923_045846564.jpg

img_20210916_141929_resized_20210923_045847296.jpg

Ami pedig számomra különleges élmény volt, hogy amikor már a többiek belefáradtak a kulturális programba, leültek a téren, én pedig azt vettem észre, hogy egyedül vagyok egy óriási templomban. Az új katedrálisban, amely óriási méreteivel és gazdag belső látványelemeivel önmagában is lenyűgöző. Nagyon jó, különleges érzés volt. Nem siettem, leültem, aztán lassan körbementem, mindent megcsodáltam. Igaz, ezt órákra is elnyújthattam volna, ha alaposan teszem, ha a képeket is, köztük Veronese, Tintoretto műveit alaposan végignézem, megcsodálom. Sok dolog futott át rajtam, egyfajta spirituális élmény volt.

img_20210916_144830_resized_20210923_045844476.jpg 

img_20210916_145349_resized_20210923_045843730.jpg

A város monumentális terei, a városháza épülete, a paloták - csak mész és bámulsz, micsoda gazdagság!

Aztán, ahogy a lelki magasságokból mindig visszaránt valami, így jársz Bresciában sétálva, elmélkedve is. Nem úgy van az, hogy csak a szép és jó, és a világban körülötted magasztos minden! Vannak ám dolgok, amelyek megakasztanak, amelyekkel számolni kell, ha földi halandó vagy. Itt is járhatsz könnyen így.

Csak merő érdeklődésből bemész a Prefettura de Brescia épületébe, örülsz, hogy a kapu nyitva áll előtted. Már kicsit furcsállod, hogy előtte valamiféle csoportosulást látsz, transzparensekkel, rendetlenül üldögélő emberekkel. Kiderül, egy kis helyi zöld tüntetést tartanak civil aktivisták a Garda-tó természeti környezetének, halainak védelmében. Na lám, azért itt sem tökéletes minden.

Aztán, az épület udvarán felnézve végképp megnyugszol, hogy igen, volt ezeknek az olaszoknak mindig humoruk is, úgy látszik, nem estek hasra soha a hatalomtól.

img_20210916_143646_resized_20210923_045845184.jpg

Csak, hogy jobban lássuk (nem éppen a tekintélytiszteletet tükrözi):

img_20210916_143837_resized_20210923_045845456.jpg

Nem tudom, mennyien tudják, de Bresciában volt egy komoly terrorcselekmény is 1974-ben. Egy antifasiszta tüntetésen bomba robbant és nyolc áldozatot szedett. Sok sérülttel. Itt, a Piazza Loggia központi helyén van az emlékhely. 

img_20210916_150506_resized_20210923_045842887.jpg

 

Hát, nekik is van egy történelmük, vannak frusztációik, nem vitás. Úgy látszik, ilyen az emberi természet. Európa mindenhol megélt változásokat, jó és rossz történeteket.

Milyen jó is, hogy van természet, hogy vannak hegyek, folyók, erdők, állatok! Nem csak mi, emberek...

A túrautakon, a források mentén felállított kis szentélyek szépek, megejtőek. Biztos sokan imádkoznak ezeken a helyeken. Adnak egyfajta megnyugvást, biztonságérzetet akkor is, ha épp nehezebb továbbmenni, folytatni az utat.

 img_20210918_173557_resized_20210923_045350667.jpg

img_20210918_173543_resized_20210923_045350941.jpg

Ha még egy forrást is találsz ott, ahol csillapíthatod a szomjad, megmoshatod izzadt arcodat, poros kezeidet, hálás lehetsz az égieknek, hogy gondoskodtak megint rólad.

img_20210918_174051_resized_20210923_045350236.jpg

img_20210918_184802_resized_20210923_045349790.jpg

Sokszor van szükségünk valami spirituális, lelki segítségre, feltöltődésre. Valami biztonsággal kecsegtetőre, kapaszkodóra. Sokkal többször, mint hisszük. Sajnos erről is leszokóban vagyunk. Aztán egyszercsak ráébreszt valaki, hogy az a bajod, nem meditálsz, nem gyakorlod a mindfulness-t, ezt sürgősen orvosolnod kell. Hát, így is lehet fogalmazni… Hogy tanította nagymamád? Imádkozz minden este? Lehet, hogy ugyanaz az értelme, ugyanaz, vagy hasonló az élmény? Vagy ugyanaz a hiány?

