Már többen megállapították, hogy Mád a világ közepe (anyukám budai barátnőjétől kezdve a mi - szintén elfogulatlan - barátainkon keresztül épp az idei Zsidó Kulturális Fesztivál egyik művész vendégéig). Aki ezt túlzásnak gondolja, ajánlom, tegyen egy próbát.

Szeretném, ha elhinnék nekem, nem vagyok Mád fizetett PR-osa és nem is beteges mániám olyan sokszor írni erről a településről, az ottani programokról, lehetőségekről. Persze, mint szülőhelyem, családom, rokonaim lakóhelye, nagyon erős vele az érzelmi kapcsolatom, de ezzel sokan vagyunk még így.

Fotó: Percze Élményközpont - ebéd utáni séta a levendulásban

Bátran használom viszont azt a szót, kifejezést, hogy a helynek különleges kisugárzása, sőt, spirituális töltete van. Ezt azért merem megtenni, mert az elmúlt kb. 15-20 évben rengeteg olyan embert vittem, hívtam, vagy csak irányítottam oda, akiktől hasonló jelzőket, élménybeszámolókat kaptam vissza.

2000-ben vettünk családilag Mádon egy hangulatos kis parasztházat (a szüleim háza amolyan 70-es évekbeli kockaház volt) és mivel folyton akadályként éltem meg, hogy nincs ott szálláshely, ezért csináltunk belőle egy vendégházat (Kiskúcsor Vendégház, sokan ismerik). Több mint 10 évig üzemeltettük, ami 250 km távolságból azért nem volt egyszerű. Viszont annyi örömöt okozott másoknak, illetve közvetetten ezáltal nekem, nekünk is, hogy üzletileg nem volt egy nagy siker, de egyáltalán nem bántuk meg. Sőt, ahogy évről-évre szaporodtak a hasonló objektumok a településen, megint csak beigazolódni láttam azt az üzleti törvényszerűséget, tételt, hogy nem kell félni a versenytől, a verseny megerősít, sőt, piacot generál. Gondolom, Mádon vannak statisztikák az ottani vendégéjszakák alakulásáról, biztos nagyon látványos az elmúlt 10-15 év eredménye.

Persze a falunak komoly múltja van, történelme gazdag, vannak őskori bizonyítékok is, hogy már akkor éltek ott emberek, de a középkortól egészen jól követhető a múlt. A szőlőművelés végigkísérte a történetét, különböző nemesi családok, hosszú ideig a Rákócziak építették-adták-vették-pereskedték egymás között, égette tatár, török, találtak menedéket, élhetőbb otthont benne szerbek, dél-szlávok (mint az én őseim is) zsidók, el- majd visszaköltözők. Volt járvány, tűzvész, filoxéra, minden, de mindig talpra állt. A Kalmár-féle falukönyv, amely a XVI-XVIII. század közti történetet dolgozza fel, érdekes adatokat tartalmaz. Például, hogy az abban szereplő listák (adófizetések, birtoklevelek, akkori egyéb statisztikák) alapján is jól látható, a lakosság sokat változott, alakult az idők során. Az akkori családnevek közül a legtöbb már ismeretlen Mádon, illetve a mai lakosok nagyobb része, őseik még nem szerepelnek az akkoriak között.

Én ugyan gyerekként nem sokat tudtam/tanultam még a holokauszt borzalmairól és arról, hogy Mádot és még jó néhány környékbeli települést (Abaújszántót, Sárospatakot, Tolcsvát, Olaszliszkát) ez milyen meghatározó mértékben felforgatott (mondhatni, frusztrált), ma már örömmel konstatálom, amikor hallom a hivatkozásokat, milyen példaértékű, ahogy ezen a településen a három vallás (római katolikus, református és zsidó) milyen példásan megélt egymás mellett. Khm… Ezt állítólag az is jól szimbolizálja, hogy az egyébként dimbes-dombos településen a három felekezet temploma szinte ugyanazon a szinten épült a település méretéhez képest egy nagyobb háromszöget alkotva (ez nagyon jól hangzik, de elárulom, én nem hiszem el, hogy szempont lett volna).

Fotó: ezt nem én készítettem, küldte valaki a zsinagógáról, de tényleg voltak ilyen esték a nyáron

Mád mindig Tokaj-Hegyalja központi települése volt (az összes szőlőterület ötöde itt található, köztük a legjobb, kiemelkedő adottságú dűlők jelentős mennyiségben), csodás, többszáz éves pincék hálózzák be a föld alatt, gyönyörű épületei szerencsére jórészt fennmaradtak, amikre nagyon büszkék is vagyunk. Valaha virágzott a borkereskedelem, a huszadik század elején a zsidó borkereskedőknek hála tokaji borlerakatok, mintaboltok voltak Londonban, New Yorkban, Párizsban, Krakkóban. Aztán persze a rendszer összedőlt, jött az államosítás, szövetkezetesítés, a szovjet piacra való átállás, a teljes borvertikum lezüllesztése, amelynek hatását a mai napig érezzük. Az a fajta munkamegosztás, rendszer, ami volt, már soha nem fog működni, egészen más alapokon szerveződik ma az élet, a gazdaság.

Persze nem egyszerű egy működőképes, egymástól távolálló értékrendekkel, érdekekkel rendelkező szereplőkből álló ágazat felépítése, hosszú távú működőképessé tétele. Bejöttek a külföldi befektetők is, hoztak (ha úgy tetszik, részben visszahoztak) egy magas szintű szakmai igényességet, építészeti kultúrát és üzleti szemléletmódot. A rendszerváltás után, a szovjet piac összeomlásakor a helyi borászok közti szakmai elkötelezettség és tudás el volt nyomva, kihalófélben is volt, akiben pedig még volt, az nagyon különböző színvonalú volt és máig az.

A kistermelők nagy számban vannak még mindig jelen, ami erősíti is és gyengíti is a brand-et, a lehetőségek körét. De ebbe most nem mennék bele mélyebben. Persze sokan a távolban, máshol is érezték, ez a régió és a tokaji bor komoly perspektívákat jelent és lecsaptak az adódó lehetőségekre, próbáltak élni ezekkel. A folyamat még ma is tart, de már kiderült, nem olyan egyszerű ez. A jobb adottságú birtokok is elkeltek, az árak ma már sokszorosai a kilencvenes évek árainak. Ráadásul sok a munka is egy birtokkal, a tokaji sokkal kézimunka idényesebb régió, mint a többi és a borászok elmondása szerint jó, megbízható munkaerőt egyre nehezebb találni.

Az állami borászat is folyamatos beszédtéma, a Tokaj Kereskedőház körül jelenleg is zajlik az élet… Erről már régebben is írtam, most nem csúfítom el vele az élménybeszámolómat, álmodozásomat.

Szóval, gyerekként és fiatalként ott élve (elkerülve 14 évesen Miskolcra, majd egyetemre Budapestre és persze ott is ragadva, mint még ma is teszi ezt a nagyobb része a fiataloknak, bár ma már lehet, hogy többen mennek még tovább) bevallom, nem gondoltam volna, hogy valaha ilyeneket mondhatok Mádról:

• Ha szállást keres, válogathat a hangulatos falusi vendégházak közül (Úrágya, Zsirai, Erzsébet, Valéria stb.), van egy klasszikus, szép szálloda (Kúria Hotel), van butik hotel (Hotel Botrytis) és van egy izgalmas fogadó, ami a régi jesivaképző (!!) épületéből lett kialakítva és múzeumként sem akármi (csodarabbikutja.hu).
• Olyan borászatok vannak, hogy nehéz eldönteni, melyikbe menjen az ember: itt lakik a térség és egyben az ország ikonikus borásza, Szepsy István, az angol tulajdonú, Mádi központú Royal leghíresebb borai között tartja számon a mádiakat, különleges a Holdvölgy, de jó néhány kisebb, családi pincészet is különleges, melyek közül nekem két kedvencem van: az Úri Borok Pincészete és a Török Pincészet. Náluk már sok vendéggel voltam, közel 20 éve folyamatos velük a kapcsolatunk, büszke vagyok rá, hogy sok rajongójukhoz, visszajáró fogyasztójukhoz van nekünk is közünk.
• Régen, ha valaki Mádon szeretett volna enni, hiába keresett, nem talált még egy hotdogost sem. Sőt, emlékszem még azokra az időkre, a 2000-es évek elejéről, amikor a vendégház vendégeit figyelmeztetnünk kellett, adják le előző nap a rendelésüket a boltba, ha kenyeret akarnak venni, mert reggel 9 után már nem fognak kapni… Ehhez képest ma olyan éttermek vannak, hogy tényleg azt nehéz eldönteni, hová menjünk: Első Mádi Borház, Gusteau Kulináris Élményműhely, Percze Élményközpont, a Kúria Hotel étterme, vagy a még Mád előtt, a 37-es út mentén lévő, igaz, régebbi múlttal rendelkező Sárga Borház.
• De amire leginkább büszke vagyok, az a kulturális élet, ami az elmúlt időszakban beindult. Persze ez összefüggésben van egy tudatos településpolitikával, stratégiával, azzal, hogy rájöttek, akkor fog működni a falu, ha összefognak a lakói, ha a húzó ágazatot jelentő borászat is támogatja a kezdeményezéseket, a speciális programokat. Nem tudom, van-e másik település, ahol egyik nap LGT, másik nap Omega koncert lett volna egymást követően, mint tavaly szeptemberben Mádon (sajnos akkor láttam utoljára Somló Tamást), vagy hány hasonló településen koncertezett már 2-3 év leforgása alatt a fentieken túl Varnus Xavér, Rost Andrea, a Csík zenekar, Fábián Juli, Udvaros Dorottya stb., sorolhatnánk még (Jó éj Mád, Furmint napok). A Zempléni Fesztiválnak régóta ad helyszínt a község, illetve idéntől Zsidó Kulturális Fesztivál is megrendezésre kerül. De a Nőtelen dűlőben nyaranta működő (Szent Tamás Pincészetnek köszönhető) kertmozi is óriási ötlet (idén nyáron például berendeltem náluk a Női Élménytábor apropóján Pedro Almodovar: Asszonyok a teljes idegösszeomlás határán c. filmjét…).
• Épül a Debreceni Egyetem kihelyezett, szőlészeti, borászati részlege… jobb helyet nem is találhattak volna neki, mint a Borsai Kastély, ami az ’én időmben’ és még utána is sokáig napköziként funkcionált az általános iskola mellett.
• Az idei év sok mádi élménye közül az egyik legszebb az volt, amikor az imént említett női tábort csináltam és – ha már női tábor – megbeszéltem Zsirai Katával (mellesleg az ő vendégházukat már többször volt szerencsénk élvezni hasonló programok alkalmával), hogy tart nekünk egy igazi női borkóstolót. Kata, bár nagyon fiatal, igazán profi módon vezeti mádi borászatukat, amibe az élet kényszerítette bele édesapjuk halálát követően. Valaki kérdezte tőle, mit szóltak a mádi borászok ahhoz, hogy itt van egy huszonéves lány, aki belecsöppent egy félig felépített borászatba, valójában nem is ért hozzá és csak növeli a konkurensek számát. Kata elmesélte, hogy ilyen rossz érzése csak addig volt, amíg nem tette fel az első szakmai kérdést valamelyik nagyobb, „öreg” borásznak. Mert onnantól pontosan tudta, nyugodtan kérdezhet, mert támogatásukra, segítségükre számíthat, szívesen megválaszolják a kérdéseit és segítenek bármiben, ha szüksége van rá. Én ettől határtalanul boldog voltam akkor és még inkább büszke azokra, akikre egyébként is, már addig is…
• A másik nagy élmény az volt, amikor az idei Furmint Napokon megnéztük a Szepsy Istvánról készült portréfilmet. Istvánt ezer éve ismerem, mindig élmény volt vele beszélgetni, követni azt az utat, amit végigvitt. Még egyetemistaként szerveztem egyszer Mádra egy pincelátogatást, egy busznyi közgázosnak, belegondolni is borzongató, hogy mertem... István akkor is segítőkész volt: mondta anyukámnak, süssön sok pogácsát, a többiről ő gondoskodik. Mondhatom, máig emlegetjük azt az estét. Aztán voltunk nála sokszor vendégekkel, mindig élmény volt hallgatni őt és számtalanszor megéltem azt, ahogy hatott az emberekre (híres operaénekestől színész, üzletember, egyéb barátokon át a női tábor résztvevőiig). Most is, a film kapcsán megéltem, milyen hatást gyakorolt az egész nézőseregre, akik persze mind ismerték már őt jól, de köztük egy olyan barátnőmre is, aki Svájcban él kisgyerek korától, saját bevallása szerint csak a vörösbort szereti (szerette) és akkor, ott hallott Istvánról életében először. /Na jó, én meséltem róla, de az mégsem olyan./ A nagy furmintos forgatagban – részünkről egy péntek esti kóstolgatás és bulizás után - szombat délután volt a filmbemutató és egy pohárka borral köszöntötték a vendégeket. Krisztina barátnőm megkóstolta a bort és elkerekedtek a szemei: „Úristen, ez nagyon finom! Én még ilyen finom fehérbort életemben nem ittam!” – pedig tényleg előző este is a jobbakat mutogattuk meg neki és már akkor elkezdte megváltoztatni vörösbor-fehérbor témában korábban kialakított véleményét. Megjegyzem, ért a borokhoz, épp mesélte, hogyan hozott össze a közelmúltban egy francia kis pincészetet egy zürichi borkereskedővel annak kapcsán, hogy beleszeretett a boraikba…

Fotók: az Úrágya és a Zsirai Vendégházak - remélem, átmegy a hangulat, a színvonal

A 6 évig készült film is méltóképpen mutatja be a Szepsy családot (bár én nagyon hiányoltam Ancit, a feleséget, aki soha nem szeretett rivaldafényben lenni, csak tette szépen csendben a dolgát, egészen fiatal kora óta, felnevelve három gyereket is, akik már a papa nyomdokain járnak). A filmet a Duna tévé készítette, ajánlom, ha sikerül, nézzétek majd meg, garantálom, hogy élmény lesz (sőt, ha igaz, lesz egy vetítés az Uránia Moziban is).

Fotók: vendégségben Szepsy Istvánnál

Mielőtt megvádolna bárki, hogy túláradó vagyok és ennyire nem lehet minden tökéletes, elmondom, hogy igen, vannak mindig, minden történetnek vesztesei, vannak, akik máshogy látják a dolgokat és nem biztos az sem, hogy én mindent jól látok, hiszen nem vagyok ott olyan sokat Mádon, nincs, nem is lehet mindenről információm, inkább távolról figyelem az eseményeket és élvezem az eredményeket, élek én is a magam módján a lehetőségekkel. Hallok történeteket is, amelyek néha abszurdak, nehéz megmondani, mennyi bennük a népmesei elem, látok is nekem nem annyira tetsző dolgokat, de mégis azt mondom, örüljünk annak ami van, hiszen tényleg kevés település tud felmutatni ekkora fejlődést. Mindig vannak olyanok is, akiket nem szeret a többség, vagy kilógnak valamiért a sorból, valahogy sántít náluk valami. Vannak, akik tesznek is sokat ennek érdekében. Ez van. Minden nem lehet tökéletes.

Én még mindig annak szurkolok leginkább, menjen minden Mádon ezután is hasonló sikerrel, maradjon ott minél több fiatal, sőt, költözzenek is oda máshonnan minél többen, de maradjon meg a település emberléptékűsége, szépsége, hangulata. És az az igényesség, ami az elmúlt években terjedőben van.

Fotó: a zsidó temető

Vannak olyan történeteim is, amelyek tényleg csodaszámba mennek, de ezeket inkább élőben szeretem elmesélni. Ismerem az ott élő embereket, otthonosan mozgok köztük és boldogan viszek oda új vendégeket, céges programokat, szervezek élménytábort, menedzsereknek relax programot. Sőt, Mád környéke is, illetve maga a környező természet, a táj, határtalan lehetőségeket, élményeket rejt.

Még mindig sok ötletem van a már kipróbáltak és jól beváltak mellett is. Egyszer már majdnem mi is visszaköltöztünk, de az még régebben volt és egy másik történet.

Fotók: Török Béla aszú eszenciája a Bomboly tetőn egy nyári borkóstoló nyitányaként megrendezett naplementével, a pincéjében pedig néhány látványos nemes penészes palack

A képek minőségéért elnézést kérek, én készítettem őket, nem mind tökéletes, de azt hiszem, a hangulatot és a 'feelinget' elég jól átadják.

Koskovics Éva

Bővebben a mádi programokról itt: