A kérdés kétértelmű. Szándékosan!
Attól függ, melyik szóra helyezzük a hangsúlyt: az ennél-re, vagy a hogy-ra.
Ha az ennél a kérdés, akkor a körülményekkel foglalkozunk. Ha a hogy-on gondolkodunk, akkor rögtön a megoldási lehetőségeken gondolkodunk, azon, mit tehetünk mi. Ha a hogy szólít meg minket, akkor biztos, hogy van problémamegoldó képességünk, tudjuk, hogy cselekedni kell, hogy rajtunk is múlik, ott van bennünk a bátorság, a kreativitás, a beleállás, a reziliencia.
Külső körülmények okolása, vagy saját stratégia és cselekvés?
Az is lehet, hogy eleve a jobb-bal van problémája valakinek. Azt mondja, mi az, hogy jobb, amikor semmi sem jó, minden szar, mindenhol csak a gond és a baj... Ha így gondolod, akkor felhívom a figyelmedet arra, hogy a nehéz helyzetből való legkisebb kimozdulásra is mondhatjuk már, hogy jobb. Hisz történt valami! És ha már történt valami, az több a semminél!
Az is érdekes lehet, a címbeli kérdést hallva, kinek mi ugrik be elsőre mint helyzet, mint érzés.
Mi a helyzet veled?
- rögtön a covid-ra gondoltál?
- vagy arra, hogy szenvedsz a bezártságtól, attól, hogy kevesebb lehetőség van utazni, mozogni, találkozni másokkal?
- vagy nehéz a család életét szervezni? gyerekeknek iskola, iskolán kívüli programok, munka-magánélet egyensúlya?
- a bizonytalanság aggaszt?
- vagy magányos vagy? még magányosabb mint békeidőben?
- meglévő betegség, vagy betegségtől való félelem?
Mint sok minden más, jelentős részben ez is elhatározás kérdése!
Sokféleképpen lehet hozzáállni a nehéz helyzetekhez. Ha hagyjuk magunkat lehúzni, ha folyton a rosszra koncentrálunk, panaszkodunk, akkor azt erősítjük magunkban, hagyjuk, hogy a méreg mégjobban beleegye magát a sejtjeinkbe. És akkor mégrosszabb lesz.
Ha megnézzük a legsikeresebb emberek életét, hallgatunk ilyen interjúkat, olvasunk életrajzi könyveket, mindig kiderül, kellettek a nagy pofonok, a nagy kudarcok, a nehézségek ahhoz, hogy megtanuljanak dolgokat, hogy tudjanak küzdeni, hogy akarjanak bizonyítani. Legutóbb ezt az interjút hallgattam, Miklósa Erika operaénekesnővel és Kovács András Péterrel beszélgetett Kadarkai Endre. Hasonlókra jutottak ők is.
A minap úgy alakult, hogy tanúja voltam egy kisebb családi csetepaténak. Aztán mindketten magukba szálltak az érintettek és arra jutottak, már eleve az rányomja a bélyegét a hangulatukra, hogy reggel átfutják a híreket. Elolvassák a legújabb parlamenti döntéseket, néhány aktuális közéleti hírt és máris olyan idegállapotba kerülnek, hogy az rányomja aztán a bélyegét az egész napjukra. És a feszültség levezetése sokszor épp azokon történik, akik pedig a legfontosabbak számunkra, a szeretteinken, a családunkon.
Mit tehetünk?
Vannak sokan, akik épp ezt kerülendő nem néznek tévét, nem olvasnak híreket, a facebook-ot sem használják, ők így igyekeznek megmaradni a normalitás szintjén. Lehetséges, hogy egészségvédelmi szempontokból ez jó stratégia. Viszont bármilyen közösségben, egy társadalomban élve, teszem azt szellemi munkát végezve, nehéz lehet működni úgy, hogy nincs meg a kellő tájékozottságunk, nem vagyunk tisztában legalább az alapvető folyamatokkal, történésekkel. Egy bizonyos kíváncsiság, tájékozottság kell ahhoz, hogy tudjunk kommunikálni másokkal, tudjunk véleményt mondani a világ dolgairól, eligazodjunk, ha választani kell álláspontok között, vagy időnként szavazni kell arról, ki legyen a vezetőnk. Különösen igaz ez, ha értelmiséginek szeretnénk képzelni, mondani magunkat. Ha felelősséget érzünk a világ, de minimum az utódaink sorsa iránt.
Vannak, akik a közállapotokkal azért nem, vagy időráfordítás szempontjából sokkal kisebb mértékben foglalkoznak, mert a munkájuk épp elég stresszt, megoldandó problémát jelent. Gondoljunk az egészségügyben dolgozókra, a tanárokra, pedagógusokra, vagy a szociális munkásokra. Drámai helyzeteket élhetnek meg, nagyon nehéz dolguk van most, ez nem kérdés. Megérdemelnek minden támogatást! Figyeljünk rájuk, segítsük őket, ahogy tudjuk!
Jó lenne, ha mindenki találna magának módszereket, eszközöket arra, hogy kezelni tudja ezt a stresszes időszakot, amelyben élünk! Ehhez ajánlom ezt az írást!
Ha pedig arra lennétek kíváncsiak, mások hogy élték meg ezt az évet, milyen stratégiákat találtak ki maguknak arra, hogy kezeljék a megváltozott helyzetet, hogy alkalmazkodjanak a körülményekhez, akkor erről jó történeteket, érdekes példákat találtok itt!
És ha arra gondolok, hogy a sikertörténetekben mindig szerepel egy korábbi nagy pofáraesés, kudarc, amire – utólag – mindig azt mondják, kellett a későbbi sikerhez, akkor bízom benne, hogy ezt a nehéz időszakot mind úgy éljük majd túl, hogy utána elmondhatjuk, sokat tanultunk belőle, sokat köszönhetünk neki!
De addig még nehéz lesz. Jobb, ha ezzel tisztában vagyunk. Ezért fontos, hogy vigyázzunk magunkra és amit lehet, tegyünk meg annak érdekében, hogy maradjunk NORMÁLISAK! Ahogy Geszti is üzente még a tavasszal.
Remélem, mind találtatok valamit, amitől majd kicsit jobb lehet!
Szép napokat, vigyázzatok magatokra!
Koskovics Éva