4. Trieszt – két kultúra (vagy több is), ellentmondások, kérdések

Hazafelé Triesztben töltöttünk egy napot, ott is szeretünk megállni. Ha itt körülnézünk, nem érezzük azt, hogy ez egy tipikus olasz város. Mert nem is az. Inkább hasonlít Budapestre, az osztrák nagyobb városokra. Ami nem csoda, hisz a Monarchia egyik központja volt, 1918-ig. Bécs, Budapest és Prága után a Birodalom negyedik legnagyobb városa volt. Ráadásul komoly kikötőváros, ennél fogva mindig nagy forgalma volt, mindig sok kultúra találkozási helye volt. 1918-ban Olaszországhoz került, de a második világháborút követő hidegháborúban konfliktusforrás, Jugoszlávia nagyon szerette volna megkaparintani magának. Aztán 1954-ben rendeződött a sorsa, végleg Olaszország része lett. Ma már talán lehet ilyet mondani...

A kormányzói palota az egyik leglátványosabb épület a tengerparti óriás téren. A legfőbb látványosságokról ITT találtok több információt.

img_20210920_182402_resized_20210923_045116657.jpg

Érdekes módon utólag többen is írták nekem, hogy úgy hallották, romlott a közbiztonság, amikor a közelmúltban arra jártak, sok kellemetlen élményük volt. Most mi nem éltünk meg ilyet, bár csak egy napot és egy éjszakát töltöttünk ott.

Itt egyébként azért szeretünk megállni nyáron, mert a tengerpart hosszú kilométereken át úgy lett kialakítva, hogy lehet fürdeni egyet. Ma már kiépült hozzá az infrastruktúra is, öltözőkkel, zuhannyal. Mindig elképzeljük, milyen lehet a trieszti embereknek, amikor befejezik egy nyári délután a munkát, foghatják magukat, tesznek egy rövid kitérőt a partra, úsznak egyet és úgy mennek haza. Vagy dönthetnek úgy este, hogy még egyet csobbannak. De akár reggel is kezdhetik így a napot. A sárga irigység…

Mi pedig, hazafelé jövet egy fürdés után már akár egyben is levezethetjük az utat. Mi hat óra alatt értünk Nagykovácsiba egy megállással. 

img_20210921_115807_resized_20210923_045115717.jpg 

A szállásunk ablakából gyanús gyülekezést láttunk és hamar kiderült, hogy helyhatósági választások lesznek a hétvégén. Épp egy politikai nagy-gyűlésre készült a Salvini-féle párt. Nem voltak aztán túl sokan. Ellenben később láttunk egy nagyobb vonulást, akik azt skandálták, hogy „Libertát!”- vagyis szabadság. No, majd ránézünk, mi lett a választás eredménye.

Ez a kép, ez nagyon megfogott engem:

 img_20210921_093842_resized_20210923_045116027.jpg

Olaszországot is és a mai világot is jól jellemzi. A két hajó közvetlenül egymás mellett horgonyoz a kikötőben, mintha maga is fel akarná hívni a figyelmet arra, hogy ez van, gyerekek. Nincs mese.

A hadihajó és a luxus óceánjáró.

Olaszország sokkal érintettebb a menekültválságban, mint az európai országok többsége. Rengeteg feszültség van náluk is emiatt. De amikor korábban, két évvel ezelőtt Szicíliában jártunk, amely aztán tényleg kapott és kap ebből eleget, ott is inkább azt láttuk, a türelemre, elfogadásra érzékenyítik az embereket, nem pedig a gyűlölködésre. Fotókiállítást láttunk, hogy mentik ki a tengerből az embereket, hogy etetik a rendőrök, határőrök a kisgyerekeket, hogy vigasztalják a rémült csecsemőket, és anyáikat. Pedig Szicíliában, Palermoban aztán tényleg sokféle ember van, biztos, hogy messze nem olyan a közbiztonság, az élet, mint itt fenn.

