Extrém álmok nyomában
2021. április 09. írta: CoachCo

Extrém álmok nyomában

p1020796_1.JPG

Sokkal korábban ébredek, mint kellene. Kellene? Egy ideje jóformán bármeddig alhatnék, alig van reggeli időpontban munkám. A srácok sem mennek sehova. De valahogy rászoktam, hogy fél hét-hétig alszom, hétköznap hét körül felkelek. Persze sokszor előfordul az is, hogy rosszul alszom, vagy felébredek hajnalban. Ma is egy nagyon fura álom ébreszt fel ötkor. Úristen! Lehet, hogy megőrültem? Ez a pandémia hatása lehet? Egyre többeknek romlik a mentális állapotuk, hallom és tapasztalom napi szinten. Az idejét se tudom, mikor álmodtam utoljára, erre most ez az őrültség! Hogy a fenébe’ lehet ilyet álmodni? Rémes volt! Pedig azt mondják, az álmaink a napi dolgainkhoz köthetők. Elárulják, mi foglalkoztat.

Kizárt, hogy ezt bárki a napi ügyeimhez tudná kötni. 

Az történt, esküszöm, tényleg itt van még előttem a kép, hogy egy nagy fazékban két óriási rákot próbáltam megfőzni. Szegények még éltek, és próbáltak kikapaszkodni, kimászni a fazékból. A bugyogó vízből. Én rosszul voltam a látványtól, rémesen éreztem magam, ennek ellenére nem volt más választásom, fogtam valami hosszúnyelű izét és azzal képes voltam visszatuszkolni a szerencsétleneket.

Mondanom sem kell, hogy életemben nem főztem rákot.

Egész nap velem van ez az élmény, többször is beugrik napközben és minden alkalommal tisztán látom magam előtt a nagy fazekat, meg a két nyomorult, méretes rákot. Akkorák voltak, mint egy-egy nagy férfitenyér. Nem akarok álszent lenni, naná, hogy szeretem a rákot, megeszem, ha van rá módom, de remélem, azok nem így készülnek! Basszus! Erre még soha nem gondoltam! Fogalmam sincs, hogy főzik meg, hogy készítik a rákot. Én legfeljebb mirelitet készítek, de azon már az sem látszik, hogy rák volt valaha. Na, ja. Megszólom a csirkemell fogyasztókat, akik finnyáskodnak más baromfi hús láttán, el sem képzelik, hogy annak más része is volt, kiakadnak, ha csontos húst látnak, vagy ha a halban ott van a szeme is. Pedig – eszmélek rá -, valahol én is így vagyok a rákkal. 

Aztán eszembe jut, hogy nagyanyámnak volt szokása megkérdezni reggel, hogy ’mit álmodtál kisanyám?’ Hú, ez a szó is, hogy „kisanyám”, már régen kiszállt a fejemből, most ez az álom téma hozta vissza. Olyan kedvesen tudta mondani! Manapság meg milyen rossz íze van! A mai közbeszédben csak egészen más helyzetekben tudom elképzelni, hogy ezzel illessenek valakit. Ez mára olyan beszólós, pasis, bunkó, szexista szó lett. Ma nem mond már ilyet a nagymama az unokájának.

Hm. Megint nagyanyámnál kötöttem ki. Valahogy ők, a régiek kifejezetten érdeklődtek az álmok iránt, komoly jelentőséget tulajdonítottak azoknak. Van olyan emlékem, hogy mondják, kígyóval álmodni szerencsétlenséget jelent, vagy, hogy megáradt folyót látni, az azt jelenti, veszekedés, családi vita várható. Elhunyt rokonokkal sokszor álmodtak, arról mindig részletesen meséltek egymásnak. Sőt, velük nagyon is akartak álmodni. Várták, hátha üzen.

img_20210216_125347.jpg

/A képen ők, a régiek: a dédszüleim a két szélén, köztük a pesti rokonok - Mád, Becsek-ház/

Épp nyáron hallottam Mádon Köves Slomót, a rabbit, ahogy az álmokról tartott előadást. A Tórából, Talmudból és a Bibliából vett történeteket hozta példának. Már máskor is hallottam őt, jó érzéke van hozzá, hogy a nagyon heterogén közönség is értse, élvezze a mondandóját. Persze ki ne tudjon jól beszélni, ha nem egy rabbi? … Volt ebben minden, az álmokhoz kapcsolódóan most is: filozófia, lélektan, hétköznapi élet, isteni, spirituális gondolatok egyaránt. Valami olyasmi volt a konklúzió - ez fogott meg engem legjobban -, hogy a Talmud szerint az álmok leginkább belőlünk fakadnak, rajtunk múlnak. Igen, én is ezt gondolom. Persze ez nem ad magyarázatot arra, hogy mi van akkor azok mögött a történetek mögött, amikor valami csodálatos álom segített valakinek, mentett meg embereket, amikor isteni sugallatot kaptak emberek.

De továbbra sem értem, tán még a rabbi sem tudná megmagyarázni, hogy hová tegyem én most ezt a rák történetet?

Ha valaki, hát Anyukám sokat álmodott. Hihetetlen sztorikat mesélt el reggelente. Különösen, miután Apu meghalt. Gyakran álmodott vele. Sajnos nem túl jókat. Mindig ugyanazok a csaták, ugyanazok a viták, ugyanaz a bosszúság. Tátott szájjal hallgattam, hallgattuk ezeket a beszámolókat. Csendesen mondtam neki mindig valami megnyugtatót, próbálkoztam humorral, mikor mivel. De sokszor láttam rajta, hogy komolyan megrázta – megint - a dolog. Mindig arra próbáltam hatni, hogy békéljen már meg vele, ne haragudjon régi dolgok miatt. Mire ő rendszerint úgy reagált, mondta meggyőződéssel, hogy nem haragszik ő már régen, de nem tehet róla, ha mindig jönnek ezek az álmok.

Olyan élesen előjön ez az emlék, szinte látom őt magam előtt, ahogy őszintén, nagy szemeit rám emelve mondja el megint. Sokadszor is.

Állok a konyhában, potyognak a könnyeim.

Ezek a rohadt rákok! Mit akartak ezek tőlem?

Mi is van velük? Visszafelé mennek?

Akárcsak én most is?

Akárcsak az anyám, meg a nagyanyám tették?

Hú! Ez kemény. Azt hiszem, még emésztenem kell.

Pszichológus barátnőmnek lenne még ehhez néhány szava... De ő profi álmodó! Tudatosan álmodik. Próbál...

 

Vigyázzatok magatokra, egymásra és beszélgessetek sokat! Amíg lehet!

És menjetek ki sétálni, kirándulni, mert végre itt a tavasz!

Ha tudtok, egyetek rákot, halat, nagyon egészséges! (Csak hogy kicsit könnyítsek a nehéz témán itt a végén...) 

 

Koskovics Éva

 

/Ha hasonló írásokat is olvasnátok tőlem, keressétek a Mádról jöttem nevű fb oldalamat!/

A fotók sajátok (persze a fekete-fehéret nem én készítettem, az kb. 80 éves

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr516496048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása