Gondolkodtam, számomra mik voltak az elmúlt év legemlékezetesebb pillanatai, legjobb élményei, legfőbb tanulságai.
Gondoltam, mindezt a saját képeimmel szemléltetem majd. Aztán láttam egy kiírást valahol, ahol leszólták azokat, akik telefonnal fotóznak. Morcos lettem tőle, mert nekem kifejezetten sok élményt jelent, hogy olyan egyszerűen meg lehet örökíteni pillanatokat ezzel az okos eszközzel és milyen könnyen meg is oszthatjuk így másokkal a látottakat. Szóval, nem törődve azzal, hogy nem vagyok egy profi fotós, az alábbiakat az idei év saját fotóival fogom színesíteni, remélem, nem bánjátok!
Volt sok fontos momentuma az elmúlt évnek számomra. Ha ki szeretnék emelni egyet-egyet akkor talán a következőket osztanám meg veletek (a legfontosabb témáról, a családomról nem írok, csupán annyit, hogy szerencsére az idén sok jó dolog történt velünk; ezeket elraktározom, dédelgetem magamban, és hálás vagyok minden együtt töltött percért!):
- Egészség
Így ötven körül már mind meg tudjuk ítélni, mennyire fontos téma is ez. Kell hozzá egy-két beállt derék vagy nyak, alvási, vagy fókuszálási-látási gondok, netán ízületi fájdalmak, hogy elfogadjuk, ez már nem vicc, muszáj foglalkozni a témával. De a legjobb a megelőzés: a sok mozgás (ebből a szempontból jó évet zárok, elégedett vagyok magammal), a rendes, nem túlzásba vitt étkezés, illetve a káros szenvedélyek (cigaretta, ital stb.) mellőzése, minimalizálása (kinél mi a reális cél). No és kiemelt fontosságú a stressz kordában tartása!!
- Szabadidő
Mindenkinek van ilyen, ne tiltakozzatok!! Igenis fontos a szabadidő tartalmas, élvezetes, igényes eltöltése, a hobbik gyakorlása, a különféle éhségek (kulturális, zenei, kreativitás iránti, stb.) kielégítése, odafigyelés magunkra, mi az, ami örömet okoz, amivel szívesen töltünk időt.
Az idén tudatosan törekedtem arra, hogy amikor csak tehetem, menjek a természetbe. Szerencsére közel lakunk ’hozzá’, így elég egy szűk óra is, hogy megrohamozzam a hegyet (ami azért nem akkora nagy hegy, csak a Nagy-Szénás, ráadásul mi már a szoknyáján lakunk, de gyönyörű és hihetetlenül változatos tud lenni).
Sok örömöt találtam idén is a tanulásban, a szakirodalmak olvasásában, a színházban, a filmekben, időnként még koncertekre is eljutottunk és idén is voltunk néhány csodás helyen, láttunk szépeket.
Talán észrevettétek, hogy ilyen jellegű élményeimet sokszor nem is bírom magamban tartani, írok róluk, megosztom veletek. Most például a karácsonyi időszakban volt egy fantasztikus könyvélményem, amiről biztos, hogy fogok még hosszabban is írni: Edit Eva Eger: Döntés című könyvéről van szó, amit ajánlok mindenkinek, különösképpen, akiket érdekel a pszichológia és a történelem. Egy holokauszt túlélő nő meséli el az életét, a felismeréseit, aki ezt hálistennek még élőben is meg tudja tenni idős kora ellenére, sőt, évtizedekig az USA háborús veteránjait és betegeit gyógyította, mint pszichoterapeuta szakember.
- Közélet, társadalom, világbéke
Nagyon különbözőképpen viszonyulunk a körülöttünk lévő világhoz, eltérő a környezetünk, társadalmunk iránti tevőleges igényünk. Ebben tényleg nagyon-nagyon különbözőek vagyunk. Van, akit egyáltalán nem foglalkoztatnak a világ dolgai, van, aki a világbéke gondolatával fekszik-kel. Én inkább az utóbbihoz állok közelebb, sőt, néha egészen közel (a nyaranta már hagyományosan megrendezett mádi táboros résztvevő lányok a bizonyíték rá…), ugyanakkor nem teszek érte annyit, mint kellene. Ha van valakinek ötlete, mit is lehetne még érte tenni, szóljon!!
Viccet félretéve, rengeteg időt el lehet tölteni azzal, ha követjük a közéletet, ha jótékonykodunk, netán civil életet élünk (bár ez manapság már tisztázandó, mit is értünk alatta, én például a Nagykovácsi Természetvédelmi Egyesületben zajló munkát). Ezeket nem egyszerű belesuvasztani a napi munka, család és egyéb feladatok közé. De akiben van egy kis felelősségérzet a jövő, a környezet, az unokák felé, azoknak érdemes, én azt gondolom. Azt is tapasztaltam, hogy az életkorunk előrehaladtával mintha nőne az ilyen jellegű igényünk.
Aki pedig úgy gondolja, nem éri meg, kár az energiáért, annak is szíve joga, sőt, sokszor ez egyfajta önvédelem, fogadjuk el.
- Munka
Na, most itt nagyon őszinte leszek (aki eddig olvas, az meg is érdemli!!) és fontos dolgokat, fontos felismeréseket fogok megosztani veletek. Közgazdászként dolgozva hosszú időn, több mint húsz éven keresztül, megéltem a következőket:
- úgy csinálni, mintha komolyan, tudományosan alapoznánk meg fontos döntéseket, közben magunk is tudtuk, kisebb részben lesz döntő az, mi mire jutottunk, mint az, kinek mi az érdeke, pillanatnyi pozíciójából következő sugallata;
- szétidegeskedni magunkat tizedszázaléknyi költségváltozásokon, olvasni az idióta adó jogszabályokat, amelyeket néha még azok sem tudnak értelmezni, akik megfogalmazták, azon agyalni, hogyan lehetne kreatívan könyvelni annak érdekében, hogy más képet mutasson az ábra, stb….brrr….;
- kutatni, rengeteget hozzáolvasni egy-egy témához, amiben egyre jobbak vagyunk, már szinte szakértők, aztán fenn, a hivatalban egészen másképpen látják, egy hozzá nem értő, de fontos funkcióban lévő ember lesöpri amit te és a kollégáid sok munkával megfogalmaztak, megterveztek, összeraktak (és ezzel a kritikával semmilyen oldalt, pártot, időszakot nem szeretnék megcélozni, ilyenek mindig voltak, bár ha tényleg őszinte akarok lenni, az erősen romló tendenciát nyugodt szívvel ki merem mondani);
- belelátni folyamatokba, idegeskedni azon, mit fognak rajtad számon kérni, mi lesz az, amiért ledorongol a főnök és mi, amiért ő tartja a hátát, aztán megélni, hogy apróságokból vannak a nagy balhék, a nagy dolgok fölött pedig sokszor átsiklik a világ/az auditor/az adóhivatal/a tulajdonos/az igazgatóság stb. mert vannak más szempontok is.
Megmondom őszintén, én a gazdasági és üzleti dolgok iránt nagyon cinikussá váltam. Morál és pénzügyi-gazdasági számítások, döntési felelősség, felelősségtudat, hát hogy is mondjam… Tudatosan kell figyelnem sokszor, amikor egy cégnél dolgozom, hogy a saját tapasztalataim ne vigyenek el rossz irányba. Szerencsére azért látok normálisan működő cégeket is. Legalábbis úgy tűnik, azért vannak ilyenek…
Aztán – részben a fentiek következtében, de inkább azért, mert izgatott, érdekelt – elkezdtem foglalkozni a coachinggal. Nem egy könnyű pálya ez sem, hiszen nincs még benne a köztudatban, hogy mi is ez, főleg nincs benne az üzleti kultúrában, hogy mire lehet jó ez a fajta támogatás. Jó megélni, hogy akik csináljuk és komolyan gondoljuk a coaching elveit, szándékát, értékrendszerét, azok nagyon tudunk benne hinni, hiszen számtalanszor megtapasztaljuk, milyen fontos az, hogy kíváncsian forduljunk az emberek felé és kihozzuk belőlük a bennük rejlő lehetőségeket. Az üzleti világban is hiszem, hogy van létjogosultsága közvetíteni azt, hogy milyen fontos emberszámba venni azokat, akik részt vesznek a folyamatokban. Azt gondolnánk, ez evidens, de a mindennapok sajnos nem ezt bizonyítják, sokszor rácáfolnak.
Amikor egy vezető panaszkodik a beosztottakra és nem gondol arra, hogy megkérdezze őket, vagy amikor egy cégtulajdonos azt gondolja, mindenki meghülyült a cégében és nem értik mit kér tőlük. Közben nem veszi észre, hogy valójában ő változott meg, ő működik egészen másképp mint korábban, ő az, aki akadálya a normális munkának (ennek lehet az oka egy életközépi vagy egy magánéleti válság, vagy kiégés, egyéb változás). Szóval, amikor ilyen és hasonló esetekben a coach fel tudja nyitni a szemeket, tud mondani, kérdezni egy jót, amelynek hatására beindul egy komolyabb változás, az valami olyan boldogság, ami nem mérhető közgazdasági, gazdasági fogalmakban, mércékben, fizetésben, még prémiumban, netán üzletrészben, osztalékban sem.
Az idei év legjobb ötlete részemről az volt, amikor kitaláltam, csinálok egy Start/REstart című csoportos coaching programot azoknak, akik szeretnének valami újba belekezdeni, vagy érzik, megrekedtek, nem tudnak fejlődni, továbblépni. Több csoportban is megéltem, hogy mennyire jó, ha kitesszük mások elé a problémáinkat, ha megosztjuk a kérdéseinket és bizalmunkba fogadunk olyanokat, akik hasonló dolgokkal küzdenek. Még jobb is, hogy nem ismerjük egymást. Nagy boldogság volt látni, ahogy születtek a nagy felismerések, ahogy próbáltak segíteni egymásnak a résztvevők, és ahogy egymás problémáinak tükrében átkereteződtek a saját témák, gondok. Az pedig, hogy egymás előtt születtek meg a nagy elhatározások, a tervek, azt is jelenti, hogy sokkal nagyobb eséllyel fognak megvalósulni, mint bármilyen egyéni vállalás, magunkban agyalás, bizonytalankodás után bármikor. Januárban is folytatom, folytatjuk, már alig várom!
Szóval, mindezzel azt akartam mondani, hogy a jelenlegi munkámnak sokkal több értelmét látom, mint a korábbiaknak. Ugyanakkor az sem volt haszontalan, sokat tanultam belőle, fontos a háttér és a gazdasági tapasztalat, tudás is. Szóval így jó, ahogy van!
A másik fontos kérdés pedig így szól: Mire is lehetne szükségem a jövő évben?
Sokszor kudarcokra is szükségünk van, de ezeket előre nem tervezzük, nem vágyunk rá, még ha utólag úgy is értékeljük ezeket, tanultunk belőlük. Amikre most úgy gondolom, szükségem lesz a jövő évben is, azok a jó beszélgetések, együttlétek, olyan ügyfelek, csoportos és egyéni feladatok, amelyekből én is épülök, akiktől aztán úgy válhatok el, hogy látom a szemükben a hálát, akik aztán olyanokat mondanak, írnak később, amelyekért érzem, tényleg érdemes volt együtt tölteni időt, akiknek tényleg tudtam adni, segíteni valamit.
Remélem, 2018-ban is jó élményeket fogok megélni Budapesten, Nagykovácsiban, Mádon, és időnként egy-egy jó utazás alkalmával más helyeken is.
És egészségre, boldog, kiegyensúlyozott családra. Szeretetre, megértésre. Ezekre is szükségem lesz. Jövőre is.
Nektek is ezeket kívánom!
Koskovics Éva
www.kokart.hu