Megkerestem most ezeket a képeimet, muszáj itt most megmutatnom (és elnézést a minőségért!):

img_20191108_173203.jpg

img_20191108_173136.jpg

Szóval, az olasz hadihajók ebben is komoly szerepet töltenek be. A tengereiken igyekeznek megelőzni azt, hogy könnyen elérhessék a partokat (mert természetesen ők sem akarják, hogy illegális menekültek érkezzenek hozzájuk), de ha mégis bajba jutnak emberek a vízen, akkor segítenek rajtuk. Ez egy durva és rettentően nehéz szituáció.

Ugyanakkor van egy komoly réteg, Olaszországban is és mindenhol Európában, akik ragaszkodnak a kiváltságaikhoz, nem hajlandóak leadni belőlük semmit. Nekik járnak a megszokott luxus utak, akkor is, ha még nem mondhatjuk, hogy a járványnak vége. Pedig milyen nagy szennyezők ezek a hajók! És milyen rondák! Szerencsére jobb helyekre már nem engedik be őket. Például Velencébe. Borzalmas látvány volt ott is egy ilyen böhöm nagy hajó.

5. Na de mit is adtak és adnak?

Eszembe jut a klasszikus filmbeli mondat: „na de mit adtak nekünk a rómaiak?” – tudjuk, hogy adtak, sokat. Persze, amikor ők felénk jártak, akkor még mi, az őseink, ki tudja, merre voltak. /Most, hogy megkerestem a videót, és realizáltam, hogy az csak akkor indul el, ha megnézzük a jelenlegi magyar valóságot, a Gyurcsányos reklámot, komolyan mondom, csak röhögni tudok... ennél jobban semmi nem szemléltetheti ezt az abszurd valóságot, ami nálunk most is van... Tiszta Brian élete....magyar módra./

Na tehát, mit is tudnak ezek az olaszok...

Jó lenne, ha el tudnánk tanulni tőlük ezt a fajta életszeretetet, derűt! Persze itt, amerre mi most jártunk, mindenki jól él. Ezért nem is foglalkoznak sokat azzal, épp milyen kormányuk van (a politikusok náluk is megérik a pénzüket, ember legyen a talpán, aki bírja követni az olasz kormányokat, pártviszonyokat, hatalmi harcokat). Már gyerekkorom emlékeiben is az van, hogy a tévéhíradó folyton mondja, megbukott az olasz kormány... Őket is terheli, mármint az országot a maffia, a déli részek elmaradottsága, és még sok egyéb nehézség. De aki egyszer ide jön, az mindig visszavágyik. A rómaiak megtanítottak itt valamit, felépítettek valamit, és mindez máig hat, mágneses vonzerővel bír.

Ha valamit újítani akarnak, kizöldítik Bergamot, telerakják Triesztet nagy, műanyag állatokkal. Nekik ez is jól áll. Náluk még a rendőrök is olyan elegánsak! 

img_20210920_170302_resized_20210923_045116347.jpg 

Milánói ismerős magyarázta el nekünk tavaly, hogy az olaszok ki tudják iktatni a mindennapjaikból a politikát. Nem hagyják, hogy bosszantsa őket, hogy belerondítson a magánéletükbe. Valószínűleg ez erősen benne van abban, hogy derűsnek látjuk őket, hogy kedvesek egymással, hogy nem érezni náluk a félelmet, a kirekesztést.

Szóval, jó lenne tanulni tőlük! Túlélni, örülni a szépnek, becsülni, ami van, empatikusnak lenni egymáshoz, ha úgy tetszik, gyakorolni a kereszténység egyik legnagyobb erényét, a könyörületességet! Kedvesnek lenni egymáshoz, akkor is, ha semmi dolgunk a másikkal.

Ezt a videót ígértem még nektek az elején, ITT nézzétek meg feltétlenül! Egy híres, bolgár származású amerikai művész, Christo performansza arról, mit álmodott meg az Iseo-tóra. Nem csodálom, hogy megihlette. Csodaszép.

 

Becsüljük meg mi is a szépségeket, a környezetünket, a műemlékeinket, egymást!

 

Koskovics Éva

 

mádróljöttem

kokartcoaching

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr7316700818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása