Foglalkoztat mostanában az a gondolat, miszerint ha másokat rendben akarsz látni, tedd rendbe előbb önmagad (többféle megfogalmazásban hallottam már). Ez különösen igaz lehet azokra nézve, akik csalódottak, kiégtek, kilátástalan élethelyzetben vannak és önkéntelenül másokban keresik a hibát, mindenkit leszólnak, mindenkiben ellenséget látnak és szép lassan ’elgonoszodnak’. Emberkerülők lesznek, összevesznek barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal és – amellett, hogy utálják önmaguk lassan kizárólagossá váló társaságát – lassan odáig fajul a dolog, hogy teljesen elmagányosodnak és kirekesztődnek a közösségből. Persze sokszor nem jutnak el idáig, mert előbb megbetegszenek és aztán a betegség vagy véget vet mindennek, vagy felébreszti őket, átalakítja a szemléletmódjukat, világlátásukat.

Sajnos azt tapasztalom, hasonló helyzetben lévők tömegesen élnek körülöttünk, mi magunk is néha érezhetjük, hogy hasonló szituációban vagyunk, vagy csúszunk bele szépen fokozatosan. Azt hinné az ember, ez inkább a középkorú, egyébként is kritikus korban lévő (változókorban lévő nők pl.), illetve az idősebb nemzedékre jellemző, de sajnos egyre több eset fordul elő a fiatalok között is. Akik korábban mindent megkaptak, aztán a szülők által biztosított védőháló valamiért kiszakadt, vagy akik nem találják a helyüket és folytonos kudarcélményben van részük, hiába fiatalok és erősnek, energikusnak kellene még lenniük elméletileg, hamar eljutnak erre a szomorú szintre.

Szóval, első év eleji feladat: tegyük magunkat rendbe! (Itt még ne hagyjátok abba az olvasást ha lehet, ennél azért szeretnék mélyebbre is menni.)

Iskolai teljesítmények

Épp ma olvastam egy cikket arról, hogy készült egy nemzetközi felmérés arról, mitől lesz valakiből jó tanuló az iskolában, melyek azok a személyiségjegyek, amelyekkel összefügg az iskolai teljesítmény. Arra jutottak, hogy a nyitottság (kíváncsiság) és a lelkiismeretesség a döntő tényezők.

Szerintem ezek végig jól jönnek az életünk során, nem csak az iskolai évek alatt. Azok az emberek, akik nyitottak és kíváncsiak, egyrészt soha nem unatkoznak, mindig találnak maguknak élvezhető tevékenységet, hobbit, másrészt komoly esélyük van arra, hogy a sok megismert dolog között rátaláljanak arra, ami az övék, amitől boldogok lesznek, ami jelentős részt elfoglal aztán az életükből. Csíkszentmihályi is azt mondta, mivel életünk döntő részét munkával töltjük, alapvető fontosságú, hogy olyan munkát találjunk magunknak, amit élvezünk, amiben ki tudunk teljesedni, amit nem kényszerként élünk meg.

Popper Pétertől is olvashatunk idevágó bölcsességeket búcsútanácsai között, például, hogy a hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel kell mérni. Rengeteg könyve mellett ezekből a megfogalmazott búcsútanácsokból (amely egyenként is mind nagyon ütős és tanulságos) én most itt még egyet emelnék ki:

Három fegyverünk van a szorongások ellen: a kapcsolatok teremtése, a szembenállás és a vállalt magány.

Kapcsolatok teremtésén ő kozmikus kapcsolatokat értett, ami nem csak a többi emberrel teremtendő kapcsolatot jelenti, hanem a körülöttünk lévő világgal, az állatokkal, növényekkel, ásványokkal, illetve az emberi kultúra által létrehozott alkotásokkal létesített kapcsolatokat is (ehhez ugye megint csak elengedhetetlen a kíváncsiság és a nyitottság!). Azt mondta, akkor tudunk jóban lenni a világgal, ha megvan bennünk ez a kapcsolatteremtési képesség. Persze hajlamosak vagyunk mereven, úgy gondolkozni, hogy mindenkinek szüksége van családra, barátokra, rokonokra, jó ismerősökre, nem fogadjuk el, hogy vannak olyanok, akik egész máshogy működnek, például egész életükben a pókokat, bogarakat kutatják és más nem érdekli őket, akkor boldogok, ha ezt csinálhatják és nem kell mással foglalkozniuk. Számukra ez az igazi kapcsolat és ha nekik ez teljesértékű, akkor ezt el kell fogadni tőlük.

A szembenálló képességen ő azt értette, hogy tudnunk kell nemet mondani arra, ami ellen erkölcsi érzékünk tiltakozik. Most, ezekben a ’korrupciós időkben’ ez külön megérne egy misét, de annyira unom már ezt a témát, hogy inkább nem… De felhívom rá a figyelmet, hátha lesz, akiben bogarat ültetek el...

A vállalt magány azt jelenti, hogy tudunk egyedül lenni akkor, amikor arra van szükségünk (én teszem hozzá: felismerjük, hogy tényleg van erre szükségünk, illetve nem esünk tőle kétségbe, sőt!).

Lényeg, hogy Popper szerint ez a három tényező eredményezi az egyensúlyt. Ha bármelyik hiányzik, akkor megbomlik az egyensúly és örömtelen, egyoldalú, zaklatott lehet az életünk.

Lelkiismeret? Az mi?

Visszatérve Popper tanár úr gondolataitól az iskolai teljesítmények vizsgálatához, a lelkiismeretesség szintén egy érdekes kategória (persze kapcsolódik hozzá, hiszen ő is hivatkozik az erkölcsi értékekre). Én összekötném a morállal is, ami – ebből is látszik, hogy öregszem – úgy érzem, kihalófélben lévő érték. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy nem ismerek fiatalokat, akiknél a morális képességek nem fejlődtek volna ki, de mintha maga a körülöttünk lévő világ egyre kevésbé támasztana ilyen elvárásokat. Maga a meghatározás is utal arra, hogy koronként változik a minősége:

 Teljesen természetes, mindennapi jelenség manapság, hogy átvág a vállalkozó, hiszen ő tudja, mi kiszolgáltatottak vagyunk neki; nem ad számlát, így olcsóbb is nekünk, mindenki jól jár…;  hogy nem hív vissza az ügyfél, holott lefixáltátok, hogy fog keresni; hogy nem készül el akkorra valami, amikorra ígérték stb.

Semmiben nem lehetünk biztosak, legfeljebb szoronghatunk, hogy valóban úgy fognak történni a dolgok, ahogy előzetesen ígérték. Újabb ziccer-lehetőségként adódnak az ilyesmik, mint a söralátét adóbevallás, az ilyen-olyan életpálya modellek, vagy a  teljes foglalkoztatottság – és hasonló szólamok, amikor már   az elhangzásakor tudja mindenki, hogy ez kamu, nem lehet igaz, az tudja a legjobban, aki mondja, de nem az a célja elsősorban, hogy valóban megvalósítsa, hanem, hogy hatást érjen el vele, újabb szavazatokat gyűjtsön be vele. Számomra kész rejtély, hogy ez hogy a fenében sikerülhet, de úgy látszik, ők sokkal jobban értik a társadalom lélektanát (vagy a morális értékrend változását?), mint én.

Erre mondják, hogy bizalmi válság van? Biztos, hogy itt is, de más területeken is tetten érhető.

Talán az olvasóim már megszokták, hogy mindenről mindig eszembe jut valami korábbi olvasmányélményem. Most felrémlettek azok a gondolatok, amelyeket Veiszer Alinda írt le a Bridge generáció című könyvében, ahol a híres magyar startup cégek alapítóit (Prezi, Ustream, LogMeIn) kérdezte tapasztalataikról, útjukról a sikerig.

Az egyik cégalapító mondata szöget ütött a fejembe ahhoz kapcsolódóan, hogy honnan lehet tőkéjük ezeknek a vállalkozásoknak. Kulcsszerepük van a kockázati tőkebefektetőknek (akik valóban értik a dolgukat és közvetlenül érdekeltek a jó döntésben), illetve nálunk jelentős az EU-s támogatások szerepe. Ez utóbbiak elbírálása azonban nem biztos, hogy mindig az objektivitáson alapszik (hogy finoman fejezzem ki magam). Így fogalmazott: „Az a szomorú tény, hogy ha könnyebb kapcsolatok által versenyt nyerni, mint kemény munkával és érdemekkel, akkor ez megöli az érdeklődés szikráját is, amit az okos gyerekeink a vállalkozói lét felé tanúsítanának.”

Árvai Péter, aki a Prezi alapítója és Svédországban nőtt fel, ott szocializálódott, így fogalmazott: „Jó cég az, amely jobbá akarja tenni az emberek életét.” Szóljatok, ha ismertek ilyet!! (Mondjuk a Kokart Bt. jelenlegi formájában biztos, hogy ilyen.)

Mi a teendő?

Na most akkor mit is mondjunk okos gyerekeinknek, akik ráadásul még nyitottak is a világ felé, ráadásul lelkiismeretesek, nem fertőződtek még meg a felnőtt világ igazságtalanságaival (tegyük fel, az iskolában még nem okoztak bennük maradandó károkat)?

Ne stresszeljük őket, élvezhessék az életet, de legyenek azért fix elvárásaink velük szemben. Nekik is könnyebb lesz később, ha nem mindig körülöttük forog a világ gyerekkorukban, vannak kijelölt határaik és érzik, hogy figyelünk rájuk. Persze minden gyerek más és más, nincsenek fix receptek. Nálunk az egyik túlságosan is lelkiismeretes de nem annyira nyitott, a másik fordítva. Így szeretjük őket és szerintem ez a legfontosabb!

És mit tegyünk mi, megkeseredett, kiábrándult, netán kritikus korban lévő felnőttek? Próbáljuk meg tudatosítani magunkban életünk pozitív tényezőit, örülni azoknak, megosztani másokkal örömeinket és tovább keresni azokat a dolgokat, amelyeknek örülni tudunk.

Én most például nagyon örülök a télnek (tavaly kifejezetten hiányzott a hideg a szervezetemnek), a hidegnek és a hónak (ha kisüt a nap és megy az ember a ropogó hóban, nincs is annál jobb dolog – télen), ráadásul a kutya is imádja, neki is örömet szerzek vele. Fokozni persze mindent lehet: mondjuk egy jó kis forró fürdővel (sőt, netán valamelyik gyógyfürdőben egy pár óra?!), netán egy forralt borral este?! Na nem is folytatom…

Aztán ha ez a program jól sikerül, hogy ettől mi mindent és mindenkit fogunk jobbnak és szebbnek látni, majd kiderül. Vannak objektív tényezők is, de amire nincs hatásunk és nem érint minket közvetlenül, azokkal csak annyira érdemes foglalkozni, amennyire muszáj.

Szép napokat és akiknek még nem kívántam volna boldog, sikeres, stresszmentes új évet, azoknak most kívánok!